News here
hirdetés

HÍREK

Tordai Bence a Fideszről: „Sokan fogják a vezetőik közül börtönben végezni”

A Párbeszéd politikusa szerint ezután a jelenlegi kormányzó párt közepes méretűvé zsugorodhat össze, a helyén keletkező űrt pedig több jobboldali párt is be tudja tölteni.

Link másolása

hirdetés

Interjút adott a 168 órának a Párbeszéd országgyűlési képviselője, Tordai Bence, aki április 3-án a budapesti 4-es számú választókerületben indult egyéni jelöltként az ellenzéki összefogás színeiben. Listára ráadásul fel sem került, erről azt mondja: „Ha valaki egy szinte biztos győztesnek számító körzetet nem tud megnyerni, akkor ott valami probléma van, és valószínűleg listáról sem érdemes bevinni az Országgyűlésbe.”

Az Egységben Magyarországért listájáról elmondta, hogy vezető helyen lesznek rajta az előválasztáson szereplő pártok miniszterelnök-jelöltjei. Tordai szerint nincs olyan felvetés sem, hogy ne legyen rajta Gyurcsány Ferenc mint a Demokratikus Koalíció elnöke.

Beszél arról is, hogy a Párbeszéd korábban támogatta volna, hogy Márki-Zay Péter egy hetedik frakciót alakíthasson a Parlamentben, ám végül a többi párt konszenzusa miatt ettől visszakoztak. Ahogy maga Márki-Zay is, ami Tordai Bence szerint államférfiúhoz méltó cselekedet.

Tordait a Fidesz esetleges összeomlásáról is kérdezték, amire az elmúlt tizenkét (de a korábbi húsz) évben semmi jel nem utalt. A politikus szerint ehhez elég „egy Fidesz-vereség, aztán a bűnüldöző szervek és a független igazságszolgáltatás működése”.

„A hatalomból való kikerülésük után egyből megcsappan a támogatóik száma, sokan fogják a vezetők közül börtönben végezni. Így néhány év alatt a Fidesz egy közepes méretű párttá zsugorodhat össze, ami nagyon jót fog tenni nekik és az országnak is”

– fejtegette a lehetséges forgatókönyvet Tordai, aki hozzátette: „ha a Fidesz összeomlik, akkor azt az üres térfelet akár két-három párt töltheti majd be.”

hirdetés

Szerinte a kampány azért kezdődött lassabban, mert Márki-Zay Péterrel teljesen a nulláról kellett indulniuk, de úgy gondolja, egyáltalán nincsenek késésben. „A két ünnep között [...] felállt egy erőteljes közös kommunikációs struktúra Simon András vezetésével. Ennek köszönhetően már látszik, hogy milyen, amikor százhat torokból ugyanaz a kiáltás hangzik fel egyszerre” – mondta erről a párbeszédes képviselő.

Szóba kerültek a hat párton belüli ellentétek is. Az interjú készítője felvetette, hogy a Jobbik nem akarja támogatni az azonos neműek házasságát, míg a Párbeszéd elkötelezett emellett. A képviselő szerint egyáltalán nem biztos, hogy egy kormányzati pozícióban a párt továbbra is ellenezné a házassági egyenlőséget, hisz korábban is sok kérdésben engedett már. De összességében úgy gondolkodik: „Tartsunk ott, hogy arról vitatkozunk kormányon a Jobbikkal, milyen ütemezésben tudják a különböző emberjogi előrelépéseket támogatni”.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Meghalt Haumann Péter
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze 81 éves volt.

Link másolása

hirdetés

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze - tudatta a család szombaton az MTI-vel.

Haumann Péter méltósággal viselt hosszú betegség után hunyt el szombaton délután.

Haumann Péter 1973-ban került a Madách Színházhoz, ahol számos jelentős szerepet játszott, és a társulat vezető művésze lett. 1988-ban a Nemzeti Színházhoz, majd az Arizona Színházhoz, egy évre a Radnóti Színházhoz szerződött, 1994-től 2016-ig a Katona József Színház tagja volt.

A Kossuth-díjas színészt olyan darabokban láthatták a nézők, mint a Szókratész védőbeszéde, A fösvény, Az eltört korsó, Az ügynök halála, az Őrült nők ketrece és a Macskák. Játszott többek közt a III. Richárd, a Woyzeck, a Szenvedély, a Szürkület, az Indul a bakterház vagy a Kalandorok című filmekben, és olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Ádám Ottó, Ascher Tamás, Fehér György, Dömölky János és Mundruczó Kornél.

Művészi munkásságát 1970-ben és 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1980-ban érdemes művész címmel, 1985-ben Kossuth-díjjal ismerték el.

A Halhatatlanok Társulatának 1997-ben lett tagja, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2009-ben a Prima Primissima díjat, 2010-ben a nemzet színészévé választották.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Ismét riasztották a Gripeneket
A Magyar Honvédség vadászgépeit azért riasztották, mert egy Szlovákia felől érkező motoros sárkányrepülőgép nem létesített rádiókapcsolatot a polgári légiirányítással.

Link másolása

hirdetés

Szombaton kora este ismét riasztást kaptak a Magyar Honvédség vadászgépei - írja közleményében a Honvédelmi Minisztérium.

A Gripeneket azért riasztották, mert egy Szlovákia felől érkező motoros sárkányrepülőgép nem létesített rádiókapcsolatot a polgári légiirányítással.

A NATO déli Egyesített Légi Hadműveleti Központ riasztását követően a légvédelmi készültséget ellátó Gripenek haladéktalanul felszálltak. Miközben azonosították a repülőgépet, annak vezetőjével a légiirányítás is felvette a rádiókapcsolatot.

A vadászrepülők a sárkányrepülőgép azonosítása után visszatértek a kecskeméti bázisukra.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Ismét akadozik az üzemanyag-ellátás több nagy benzinkúthálózatnál
Az RTL Híradó szerint több nagy benzinkúton sem lehetett dízelt tankolni szombaton, máshol benzinből is csak a piaci árú, prémium volt elérhető. De olyan töltőállomást is találtak, ahol már minden kifogyott, így az egész kutat lezárták.

Link másolása

hirdetés

Több nagy benzinkúthálózatnál ismét akadozik az üzemanyag-ellátás - számolt be róla az RTL Híradó.

A Híradó szerint

több nagy benzinkúton már szombaton sem lehetett dízelt tankolni, máshol benzinből is csak a piaci áru, prémium volt elérhető. De olyan töltőállomást is találtak, ahol már minden kifogyott, így az egész kutat lezárták.

Az érintett kutakat üzemeltető Shell az RTL Híradónak elismerte, hogy egyes töltőállomásaikon előfordulhat átmeneti készlethiány. Ennek oka szerintük az utóbbi időszakban "kiemelkedően megnövekedett üzemanyag-kereslet" és a véges kapacitások.

A Holtankoljak.hu szerint ez az árstop miatt van így.

"Nagyon megfogyatkozott azoknak a nagykereskedő cégeknek a száma, akik jelenleg üzemanyagot értékesítenek, hiszen 100 forint vagy akár annál is több literenkénti veszteséggel tudnak csak üzemanyagot eladni. Tehát teljesen érthető, hogy ezt az üzemanyagot nem Magyarországon adják el, hanem külföldön"

- mondta Bujdos Eszter a Holtankoljak.hu ügyvezetője.

hirdetés

A kieső importot a Mol-tól próbálják beszerezni a kutak, de a megnövekedett igényeket ők sem tudják teljesen kiszolgálni. A Mol az RTL Híradónak azt írta, a csütörtök esti nagy forgalom miatt a határok mentén vagy az autópályák mentén még "előfordulhat átmeneti készlethiány" a kútjaikon, de mindent megtesznek azért, hogy folyamatos legyen az üzemanyag-kiszállítás minden benzinkútra.

A Holtankoljak.hu szerint a következő hetekben a nyári turizmus és a mezőgazdasági munkák miatt akkor is nőni fog a kereslet, ha a külföldiek már nem ide járnak tankolni.

Az RTL Híradó riportja:

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Elon Musk elmagyarázta, miért örül a közelgő globális gazdasági recessziónak
Szerinte „durva ébredés következik”, mert „túl sokáig esett a pénz a bolondokra”.

Link másolása

hirdetés

Az Ukrajnában zajló háború és a koronavírus miatti – az utóbbi időben főleg Kínában zajló – lezárások miatt sok gazdasági szereplő és elemző globális recessziót jósol.

Úgy tűnik azonban, nem mindenki tart egy világszintű gazdasági visszaeséstől – Elon Musk, amikor egy Twitter-felhasználó kérdezte, hogy még mindig úgy gondolja-e, hogy recesszió következik, azt válaszolta:

„Igen, de ez valójában jó dolog. Túl sokáig esett a pénz a bolondokra. Néhány csődnek meg kell történnie”

A világ leggazdagabb embere hozzátette: „Továbbá, az összes Covid miatti otthonmaradásos dolog elhitette az emberekkel, hogy valójában nem kell keményen dolgozni. Durva ébredés következik!”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: