SZEMPONT
A Rovatból

Túl sokat sír a kistesóm, most már vigyük vissza a kórházba!

Mennyire gyakori jelenség a testvérféltékenység? Egyáltalán, mi a jobb: ha egyke a gyerek, vagy ha van testvére? Gyermekpszichológust kérdeztünk.


Ma már egyre több házaspár dönt úgy, hogy csak egy gyereket vállal. Felgyorsult életvitel mellett könnyebbnek tűnik eggyel, pénzügyileg is jobban megéri, minden figyelmet neki tudnak szentelni, és még lehetne sorolni az okokat, amikkel a szülők magyarázzák ezt a döntést.

Közben ott vannak a több gyerekesek, ahol az egyik már kezdi az óvodát, a másik csak most kezd járni, örök zsivaj, konfliktusok a gyerekek között stb.

Melyik a jobb? Melyik élethelyzetnek milyen hatásai lehetnek a későbbiekben? A gyerekkori szocializációban mennyire hagy nyomot, ha van testvér, mennyire ha nincs? Deliága Éva gyermekpszichológussal beszélgettünk ezekről.

kids-1235091_960_720

- "Elég az egy gyerek! Az neki is és nekünk is jobb!" Na de hogy éli -e ezt meg valójában a gyerek?

- Az egyke nagyon sokat mozog felnőttek között. Természetes lesz neki, hogy a figyelmet a felnőttektől kapja, ha játszani szeretne, automatikusan a felnőttet vonja be. Ő egy ilyen mini emberkeként belenő ebbe a felnőtt világba, azt is mondhatnánk, hogy kicsit koravének lesznek - mondja Deliága Éva, gyermekpszichológus.

Nagyon jól alakul a szókincsük, jól fejezik ki magukat, gondolkodásuk is érettebb, mivel ha a szülő megy valahová, kénytelen vinni a gyerekét is magával, és ilyenkor ott van az az egy szem gyerek, akinek nincs társasága, ezáltal belecsöppen azokba a dolgokba, amikkel a felnőttek foglalkoznak. Emiatt a gyerek nonstop nyúzza a szülőt és összenő velük, ezért ezerrel programokat kell csinálni neki, hasonló korúakkal, unokatesókkal.

baby-20607_960_720

- Mi történik, ha emiatt hátrány éri őket a kortársaik között? Talán kívülállónak, furcsának találhatják őket a többiek az érettebb viselkedésük miatt?

- Vannak olyan gyerekek, akiknek veleszületett képességük, hogy a verbális készségük átlagon felüli, nem kell ahhoz feltétlenül egykének lenni, és felnőttek között nevelkedni. Szóval szinte biztos, hogy lesznek az osztálytársai között is olyanok, akik hozzá hasonlóak. A másik pedig, hogy én azt látom, a gyerekek nagyon jól alkalmazkodnak, és próbálnak idomulni, amikor például vele egykorúakkal van, nem fog lexikonból vett szavakkal dobálózni.

- Mi a helyzet ezekkel az előítéletekkel: önzők, maguknak valók, zavarja őket a sok ember és így tovább? Pedig ha körbe nézünk magunk körül, ezek bárkire igazak lehetnek, nem kell egykének lenni ehhez.

- Én nem önzőségnek nevezném ezt, hanem inkább tapasztalatlanságnak. Valaki, akinek szokatlan az az élethelyzet, hogy korlátozottak a javak és azokat be kell osztani, vagy mondjuk várni kell, az nincs ezekhez hozzászokva. Sosem volt arra rászorulva, hogy ezeket megtanulja, nem tapasztalta meg, hogy osztozni kell valamin. Neki ezek a helyzetek szokatlanok.

stress-419085_960_720

- "Egyke vagyok. Világéletemben éreztem a testvér hiányát, sokszor éreztem magam magányosnak indokolatlanul, ezt is ennek tudtam be" mondják többen a megkérdezettek közül. Nagyon vágynak egy testvérre?

- Nincsen összehasonlítási alapjuk, csak egy idealizált kép, hogy milyen jó lenne, ha volna testvérük, főleg ha azonos nemű, és lehetne vele játszani, megcsináljuk majd egymás haját stb. De ez nyilván csak egy illúzió, mert az csak nagyon kiváltságos esetekben fordul elő, hogy ennyire jól kijöjjenek, és ennyire egymás társai tudjanak lenni.

Ez olyan inkább, mint mikor egy kisgyerek vágyik egy kutyára, mert milyen jó lesz, majd lovagol a hátán, együtt nőnek fel, stb.

Ez átszínezett valóság, de érthető, mert van egy nagyon mély gyökere, ami arról szól, hogy ő egyedül érzi magát, tudja, hogy ő nem felnőtt, mégis felnőttekkel van körülvéve.

De ahhoz, hogy tudjon a saját szintjéhez kapcsolódni, ahhoz kellene egy hasonló korú gyerkőc. Nyilván sokat tehetnek azért a szülők, hogy biztosítsák ezt a társaságot, például iskola mellett beszervezni játszó pajtásokat, és ezzel tompítani az egykéket érintő negatív hatásokat."

12742348_1571697296453747_5593528000409922586_nDeliága Éva

- Szóval azt képzeli az egyke, hogy milyen szuper helyzet, ha van testvér. Pedig tudjuk, ez nem feltétlenül van így.

- Ha valakinek nagyon szenzitív korszakában jön a tesó, például dackorszakban, amikor autonómiára törekszik a gyerek, mert már egy csomó dologra képes a szülő nélkül, ezt valahogy megborítja a kistestvér születése.

Tehát jónak gondolnánk, mert kicsi a korkülönbség, mégis azt szoktam látni, hogy ha ő pont ekkor kerül óvodába, akkor szokott lenni egy úgynevezett regresszió, azaz visszaesik egy már meghaladott szintre a gyermek, és előjön minden újra. Elkezd újra bepisilni, kisgyerekes módon beszélni, nem hajlandó elmenni az oviba, olyan érzése lesz, mintha őt kitaszították volna a kis fészkéből, mondván:

"
anya miért maradhat otthon a kicsivel, neki pedig miért kell oviba mennie?

Általában minden ovi rosszul jön ki ebből.

gyerek

- Mi történik, ha felüti fejét a testvérféltékenység?

- A testvérféltékenység egy természetes jelenség. Nem az a cél, hogy ne legyen, és nem az az anyuka lehet magára büszke, aki elmondja, hogy nincs egyáltalán féltékenység a gyerekek között. Én minden normálisan funkcionáló családban azt látom, hogy ott van a testvérféltékenység.

Ez többféle időpontban szokott megjelenni: az egyik, amikor születik a baba, és ekkor szoktak jönni, a

"
na jó, most már vigyük haza, túl sokat sír, vigyük vissza a kórházba

típusú megjegyzések. Nehezen tudja megszokni a nagytesó, hogy most már ez mindig így lesz, és valahogy minden megváltozik.

Vannak, akiknél ez ekkor még nem jelenik meg, csak később. Abban a pillanatban, hogy a gyerek mozgásra már képes, és elkezdi összerombolni a legót, meg elvenni a játékokat, mindent a szájába vesz, nem lehet kitiltani a szobákból, de ő még persze nem tud társasozni, meg elrágcsálja a kártyákat. Az egy nagyon nehéz időszak tud lenni, és a helyzet kiéleződik, mert a nagy már okos, tudja, hogy mit szabad, mit nem szabad, a kicsi pedig ilyenkor nagyon tudja őt zavarni."

Mit tehet a szülő?A szülőknek fontos szerepük van abban, hogy ezt a testvérféltékenységet jól kezeljék. Először is nem szabad megijedni tőle, ez természetes jelenség, természetes érzelmi folyamat.

Tényleg okozhat a kistesó idegesítő dolgokat a nagynak, ami miatt ő feszült, és nagyon fontos, hogy mindezt kifejezhesse. Elsősorban a verbális kifejezés, arra oda kell figyelni, hogy a kistesót nehogy verje, fellökje, stb., ezt nyilván tiltani kell.

Ha épít valamit, azt tegyék magas helyre, hogy ne bánthassa a pici. Legyen joga ezekhez, és a szülő is nyitott fülekkel hallgassa meg. Ne mondjon olyanokat például, hogy „szeretned kell", vagy "hogy mondhatsz olyat, hogy a kicsi idegesítő, hiszen a testvéred, hát milyen kisgyerek vagy te, hogy lehet ilyet mondani a testvéredre”.

Ezzel csak bűntudatot keltünk a gyerekben. Nagyon fontos, hogy a szülőben legyen annyi empátia, hogy belássa, azért nem egy leányálom a nagytesó szerepében lenni.

sisters-1102036_960_720

Funkcionális egykének nevezzük azt a gyereket, akinél több, mint 7 év korkülönbség van közte és testvére(i) között. Ő egyedül képviseli generációját, és túl nagy a szakadék közte és a nagyok közt, ahhoz, hogy együtt nőjenek fel. Vannak is testvérei meg nem is.

Hogyan látja ezt a szituációt egy szakember?

- Én csak olyan családokkal találkoztam, ahol ennek nagyon pozitív volt a kimenetele. Itt a nagytesó inkább gondoskodó, nem pedig testvér szerepet tölt be. Olyan mintha a kicsi egyke lenne.

Nagyon sok múlik a családi háttéren. Ha alapvetően egy harmonikus családról van szó, kiegyensúlyozottak az emberi kapcsolatok, meleg a családi légkör akkor minden esélyük meg van arra a gyerekeknek, hogy jó kapcsolatuk legyen, és tartsák a kapcsolatot felnőtt korban is. Lehet, hogy nem olyan kapcsolatban lesz a kicsi a nagytesókkal, mint ők egymással, vagy mint ő a saját korosztályával, de mint modell, akkor is jelen lehet a tesó."

hairdresser-659139_960_720

Persze nagyon fontos ebben az esetben, hogy a nagyobbra ne terheljük rá a gondoskodás túl nagy részét, nem várhatjuk el tőle, hogy hirtelen bébiszitterré lépjen elő.

Ahogy egy ilyen helyzetben lévő megkérdezett megjegyezte: nem neki szülték a picit, hanem maguknak. Álljanak a szülők így hozzá, és ne várják el az idősebbtől, hogy arra áldozza fel a szabadideje nagy részét, hogy a kicsit pesztrálja.

- EGYKE VS. TESTVÉREK. Akkor végül is melyik jobb a gyereknek?

- Ha választanom kell, és mivel van kiindulási alapom - nekem is van testvérem, és az én gyerekeimnek is vannak testvérei -, ha egy család teheti, és van rá lehetősége, és úgy alakul az életük, mindenképpen bátorítanék arra mindenkit, hogy legyen több gyerkőc egy családban.

sibling-1023000_960_720

Akárhogy is alakulnak a dolgok, akármilyen nehéz - és igen van testvérféltékenység és ez megjelenhet -, én azt gondolom, hogy nagyon, nagyon klassz dolog, ha valakinek van testvére. A jövőben az rengeteget számít, hogy az az ember potenciálisan az a valaki lehet, aki a legközelebb áll hozzá, még akkor is, ha nem olyan szoros kapcsolatban vannak, mint a legjobb barátjával.

De annak óriási a hozadéka, hogy rajtuk kívül senki se tudja olyan pontosan, hogy ők mit éltek át, honnan jöttek, ha utalnak valamire, pl. "amikor a nagypapa kertjében, stb.". Ennek óriási az ereje, hogy csak ők tudják, hogy miről van szó. Ez egy nagyon fontos összekötő kapocs."

Neked mi a tapasztalatod erről? Van testvéred, vagy egykeként nőttél fel? Írd meg kommentben!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Hadházy Ákos a NER-luxizásról: Olyan emberektől is kapok képeket, akik elvileg közel állnak ezekhez a körökhöz, mégis őszintén felháborítja őket, amit látnak
Ha nem lenne Matolcsyné vagy Rogán Antal feleségei, esetleg Ráhel, akkor eszébe sem jutna, hogy létezik Birkin táska - mondja a független képviselő, aki szerint a célja nem a hergelés, hanem annak bemutatása, mit is jelentenek az ellopott milliárdok.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. július 10.



400 ezres borjúbőr Church's cipő, 1 milliós Dolce & Gabbana nadrág, 5 milliós Cartier nyaklánc, 29 milliós Cartier óra, 120 milliós Hermès Birkin táska... Sorozatosan mér csapásokat a NER-világ ékszerekkel és luxuscikkekkel kirakott világára Hadházy Ákos.

De miért szaporodtak meg ennyire ezek a fotók? Honnan jönnek a képek? Miért van egyre nagyobb visszhangjuk? És hogyan reagálnak a szereplők? A NER-luxizás tanulságairól beszélgettünk.

– Újabb és újabb posztokat tesz közzé, amelyekben különböző NER-közeli szereplők ruházatát, ékszereit, kiegészítőit vizsgálja. Akad köztük néhány igazán figyelemre méltó darab is, és az biztos, hogy egyik sem olcsó. Miként lehet ezek nyomára bukkanni, és hogyan lehet ezeket beárazni?

– Skrabski Fruzsina, aki Novák Katalin szakértői bizottságának tagja volt, egyszer kiírta, hogy ha nem lennék én, akkor ő nem is értené ezeket a luxusmárkákat, sőt, talán nem is tudná, hogy léteznek ilyenek. Magamról is ezt kell mondanom:

ha nem lenne Matolcsyné, vagy Rogán Antal feleségei, esetleg Ráhel, akkor eszembe sem jutna, hogy léteznek ilyen táskák vagy papucsok.

Természetesen nem vagyok ezek szakértője. Például azt sem tudtam, hogy létezik olyan, hogy Birkin táska.

– De akkor hogy találja meg ezeket?

– Elolvasom a nekem küldött üzeneteket. Szerencsére nagyon sokan megtisztelnek azzal, hogy elküldik a véleményüket, információikat. Vannak honfitársaink, akik figyelemmel követik a hölgyek és olykor urak saját maguk által posztolt Instagram- vagy Facebook-bejegyzéseit, és akik tényleg értenek ezekhez a kiegészítőkhöz. Ők hívják fel a figyelmemet ezekre, és ők küldik el a fotókat is.

Ma már vannak képfelismerő szolgáltatások, így ellenőrizni is tudom az információkat.

Ráadásul gyakran mellékelik a linkeket is, amelyek alapján meggyőződhetek róla, hogy az adott darab tényleg annyiba kerül.

– Annak idején, talán a 2010-es évek közepén Habony Árpád táskája volt az első ilyen megdöbbentő eset, de az talán csak pár százezer forintos tétel volt. Azóta viszont jócskán más a szint a NER-es luxusholmik piacán...

– Különösen annak fényében, hogy a Fidesz annak idején támadta az előző kormányt, mondván, hogy luxuskormány. Ehhez képest most ez tényleg visszás. Persze minden alkalommal el kell mondanom: nem az a baj, ha valaki gazdag. Az viszont már problémás, ha ezzel hivalkodik, az ízléstelen és helytelen. De ami igazán visszatetsző, az az, hogy

olyanok hivalkodnak a vagyonukkal, akik ezt a vagyont nyilvánvalóan a politikai kapcsolataiknak köszönhetik.

És még valami: korábban is posztoltam hasonló tartalmakat, és azoknak is volt visszhangja, de messze nem akkora, mint most. Ez azt mutatja, hogy talán van egyfajta változás a levegőben, egyre többen döbbennek rá, hogy ez így nincs rendben. Valószínűleg ez összefügg azzal is, hogy az általános életszínvonal nem emelkedik, sőt, inkább csökken, a magyar gazdaságot sokkal mélyebben érintette a válság, mint azokat az országokat, ahol kompetens, demokratikusan működő kormányok vannak.

– Úgy tűnik, két dolog mozgatja meg igazán az embereket. Az egyik az infláció, a napi megélhetés költségei, a másik pedig ezek a fényűző javak. Ami a kettő felett van, például a több százmilliárdos vagyonok, az már túl elvont számukra. Könnyebb felfogni egy egymillió forintos nadrágot Mészáros Lőrinc feleségén, mint 1400 milliárd forintot a család zsebében.

– Szokták mondani, hogy hergelem az embereket, de szeretném, ha megértenék, mit jelentenek azok az ellopott milliárdok, amelyekről régóta beszélek. Ezek a „néhány milliós” papucsok, táskák, ruhák jobban megragadják az emberek figyelmét, mert kézzelfoghatóbbak. Az ellopott milliárdokat nehezebb felfogni, mert azok olyan nagyságrendek, amelyekhez nem vagyunk hozzászokva.

Matolcsy feleségének Birkin táskáit, vagy azokat a lakásokat, luxusvillákat, amiket bemutattam, valóban könnyebb megérteni, mint azt a több százmilliárd forintot, amit az adófizetői pénzekből kisíboltak.

Rendszert kell váltani. Tudni kell ezekről. A rendszerváltásnak ma nem azt kellene jelentenie, hogy visszatérünk a kommunizmushoz vagy a szocializmushoz, hanem azt, hogy legyen következménye a dolgoknak. Az ellopott állami százmilliárdoknak, ezermilliárdoknak is következménye kell, hogy legyen.

– Lázár János tavasszal honosította meg a „luxizás” kifejezést a politikában. Mintha összebeszéltek volna...

– Valószínűleg nem ez volt a szándéka, de úgy gondoltam, ha már szóba hozta, akkor menjünk rá erre a témára. Ez egy véletlennek tűnő, de mégis helyes kommunikációs fogás lehetett a részéről.

– Nem gondolja, hogy Lázár ezzel a húzással ki akarta fogni a szelet az ön vitorlájából?

– Nem volt világos akkor sem, és most sem az, miért hozta ezt szóba. A Fidesznél ritkán történik bármi véletlenül. És ami véletlennek tűnik, az sem biztos, hogy az. Az is lehet, hogy Lázár saját magát akarta ezzel fényezni, de az is, hogy a kritikusabb fideszes szavazókat akarta megszólítani. Most sem vagyok biztos benne, hogy eljutunk oda, mint a kínai kommunista párt, amely időnként példát statuál, ha nő az elégedetlenség. Lehet, hogy ez annak volt az előjele, de nem látjuk a folytatást.

Nem tűnik úgy, hogy Mészáros Lőrinc ideje lejárt volna, és Matolcsyt sem vonták felelősségre.

Az igaz, hogy a kis Matolcsy Dubaiba távozott, az apjáról viszont nem tudunk biztosat, de lehet valóságalapja annak, hogy amnesztiát kaptak.

– Amióta közöl divat- és ékszerposztokat, tapasztalt valamit? Rejtőzködőbbek lettek a NER szereplői? Visszafogottabbak?

– Vannak jelei annak, hogy egyesek próbálnak óvatosabbak lenni. Csakhogy ezek a képek el vannak mentve. Egyébként olyan emberektől is kapok képeket, akik elvileg közel állnak ezekhez a körökhöz, mégis őszintén felháborítja őket, amit látnak.

– Ez új fejlemény, hogy szivárogtatnak, hiszen korábban a rezsim egy zárt rendszer volt.

– Korábban is előfordult, én akkor is közöltem ilyen képeket. Csak akkor nem volt akkora visszhangja. Sok esetben nem is tudom név szerint, hogy kitől származnak a képek. Ez mutatja, hogy nem arról van szó, hogy valaki jó pontot akar szerezni egy esetleges új hatalomnál. Egyszerűen még azokat is felháborítják ezek a dolgok, akik benne vannak ebben a közegben.

– Itt a nyár, indulnak a jachtok a Földközi-tengeren. Vagy lehet, hogy idén mégiscsak megfogadják Gulyás Gergely tanácsát, hogy „kevesebb yacht, több szerénység”?

– A yachtokról nem tudok, de ha megnézzük, hogy Mészáros Lőrinc hogyan utazott New Yorkba meccset nézni, hogyan repült magánhelikopterrel a reptérre, és milyen luxusszállodában szállt meg (abban, ahol Kevin a „Reszkessetek, betörők!”-ből is megszállt), az nem arra utal, hogy megértették volna, mi a probléma. Vagy ott van Mészáros Andrea, aki „fanyalgókról” beszélt, miközben

ötmilliós nyakláncban jelentette be, hogy 200 millió forintot osztanak szét nyaralási támogatásként.

Az, hogy ezt egy 850 ezer forintos szoknyában tette, nem éppen szerénységre vall.

– Próbálta már kiszámítani, hogy mondjuk a Matolcsy család ökológiai lábnyomát hogyan lehetne „ledolgozni”? Hány éven át kellene nekem például PET palackot gyűjteni és tömegközlekedéssel járnom és komposztálnom, hogy lenullázzam azt, amit ők elhasználnak egy kéthetes nyaralás alatt?

– Ez nagyon nehéz, de amikor ilyen összegekről beszélünk, érdemes kiszámolni, hogy egy átlagos bérrel hány ezer évig kellene dolgozni, hogy valaki ilyen vagyonhoz jusson. Ilyenkor nagyon tanulságos történelmi párhuzamokat lehet levonni.

– Van még „tartalékban” ilyen képe vagy története? Mikor jön ki az új anyag?

– Lehet, hogy már a héten kiteszünk egy újabbat.

– Azt mondta, „kiteszünk”. Többes számban. Hányan dolgoznak ezen?

– Van egy kis stábom, akik segítenek a munkában. Például az árak ellenőrzésében, mert ahogy mondtam, nem vagyok ezek szakértője. Néha magam is megdöbbenek, és megkérem a kollégákat, hogy nézzenek utána. Sajnos a legtöbbször kiderül: az ár tényleg annyi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor a jövő évi választásról: Reménytelen lesz majd elmagyaráznom azoknak, akik csak annyit olvasnak, hogy szerintem a Fidesz nyer jövőre
A politikai elemző egy több szempontot figyelembe vevő értékelés után árulja el, hogy mit gondol, ki és milyen arányban nyerhet a 2026-os választáson.


Török Gábor a közösségi oldalán közzétett egy többféle szempontot elemző előrejelzést arról, hogy mi várható szerinte a 2026-os választáson. A politikai elemző szerint azonban a jelenlegi információkat vette alapul, és ezekből vont le következtetéseket. Arra is felhívta a figyelmet, hogy mindezek folyamatosan változnak majd, ezért a prognózisát rendszeresen frissíteni kell majd.

Azt írta:

"Miután az előző posztban arról írtam, hogy a politikai elemzés és az előrejelzés milyen viszonyban állnak egymással, és hogy utóbbit - számos ok miatt - nem érdemes igazán komolyan venni, most mégis előállok egy prognózissal.

Ez az előrejelzés azonban - bár bizonyára sokaknak ez lesz csak fontos vagy érdekes - nem arról szól, hogy ki nyeri meg a következő választást, hanem arról, hogy mit tudunk ma a helyzetről, és ez alapján mi látszik valószínűnek.

Nem a végkövetkeztetéssel érdemes tehát vitatkozni, mert az tényleg szubjektív és bizonytalan, hanem azzal, hogy mi számíthat és ami számíthat, ott ma mit látunk.

Ez tehát egy pillanatkép, amit mondjuk havonta érdemes lesz majd frissíteni, annak fényében, ami már addigra mögöttünk lesz. Jó hír: ahogy haladunk majd előre az időben, egyre okosabbak leszünk, hiszen ami ma beláthatatlan jövő, akkor már politikai tudás lesz.

Majd hozzátette:

"Mindezt persze nehéz - vagyis reménytelen - lesz majd elmagyaráznom azoknak, akik csak annyit olvasnak, hogy szerintem a Fidesz nyer jövőre, de ez pont egy olyan szépsége/élvezete az elemző szakmának, amit kár lenne kihagyni."

Török szerint bár a TISZA Párt jelenleg vezet, és ha most lenne a választás, akkor több szavazatot kaphatnának, de a jövő évi választásig még sok minden befolyásolja a végeredményt. Többek között a jelöltek személye, a kommunikáció, a propagandára költhető keret, a gazdasági helyzet, és a még hátralévő időszakban kiosztható pénzek is. Mindezeket figyelembe véve úgy látja, hogy a Fidesznek van esélye a nyerésre. Azt is megírta, mi kellene ahhoz, hogy a TISZA Párt legyen a nyerő.

Részletek itt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Három napja áram nélkül Pomázon: olvadozó mélyhűtők, csend, romantikus vacsora gyertyafénynél
A postás, mint régen, felkiabál a házaknál, ahova levél érkezett. Három betonoszlopot is kidöntött a szél, várni kellett a speciális munkagépekre, majd arra, hogy megkössön a beton. A polgármester szerint van tanulság, amit érdemes levonni.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. július 11.



„Ha áram van, minden van” – így szólt a kilencvenes évek egyik hirdetése. De mi van, ha nincs? A pomázi Erkel Ferenc, Liszt Ferenc és Kodály Zoltán utcában hétfőn ment el az áram, és csütörtök délutánig sem jött vissza.

Az utcák csendesek, ahogy egy kertvároshoz illik. Ha nem tudnám, hogy itt már harmadik napja ez a helyzet, semmi sem tűnne fel. Szülők sétáltatják gyermekeiket, nyugdíjasok beszélgetnek a házak előtt. Máshol éppen autót szerelnek a ház előtt. Nyugalom van, szinte idilli. Persze, amikor szóba kerül az áramszünet, kiderül, már nagyon várják, hogy vége legyen a nomád életnek.

A legtöbben ki sem merik nyitni a fagyasztót, reménykedve abban, hogy a hőszigetelése még tartja a hűvösséget, és talán nem romlanak meg a benne tárolt ételek.

Azért némi kétségem támad, hogy több mint 72 óra után mi lehet a hűtőkben, az a néhány centis hőszigetelés ekkora csodákra nem képes, de nem akarom elkeseríteni beszélgetőtársaimat.

Egy nyugdíjas nő mesél a viharról: az utcában is fákat csavart ki, a szomszédja most is darabolja az udvarán, szerencsére az épületekben nem esett kár. Előkerültek a gyertyák, és várnak, más nem is tudnak csinálni. Két férfi a garázsuk előtt szerel egy Skodát. Éppen a vége felé járnak. Megkérdem, hogyan tudnak dolgozni áram nélkül? Kiderül, hogy akkumulátoros szerszámaik vannak, szerencsére a lámpa is akkuval megy, és fel is volt töltve. Amúgy a szerelésnek lassan a végére érnek, kell az autó, az idősebb férfi azzal jár dolgozni. Ott tudja tölteni a telefonját.

A postás csengő híján felkiabál a házakba – meséli nevetve, könyékig olajosan. Rákérdezek, hogyan tud így megfürdeni, mielőtt dolgozni indul? Van még egy kicsi meleg víz a bojlerban, takarékoskodnak, de ha elfogy, marad a hideg víz.

Odébb, egy másik garázs előtt fiatal nő takarít éppen. Megszólítom. Kiderül, a 13 éves lánya éppen táborban van, így hát az otthoni kalandtáborból kimaradt. Az áramszünet romantikus oldaláról mesél.

Esténként gyertyafényes vacsorát rendeznek a férjével, nincs zaj, nincsenek ingerek, internet sincs, közösségi média sincs, lelassult és elnyugodott minden.

„De íme, itt jő” - mintha egy színdarab lenne, megérkezik a férje egy nagy csokor vörös rózsával. Átadja a feleségének, megölelik egymást. Nem tudom nem megkérdezni, hogy a romantikus vacsoráknak köszönhető-e a csokor, de nem – szerinte neki van a legcsodálatosabb felesége, egyébként is hozott volna most neki. Home office-ban dolgozna, de pont erre a hétre vett ki szabadságot, nincs izgulás tehát emiatt sem.

A garázsok előtt kisebb aggregátor, valaki innen oldja meg az áramellátását, nyilván korlátozottan. Amikor le akarom fényképezni a készüléket, az emeletről rám kiabálnak, hogy nincsen ehhez jogom. Hiába magyarázom, hogy nem a tolvaj, hanem az újságíró vagyok, nem sikerül meggyőznöm a lekiabálót.

Sokkal barátságosabb egy idős asszony. Számára az áramszünet a mindenki által említett hűtőgondok mellett leginkább a tévé hiányát jelenti, ami nem is fog megoldódni egyhamar.

Az áram ugyan visszajön most már talán hamarosan, de a szintén leszakadt kommunikációs kábeleket csak később kötik vissza, az nem az áramszolgáltató feladata.

Az utca végében most is dolgoznak: előbb az oszlopot kell felállítani, utána az áramszolgáltató vezetékeit helyezik rá vissza, és csak utána jöhetnek a társbérlők: a televíziós és internetszolgáltatók.

Pomáz polgármesterével, Leidinger István azt mondja, hogy összesen kilenc helyen volt áramkimaradás a településen, egy 20 kilovoltos vezeték szakadása miatt. Ezekből mára már csak a zeneszerzőkről elnevezett utcák maradtak. Ott ugyanis két villanyoszlopot is kidöntött a szél, tehát a helyi vezeték is elszakadt. És itt jön a nagy gond: a villanyoszlop visszahelyezésekor betonozásra is szükség van.

A beton elvileg 28 nap alatt köt meg teljesen, a szilárdsága 50 százalékát is csak három nap után éri el.

Megfelelő adalékokkal ezen lehet valamennyit gyorsítani. Végül szárazbetonnal és megfelelő eljárással sikerült ezt pár napra rövidíteni. Ha sikerül az oszlopot körbebetonozni, és az stabil lesz, akkor lehet szó arról, hogy a vezetékekkel biztonságosan megterheljék az oszlopot. Ezt eldönteni, hogy mikor lehetséges, a szakemberek dolga.

És hogy mik a tanulságok?

„A 112-es rendszer gyakorlatilag összeomlott, és telefonálni nem lehetett, a telekommunikációs rendszerek összeomlottak, ha hétfőn 15 és 19 óra között valakinek mentőt kellett volna hívni vagy kigyulladt volna a háza valakinek villámcsapás következtében, nem tudott volna segítséget hívni” - mondja a polgármester. Emellett szerinte a tűzoltóság kommunikációja is összeomlott, az úgynevezett EDR-rendszer, amit használnak, az sem működött.

A legkritikusabb órákban az a megoldás maradt, hogy az embereknek be kellett sétálni a tűzoltóságra segítséget kérni.

További tanulság az, hogy a gallyazásokat akár lakossági tiltakozások ellenére is el kell végezni, nem szabad hagyni, hogy a távvezetékeket a fák veszélyeztessék. Vannak jogszabályok, szabályok, amik előírják, hogy mekkora védőtávolságot kell biztosítani az adott vezetékek körül, ahova nem ültethető fa, hogy a szolgáltatás zavartalanul tudjon működni. Ha ez nincs meg, akkor történik az, ami most történt.

Arra a kérdésemre, hogy lesz-e erre pénz, a polgármester annyit tudott mondani, hogy „jó kérdés”.

„Nem tudom még, hogy honnan, de erre pénzt kell fordítanunk, és át kell gondolnunk a védelmi struktúrát.”

A polgármester szerint itt lakosságnak is van feladata: villamos vezetékek alá ne ültessenek fákat, mert annak bizony ilyen következményei lehetnek.

Rákérdezek arra is, hogy az események után összeülnek-e a településvezető kollégákkal és a katasztrófavédelemmel, hogy átbeszéljék a tapasztalatokat, amire a polgármester egy vallomással válaszol.

„Előző életemben tűzoltóparancsnok voltam, és minden olyan nagyobb esemény után, ami hozott tanulságokat, én mindig készítettem egy összefoglaló jelentést javaslatokkal, hogy mit kellene átgondolni. Ugyanezt fogom csinálni, és ezt természetesen el fogjuk küldeni a Belügyminisztérium felé, a kormányzat felé, mert ezekkel bizony foglalkozni kell.”

Vissza az Erkel utcába: a kanyaron túl munkagépek. Már éppen levonulóban vannak. Áll az oszlop, a vezetékek is felkerültek már. Ezek szerint kellőképpen megkötött a beton. Néhány utcabeli kérdezgeti a szakembereket: mikor lesz készen a vezeték? Készen vannak, ők már végeztek – hangzik a válasz –, most már az E.ON dolga, hogy visszakapcsolja a vezetéket. Még nagyon sok helyen dolgoznak ezek a brigádok, tehát arra még várni kell egy kicsikét.

Az új oszlop mellett a földön fekszik a kettétört régi. A földön darabokban a televíziós kábelek. Még sok idő, amíg minden helyreáll Pomázon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Fotók: Fagyoskodva indult az EFOTT - gumicsizmában, kabátban buliztak a sárban a fesztiválozók
A lenge nyári szettek egyelőre a táskákban várják, hogy előkerülhessenek, a fesztivál első napján ugyanis még érezhető volt az utóbbi napok időjárása.


A lehűlés közepén, szerdán indult a 2025-ös EFOTT Fesztivál a Velencei-tónál. A tipikus, rövid, lenge fesztiválos szettek viszont egyelőre még a táskák alján maradtak.

A sukorói fesztivál első napján ugyanis még érezhető volt az előző napok időjárása: júliushoz képes elképesztően hideg volt, kellett bizony a hosszúnadrág, a pulcsi, a kabát, sőt még a gumicsizma is, hiszen napok óta esett már.

A hangulat azért visszahozott némi nyári életérzést, bulizni ugyanis így is lehetett, ráadásul a jelmezes fesztiválozók is örülhettek, hiszen legalább nem sültek meg a különféle szettekben. A Mikulás-jelmez pedig még találó is volt.

Mutatjuk fotósunk, Nagy Bogi képeit az első napról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: