Többen is faszszopónak nevezték Lázár Jánost a bajai Lázárinfó helyszínén
Kemény kritikákat és kérdéseket is kapott a miniszter, aki többek között arról beszélt: hazaáruló az, aki szerint Magyarországnak keresnivalója van Ukrajnában.
Lázár János kedden Bajára látogatott, ahol megtartotta a tizenhatodik Lázárinfót. A fórum kezdetén – szinte menetrendszerűen – Szabó Bálint trombitált, ezúttal a Megy a gőzős dallamát.
Érkezésekor többen a „f*sszopó” bekiabálással köszöntötték a minisztert.
Lázár az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban azt mondta: „Az az ember, aki azt gondolja, hogy Magyarországnak keresnivalója van Ukrajnában, az a hazájának az elárulója”. Szerinte nem lehet normális az, aki újra háborúzni akar kelet felé katonákkal és pénzzel.
Az utcafórum alatt egy idős hölgy rosszul lett, mire Lázár arra kérte a szervezőket, hogy hozzanak neki vizet és segítsenek.
Egy 18 éves fiú több kérdést is feltett Lázárnak. Azt kérdezte, miért vett fel a kormány több mint ezer milliárd forintos hitelt, érdeklődött Ukrajna EU-csatlakozásáról, a munkahelyekről és a vendégmunkásokról is. Elmondta, hogy 12 órát dolgozik naponta, de csak 10-15 ezer forintot keres. Erre Lázár viccesen így reagált: „munkahelyet kell váltani”. A jelenlévők nem fogadták jól a fiatal kérdezőt, többen bekiabáltak neki.
A válasz előtt Lázár azt mondta: a válaszai is hasonlóan jók lesznek, mint a kérdések. A hitellel kapcsolatban elmondta, hogy korábban nyakig úszott az ország az adósságban, most pedig 75 százalék a GDP-arányos államadósság, ami az EU-s középmezőnybe tartozik. Beszélt az édesanyáknak járó kedvezményekről is, és azt is elmondta, hogy Baján sokan hitelből építkeztek. A fiatal kinevette a minisztert, aki erre azt válaszolta: „értem én, hogy ez Önnek nem fontos, és ezt tiszteletben tartom, de az, aki ilyen mértékű adókedvezményt kap, annak ez nem minden”.
Ukrajna EU-csatlakozása kapcsán úgy fogalmazott, hogy ez kockázatot jelent Magyarország és más uniós országok számára. „Lehetetlen, hogy Magyarország egy ilyen típusú háborúba kerüljön” – mondta.
A jövő évi választásokkal kapcsolatban Lázár azt mondta, van tétjük. Szerinte aki beáll a brüsszeli döntések mögé, az előbb-utóbb beengedi a migrációt az országba. „Ha nem most, akkor néhány évvel később” – tette hozzá. A Fidesz-kritikára úgy reagált: „Értem a Fidesz-kritikát, de nem akarjuk, hogy huszonéves fiatalok koporsóban térjenek haza.”
Lázár János kedden Bajára látogatott, ahol megtartotta a tizenhatodik Lázárinfót. A fórum kezdetén – szinte menetrendszerűen – Szabó Bálint trombitált, ezúttal a Megy a gőzős dallamát.
Érkezésekor többen a „f*sszopó” bekiabálással köszöntötték a minisztert.
Lázár az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban azt mondta: „Az az ember, aki azt gondolja, hogy Magyarországnak keresnivalója van Ukrajnában, az a hazájának az elárulója”. Szerinte nem lehet normális az, aki újra háborúzni akar kelet felé katonákkal és pénzzel.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: A hatóságok ölbe tett kézzel nézik, hogy Vogel Evelin újabb és újabb bűncselekményt követ el
A politikus szerint 15 hónapja nem történik semmi, miközben másokat szerinte már rég letartóztattak volna. Kemény szavakkal illette a nyomozókat a Tisza Párt elnöke.
Magyar Péter csütörtök este egy Facebook-posztban bírálta a hatóságokat egy 15 hónappal ezelőtt tett feljelentése miatt. A Tisza Párt elnöke azt állítja, Vogel Evelin ellen tett feljelentést zsarolás és egyéb bűncselekmények elkövetése miatt.
„Az eljáró nyomozó hatóság 15 hónap alatt nem hallgatta ki gyanúsítottként Vogel Evelint. A hatóságok ölbe tett (vagy összekötözött) kézzel nézik, hogy az illető újabb és újabb bűncselekményt követ el”
– írja a politikus. Hozzáteszi, szerinte más hasonló ügyben a bűnismétlés elkerülése érdekében már rég őrizetbe vették és letartóztatták volna a gyanúsítottat.
„Mindenkit meghallgatott már a Nemzeti Nyomozó Iroda. Engem is, 5 órán keresztül. Egyértelmű bizonyítékok állnak rendelkezésre és a hatóság továbbra sem lép. Ez a Büntető Törvénykönyv szerint: hivatalos személy által, hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás bűntette.”
Magyar Péter szerint érdekes véletlen, hogy a zsarolás miatt indult büntetőeljárás törvényességi felügyeletét ugyanaz az ügyészség látja el, amelyik szerinte lehetővé tette Győrffy Balázs volt fideszes EP-képviselő számára, hogy megússza a büntetőjogi felelősségre vonást. A politikus bejegyzését azzal zárta, hogy
jövő héten személyesen találkozik a legfőbb ügyésszel, akitől „a Nemzeti Bank kirablása mellett sok más feltűnően lassan haladó ügyben is választ” vár arra a kérdésre, hogy: „ezt mégis hogy?!”
A tiszás politikus bejegyzése néhány órával azután jelent meg, hogy egy videóban elismerte: feltehetően ő és volt barátnője, Vogel Evelin látható majd intim helyzetben azon a videón, aminek megjelenését napok óta lebegtetik a radnaimark.hu oldalon. Magyar délutáni nyilatkozatában azt mondta, hogy a házibuliban ugyan volt drog, de ő nem fogyasztott belőle. Nem sokkal az érkezésük után bevonultak Vogellel a feltehetően bekamerázott szobaba, ahol „konszenzuális, szexuális kapcsolatot” létesítettek.
Magyar Péter csütörtök este egy Facebook-posztban bírálta a hatóságokat egy 15 hónappal ezelőtt tett feljelentése miatt. A Tisza Párt elnöke azt állítja, Vogel Evelin ellen tett feljelentést zsarolás és egyéb bűncselekmények elkövetése miatt.
„Az eljáró nyomozó hatóság 15 hónap alatt nem hallgatta ki gyanúsítottként Vogel Evelint. A hatóságok ölbe tett (vagy összekötözött) kézzel nézik, hogy az illető újabb és újabb bűncselekményt követ el”
– írja a politikus. Hozzáteszi, szerinte más hasonló ügyben a bűnismétlés elkerülése érdekében már rég őrizetbe vették és letartóztatták volna a gyanúsítottat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Kétarcú, hazug alak” - Így reagált Menczer Tamás Magyar Péter szexvideós bejelentésére
Magyar Péter csütörtök délután beismerte, hogy róla és Vogel Evelinről készült szexvideó a két napja az interneten keringő ágyban. Menczer Tamás nem sokkal később reagált is a tiszás politikus szavaira.
Magyar Péter csütörtökön délután a nyilvánosság elé állt, és egy videóban részletezte, hogy mi történt a videóra vett hotelszobában. A Tisza Párt elnöke elismerte, hogy két évvel ezelőtt Vogel Evelin hívta el egy házibuliba, majd az este egy pontján félrevonultak a radnaimark.hu oldalon két napja egy fotón is szereplő szobába, ahol szexuális kapcsolatot létesítettek az akkor már csak volt barátnőjével.
Nem sokkal Magyar beismerése után Menczer Tamás reagált a Facebookon a pártelnök szavaira.
„Kiderült, hogy Magyar Péter kettős életet él: mást mutat a nyilvánosság előtt és mást az éjszakában. Beismerte. Kétarcú, hazug alak”
- írta posztjában a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Menczer szerdán kérdezte arról a 444, hogy a Fidesznek van-e köze a radnaimark.hu oldalhoz, és az ott belengetett videóhoz. A politikus ezt tagadta. Hozzátette, hogy őt az ország sorsa jobban érdekli, mint „Radnai Márk és Magyar Péter hálószobája”.
Magyar Péter csütörtökön délután a nyilvánosság elé állt, és egy videóban részletezte, hogy mi történt a videóra vett hotelszobában. A Tisza Párt elnöke elismerte, hogy két évvel ezelőtt Vogel Evelin hívta el egy házibuliba, majd az este egy pontján félrevonultak a radnaimark.hu oldalon két napja egy fotón is szereplő szobába, ahol szexuális kapcsolatot létesítettek az akkor már csak volt barátnőjével.
Vogel Evelin a bekamerázott szobáról: Nem én tettem oda a kamerát
Vogel Evelin tagadja, hogy köze lenne a felvételhez, amely egy 2024-es, Magyar Péterrel töltött éjszakán készült. Magyar kompromatról beszél, és emlékeztet a 15 hónapja tett zsarolási feljelentésére.
Csütörtökön délután Magyar Péter egy videónyilatkozatban elismerte, hogy 2024 augusztusában ő töltött együtt egy éjszakát volt barátnőjével, Vogel Evelinnel abban a lakáshotelben, aminek összetúrt ágyáról kedden jelent meg egy fotó a radnaimark.hu oldalon. Vogel Evelin csütörtökön előbb telefonon, majd írásban is reagált a 444-nek a felvételre és Magyar állításaira.
Magyar Péter a délután közzétett videójában azt mondta, egy tiszás buli után, 2024. augusztus 3-án hajnalban érkeztek az Erzsébet körúti lakásba. Állítása szerint akkor már nem éltek együtt, de Vogel elhívta egy házibuliba, ő pedig elfogadta a meghívást, és ahogy fogalmazott, „hagyta magát elcsábítani”. A lakásban több, számára ismeretlen ember tartózkodott, az asztalon pedig alkohol és kábítószer kinézetű anyag is volt, amiből ő nem fogyasztott. Azt is hozzátette: „Radnai Márk sem akkor, sem máskor nem járt ott soha.” Magyar szerint ezután Vogellel töltötte az éjszakát, délig maradtak, majd közösen ebédeltek. Úgy fogalmazott, utólag egyértelművé vált számára, hogy „orosz típusú kompromatba” sétált bele, de tiszta a lelkiismerete, mert nem követett el jogsértést.
Vogel Evelin írásos nyilatkozatában reagált a vádakra.
„Nagyon elszomorít, hogy Péter ezzel vádol, és hogy idáig jutott a közélet. Nőként talán engem visel meg a legjobban ez az eset, példátlan lenne a magyar közéletben, hogy két embert ilyen szintű megaláztatásnak tegyenek ki”
– közölte. Tagadta, hogy köze lenne a felvétel készítéséhez.
„Józan eszű ember nem gondolhatja hogy én ebben közreműködtem, főleg nem, hogy az orosz titkosszolgálattal… Pont annyit tudok erről a videóról, mint Péter vagy a közvélemény.”
Hozzátette, kész közösen jogi lépéseket tenni. „Én kész vagyok közösen is jogi lépéseket tenni, de ehhez az kell, hogy Péter belássa, mindketten áldozatai vagyunk ennek. Én kész vagyok megtenni a szükséges jogi lépéseket, bárki is csinálta ezt.”
Vogel telefonon, még mielőtt látta volna Magyar videóját, azt mondta, nem ő kezdeményezte a találkozót. „Ez nem így volt. Nem én hívtam át, hanem egy ottani ismerőse vetette fel az ötletet. Tehát egyáltalán nem az én kezdeményezésem volt, és korábban nem is ismertem ezt a helyszínt.”
Kijelentette: „az biztos, hogy nem én tettem oda a kamerát.” Arra a kérdésre, hogyan kerülhetett ki a felvétel, azt válaszolta: „Fogalmam sincs.”
Az összetúrt ágyról készült fotó kedden jelent meg a radnaimark.hu nevű honlapon. Az oldalon egy fekete-fehér kép látható egy szobáról, ami egy plafonhoz rögzített kamerával készülhetett. Csütörtök reggel a „coming soon” feliratot a „once upon a time...” és a „2024. 08. 03.” dátum váltotta fel. A domainadatok szerint a címet már 2024. december 30-án megvette egy magánszemély. Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke korábban azt mondta: „Soha életemben nem jártam az apartmanban.”
A Fidesz kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás a párt nevében elhatárolódott az oldaltól, és közölte: „Radnai Márk vagy Magyar Péter hálószobájával kapcsolatban ne tegyünk fel neki kérdést.” Magyar videója után Menczer már arról posztolt: „Kiderült, hogy Magyar Péter kettős életet él: mást mutat a nyilvánosság előtt és mást az éjszakában. Beismerte. Kétarcú, hazug alak.” Magyar Péter szerint az időzítés nem véletlen, ezen a héten vannak nála utoljára a fiai az országjárása előtt. Csütörtök este a Facebookon megerősítette, hogy 15 hónapja tett feljelentést Vogel Evelin ellen. „15 hónapja tettem feljelentést Vogel Evelin ellen zsarolás és egyéb bűncselekmények elkövetése miatt. Az eljáró nyomozó hatóság 15 hónap alatt nem hallgatta ki gyanúsítottként Vogel Evelint. A hatóságok ölbe tett (vagy összekötözött) kézzel nézik, hogy az illető újabb és újabb bűncselekményt követ el.”
Csütörtökön délután Magyar Péter egy videónyilatkozatban elismerte, hogy 2024 augusztusában ő töltött együtt egy éjszakát volt barátnőjével, Vogel Evelinnel abban a lakáshotelben, aminek összetúrt ágyáról kedden jelent meg egy fotó a radnaimark.hu oldalon. Vogel Evelin csütörtökön előbb telefonon, majd írásban is reagált a 444-nek a felvételre és Magyar állításaira.
Magyar Péter a délután közzétett videójában azt mondta, egy tiszás buli után, 2024. augusztus 3-án hajnalban érkeztek az Erzsébet körúti lakásba. Állítása szerint akkor már nem éltek együtt, de Vogel elhívta egy házibuliba, ő pedig elfogadta a meghívást, és ahogy fogalmazott, „hagyta magát elcsábítani”. A lakásban több, számára ismeretlen ember tartózkodott, az asztalon pedig alkohol és kábítószer kinézetű anyag is volt, amiből ő nem fogyasztott. Azt is hozzátette: „Radnai Márk sem akkor, sem máskor nem járt ott soha.” Magyar szerint ezután Vogellel töltötte az éjszakát, délig maradtak, majd közösen ebédeltek. Úgy fogalmazott, utólag egyértelművé vált számára, hogy „orosz típusú kompromatba” sétált bele, de tiszta a lelkiismerete, mert nem követett el jogsértést.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elárulta a Telekom, miért tűnt el sokaknál a radnaimark.hu oldal
A Magyar Telekom Netvédelem Plusz szolgáltatása szűrte a Tisza Párt alelnökének nevét viselő oldalt. Az oldal egy széttúrt ágyat mutat, a fotó két éve augusztusban készülhetett.
Felkavarta a magyar belpolitikát egy széttúrt ágyat mutató kamerakép és egy sejtelmes „coming soon” felirat, miután kedden megjelent a radnaimark.hu weboldal. A Tisza Párt alelnökének nevét viselő oldal napok alatt politikai üggyé vált, miközben több Magyar Telekom-ügyfél jelezte, hogy nem tudja megnyitni a domaint, írja az Index.
Két nappal a megjelenés után az oldal üzenete megváltozott: a felirat helyére az „once upon a time…” szöveg került, valamint egy dátum – 2024. augusztus 3. –, amely arra utalhat, hogy a közzétenni tervezett felvétel akkor készülhetett.
Az elérhetetlenség oka nem hatósági tiltás volt:
a Magyar Telekom közlése szerint az oldalt biztonsági okokból a Netvédelem Plusz szolgáltatásuk blokkolta automatikusan.
A rendszer a Cisco Umbrella DNS Security nemzetközi fenyegetettségi adatbázisát használja, amely a potenciális fenyegetést jelentő doméneket szűri ki. Az előfizetők a szolgáltatást kikapcsolhatják, de a Telekom azt javasolja, hogy az oldal megtekintése után érdemes visszakapcsolni a védelmet.
A domaint 2024. december 30-án jegyezték be a szegedi Rackhost Zrt.-n keresztül, de az oldal egy Cloudflare-infrastruktúra mögött fut, így a tényleges üzemeltető a nyilvános adatokból nem azonosítható.
Időközben Magyar Péter a nyilvánosság elé állt, és részletesen beszámolt arról, hogy mi látható majd azon a felvételen, amit a szobában készítettek róla: