HÍREK
A Rovatból

Axios: Trumpék titokban közvetlenül tárgyalhattak a Hamásszal

A tárgyalások Katarban zajlottak, és nemcsak az amerikai túszokról, hanem egy szélesebb körű megállapodásról is szó esett.


A Trump-adminisztráció közvetlen tárgyalásokat folytatott a Hamásszal Dohában, Katar fővárosában – írja az Axios két, az egyeztetésekre rálátó forrásra hivatkozva.

A megbeszélések célja az amerikai túszok szabadon bocsátása volt, emellett egy szélesebb körű megállapodás lehetősége is szóba került.

Az amerikai delegációt Adam Boehler, az elnök túszügyekért felelős megbízottja vezette. A tárgyalások érzékenysége miatt a források névtelenséget kértek. Az Axios szerint az egyeztetések példátlanok, mivel korábban nem volt arra példa, hogy az Egyesült Államok közvetlen kapcsolatba lépett volna a Hamásszal, amelyet 1997 óta terrorszervezetként tartanak nyilván az országban.

A tárgyalások során nemcsak az amerikai túszok elengedéséről volt szó, hanem egy átfogóbb megállapodásról is, amely magában foglalhatta volna az összes túsz szabadon bocsátását és egy hosszú távú tűzszünet megkötését. Az egyeztetések egyelőre nem vezettek eredményre.

Az Axios szerint az Egyesült Államok előzetesen konzultált Izraellel arról, hogy kapcsolatba lépnének a Hamásszal, de Tel-Aviv a tárgyalások bizonyos részleteiről csak más csatornákon keresztül értesült. Eközben a Fehér Ház követe, Steve Witkoff is tervezett egy dohai látogatást, hogy a katari miniszterelnökkel tárgyaljon a tűzszünetről, de végül lemondta az utat, mert nem látta a Hamász részéről a haladás jeleit – mondta egy amerikai tisztviselő.

A Hamász jelenleg 59 túszt tart fogva Gázában. Az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint közülük 35-en meghaltak, 22-en életben vannak, ketten pedig ismeretlen státuszban szerepelnek. Az összes túsz közül öten amerikai állampolgárok, de közülük már csak egy emberről, a 21 éves Edan Alexanderről feltételezik, hogy életben van.

A gázai háború rendezésére irányuló megállapodás első szakaszának részeként elrendelt 42 napos tűzszünet szombaton lejárt, de a felek nem tudtak megegyezni annak meghosszabbításáról. Bár a harcok nem folytatódtak, Izrael felfüggesztette a humanitárius segélyszállítmányokat a Gázai övezetbe. Az ENSZ becslése szerint a háború miatt Gáza lakosságának 90 százaléka, vagyis nagyjából 1,9 millió ember kényszerült elhagyni otthonát, és egyre súlyosabb az élelmiszerhiány.

A Fehér Ház és az izraeli miniszterelnöki hivatal az Axios megkeresésére nem kívánt nyilatkozni a tárgyalásokról.

Forrás: 24.hu, Axios


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Macron: Készen kell állnunk arra, ha az USA többé nincs a mi oldalunkon
A francia elnök szerint Európa sorsa nem Moszkvában vagy Washingtonban dőlhet el. A katonai kiadások növeléséről, közös védelmi stratégiáról és Ukrajna további támogatásáról beszélt.


Emmanuel Macron francia elnök hétfő este televíziós beszédben szólt a nemzethez, amelyben Európa biztonságának megerősítéséről, az ukrajnai háború hatásairól és Franciaország védelmi politikájáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy Európa sorsát nem Moszkvának vagy Washingtonnak kell meghatároznia, és kiállt Ukrajna további támogatása mellett.

A francia elnök szerint Oroszország az észak-koreai katonák és az iráni fegyverzet bevonásával globálissá tette a háborút. Macron úgy fogalmazott:

„Az első naptól úgy döntöttünk, támogatjuk Ukrajnát, és szankcionáljuk Oroszországot. Jól tettük.”

Véleménye szerint Moszkva megsérti az országhatárokat, befolyásolja a választásokat Romániában és Moldovában, valamint kibertámadásokat hajt végre kórházak ellen.

Hangsúlyozta, hogy

Franciaország és Európa nem maradhat tétlen: „Ebben a veszélyes világban őrültség lenne nézőnek maradni.” Kiemelte, hogy a kontinens védelmét erősíteni kell, mert „nem lehetséges, hogy Moszkvában vagy Washingtonban döntsenek a kontinens jövőjéről.”

Macron elutasította azokat a béketárgyalásokat, amelyekben Ukrajna nem vesz részt. Úgy véli, hogy az ország kapitulációja nem lehet opció. Emlékeztetett arra, hogy a korábbi minszki fegyverszüneti megállapodásokat is az európaiak segítségével kötötték meg, de az oroszok nem tartották be azokat.

A francia elnök jövő hétre találkozót szervez a tartós béke iránt elkötelezett országok vezetőinek részvételével. Emellett közös hadi beszerzéseket jelentett be, valamint csúcstalálkozót szervez a hadipari szektor vezetőinek és a vezérkari főnököknek.

Macron hangsúlyozta, hogy a védelmi kiadások növelését nem lehet adóemelések vagy a költségvetési hiány növelése árán megvalósítani. Felidézte, hogy Franciaország a második világháború utáni vezetésnek köszönhetően rendelkezik nukleáris elrettentőképességgel, és ezzel kapcsolatban „stratégiai vitát” szeretne indítani európai szövetségeseivel.

A beszéd időzítése nem véletlen: csütörtökön Brüsszelben EU-csúcsot tartanak, ahol az Oroszországgal szembeni újabb szankciók kerülnek napirendre. A találkozó előtt Orbán Viktor magyar miniszterelnök vétóval fenyegetőzött, míg az Egyesült Államok az Oroszország elleni szankciók enyhítését tervezi.

Az elmúlt napokban több európai ország vezetője is a védelmi együttműködés erősítésén dolgozott. Keir Starmer brit miniszterelnök Londonba hívta az Ukrajnát támogató országokat, köztük Macront is. A találkozón bejelentették a „hajlandók koalícióját”, amelynek célja a katonai kiadások növelése és Ukrajna további támogatása.

Macron szerint Európa képes versenyezni az Egyesült Államokkal és Oroszországgal. „A politikai döntések, a katonai eszközpark és a büdzsé sosem fogják pótolni a lélek erejét” – mondta. Hozzátette, hogy

Európának készen kell állnia arra az eshetőségre is, ha az Egyesült Államok többé nem állna az oldalán.

A beszédben kitért Donald Trump azon tervére is, amely szerint az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vetne ki az európai árukra. „Érthetetlennek” nevezte az amerikai elnök döntését, és kijelentette, hogy megpróbálja meggyőzni Trumpot a vámok elhagyásáról. Ennek érdekében a francia kormány és a miniszterelnök egy tervet készít elő.

Forrás: Telex, Le Figaro


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktor utasította a rendőrség vezetőit, hogy minden eszközt vessenek be a TISZA kriminalizálásáért
A TISZA Párt elnöke szerint lesz itt minden: kihallgatás, házkutatás. Felszólította a NAV, a rendőrség és a számvevőszék vezetőit, hogy ne kollaboráljanak a korrupt hatalom vezetőivel.


Most, hogy Orbánék megkapták a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat, eldöntötték, hogy hatósági eszközökkel próbálják ellehetetleníteni, hogy a TISZA egy választáson győzze le a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerét – írta Magyar Péter a Facebook-oldalán csütörtök reggel. A TISZA Párt elnöke szerint a miniszterelnök utasította a NAV, az Állami Számvevőszék és a Rendőrség vezetőit, hogy minden eszközt vessenek be a TISZA kriminalizálásáért és a választásokon való indulásának ellehetetlenítéséért.

„Lesz itt minden: kihallgatás, házkutatás és minden, amit a propaganda felhasználhat a lejáratásunkra”

– tette hozzá Magyar. Ő úgy látja, hogy a Karmelitában rettegnek, ezért semmitől sem riadnak vissza: ha kell, jogszabályt módosítanak, de ha szükséges, akár bűnjeleket is kreálhatnak.

„Orbán azt a TISZA Pártot akarja tiltott pártfinanszírozással lejáratni, amely párt soha egy fillér közpénzt vagy külföldi támogatást sem kapott. Azt a TISZA Pártot akarja hatósági zaklatással ellehetetleníteni, amely egyedüli pártként minden bevételéről és kiadásáról transzparens módon beszámol” – fogalmazott Magyar Péter.

Szerinte azonban a TISZA az egyetlen párt ma Magyarországon, amely kizárólag a magyar emberek önkéntes felajánlásaiból működik, és soha nem árazta felül a rendezvényeit, valamint teljes gazdálkodása a nyilvánosság előtt zajlik.

„Üzenem Orbán Viktornak, hogy el a kezekkel a TISZA közösségétől, el a kezekkel a rendszerváltást akaró, jóérzésű magyarok millióitól! Nem félünk öntől és a janicsárjaitól sem!” – írta a TISZA Párt elnöke.

Felszólította a NAV, a Rendőrség és az Állami Számvevőszék vezetőit, hogy „ne kollaboráljanak a korrupt hatalom bukás előtt álló vezetőivel”.

„Ha mégis úgy tesznek, akkor a magyar emberek millióival és az igazságszolgáltatással találják szemben magukat” – zárta a bejegyzését Magyar Péter.

A 24.hu szerdán számolt be róla: a gödi jegyző hatósági ügyben vizsgálja, hogy miért használja a helyi Tisza Sziget a város nevét. A lap több helyi aktivistától úgy értesült, hogy a jegyző emiatt kötelező erejű végzéseket küldött a helyi csoportok legalább négy aktivistájának. A végzés szerint a tiszásoknak jövő hétfőn kell megjelenniük a gödi városházán, hogy meghallgassák őket a városnév használatának ügyében. Aki nem jelenik meg, az akár félmilliós eljárási bírsággal is sújtható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Egy 11 éves Nissan regisztrációs adója 13 ezer forintról 57 ezerre nőtt – sokkal több pénzt szed ki az autósok zsebéből az állam
Márciustól új számítási mód alapján állapítják meg a regisztrációs adót. Ez jelentős többletkiadással járhat azoknak, akik új vagy használt autót vásárolnak.


Márciustól új számítási mód alapján állapítják meg a más országból származó új és használt járművek forgalomba helyezésekor fizetendő regisztrációs adót, ami 2004. februári bevezetése óta minden évben több milliárd forint bevételt jelent a központi költségvetésnek – írja a Telex. Az idei évre előirányzott 25,7 milliárd forint nyolcmilliárddal haladja meg a tavalyit, ami a korábbi évekhez képest példátlanul nagy különbség.

A lap szerint erre kétféleképpen tehet szert az állam:

  • ha 2025-ben sokkal több új és használt autót, illetve egyéb gépjárművet helyeznek forgalomba, mint korábban,
  • vagy ha a járművek jelentős része után több adót kell fizetni, hogy megkaphassák a magyar rendszámot.
  • A Telex szerint azonban kevés az esély jelentős piaci elmozdulásra, hiszen tavaly kevesebb mint 13 százalékos keresletnövekedés után körülbelül 120 ezer új autót adtak el Magyarországon a Datahouse adatai alapján, és kevesebb mint 111 ezer használtat helyeztek forgalomba összesen.

    Ahogy azonban emlékeztettek: a regisztrációs adó emelésével kapcsolatos tervekről először október végén lehetett hallani, amikor Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes benyújtotta a parlamentnek az egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. Ennek értelmében

    2025-től az infláció mértékével emelik egyebek mellett az alkoholos italok és dohánytermékek, illetve az üzemanyagok jövedéki adóját, valamint a gépjárműadót és a regisztrációs adót is.

    Ráadásul, ahogy akkor a Bank360.hu írta: az adóemelések automatikusak lesznek, vagyis nem lesz szükség újabb törvénymódosításokra, és éppen az autósokra kirótt adók esetében vezetik be először az inflációkövető emelést.

    A Telex szerint mindez önmagában is jelentős költségnövekedéssel jár az autósok számára, de bizonyos esetekben a regisztrációs adó számítási módjának átalakítása járhat igazán jelentős többletkiadással azoknak, akik új vagy használt autót vásárolnak.

    A regisztrációs adóról szóló törvény március 1-jétől hatályos változatában szereplő új számítási módszer szerint mostantól nem a motor mérete, hanem a teljesítménye alapján állapítják meg a fizetendő összeget, illetve míg bizonyos autófajták regadója korábban maximum 45 ezer forint volt, mostantól egységesen 45 ezer forint lett.

    A Telex konkrét példákat is említ, amikor a regadó az eddigi 76 ezer forint helyett csaknem 150 ezer forint, vagy – igaz, nem átlagos autó, hanem egy Alfa Romeo esetén – 160 ezer helyett 324 ezer forint lesz. Írtak olyan, 2013-as évjáratú Nissanról is, amely regadója az eddigi 13 ezer forintról nagyjából 57 ezerre nőtt.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Vatikán Ferenc pápa állapotáról: időre és türelemre van szükség
    A Gemelli klinika tizedik emeletén található kórteremben a pápa részt vett a hamvazószerdai szertartáson, és fejét meghintették hamuval.


    Ferenc pápa állapota stabil maradt a nap folyamán - közölte a Szentszék a Gemelli klinika orvosaitól kapott információk alapján szerda este.

    Ferenc pápa napközben magas áramlású oxigénpótlást kapott, az éjszakai órákban gépi ventillációval segítik a lélegeztetését, ahogyan ez már az utóbbi napokban is történt.

    Hétfő óta nem volt légzési rohama. A tüdőgyulladás fokozatosan gyógyul a betegség "normális lefolyását" követve - tette hozzá a szentszéki szóvivő. Matteo Bruni kijelentette: "időre és türelemre van szükség".

    Az egyházfő kezelése huszadik napján a korábbinál intenzívebb légzési fizioterápiát végzett, valamint mozgásgyakorlatokat, a napot karosszékben töltötte és dolgozott is.

    A Gemelli klinika tizedik emeletén található kórteremben a pápa részt vett a hamvazószerdai szertartáson, és fejét meghintették hamuval.

    Telefonon felhívta a Gázavárosban található Szent Család templom plébánosát, Gabriel Romanelli atyát, akivel kórházi kezelése alatt többször is beszélt már.

    Az orvosok továbbra is összetettnek értékelik a kórképet, és nem bocsátkoznak jóslásba az egészségi állapot alakulását illetően.

    Hamvazószerdán a hagyományos bűnbánati körmenetet Róma történelmi dombján, az Aventinuson tartották meg. A résztvevők a bencés Szent Anzelm templomtól a korakeresztény Szent Szabina bazilikáig haladtak. A bazilikában Angelo De Donatis bíboros mutatott be misét. Felolvasta a Ferenc pápa írta homília szövegét, amelyet az egyházfő a reménynek szentelt.

    A papok és hívők fejét hamuval hintették meg, amelyet Olaszországban az előző évi húsvét alkalmából használt és elégetett olajfaágakból készítenek.

    Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta csak egyszer történt meg, 2022-ben, hogy nem tudott jelen lenni a hamvazószerdai szertartáson, akkor térdbántalmai miatt.

    Szerda este a Szent Péter téren több mint egy hete minden nap megismételt rózsafüzérimát Marcello Semeraro bíboros, a szentté avatási kongregáció prefektusa vezeti.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: