Túl nehéz volt a matekérettségi sokak szerint, petíciót indítottak a ponthatárok csökkentéséért
A vizsgázók leginkább azt kifogásolják, hogy a feladatsor összeállítói nem vették figyelembe azt, hogy a diákoknak nem volt alkalmuk rendesen felkészülni a járványhelyzet miatt.
Mint megírtuk, többen is túl nehéznek tartották az idei matekérettségit, sőt egyesek szerint évek óta nem voltak ilyen nehéz feladatok.
Mint kiderült, nem is kevesen vannak azok, akik ezen a véleményen vannak. Már indítottak is egy petíciót az interneten azért, hogy csökkentsék a ponthatárokat.
"A mostani (2021-es) matematika érettségi mindenki szerint nehéz volt és olyan feladatokkal találkoztunk, amikkel eddig soha. Nem vették figyelembe a kialakult helyzetet, hogy nem volt alkalmunk rendesen felkészülni a matematika érettségire.
A digitális oktatás esélyt sem adott arra, hogy ismereteinket mégjobban elsajátítsuk és a lehető legjobb tudásunk szerint alkalmazzuk a feladatlap megoldásánál. Ezért mi diákok szeretnénk kérni, akik másfél tanévet otthon töltöttek, hogy csökkentsék le a ponthatárt!" - írják a petíció leírásában.
Az aláírók száma folyamatosan nő, eddig (cikkünk írásakor) több mint 2400-an támogatták már.
Az Eduline-nak is sokan panaszkodtak arra, hogy túl kemény volt számukra a vizsga.
"Szégyelljék magukat azok, akik ilyen feladatokat raktak össze 1,5 év kihagyás után"
- véli egy vizsgázó.
"Az elmúlt 5 évben nem voltak összesen ilyen nehéz feladatok, köszönjük szépen" - elégedetlenkedett egy másik.
"Szívtelen emberek állították össze a mai feladatsort. Online oktatás volt, hahó! Könnyebbé tehették volna ezt a stresszes vizsgát. Amit még ősszel összeállítottak, felülvizsgálhatták volna. Egyszerűen nem értem, direkt szívatták őket?
- tette fel a kérdést egy olvasó.
"Hiába gyakoroltam olyan sokat, ez sokkal nehezebb volt, mint az elmúlt X év. Majdnem egy éve online tanulunk, és semmi megértéssel nem voltak erre. Sokkal nehezebb volt" - írta egy harmadik végzős.
Mint megírtuk, többen is túl nehéznek tartották az idei matekérettségit, sőt egyesek szerint évek óta nem voltak ilyen nehéz feladatok.
Mint kiderült, nem is kevesen vannak azok, akik ezen a véleményen vannak. Már indítottak is egy petíciót az interneten azért, hogy csökkentsék a ponthatárokat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elkezdődött a matekérettségi - ezekkel a feladatokkal küzdenek a diákok
Kedden több mint 81 ezren írásbeliznek matematikából közép- vagy emelt szinten. A diákok 9 órakor kezdtek bele a feladatok megoldásába, a középszintesek összesen 180 percig, az emeltesek pedig 240 percig írhatják a feladatlapokat.
A vizsgakövetelmények ugyanazok, mint tavaly. A 2025-ös vizsgasorban is főleg olyan feladatokra lehet számítani, amelyek hétköznapi, gyakorlati problémákkal foglalkoznak (például a 2024-es vizsgán a szolnoki habos isler került elő a második részben), de lehetnek olyan pénzügyi számításos feladatok is, amelyek csak 2024-ben kerültek le emeltről középszintre.
A matekérettségin olyan számológépet lehet használni, ami nem alkalmas adatok tárolására. Emellett függvénytáblázatot is vihetnek magukkal a diákok, írta az eduline.
A lap szerint az érettségin az alábbi arányokban fordulhatnak elő az egyes témakörök:
Matekból középszinten idén is két feladatlapot kapnak a diákok. Az I. részben 10-12 feladatot kell megoldaniuk, amire összesen 45 percük lesz. Ebben a feladatsorban nagyrészt egyszerű összefüggéseket, alapfogalmakat kérnek számon.
Az időre nagyon kell figyelni, hiszen 45 perc után a felügyelő tanár beszedi a feladatlapokat, így ezekkel a feladatokkal a diákok a későbbiekben már nem tudnak foglalkozni.
Az idei feladatsor első részében halmazok, egyenlet a valós számok halmazán, gráfok és vektorok is szerepelnek, de a diákoknak térfogatot, mértani sorozat összegét is kell számolniuk.
Matekból az első 30 pontos, a második rész pedig 70 pontos.
A vizsgakövetelmények ugyanazok, mint tavaly. A 2025-ös vizsgasorban is főleg olyan feladatokra lehet számítani, amelyek hétköznapi, gyakorlati problémákkal foglalkoznak (például a 2024-es vizsgán a szolnoki habos isler került elő a második részben), de lehetnek olyan pénzügyi számításos feladatok is, amelyek csak 2024-ben kerültek le emeltről középszintre.
A matekérettségin olyan számológépet lehet használni, ami nem alkalmas adatok tárolására. Emellett függvénytáblázatot is vihetnek magukkal a diákok, írta az eduline.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Két éve zsibbadást érzett a végtagjaiban egy 60 éves osztrák férfi, aki egy ismert osztrák utazási iroda idegenvezetőjeként dolgozott. A panaszok hátterében ideggyulladást feltételeztek, de sokáig nem sikerült pontos diagnózist felállítani. Végül egy bécsi kórházban azonosították nála a leprás fertőzést, számolt be róla a Blikk.
A lepra Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában már több száz éve nem okozott tömeges megbetegedést.
A lakosság 95 százaléka már eleve immunis a leprára. Az orvosi egyetemi tankönyvek is csak röviden, néhány sorban említik. Emiatt előfordulhat, hogy az orvosok nem ismerik fel időben a betegséget.
Szűcs András nyugdíjas háziorvos szerint a lepra tömeges terjedése nem fenyeget civilizált területeken: „A tömeges fertőzés lehetetlen ilyen területen, ahol megfelelő a higiénia, ahol jól tápláltak az emberek, ahol jó az ivóvíz, ahol megfelelőek a napi tisztálkodási szokások, a civilizált területekről emiatt már évszázadok óta eltűnt a betegség.”
A lepra tünetei között szerepel a bőr elszíneződése, dudorok megjelenése az arcon, orron, szem környékén, valamint izomgyengeség és zsibbadás.
A sebek nehezen gyógyulnak, könnyen begyulladhatnak. A betegség érintkezéssel és cseppfertőzéssel terjed, lappangási ideje pedig legalább öt év.
Bár a lepra ma már gyógyítható, késői felismerés esetén súlyos következményekkel járhat, például idegkárosodással, vaksággal, az orrsövény eltűnésével vagy a bőr súlyos elváltozásaival.
Riskóné Fazekas Márta református lelkész, a Lepramisszió magyarországi vezetője a lapnak hangsúlyozta:
„A lepra, ugyanúgy mint más fertőzés, megelőzhető lenne a mélységes szegénység és nyomor felszámolásával.”
Sokan mégsem mernek időben orvoshoz fordulni, mert tartanak a megbélyegzéstől és a kirekesztéstől.
A nemzetközi Lepramisszió célja, hogy kórházakkal és menedékházakkal segítsék a betegek gyógyulását. Emellett higiéniai és élelmezési tanácsokat nyújtanak a fertőzéssel érintett területek lakosságának. Kiemelt fontosságú a tiszta ivóvíz biztosítása, mivel azokban a közösségekben, ahol megfelelő vezetékes víz áll rendelkezésre, nem fordulnak elő új fertőzések.
A betegség visszaszorítására több országban is sikeres programokat indítottak, például Bhutánban, Dél-Koreában, Ukrajnában és Romániában. Utóbbi helyen már felszámolták a Duna-deltában korábban működő lepratelepeket is.
Két éve zsibbadást érzett a végtagjaiban egy 60 éves osztrák férfi, aki egy ismert osztrák utazási iroda idegenvezetőjeként dolgozott. A panaszok hátterében ideggyulladást feltételeztek, de sokáig nem sikerült pontos diagnózist felállítani. Végül egy bécsi kórházban azonosították nála a leprás fertőzést, számolt be róla a Blikk.
A lepra Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában már több száz éve nem okozott tömeges megbetegedést.
A lakosság 95 százaléka már eleve immunis a leprára. Az orvosi egyetemi tankönyvek is csak röviden, néhány sorban említik. Emiatt előfordulhat, hogy az orvosok nem ismerik fel időben a betegséget.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fontos változás az OTP-nél: megszűnik a belépés az internetbankba mobilról
A bank mobilról már nem engedi a netbank használatát, csak appon keresztül vagy desktopon lehet intézni az ügyeket. Az online csalások elleni védekezés hatékonyságát is javítani szeretnék.
Az OTP Bank május 5-től megszüntette annak a lehetőségét, hogy az ügyfelek mobiltelefonról belépjenek az internetbankba. Ez azt jelenti, hogy aki eddig így intézte online a banki ügyeit, annak mostantól át kell térnie az OTP mobilbank alkalmazás használatára. Az internetbank továbbra is elérhető marad számítógépen, laptopon vagy tableten.
A pénzintézet közlése szerint a mobilos internet-bankolás már csak az ügyfelek 3 százalékára volt jellemző.
A változtatás célja, hogy a ritkán használt funkciókat kivezessék, emellett az online csalások elleni védekezés hatékonyságát is javítani szeretnék.
Az OTP Bank egy másik fontos bejelentést is tett:
megszűnik a 21 évvel ezelőtt indított OTPdirekt.
A lakossági ügyfelek 2025. július 1-jétől már csak az új OTP internet- és mobilbank felületein keresztül tudnak majd online bankolni.
Az új felületeket a bank folyamatosan fejleszti, és jelenleg több mint 2,2 millió lakossági ügyfél használja azokat. Az internet- és mobilbankban elérhető többek között a Kiadásfigyelő, a Karbonfigyelő és a Persely funkció is.
Az OTP Bank május 5-től megszüntette annak a lehetőségét, hogy az ügyfelek mobiltelefonról belépjenek az internetbankba. Ez azt jelenti, hogy aki eddig így intézte online a banki ügyeit, annak mostantól át kell térnie az OTP mobilbank alkalmazás használatára. Az internetbank továbbra is elérhető marad számítógépen, laptopon vagy tableten.
A pénzintézet közlése szerint a mobilos internet-bankolás már csak az ügyfelek 3 százalékára volt jellemző.
A változtatás célja, hogy a ritkán használt funkciókat kivezessék, emellett az online csalások elleni védekezés hatékonyságát is javítani szeretnék.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Én a magam részéről alapos és gyors eredményt várok világos következményekkel” – mondta az ÁSZ-vizsgálatáról Orbán Viktor a parlamentben, és hozzátette: a kormány nem avatkozhat be a vizsgálatba.
A miniszterelnök szerint a magyar állami vagyon 2010 óta a kétszeresére nőtt, és ennek része, hogy az MNB aranyat vásárolt külföldön.
Orbán személyesen is ellenőrizte pár éve, hogy megvannak az aranyrudak,
amik inkább téglákra hasonlíthatnak.
„Kimentem, és megnéztem. Személyesen ellenőriztem a tárolás körülményeit és magának az aranynak a meglétét is. (…) Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt” – fogalmazott Orbán.