HÍREK
A Rovatból

„Tudtuk, hogy eljön ez a nap, mégis elmondhatatlanul megrendítő” – így búcsúznak tisztelői Karsai Dánieltől

Sok ismert személyiség és közszereplő reagált az alkotmányjogász szombat esti halálára a közösségi médiában, és többen az eutanázia témáját sem kerülték ki bejegyzésükben.
Fotó: YouTube - szmo.hu
2024. szeptember 29.



Ahogyan beszámoltunk róla, szombaton este elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász, aki élete utolsó éveiben az ALS nevű gyógyíthatatlan betegségben szenvedett. 2021 júliusában észlelte betegsége első tüneteit, majd 2022 augusztusában diagnosztizálták nála az amiotrófiás laterálszklerózist (ALS). Ebben a betegségben az izmok fokozatosan leépülnek, miközben a beteg mindvégig tudatánál marad, ami élete legvégén aránytalanul nagy szenvedéssel jár.

Karsai ezért küzdött az eutanázia, azaz a kegyes vagy méltó halál jogáért a hasonlóan gyógyíthatatlan betegségben szenvedők esetében – sikertelenül, ugyanis sem a magyar kormány, sem pedig a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága nem támogatta a kérelmét.

Halálára több ismert személyiség, közszereplő is reagált a Facebookon.

D. Tóth Kriszta újságíró azt írta, mindenkit tudta, hogy eljön Karsai halálának napja, mégis elmondhatatlanul megrendítő. „Hálás vagyok Karsai Dánielnek szálfaegyenességéért, az elsőtől az utolsó percig képviselt emberségéért, végtelen alázatáért, és azért az erőért, amit az ország legtávolibb pontján is éreztünk, mindannyian. Isten nyugosztalja Karsai Dániel alkotmányjogászt” – tette hozzá D. Tóth Kriszta.

Pálinkás József atomfizikus, egyetemi tanár, az MTA korábbi elnöke szerint Karsai

példát mutatott, hogy az egyéni testi és lelki szenvedés hogyan fordítható az emberi méltóságról folyó erkölcsi és intellektuális párbeszéddé, értelmes, méltányos vitává.

Hozzátette: az utolsó napokig figyelemre méltó gondolatokat fogalmazott meg.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere azt írta, csodálta Karsait. „Személyes történetével, ernyedő testében is csillogó elméjével, legyőzhetetlen hitével és tenni akarásával felrázta és gondolkodásra késztette a magyar társadalmat egy valóban közös ügyünkben, ami túl sokáig volt tabu. Harca, ahogy minden harca, most sem elsősorban önmagáról szólt, hanem sorstársairól és minden emberről, aki hasonló helyzetbe kerülhet. Mindannyiunkról” – írta Karácsony.

Pikó András, Józsefváros független, ellenzéki pártok által támogatott polgármestere hosszú bejegyzésben búcsúzik az alkotmányjogásztól. „Az emberi méltóságunkért küzdött olyan időben, amikor nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy minden elvehető: leginkább a méltósággal megélt és befejezett élet lehetősége. Olyan méltósággal küzdött ezért, értünk, hogy már maga a küzdelem visszaadta rengeteg ember számára a reményt, hogy egyszer tényleg lehet jobb, méltósággal megélt élete” – írta Pikó.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke azt írta, Karsai

kitartóan küzdött a jogért, hogy ha kell, akkor méltósággal fejezhesse be az életét, amit végül nem engedtek neki, de nem volt hiábavaló a küzdelme.

„Megrázó vita ez. Fontos vita. Karsai nem érte el, hogy önmaga dönthessen. Pedig bámulatos erővel küzdött érte. De így is tett egy hatalmas szolgálatot: kinyitott egy fontos vitát egy olyan országban, amelyet arról kívánnak mostanában leszoktatni, hogy önmaga döntsön saját életéről” – írta Gyurcsány.

Jakab Péter országgyűlési képviselő szerint az eutanázia kérdése nem jogi kérdés, hanem egy emberi, morális kérdés. Azt írta, Karsai az utolsó jogi csatát nem nyerte meg, de az emberi, morális küzdelmet azonban igen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Cáfolta az ATV a Media1 értesüléseit: nem azért bocsátottak el két szerkesztőt, mert órákkal korábban beszámoltak Orbán Viktor még el sem mondott parlamenti beszédéről
A csatorna közleménye szerint „a felmondásnak a Media1 »hírétől« eltérő indokai voltak”.


Cáfolta az ATV a Media1 értesüléseit. A portál még hétfő este írt arról, hogy két internetes szerkesztőt is kirúgtak az ATV-től, miután órákkal korábban beszámoltak Orbán Viktor még el sem mondott parlamenti beszédéről.

„Az ATV rövid időn belül másodszor kénytelen korrigálni a Media1 »értesülése« nyomán elterjedt valótlan állítást” - írja közleményében a csatorna.

„Múlt héten az atv.hu két szerkesztője nem a lap által közölt körülmények között került elbocsátásra, a felmondásnak a Media1 »hírétől« eltérő indokai voltak”

- tették hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Rájuk fér már egy hideg zuhany” – Orbán Viktor a Tisza Pártnak üzent
A miniszterelnök Magyar Péternek is üzent, miután a Tisza Párt elbukta az Index ellen indított pert.


Orbán Viktor miniszterelnök kedd reggel a közösségi oldalán kemény hangvételű bejegyzésben üzent a Tisza Pártnak, miután elbukták az Index ellen indított pert.

A Tisza Párt olyan cikk miatt perelte be a lapot, melyben arról írtak, hogy a párt adóemelést tervez. A bíróság viszont nem adott nekik igazat. Bár a cikk tartalmazott nem valós állításokat, a bíróság szerint ezek véleményként jelentek meg, nem tényként, így nem történt jogsértés.

A döntést követően Magyar Péter, a Tisza vezetője közösségi oldalán reagált. Az ítéletet „botrányosnak” nevezte, és úgy fogalmazott, hogy az a „jogállam totális megcsúfolása”. Azt is kifogásolta, hogy a bíró nem hallgatta meg a párt adópolitikai szakértőjét, és tanúmeghallgatás sem történt.

Bejegyzésében ezt írta: „Ezek szerint holnap bármelyik sajtótermék megírhatja egy általa hamisított dokumentumra hivatkozva, hogy Orbán Viktor embert akar ölni”.

Orbán Viktor kedd reggeli posztjában azt írta:

„Most már a bíróság szerint is átver a Tisza! A Fővárosi Törvényszék is felkerült a Tisza egyre növekvő bosszúlistájára. Itt azokat gyűjtik, akik ellen vendettát hirdetett a Tisza elnöke, szigorúan a felebaráti szeretet jegyében”.

Ezután úgy folytatta: „de lássuk mit vétettek a bírák! Történt, hogy kiszivárogtak a Tisza adóemelési tervei. Aztán az is történt, hogy a Tisza alelnöke egy nyilvános rendezvényen, a kamerába nézve elismerte, valóban tervezik a progresszív adóemelést, de erről a választás előtt nem szabad beszélni, mert abba belebuknak. Ezt a felvételt önszántukból közzé is tették. Amit a sajtó megírt. Micsoda dolog!”

„Erre a Tisza elnöke megint dühbe gurult, és beperelte az Index nevű lapot. A pert persze elvesztette. Úgyhogy most megy a hiszti és a tombolás. A kartonbábu után ezúttal a bírákkal. Rájuk fér már egy hidegzuhany. Legkésőbb áprilisban”

- zárta bejegyzését a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bosszúvágy vezérelhette Szalay-Bobrovniczkyt Ruszin-Szendivel szemben a volt honvédelmi miniszter szerint
Juhász Ferenc szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf politikai indíttatásból hozhatta meg döntését Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök rendfokozatának visszavonásáról.
F. O. Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter politikai indíttatásból hozhatta meg döntését Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök rendfokozatának visszavonásáról – erről Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter beszélt a 24.hu-nak. A honvédelmi miniszter korábbi döntése alapján Ruszin-Szendi elvesztette rendfokozatát, felbontották a tartalékosi szerződését, és kezdeményezték az 1,3 millió forintos szolgálati juttatás visszavonását is.

Juhász Ferenc úgy fogalmazott:

„Bosszúvágy vezérelte nettó politikai döntést hozott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnökkel szemben, aki korábban többször is számon kérte a miniszter alkalmasságát és hozzáértését”.

Azt is hozzátette: „Ki akartak vele tolni”.

Szalay-Bobrovniczky egy videóban indokolta döntését, amelyben azt mondta: Ruszin-Szendi „naponta több posztban támadja a kormányt, a Magyar Honvédséget, és ezáltal folyamatosan aláássa a Magyar Honvédség egységét,

aláássa a nemzet biztonságát és ezzel veszélyt jelent a magyar emberekre”. A felvételben kormánykritikus bejegyzéseket mutattak, többek között olyanokat, amelyek a miniszter tevékenységét figurázták ki.

A volt vezérkari főnök egy korábbi lakossági fórumon fegyverrel az oldalán jelent meg, de nem egyenruhában. A helyszínen ez nem keltett feltűnést, csak hónapokkal később vették észre, hogy a pulóverénél valami dudorodott. Juhász Ferenc szerint ez lehetett szabálysértés, de nem ad alapot méltatlansági eljárásra.

A jelenlegi szabályozás három esetet sorol fel, amikor egy nyugállományú katona méltatlanná válhat rendfokozatára és az egyenruha viselésére:

ha egyenruhában nyilvános helyen megbotránkozást keltő módon viselkedik; ha a honvédelmi szervezet tekintélyét és a közbizalmat veszélyeztető tevékenységet folytat vagy ilyen magatartást tanúsít; illetve ha a bíróság szándékos bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítéli.

Utóbbi nem áll fenn, mivel Ruszin-Szendi ellen bár indult büntetőeljárás szolgálati villája és zsírleszívása miatt, ezekben az ügyekben még gyanúsítottként sem szerepel.

A döntéssel szemben nem lehet jogorvoslattal élni,

mivel egy tavaly bevezetett kormányrendelet szerint „a szolgálati viszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeit a miniszter rendeletben határozza meg, azzal, hogy nincs helye fellebbezésnek a miniszter által hozott határozat ellen”.

Juhász Ferenc azt mondta, a 2002 és 2006 közötti hivatali idejében nem hoztak hasonló döntéseket:

„Az én időmben ilyen nem volt. Csak bűncselekmény elkövetése vagy más kirívóan súlyos kötelezettségszegés esetén hoztunk ilyen döntést,

amit az érintett megtámadhatott a bíróságon.”

A 24.hu megkereste Ruszin-Szendi Romuluszt is, aki nem kívánt nyilatkozni az ügyről. A döntés után viszont ezt írta ki az üzenőfalára:

„Én legfeljebb a jelenlegi honvédelmi miniszter jövőjére jelenthetek veszélyt, míg ők hazánk biztonságára.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Teljesen egyértelmű, hogy Jámbor András bűnrészes ebben a pedofil bűncselekményben” – két éve még Kocsis Máté is pedofilozta politikai ellenfeleit
A kormánypárt ugyanakkor azt állítja, hogy ők soha nem vádoltak senkit bűncselekménnyel.


A Harcosok Órája hétfő reggeli adásában Orbán Viktor úgy fogalmazott: távoznia kell annak a kormánynak, amelynek egy tagja is bizonyíthatóan pedofil bűncselekményt követ el. Azt is hozzátette, hogy szerinte „libsi hazugság” az az ellenzéki állítás, miszerint „visszanyalt a fagyi”.

A Fidesz kommunikációja az elmúlt napokban élesen reagált azokra a közösségi médiában és egyes sajtófelületeken megjelent tartalmakra, amelyek szerintük pedofília gyanújába keverték Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest. A kormánypárt szerint titkosszolgálati szálakkal átszőtt puccskísérletről, aljas lejárató kampányról és vérvádról van szó.

Orbán Viktor a műsorban hangsúlyozta: állítása szerint ők soha nem vádoltak senkit bűncselekménnyel.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője öt nappal ezelőtt arról beszélt, hogy a politikai életben gyakori a vádaskodás, de a pedofíliával kapcsolatos vádak szerinte más súlycsoportba tartoznak.

Ugyanakkor egy 2023-as Facebook-bejegyzésében Kocsis élesen fogalmazott Jámbor András országgyűlési képviselővel kapcsolatban.

A posztban többek között azt írta:

„...Jámbor Andrásról és az egész Szikráról megint kiderült, hogy ők azok, akik pedofil bűncselekményt követnek el, ők azok, akik fedezik ezeket a bűnözőket. Hiába mosdatja őket ma a baloldali sajtó, és hiába akarják magukat áldozatnak bemutatni, tények mindenki számára ismertek. Teljesen egyértelmű, hogy Jámbor András bűnrészes ebben a pedofil bűncselekményben.”

Jámbor András a saját Facebook-oldalán osztotta meg hétfő délután az Origo korábbi helyreigazítását, amely arról szólt, hogy a vele kapcsolatos cikkükben valótlanságot állítottak.

„Továbbra is várom a bocsánatkérést – ahogy várja Osváth Zsolt is, és a teljes magyar melegközösség, akiket igenis ilyen vádakkal illettek! És akkor még ne is beszéljünk arról a több száz emberről, akik az elmúlt 15 évben lejárató kampányok áldozatai lettek”

- fogalmazott Jámbor.

(via kontroll.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: