„Nem hagyhatjuk, hogy zsaroljanak minket” – Európa összefog Trump fenyegetései miatt
Szombat reggel Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy február 1-jétől 10, június 1-jétől pedig 25 százalékos büntetővámot vet ki nyolc európai ország – Dánia, Norvégia, Svédország, Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság, Hollandia és Finnország – összes termékére. A lépést egyetlen feltételhez kötötte: a vámok addig maradnak érvényben, amíg „meg nem születik a teljes és totális megállapodás Grönland megvásárlásáról”. Az elnök már pénteken megelőlegezte a lépést, amikor egy fehér házi rendezvényen azt mondta: „Lehet, hogy vámot vetek ki azokra az országokra, amelyek nem mennek bele Grönland ügyébe, mert szükségünk van Grönlandra a nemzetbiztonság miatt”.
A Svédország kormánya által közzétett, hivatalos dokumentum szerint a vámfenyegetés „aláássa a transzatlanti kapcsolatokat, és egy veszélyes lejtmenetet indíthat el”. Az állásfoglaláshoz az Európai Unió legfőbb vezetői, António Costa és Ursula von der Leyen is csatlakoztak.
A Guardian tudósítása szerint Keir Starmer brit miniszterelnök úgy fogalmazott: „Szövetségesekre vámot kivetni a közös NATO-biztonság védelme miatt teljesen helytelen”. „Semmiféle megfélemlítés vagy fenyegetés nem fog ránk hatni – sem Ukrajnában, sem Grönlandon” – közölte Emmanuel Macron francia elnök. Lars Klingbeil német alkancellár és pénzügyminiszter egyértelműen fogalmazott.
– mondta az n-tv-nek.
„Ez zsarolás, és nem így kell bánni a szövetségeseiddel” – nyilatkozta David van Weel holland külügyminiszter a WNL op Zondag című műsorban. Giorgia Meloni olasz kormányfő Szöulból üzent, hibának nevezve a vámemelést, amivel nem ért egyet. „A fenyegetéseknek nincs helyük a szövetségesek között” – jelentette ki Jonas Gahr Støre norvég miniszterelnök, Ulf Kristersson svéd miniszterelnök pedig azt írta:
A Trump-adminisztráció a nemzetbiztonsági érdekekkel védekezik. Scott Bessent pénzügyminiszter szerint a lépés célja egy „forró háború elkerülése” az Északi-sarkvidéken, és az Egyesült Államok gazdasági erejének kihasználása Grönland biztonságának garantálására. Ugyanakkor több vezető republikánus politikus is bírálta a módszert. Mike Pence volt alelnök egy vasárnapi interjúban elmondta, bár a célt érti, a vámok egyoldalú kivetése NATO-szövetségesekre alkotmányossági aggályokat vet fel. Thom Tillis republikánus szenátor pedig arra figyelmeztetett, hogy a szövetségesekkel való viszony megmérgezése „nagyszerű hír Putyinnak és Hszi Csin-pingnek”.
Hollandia 2024-ben több mint 38 milliárd euró értékben exportált az Egyesült Államokba. Szakértők szerint jogi kérdéseket is felvet, hogy Washington miként tudna különálló EU-tagállamokat célozni az egységes vámunión belül.