HÍREK
A Rovatból

Trump szerint a hívei valójában „ölelgették és csókolgatták” a rendőröket a Capitolium ostrománál

A januárban leköszönt amerikai elnök egy csütörtöki tévéinterjúban próbálta elmagyarázni, mi is történt valójában az öt halálos áldozattal járó tiltakozáson.

Link másolása

Donald Trump azt állította a Fox Newsnak adott csütörtök esti interjúban, hogy hívei tulajdonképpen "nulla fenyegetést" jelentettek a Capitolium január 6-i ostroma idején, írja a CNN.

A zavargások után néhány nappal hivatalát a novemberben megválasztott Joe Bidennek átadó republikánus elnök egyenesen azt mondta, hogy

a felhergelt tömeg tagjai igazából csak "ölelgették és csókolgatták" a rendőröket az öt halálos áldozattal járó zavargások alatt.

Trump úgy fogalmazott, hogy a tüntetőknek bár nem kellett volna bemenniük az épületbe, de mégis megtették, ahol láthatóan "remek kapcsolatban" voltak a biztonsági őrökkel és a rendőrökkel.

A korábbi amerikai elnök azután próbálta bagatellizálni a történteket, hogy nyilvánosságra hozták a január 6-án kitört erőszakra vonatkozó videós bizonyítékokat, a résztvevők ellen indított büntetőjogi vádakat, a bűnüldöző szervek tisztviselőinek vallomását, a rendőrök jelentéseit és az épületben tartózkodó törvényhozók beszámolóit az erőszakról és a félelemről, amit aznap átéltek.

Trump az interjúban kijelentette, hogy a garázdáknak politikai hovatartozástól függetlenül szembe kell nézniük a törvénnyel, majd azonnal a radikális baloldali Antifa mozgalomra terelte a szót. A korábbi elnök kitért arra: nem érti, hogy miért nem járnak utána a hatóságok az antifasiszta csoport erőszakos akcióinak, melyek nyomában csak a pusztítás, megvert és olykor meggyilkolt emberek maradnak.

Az Egyesült Államok Capitoliumát január 6-án megrohamozó trumpisták meg akarták akadályozni, hogy a kongresszus jóvá hagyja Joe Biden választási győzelmét. Donald Trumppal szemben két pert is indítottak azóta demokrata képviselők, melyben a tömeg feltüzelésével vádolják. A korábbi elnök következetesen tagadja felelősségét az öt ember halálával végződő zavargásokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Bohár Dániel szerint nem Magyar Péter, hanem a Fidesz gyűjtötte össze előbb a 20 ezer aláírást, de a kommentelők egy része lehazugozta
Facebook posztban állította, hogy a Fidesznek gyűlt össze először szükséges számú aláírás. A hozzászólók azonban nem így látták.

Link másolása

Miután Magyar Péter pártjának rekordgyorsasággal összegyűlt az induláshoz szükséges 20 ezer ajánlás, Bohár Dániel a közösségi oldalán tette közzé, hogy

„a Fidesznek gyűlt össze először az EP-listára az aláírás!”

Ha így van, ha nincs így, a kommentelők rákaptak az eléjük szórt kendermagra, és parázs vita alakult ki.

Néhány komment:

Hazugság! Hajrá Tisza!

Hazudsz, mint mindig!

Látva a szavazóitokat nagy dolog hogy ilyen hamar összejött, hiszen a 40%-a írni olvasni nem tud tisztességesen.

Hazudsz te is reggel, délben, meg este, mint Fletó nagyapátok.

Emellett természetesen sok gratulációt is besöpört Bohár: lájkokból kétszer annyit kapott, mint nevetős szmájlit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Magyar Péteréknek rekord gyorsasággal összegyűlt a 20 ezer aláírás
Szombaton reggel kezdték a gyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás. Azért folytatják a gyűjtést.

Link másolása

Szombaton reggel kezdték az aláírásgyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás a TISZA pártnak.

Mindezt Magyar Péter jelentette be a Facebookon:

„A TISZA Párt aktivistái a pultoknál és a fővárost járva máris összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást. Hálás köszönet a munkájukért és a támogatásért. A gyűjtést folytatjuk ma még csak Budapesten, holnaptól vidéken is.”

Magyar Péter hamarosan a Lehel téren fog beszédet mondani, ide várja az érdeklődőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter háborút, Gyurcsány Ferenc migrációt, Karácsony Gergely pedig gender-propagandát tálal fel a Fidesz új kampányvideójában
Az Európai Bizottság elnöke egy csengővel jelez a pincérként megjelenő ellenzéki politikusnak. A Brüsszel szóba pedig egy dollárjelet szerkesztettek.

Link másolása

Új reklámanyagot tett közzé a Fidesz a közösségi oldalán - szúrta ki az RTL.

A kampányfilmben az ellenzéki „főgonoszok” szerepelnek, ahol helyet kapott már

Magyar Péter is, aki a kormánypárt szerint háborút hoz nekünk. De Karácsony Gergely, Budapest regnáló főpolgármestere is pincérként lép fel, aki a Gender-propagandát szolgálja fel. A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc pedig migrációt tesz az asztalra.

Míg viszont a többi politikus hoz valamit, addig Dobrev Klára üres kézzel jelenik meg a videóban.

Külön érdekesség, hogy a Brüsszel szóba bekerült egy dollárjel, így a belga fővárost a reklámban Brü$szelként írják. Ugyanakkor a videós anyag szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke irányítja az ellenzéki politikusokat.

A kampányvideó itt tekinthető meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Holnaptól vidéken is gyűjti az aláírásokat Magyar Péter, elmondta milyen segítségre lenne szüksége
Budapesten kezdték el gyűjteni szombat reggel az ajánlásokat, és délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer aláírás. Vasárnaptól azért vidéken is elkezdik a gyűjtést.

Link másolása

Rekord gyorsasággal jött össze a szükséges 20 ezer aláírás Magyar Péteréknek. A jogászból lett politikus hálás az aktivistáinak, és vasárnaptól azért vidéken is folytatják a gyűjtést.

„14 helyen kezdtük meg reggel 9 órától az aláírások gyűjtését, és nem olyan régen szóltak a kollégáim, hogy összegyúlt a TISZA Pártnak az induláshoz szükséges 20 ezer aláírás. Tovább folytatjuk az aláírások gyűjtését. Nagyon hálás vagyok a kollégáimnak, a több száz önkéntesnek. Holnap megindulunk vidékre is”

- mondta Magyar Péter a Facebook-oldalán közzétett élő bejelentkezésében. Azt is hozzátette, hogy este közzéteszi a Facebook-oldalán a pontos helyszíneket.

Magyar arról is beszélt, hogy

még több aktivistára lenne szükségük, mert „rengetegen szeretnének aláírni vidéken is”.

A jogászból lett politikus szombaton több budapesti aláírásgyűjtő helyszínt is felkeresett napközben, és mint mondta: „mindenhol nagyon sokan támogatnak minket”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: