Tönkreteheti az üzemanyag-kiskereskedőket a benzinárstop meghosszabbítása
Továbbra sem lehet tudni, hogy a kormány meghosszabbítja-e a február 15-ig tartó benzinárstopot, amit még november 15-től vezettek be három hónapra. A GKI vezérigazgatója szerint politikai okokból fognak hosszabbítani. Molnár László rávilágított, hogy az olaj árának folyamatos növekedése miatt már jóval többe kerülne az üzemanyag, mint amikor életbe lépett az árstop.
– mondta az ATV Híradónak.
Az autósok ugyan jól jártak az árbefagyasztással, de a töltőállomások igencsak megszenvedik. Az elmúlt három hónapban ugyanis a valósi piaci árak mindig a hazai hatósági ár felett voltak, ami hosszú távon mindenképp veszteséget jelentett a benzinkutak üzemeltetőinek - mondta el Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára az ATV Híradónak. Grád Ottó szerint
Úgy látja, a következő hetekben folyamatos kőolajár-emelkedés lesz jellemző, és szerinte az sem lenne meglepő, ha ez rövid időn belül a lélektani határt, a 100 dollárt is elérné vagy meghaladná. Szombaton már 90 dollár körül volt az olaj ára.