KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Van olyan tanodás gyerek, akinek hónapok óta nincs matektanára” – a 8. kerületben civil szervezet próbál csodát tenni

A Láthatatlan Tanoda azért jött létre, hogy esélyt adjon a hátrányos helyzetű gyerekeknek a kitörésre. De azt látják, hogy a széteső közoktatási rendszer miatt a felvételi előkészítőnél lassan már a szorzótábláig kell visszamenni.


Igenis azt gondolom – és valószínűleg nem vagyok egyedül ezzel –, hogy a jótékonyság menő. Ennek ellenére azt látom, hogy a jótékony cselekedetek gyakran csak egy-egy Facebook-posztban, megosztásban, esetleg az adó 1%-áról való rendelkezésben kimerülnek. Éppen ezért volt annyira pozitív meglepetés, amikor március 2-án megtelt a VIII. kerületi Gólya a Láthatatlan Tanoda 9. születésnapja alkalmából, ami egyben egy adománygyűjtő esemény is volt. Lehet, hogy valaki a koncertek, a turi vagy a tombola miatt érkezett – én is nagyon örültem a Magányos emberekre szóló páros jegynek a Katonába –, de a többség biztosan azért jött, hogy támogasson egy igazán jó ügyet.

A Láthatatlan Tanoda alapvetően egy hátránykompenzáló program, amelyben szociális munkások dolgoznak, komplex eszközökkel segítve a hátrányos helyzetű gyerekeknek. A jelentkezőket óvodás kortól várják és egészen a középiskola végéig elkísérik őket különböző fejlesztő foglalkozásokkal – egyéniben és csoportosan egyaránt –, pszichológusi tanácsadással és egy mentorprogrammal. A mentorprogramnak köszönhetően egy önkéntes felnőtt kíséri – legalább egy éven át – a gyerek útját.

Itt a cél elsősorban nem a tanítás, sokkal inkább az, hogy minőségi, közös szabadidős tevékenységeken vegyenek részt, például múzeumba járjanak együtt, beszélgessenek, interaktívan játsszanak.

„Már egy vonatkozó kutatás is kimutatta, hogy ez egy olyan mély bizalmi kapcsolatot eredményez, ami nagyon sokat segít abban, hogy a gyerek iskolai motivációja megmaradjon és hogy jobban teljesítsen” - mondja Dóra Dalma, a Tanoda program szakmai vezetője.

Ezáltal ráadásul sokkal hangsúlyosabban megjelenhetnek egy-egy gyerek egyéni igényei is. Dalma azt meséli, hogy van olyan foglalkoztatottjuk, akivel a mentora tollasozás közben magyarozni szokott, mert így tud jobban koncentrálni. De minden esetben igyekeznek szem előtt tartani, hogy egy-egy fiatalnak miben kellene fejlődnie, miben van lemaradva, és hogyan tudja ezt a leghatékonyabban behozni – ennek megfelelően készítik el a terveket, a feladatokat és a korrepetálási menetet.

Kilenc évvel ezelőtt épp a mentorprogramra koncentrálva jött létre a Láthatatlan Tanoda. A tevékenységi körük azóta kibővült – a fent említett foglalkozásokkal, felvételi előkészítőkkel, pályaorientációs tanácsadással, illetve a szülők bevonásával is szerveznek közösségi eseményeket.

A cél azonban nem változott: szeretnék, hogy az általuk foglalkoztatott gyerekek olyan iskolába kerüljenek és olyan helyen tanulhassanak, ami jó minőségű és integrált.

Jelenleg a 8. kerületben működnek, és a fennállásuk óta 78 gyereknek és 32 családnak tudtak segíteni, hogy a gyerekeik elkerülhessék az itt található szegregált iskolákat. A céljaik között szerepel az is, hogy minél több arra rászorulóhoz érhessenek el a kerületben, ám a kapacitásaik végesek, központi támogatásban pedig aligha reménykedhetnek. Az utóbbi évben ráadásul egyre gyakrabban felmerülő téma náluk a közoktatás jelenlegi helyzete, ami őket is jelentősen befolyásolja.

Ők az alapműködés kapcsán továbbra is abban hisznek, hogy főleg a nem kognitív képességeket kellene fejleszteni, hiszen ezek sok szempontból fontosabbak, mint a kognitív képességek. Ugyanakkor azt látják, hogy a közoktatási rendszer keretein belül egyikben sem részesülnek megfelelően a fiatalok.

„Nem tudjuk, hogy a szinte már megszűnőben lévő – lassan ezt már ki lehet mondani – közoktatási rendszerrel mit kezdjünk. Mi iskola melletti plusz fejlesztést adó, hátránykompenzáló rendszer vagyunk. De ha már nincs iskola, akkor mégis mit kompenzálunk?”

Jelenleg tehát állandó kérdés számukra, hogy a szakmai programot hogyan alakítsák át úgy, hogy nagyobb hangsúly legyen a korrepetáláson, a tárgyi tudás átadásán. Ez pedig alapvetően a program megváltoztatását jelentené, amit egyelőre ők sem látnak tisztán.

Arra is kitértünk, hogy milyen okok vezettek mindehhez. Dalma szerint nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Covid hatásait, hiszen a távoktatásban töltött két év határozottan rányomta a bélyegét arra, hogyan fejlődtek a fiatalok. De még nagyobb problémát jelent a tanárhiány, az, hogy egyre fogynak a szaktanárok: van például olyan tanodás gyerek, akinek hónapok óta nincs matektanára. Ők tehát első kézből tapasztalják azokat a problémákat, amiket sokan maximum a híradóban hallanak – lassan nap mint nap.

De hozzátette azt is, hogy a jelenlegi, klasszikusnak számító tanítási módszer egyébként sem alkalmas a gyerekek nagy része számára – különösen akkor, ha a fiatal hátrányos helyzetű. Egyre több az ADHD-val diagnosztizált fiatal, de egyébként is minden felgyorsult a gyerekek körül, akiknek a figyelmét így már nem lehet lekötni a hagyományos módszerekkel, hiszen egészen más lett a koncentrációs kompetenciájuk.

„Számunkra is a felvételi előkészítőnél jött a szembesülés, hogy nem a központi feladatsorok gyakorlásával kell indítanunk, hanem lehet, hogy először akár egészen a szorzótábláig vissza kell mennünk.”

Természetesen mind a mai napig vannak olyan iskolák, amelyek meg tudják oldani a megfelelő színvonalú oktatást. Ám ezek a szegregált oktatás, valamint a még mindig dübörgő diszkrimináció miatt csak egy szűk réteg számára elérhetőek. Ez utóbbi miatt tartják kiemelten fontosnak az érzékenyítést is: a Tanodát is működtető Rosa Parks alapítvány egy másik munkacsoportja ki is dolgozott erre vonatkozóan egy kétnapos programot, amit szociális szakembereknek, tanároknak tartanak – de óvodákban és iskolákban is szeretnék majd terjeszteni. Ez azonban csak mikroszint. „Amíg nem lesz makroszinten politikai akarat erre vonatkozóan, addig mi egyénileg nem tudunk csodát tenni ezzel kapcsolatban.”

A Tanoda weboldalán is olvasható, hogy az elsőszámú céljuk a hátránykompenzálás, amire épp azért van szükség, mert központi szinten ez sincsen szabályozva – az oktatási rendszer még csak nem is lenne alkalmas erre. Nem egyszerű kérdés, de arra is kitértünk, hogy ők, mint a Tanoda dolgozói, milyen lépéseket tennének ezen a téren, ha döntési helyzetben lennének.

„Az lenne az ideális felállás, ha mindenhol megfelelő minőségű iskolák, színvonalas oktatás lenne, és akkor nem kellene azzal küzdeni, hogy szegregált vagy nem szegregált egy intézmény. Ez persze egy soklépcsős és rengeteg összetevős folyamat, de meg lehetne tenni” - mondják.

Emellett fontosnak tartják, hogy legyen minden iskolában iskolapszichológus, jelenleg ugyanis egy szakemberre több száz, ha nem ezer gyerek jut. De ugyanez igaz a szociális munkásokra, a gyógypedagógusokra és a logopédusokra is. A legelső lépés az lenne, hogy ezeket a szakembereket megbecsüljék és megfizessék, ez máris egyfajta hátránykompenzációként szolgálna. Itt említette még a differenciált oktatást, azt, hogy legyen legalább egy-két olyan hozzáértő pedagógus, aki plusz figyelmet tud fordítani azokra a gyerekekre, akik azt igénylik.

„Az integráció ugyanis csak akkor tud működni, ha a gyerek ennek során segítséget kap: ha nem kezelik a problémáit, a traumáit, akkor nincs semmi értelme.”

Ezt persze egy csettintéssel nem lehet megváltoztatni, hosszú évekbe telhet, mire valami pozitív irányba változik. De Dalma szerint már az is remek lenne, ha minden gyerek elegendő figyelmet kapna az iskolában.

„Ha tudnának hova fordulni, amikor segítségre lenne szükségük, vagy ha bármilyen problémájuk van, akkor arra nem azonnal szankciókat kapnának válaszként, hanem bátorító kérdéseket, akkor máris sok minden változhatna.”

Egyelőre sajnos minden épp az ellenkező irányba tart, mint ahogyan ők szeretnék, de ez nem veszi el a kedvüket attól, hogy továbbra is a gyerekek jövőjéért dolgozzanak. Ebből a szempontból fontosnak tartják a tanodás közösségépítést is, ami a csoportos foglalkozásoktól indul. „Nagyon sokat számít, hogy ők ott vannak egymásnak, mert a kortárs megtartó erő tinédzser korban különösen fontos – még fontosabb, mint az, hogy mi itt vagyunk nekik.”

Mivel kilenc évvel ezelőtt indultak, tavaly ballagtak el a „kezdő” tanodások, ez pedig remek lehetőséget ad egy alumni programnak is – már erre is vonatkozóan is vannak terveik. És ha már az első tanodásokról beszéltünk, Dalma mesélt a saját mentoráltjáról is, akivel kapcsolatban szinte csak sikerélményeket tudott felidézni.

„Szép folyamat volt végignézni a fejlődését. Elindultunk együtt az ovitól, aztán elkísértem az alsós korán át – majd jött a tinikor, amikor egy darabig eltűnt, ekkor az iskolában is elkezdett rontani, velem is alig találkozott. Aztán egyszer csak eljött a hetedik osztály, és mintha egy csettintésre minden megváltozott volna: visszatért közénk és nagyon szorgalmasan elkezdett tanulni, jött, szervezte magának a korrepetálásokat, most pedig bekerült az első olyan középiskolába, amit kinézett magának.”

„Nemrég pedig elmentünk a ballagására, ahol ő kapta meg az évfolyam Kisvirág-díját, amit a legtöbbet fejlődött tanulónak ítéltek meg.”

Nem mondják, hogy ez mind nekik köszönhető, hiszen ez egy soktényezős egyenlet. Az viszont biztos, hogy sokat tud jelenteni a motivációra nézve, ha van egy támogató, fejlesztő közeg, ahová a gyerek bármikor visszatérhet – akkor is, ha előtte akár egy évig felé sem nézett.

A mentorálás tehát egy nagyon kifizetődő módja az önkénteskedésnek: a Láthatatlan Tanoda évente 2-3 alkalommal hirdet mentorfelvételt, hiszen folyamatosan szükségük van a segítő kezekre. Emellett a pénzügyi támogatást is szívesen fogadják, hiszen civil szervezetként jelenleg inkább csak napról napra élnek, állami támogatást nem kapnak, így hosszú távon sem tudnak tervezni. Erre viszont nagy szükségük lenne mind a fejlődéshez, mind ahhoz, hogy minél több családnak tudjanak segíteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ma éjjel már a családnál aludhat a három éve kórházi rácsos ágyban élő kisfiú
Az RTL riportja után országos ügy lett a sorsa, a miniszteri biztos is belépett. Az eljárás még folyik, de a gyám már rábólintott a családnál töltött napokra.


Ma éjjel fordulat jön Danika életében: a gyám engedélyével a három éve kórházi rácsos ágyban élő kisfiú a leendő családjánál alhat, miközben az örökbefogadási eljárás még folyamatban van – számolt be róla az RTL Híradó. A pécsi kórházban ápolt, veleszületett rendellenességgel élő kisfiú több műtéten is átesett, a család 11 hónapja küzd érte, külön szobát is kialakítottak.

„Ez lesz az ő ágya…” – hangzott el a felvételen. A család közben végigjárta a hivatalos utat: elvégezték az örökbefogadói tanfolyamot, átmentek a pszichológiai vizsgálatokon, mégis falakba ütköztek. „Elejétől kezdve nem értjük. Megkérdezték, mi a motivációnk, mi meg azt kérdeztük: sorban állnak ezért a gyerekért” – mondta a család. A kórházban dolgozó ápoló így emlékezett a kezdetekre: „Nagyon hamar belopta magát a szívembe. Elkezdtem beszélni róla otthon, és így ismerte meg őt a család” – mondta a klinika ápolója.

Az ügy országos üggyé nőtt, a petíciót már több mint 250 ezren írták alá. „Ez a petíció most falakat döntött le” – fogalmazott egy megszólaló. Tapasztó Orsi, a kezdeményező így összegzett:

„Egyértelmű, hogy itt hiba történt. Ez a család 11 hónapja harcol ezért a gyerekért; itt egy hónapnak sem kellett volna eltelnie úgy, hogy az a gyerek abban a rácsos ágyban tölti az idejét. Nagyon kedves nővérek között van, de ezt nem lehet összehasonlítani egy családdal: itt hibázott a rendszer. A közvélemény, az emberek figyelme nélkül nem gondolom, hogy bármi történt volna”

– mondta Tapasztó Orsi, mentálhigiénés szakember, influenszer.

A minisztérium képviselője szerint közel a megoldás. „Rengeteg akadály, papír, ügyintézés, de nem adtuk fel. És most megtörtént az első csoda: a kórház most egészségügyileg felkészíti Danikát, így ő már a héten végre a családba kerülhet” – mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri biztosa. Korábban jelezték: új, független szakértői véleményt is kérnek az ügyben.

A jogi folyamat azonban még nem zárult le. „Az örökbefogadási ügyben a határozathozatal még folyamatban van, idő kell, amíg végleges döntéshozatal születik, viszont a gyám engedélyével a gyermek az idejét mostantól töltheti a családnál, és csak bizakodni tudunk abban, hogy az örökbefogadási ügyben is mielőbb megszületik a végleges döntéshozatal, és véglegessé válik a gyermek elhelyezése” – közölte Fehér Hajnalka, a család ügyvédje.

AZ RTL riportja Danika életének fordulatáról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Éber kómába került a családapa egy injekció után – a család Svájcban reménykedik a gyógyulásban
A 36 éves László augusztus 20. óta van éber kómában. Családja és barátai összefogtak, hogy esélyt kapjon a gyógyulásra egy drága svájci klinikán, amihez segítséget is kérnek.


Egy budapesti család élete egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozott. A 36 éves László, aki hangtechnikusként dolgozott, augusztus 20. óta éber kómában van, miután szervezete rosszul reagált egy izomlazító injekcióra. A férfi nyaka egy hosszabb autóút után beállt, ezért orvoshoz fordult, ám a kezelés során allergiás sokkot kapott.

Légzése és keringése leállt, és csak hosszú újraélesztéssel sikerült stabilizálni az állapotát

– számolt be a Blikk.

Jelenleg Magyarországon csak egyetlen kómaosztály működik, ahol azonban Lászlót a jelenlegi állapotában nem tudják fogadni. A család ezért Svájcba utazott, ahol egy különleges klinikán kezdődhet meg a férfi rehabilitációja.

„A svájci orvosok azt mondták, egyértelműen van tudata a férjemnek, ezért nagyon jó eséllyel vághatunk bele a rehabilitációba. Nyilván megígérni nem tudnak semmit azzal kapcsolatban, hogy milyen szintig tudják rehabilitálni, ez a következő hetek, hónapok során dől majd el”

– mondta Zsófia, László felesége.

A három hónapos terápiás kezelés naponta 2200 svájci frankba, vagyis körülbelül 927 ezer forintba kerül. A család számára ez hatalmas kiadás lett volna, ezért Zsófia gyűjtést indított, és rövid idő alatt sikerült összegyűjteni a szükséges összeget.

„Hatalmas összefogást értünk el, szerencsére négy nap alatt összegyűlt a háromhavi kezeléshez szükséges összeg. Hihetetlenül sok ember mozdult meg. Rengetegen ismerik a férjemet, a munkahelyén is sokra tartják, több együttesnek hangosít, nagyra becsülik, úgyhogy sokan segítenek” – mesélte az óvónőként dolgozó édesanya.

Zsófiáék korábban már szembenéztek hasonlóan nehéz helyzettel, és akkor is sikerült csodát tenniük.

„Nyolc évvel ezelőtt a kisfiunk rácáfolt az orvosi jóslatokra, és bebizonyította, hogy az emberi agy milyen csodákra képes” – idézte fel az édesanya. „Boti az agyat érintő rendellenességgel született, ma mégis teljes életet élhet a modern technikának köszönhetően. Rendkívül okos kisfiú, vívni jár, imád focizni, és nagyon jól viseli mindazt, ami az apukájával történt.”

A nyolcéves Boti is örökölte édesapja Fradi iránti szeretetét. Az FTC is jelezte, hogy támogatni szeretné a családot: egy dedikált mezt ajánlottak fel árverésre.

Amennyiben te is támogatnád Lászlót és családját, itt teheted meg:

A Don Bosco Barátai Alapítvány adószáma: 19335238-1-41

A szervezet címe: 1032 Budapest, Bécsi út 173.

Bankszámlaszám: 11734004-20476535

Közlemény: DL gyógykezelésére


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Több száz tonna svéd halászháló védi az ukránokat az orosz drónoktól
„Sok halász számára megnyugtató érzés, hogy az ukrán frontvonalra küldik a halászhálóikat. Úgy érzik, hogy ők is tehettek valamit azért, hogy az ukránok megvédhessék hazájukat.”


Svéd halászok leselejtezett hálói mentenek életeket Ukrajnában: ezekkel korábban heringet és tőkehalat fogtak a Balti-tengeren, most viszont a drónok ellen védik meg az ukránokat – olvasható a Szabad Európa cikkében.

Az Operation Change nonprofit szervezet partnerei eddig mintegy 400 tonna halászhálót vittek az országba. Ludvig Ramestam, a szervezet társalapítója közvetlenül azután küldte el az első adagot, hogy Oroszország megtámadta Kijevet. Nem sokkal később újabb csomagot kértek tőlük. „Nem értettük” – meséli Ramestam a Szabad Európának – „mert 16 köbméternyi hálót küldtünk, és egy jó időbe beletelik, amíg abból álcákat csinálnak. Ehhez képest máris többet kértek”.

Kiderült, hogy a hálók az állások vagy a fegyverek álcázására, hanem az FPV drónok elleni védekezésre kellenek. Ramestam egy konkrét esetről is beszélt.

„Volt egy autó, ami köré felszereltük az adományozott hálókat. Néhány nappal később az autót megtámadta egy orosz FPV drón. Az volt a szerencse, hogy a kocsitól körülbelül egy méterre lévő fémrudakra kerültek körben a hálók, amelyek így jelentősen csökkentették a robbanást, és az autóban lévő emberek túlélték. A köszönőlevélben kifejezetten azt írták, hogy ezek a hálók mentették meg az életüket”.

Irina Ribakova, az ukrán 93. gépesített dandár sajtósa szerint a drónok elleni hálókat „mostanában mindenhol felszerelik a donyecki régió útjain”. Mint mondta, „a hálók nem csodaszerek, csak a védelem egy eleme, ami nem biztos, hogy működik. Számos példa van arra, hogy egy drón berepült a háló lyukába, és megvárt egy autót. A mi drónpilótáink ugyanezt teszik”.

Azonban nem minden háló felel meg a feladatra: a nejlonból készült és a mezőgazdasági hálók tűzveszélyesek. A legideálisabb anyag a drótkerítés lenne, de „ez nyilvánvalóan drága és nehéz telepíteni”.

A svéd adományok hátterében változó szabályok állnak. Szigorodtak az uniós környezetvédelmi előírások, 2021-ben a Balti-tengeren teljesen betiltották a tőkehalhalászatot. Sok halász korábban értékes hálója így eredeti céljára használhatatlanná vált, ezért többen elővették a raktárból, és felajánlották az ukrán csapatoknak.

„Svédországban sokan támogatják Ukrajnát az oroszok ellen vívott harcukban” – mondja Ramestam. „Tehát sok halász számára megnyugtató érzés, hogy az ukrán frontvonalra küldik a halászhálóikat. Úgy érzik, hogy ők is tehettek valamit azért, hogy az ukránok megvédhessék hazájukat”.

Finnország svéd nyelvűek által lakott területén, Aland-szigeteken különösen erős ez a hozzáállás. Egy ottani önkéntes, Minnie Regland felidézte, egy 70-es éveiben járó nő elmesélte neki, milyen félelmek kísértették Finnországot évekkel az 1939-es szovjet invázió után.

„Elmondta, hogy amikor hét–nyolc éves volt, a tanára bejött az iskolába, és bejelentette, hogy »jönnek az oroszok!«. Mindenki pánikba esett. Az apja akkoriban éppen kint volt a tengeren”. Meg is tanította a nőt arra, hogyan kell kezelni a halászhálókat, ám ő végül nem ezt a munkát választotta.

„Bár nem folytatta a halászatot, soha nem tudott megválni apja hálóitól. De most azt mondta, szerinte apja is örülne, ha tudná, milyen célt fog a hálójuk szolgálni”

– mondta az önkéntes a Szabad Európának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Megszólalt a kórházban élő kisfiút örökbefogadó ápoló: „Életünk legnehezebb 11 hónapja volt ez”
Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, Dani már új családjával lehet. Az anya most köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek elérni a céljukat.


Kedden érkezett a jó hír, hogy a három éve kórházi rácsos ágyban élő kisfiú, Dani már a leendő családjánál alhat. A veleszületett rendellenességgel élő gyereket – akiről szülei lemondtak – a pécsi klinikán dolgozó egyik ápoló fogadja örökbe. A család 11 hónapja küzd érte, külön szobát is kialakítottak neki az otthonukban. Az örökbefogadási eljárás még folyamatban van, de a gyám engedélyével Dani már új családjával lehet.

A család küzdelme a kisfiúért országos üggyé nőtt, amikor Tapasztó Orsolya petíciót indított az érdekükben, amelyet több mint 250 ezren írtak alá. A mentálhigiénés szakember a Facebook-oldalán tette közzé a Danit örökbefogadó anya, Melinda üzenetét:

„Életünk legnehezebb tizenegy hónapja volt ez. Sokszor éreztem úgy, hogy azért kapunk ennyi akadályt, mert talán nem ez a mi utunk, és a mi családunknak négytagúnak kell maradnia. Mégis, amíg csak egy cseppnyi esélyt éreztem, nem tudtam feladni a harcot. A gyerekek nagyon sok erőt adtak: ők egy percig sem kételkedtek abban, hogy a testvérük haza fog érni. A férjem pedig a higgadtságával és hitével volt a bástyánk végig.

Rengeteg üzenetet kaptunk az elmúlt hetekben — olyanoktól is, akikkel évek óta nem tartottuk a kapcsolatot, és most újra felbukkantak támogatásukkal. Ők is, és az ismeretlen emberek szeretete is, kimondhatatlanul sokat jelentett.

Semmi nem lett volna ebből az ügyből jogi képviselőnk, Fehér Hajnalka nélkül. Ő nem ismer lehetetlent, nincs az a szikla, amit ne mozdított volna meg értünk. Mára sokkal több ő nekünk, mint egy jogi képviselő. Köszönet a Házon Kívül stábjának és Moskovics Juditnak, amiért empátiával és kitüntetett figyelemmel karolták fel és foglalkoztak folyamatosan ügyünkkel. Köszönöm, Orsi, hogy a petícióval százezrek figyelmét irányítottad a pécsi kórházra és arra a rácsos ágyra, amiben a fiunk élt. Ezzel végre sikerült áttörni azokat a falakat, amelyeket a jogi úton írt levelek nem tudtak áttörni.

Hálával tartozunk mindenkinek, aki bármilyen formában mellénk állt. Ezt a hálát szavakkal kifejezni nem lehet. Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, ma már úgy térünk nyugovóra, hogy a gyermekünk hazaért és öttagú család lettünk. Reméljük, ez másoknak is reményt ad — és hogy a mi ügyünk precedensértékű lesz sok, hasonló helyzetben élő gyermek számára.”

Link másolása
KÖVESS MINKET: