hirdetés

HÍREK

Többen meghaltak, amikor földrengés rázta meg Szecsuán tartományt Kínában

A 6-os erősségű földrengés következtében legalább három ember veszítette életét, és mintegy hatvanan sérültek meg, közülük hárman súlyosan. A helyszínre több mint négyezer emberből álló mentőcsapatot vezényeltek.

Link másolása

hirdetés

Földrengés pusztított a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban fekvő Luhszien megyében csütörtök hajnalban, a katasztrófának halálos áldozatai is voltak.

A 6-os erősségű földrengés következtében legalább három ember veszítette életét, és mintegy hatvanan sérültek meg, közülük hárman súlyosan. A China Daily című kínai lap arról számolt be, hogy a megyéből közel hétezer embert evakuáltak.

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap a helyi hatóságok közlésére hivatkozva azt írta, hogy a földrengés sújtotta területen több mint kétszáz épületben keletkezett kár.

A helyszínre több mint négyezer emberből álló mentőcsapatot vezényeltek, a mentési munkák jelenleg is folynak.

A földrengés helyszínének környékén legalább 11 vasútvonal közlekedését függesztették fel arra az időre, amíg átvizsgálják, hogy keletkezett-e kár a sínekben.

hirdetés
Kína nyugati részén rendszeresen fordulnak elő földrengések. 2008-ban egy 7,9-es erősségű földrengés következtében közel 90 ezer ember veszítette életét Szecsuanban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Dobrev Klára elismerte a vereségét, gratulált Márki-Zay Péternek

A DK miniszterelnök-jelöltje nemsokkal 8 óra után tartott sajtótájékoztatót.

Link másolása

hirdetés

Vasárnap kora délután óta folyamatosan érkeznek az ellenzéki előválasztás második fordulójának eredményei. Az Előválasztás 2021 Facebook-oldalán folyamatosan közlik a legfrissebb eredményeket, egy bejelentkezés alkalmával egy vidéki és egy budapesti körzet eredményeit mondják el.

Eddig 13 megye és budapesti választókerület eredményeit jelentették be.

Márki-Zay Péter ezek alapján magabiztosan vezet.

Dobrev Klára nemsokkal 20 óra után tartott sajtótájékoztatót, melyben elismerte vereségét és gratulált Márki-Zay Péternek. Ezen túl köszönetet mondott az aktivistáknak  a szavazóknak és a DK tagságának, akik nélkül szerinte nem jöhetett volna létre az előválasztás. A párja kapcsán beszélt arról is, hogy az előválasztásból megerősödve jöttek ki, ők a legnagyobb ellenzéki párt, és azt is elmondta, hogy

a Demokratikus Koalíció az Orbán-rendszer legádázabb ellenfele.

Dobrev Klára ezeken túl büszke arra, hogy sosem hagyták cserben a baloldali szavazókat, és a továbbiakban is az ő érdekeiket tartják majd szem előtt. Természetesen Orbán Viktor leváltásáról is beszélt, mindenkit arra kér, hogy mostantól csak erre koncentráljon, szerinte nem foglalkozhatnak már egymással, csak a Fidesz láváltása lehet a cél.

hirdetés

A HVG feltette a kérdést, hogy még mindig alkalmatlannak tartja-e Márki-Zay Pétert a miniszterelnökségre, erre azt felelte, hogy nem akar a múlt összetűzéseivel foglalkozni. Egy mánsik újságírói kérdés azt feszegette, hogy kik szerepelnek majd a listán, és vannak-e már fix pozíciók, Dobrev azt mondta, hogy ezekről közösen döntenek majd a következő hónapokban.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Megvan Dobrev Klára első budapesti győzelme, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is ő nyert

Márki-Zay Péter viszont továbbra is magabiztosan vezet. 13 megye és budapesti választókerület eredményeit jelentették be eddig.

Link másolása

hirdetés

Sebián-Petrovszki László, a DK delegáltja tartotta a 13. eredményközlő sajtótájékoztatót, melyben Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Budapest 12. választókerületének eredményeit jelentette be.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye:

  1. Dobrev Klára: 8941
  2. Márki-Zay Péter: 7902

Budapest 12-es választókerület:

  1. Dobrev Klára: 4114
  2. Márki-Zay Péter: 4085

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

A Fidesz egy új videóval reagált Márki-Zay győzelmére

„Karácsonyt Márki-Zay váltotta a Gyurcsány Show-ban” - hangzik a videóban.

Link másolása

hirdetés

Vasárnap kora délután óta folyamatosan érkeznek az ellenzéki előválasztás második fordulójának eredményei. Az Előválasztás 2021 Facebook-oldalán folyamatosan közlik a legfrissebb eredményeket, egy bejelentkezés alkalmával egy vidéki és egy budapesti körzet eredményeit mondják el. Eddig 14 megye és budapesti választókerület eredményeit jelentették be, Márki-Zay Péter ezek alapján magabiztosan vezet.

Dobrev Klára nemsokkal 20 óra után egy sajtótájékoztató keretein belül elismerte a vereségét és gratulált Márki-Zay Péternek.

Márki-Zay Péter Budapesten tart eredményváró eseményt, melyen Dobrev Klára sajtótájékoztatója után felszólalt Orosz Anna, Karácsony Gergely, majd megtartotta győzelmi beszédét Márki-Zay Péter is.

Márki-Zay győzelmére máris reagált a Fidesz, méghozzá egy új videóval.

hirdetés
"Karácsonyt Márki-Zay váltotta a Gyurcsány Show-ban, de a régi, jól ismert baloldali politika marad"

- hangzik a videóban, melyben ezután felsorolják:

"- Márki-Zay már polgármester is csak a baloldal és Gyurcsány támogatásával lehetett.

- Márki-Zay támogatja Brüsszel beavatkozását a magyar ügyekbe.

- Márki-Zay és a baloldali szövetségesei támogatják a bevándorlást, és újra emelnék az adókat és a rezsit".

"Ez a Gyurcsány Show: a szereplők jönnek, mennek, de a rossz baloldali politika marad".

- fogalmaznak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Márki-Zay Péter: „Ellenzéket is váltottunk”

Márki-Zay Péter először szólalt fel a győzelme után.

Link másolása

hirdetés

Vasárnap kora délután óta folyamatosan érkeznek az ellenzéki előválasztás második fordulójának eredményei. Az Előválasztás 2021 Facebook-oldalán folyamatosan közlik a legfrissebb eredményeket, egy bejelentkezés alkalmával egy vidéki és egy budapesti körzet eredményeit mondják el. Eddig 14 megye és budapesti választókerület eredményeit jelentették be, Márki-Zay Péter ezek alapján magabiztosan vezet.

Dobrev Klára nemsokkal 20 óra után egy sajtótájékoztató keretein belül elismerte a vereségét és gratulált Márki-Zay Péternek.

Márki-Zay Péter Budapesten tart eredményváró eseményt, melyen Dobrev Klára sajtótájékoztatója után felszólalt Orosz Anna, Karácsony Gergely, majd megtartotta győzelmi beszédét Márki-Zay Péter is.

„Köszönöm”

- ez volt Márki-Zay Péter első szava, mikor a mikrofonhoz lépett.

hirdetés

A hódmezővásárhelyi polgármester először is köszönetet mondott mindenkinek, kiemelve a családját, aki mint mondja, mindig, most is mögötte állnak. Külön köszönetet mondott Csongrád megyének is , ahol óriási győzelmet aratott. Márki-Zay szerint ez a kicsik győzelme, akikkel sikerült leváltani az ellenzéknek a bizonytalan, szélsőséges és megzsarolható részét. Külön kiemelte a fiatalokat, amikor szétnézett a tájékoztatón elmondta, hogy nincs 40 az átlag életkor.

Ezt a választást nem én nyertem, ezt a fiatalok nyerték, ti nyertétek meg, nem tőlem kell féljen Orbán Viktor, hanem tőletek.

Hét lépcsős hegyként ábrázolta az idáig vezető utat, aminek már csak az utolsó lépcsője van hátra. Az első a hódmezővásárhelyi modell volt, amikor bebizonyították, hogy ha egy civil indul a Fidesz ellen, akkor tudnak nyerni ellene. A második a Kossuth-körök országos megalapítása, a harmadik az önkormányzatokba bevinni a vásárhelyi modellt, a negyedik az ellenzék összefogása, az ötödik pedig az előválasztás. Hatodikként a lendületet nevezte meg, amivel eddig mentek, és amit fenn kell tartani áprilisig. Ennek kapcsán elárulta, hogy a Fideszhez közeli ismerőseitől hallotta, hogy

50 millió forintot költenek a lejáratására.

A hetedik természetesen a választás, amin egy focis hasonlattal is élt: úgy gondolja, hogy az ellenzék csapata összekötött lábakkal játszik, de szerinte ilyen pályán is tudnak nyerni, ha ugyanekkora támogatása lesz az ellenzéknek.

A választás során szerinte fontos, hogy megállítsák a választási csalást, egymillió forintot ajánlanak fel annak, aki leleplez ilyesmit, és szeretné, ha minden szavazatszámlálókörben lenne olyan, aki leleplezi a csalást. Ehhez 22 ezer emberre van szüksége.

Néhány ígéretet is tett, amelyeket javarészt már hallhattunk tőle korábban:
  • Elszámoltatás 2010 előtt és után is, Hadházy Ákos vezetésével
  • A "megtisztult" ellenzék leváltja az elmúlt 30 évet
  • Helyrehozzák az alkotmányt, hogy később se lehessen lerombolni a demokráciát
  • Szeretettel fordulnak a melegek, a zsidók, a cigányok és a fideszesek felé is
  • Nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: