KÉK HÍREK
A Rovatból

Török Gábor: Hatalmas öngól volt a köztévének a Karácsony Gergely-interjú

„Ebben a primitív formában teljesen kontraproduktív” – írja a politológus.

Link másolása

Karácsony Gergely, a tavaly októberben megválasztott budapesti főpolgármester a köztévé vendége volt, először kapott meghívást az M1 műsorába a győzelme óta.

Az interjút a műsorvezető azzal indította, hogy Karácsony miért nem biciklivel érkezett az MTVA székházba a Kunigunda útjára, valamint, hogy miért parkolt messzebb és nem közvetlenül a bejáratnál, és miért állítja, hogy a megválasztása óta nem hívták be a köztévébe, hiszen az M5-ön, a kulturális csatornán már próbálták megszólaltatni.

A beszélgetésre a Facebook-oldalán reagált Karácsony Gergely.

Többek közt azt írta: "Számonkértek amiatt is, hogy nem ott állt meg az autóm (a bejárat mellett álltunk meg), ahol ők kamerával filmezték volna az érkezésemet. És a propagandista műsorvezető azt is nehezményezte, hogy Magyarország legnagyobb közvetlen felhatalmazással bíró politikusaként nem értem be közmédiás szereplésként azzal, hogy egyszer mikrofonvégre kaptak egy fotókiállításon."

Fürjes Balázs is reagált Twitteren a köztévés interjúra, szerinte "sokszor éri méltatlan támadás a köztévét, de ez a tegnapi vállalhatatlan volt. Vállalhatatlan a főpolgármester és a budapestiek felé."

Török Gábor politikai elemző a Facebook-oldalán kommentálta a Karácsony Gergellyel folytatott köztévés beszélgetést.

"Hatalmas öngól volt ez az interjú: miközben könnyedén lehetett volna színvonalasan kritikus, a főpolgármesternek valóban kellemetlen újságírói kérdéseket feltenni, ez a műsorvezetői performansz (ami valószínűleg elsősorban nem is a zavartan viselkedő riporter, hanem a főnökei "érdeme") közel 25 percen keresztül bizonyította a köztévé nézőinek, hogy a közpénzekből működő állami tévé a látszatra sem akar adni, és kizárólag buta harci kutyaként tudja elképzelni a saját szerepét.

Ennek így semmi értelme: a köz szolgálatához semmi köze nincs, de valójában még a kormányt sem szolgálja, mert ebben a primitív formában teljesen kontraproduktív."

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kizuhant az ablakon egy 98 éves néni a Ferenc körúton
Az asszony holtteste sokáig a járdán hevert egy fekete zsákkal letakarva. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Link másolása

Kiesett egy Ferenc körúti társasház negyedik emeletéről szerda este egy 98 éves nő, tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a néni holtteste sokáig a járdán feküdt egy fekete zsákkal letakarva. A tragédia helyszínét rendőrségi szalaggal kerítették el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályától megtudták, hogy a rendőrök 18 óra 23 perckor kaptak bejelentést arról, hogy a fővárosi Ferenc körút egyik lakásának ablakából kizuhant egy nő, és meghalt.

A helyszíni szemlén idegenkezűségre, illetve bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

A BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bíróság elé állt az ikerpár, akik Borkai Zsolt jachtozós videójával lettek ismertek
K. Csengét és K. Lilit csalással és hamis okirat felhasználásával vádolják. A gyanú szerint édesanyjuk is segíthetett nekik.

Link másolása

Költségvetési csalás miatt álltak bíróság elé a Borkai Zsolt-féle jachtbotrányban megismert ikerlányok – írja az Index.

K. Csenge és K. Lili öt évvel ezelőtt, a választási kampány idején tett szert országos ismertségre, miután Az ördög ügyvédje nevű blogon kompromittáló felvételek jelentek meg az akkori győri polgármesterről, Borkai Zsoltról.

Az ügyészség vádirata szerint az ikrek egy, a fiatalok munkanélküliségének csökkentését, vállalkozóvá válásukat segítő programban benyújtott pályázat útján vissza nem térítendő támogatásban részesültek. Ugyanakkor a támogatási kérelemben vállalt kötelezettségeiket nem teljesítették.

Az ügyészség nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásnak vétsége miatt emelt vádat a testvérpár ellen.

A bűncselekmény elkövetésében segítette őket az édesanyjuk, a harmadrendű vádlott, aki saját vállalkozását felhasználva valótlan tartalmú számlákat állított ki a két nő részére. Ezzel közel 6 millió forintnyi pályázati támogatás jogosulatlan felhasználásához nyújtott segítséget.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Vámospércsi testvérgyilkosság: súlyosabb büntetést kapott másodfokon a hároméves síró húgát halálra verő tinédzser
A 14 éves fiú többször hasba vágta a kislányt, majd lefektette az ágyra és kiment rágyújtani. Amikor visszatért a szobába, akkor vette észre, hogy a gyerek nem mozdul.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Négy és fél évet kell a fiatalkorúak börtönében ülnie annak a vámospércsi fiúnak, aki halálra verte a rábízott féltestvérét, egy hároméves kislányt, írja az rtl.hu.

A szülők dolgozni indultak még 2021 októberében, ezért az akkor 14 éves fiú gondjaira bízták otthonukban az áldozatot és másfél éves kisfiukat.

A lány sírt a szülei után, ezért tinédzser bátyja többször hasba ütötte. A kályhának is nekieső gyereket ezután az ágyra fektette, majd cigarettázni ment. Miután visszatért a szobába, akkor vette észre, hogy a kislány nem mozdul.

A fiút első fokon négy évre szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Törvényszék halált okozó testi sértés miatt. Legkorábban a büntetés kétharmadának a kitöltése után szabadulhatott volna feltételesen. A fiú beismerte tettét, és a másodfokú ítélet kihirdetése előtt azt mondta: máig kisértik a történtek.

A szülők szerint enyhe ítélet született, és az RTL Híradójának elmondták: képtelenek megbocsátani a fiúnak.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: