HÍREK
A Rovatból

Több szélsőjobboldali párttal közös nyilatkozatot írt alá a Fidesz arról, milyen Európát szeretnének

Orbán Viktor szerint „ez a deklaráció az EU jövőjéről szól, a nemzetek, a családok és a hagyományos keresztény értékek megvédéséről”.
MTI - szmo.hu
2021. július 02.



Az Európai Unió (EU) tagországai tíz pártjának, köztük a Fidesznek és a lengyel Jog és Igazságosságnak (PiS) vezetői pénteken fővárosaikban egy időben Európa jövőjéről írtak alá közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az EU eszméje mellett, de elutasítják az európai szuperállamot - közölte Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke Varsóban.

A dokumentumot azért fogalmazták meg, mert megkezdődött az Európa jövőjéről szóló konferencia

- mondta Kaczynski, hozzátéve, hogy "ennek céljai és struktúrái nem világosak".

"Feltételezhető, hogy olyan folyamatok elmélyítéséről van szó, amelyek nem az EU fejlesztését szolgálják, hanem mély, tartós válságot idéznek elő, olyan jelenségeket, amelyeknek semmi közük az alapító atyák elgondolásához és a közösség első éveinek gyakorlatához, egy szuperállamhoz, centralizációhoz, kulturális forradalomhoz vezetnek, melynek célja az eddigi társadalmi struktúrák lerombolása"

- mondta Kaczynski.

"Ilyen forradalmakat mi nem akarunk" - jelentette ki, párhuzamot vonva az EU-ban jelenleg észlelhető tendenciák, valamint "az európai és a világtörténelemből ismert elképzelések" között, amelyek következménye csupán "sok baj és a szabadság radikális korlátozása" lett.

A közös nyilatkozatban rögzített kezdeményezés támogatást jelent mindazok számára, akik meg akarják őrizni az európai hagyományt, az európai nemzeteket, ezek sokszínűségét, gazdagságát, és folytatni akarják az eddigi együttműködést, megőrizni a szabad mozgást, a gazdasági szabadságot, de az egyéni szabadságokat és jogokat, a demokrácia jogát is - indokolta meg a közös fellépést a PiS elnöke.

A nyilatkozatot a Fidesz és a PiS mellett több mint tíz tömörülés jegyzi, köztük a két olasz párt, a Matteo Salvini vezette Liga és a Giorgia Meloni által irányított Olasz Testvérek, továbbá a Santiago Abascal vezette spanyol Vox és a francia Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése - közölte Kaczynski.

A PiS az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakció tagja az Európai Parlamentben. Az ECR pénteki közleménye szerint a dokumentumot a Kaczynski által említett pártok mellett több jobbközép irányultságú párt is aláírta Ausztriából, Bulgáriából, Dániából, Észtországból, Finnországból, Görögországból, Hollandiából, Litvániából és Romániából.

Az ECR ismertetése szerint az aláírók arra figyelmeztetnek, hogy a tagállamok lakossága körében csökken az unió iránti bizalom, ami szerintük annak következménye, hogy az uniós alapszerződések tartalmának "újraértelmezése" van folyamatban.

A tendencia visszafordítása érdekében a hatáskör átruházásának már létező uniós alapelve mellett össze kell állítani a sérthetetlen tagállami hatáskörök listáját, valamint a nemzeti alkotmánybíróságok bekapcsolásával kialakítani egy megfelelő mechanizmust is ezek védelmére - idézik a közleményben a nyilatkozatot.

Mint írják, káoszt teremtenek az olyan próbálkozások, amelyek arra irányulnak, hogy az uniós szerveket a nemzeti alkotmányos intézmények fölé rendeljék, ez aláássa az alapszerződések értelmét, és kétségbe vonja a tagállamok alkotmányainak alapvető szerepét - folytatódik a nyilatkozat.

Az így keletkezett hatásköri vitákat végeredményben úgy oldják meg, hogy "a politikailag erősebb egységek brutális módon rákényszerítik akaratukat a gyengébb egységekre" - folytatódik az idézet. "Ez lerombolja a szabad nemzetek közösségeként felfogott európai közösség működésének alapjait" - teszik hozzá.

Fontos kihívásként jelölik meg a nyilatkozatban a negatív demográfiai tendenciák megállítását, és a családot a nemzetek alapsejtjének nevezik.

Az ECR közölte: a kezdeményezés folytatásaként szeptemberben a nyilatkozatot jegyző pártok programkonferenciát szerveznek Varsóban.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke pártja Facebook-oldalára pénteken feltöltött videójában azt közölte: a Fidesz csatlakozott Jaroslaw Kaczynskinek, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) elnökének felhívásához Európa jövőjéről.

Azt mondta: néhány hónapja a francia elnök összeurópai vitát indított az Európai Unió (EU) jövőjéről.

Hosszú hetek, sőt hónapok előkészítő munkájának végén, pénteken a legnagyobb lengyel kormányzó párt elnöke, Jaroslaw Kaczynski aláírt egy deklarációt, és arra szólította fel Európa hasonló módon gondolkodó pártjait, hogy csatlakozzanak hozzá.

Ez a deklaráció az EU jövőjéről szól, a nemzetek, a családok és a hagyományos keresztény értékek megvédéséről

- emelte ki Orbán Viktor.

"A Fidesz csatlakozott ehhez a fölhíváshoz, ahogyan a deklaráció mondja: azt akarjuk, hogy ez a közös dokumentum legyen kulturális és politikai munkánk alapja. Így kívánunk részt venni az Európai Unió jövőjéről szóló vitában"

– közölte a magyar miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.

A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:

„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”

Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”

A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hömpölygő folyóvá változott egy pécsi utca a villámárvíz miatt
Egy éppen arra járó autós inkább úgy dönt, hogy inkább nem gurul le a lejtős úton, hanem hátramenetbe kapcsolva próbál menekülni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő délután óta nem csitul a vihar Magyarországon. Kedden Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több járására adtak ki piros riasztást, de a MetFigyelő Facebook-oldalán megjelent videó alapján Pécset sem kímélték a zivatarok.

A délutáni poszt alapján a város egyik utcája szabályosan folyóvá változott a hatalmas mennyiségben lezúduló eső miatt. A videón jól látszik, ahogy

az éppen arra járó autós annyira megijed a hömpölygő víztől, hogy óvatosan inkább hátramenetbe kapcsol.

A felvételt itt lehet megnézni:

A több mint egy napja tartó vihar zivatarokkal, erős széllökésekkel és helyenként jégesővel csapott le az országra. nemcsak Pécsen, hanem Debrecenben is elképesztő jeleneteket örökítettek meg az emberek:

Az elmúlt 24 óra leglátványosabb videója talán Szegeden készült, ahol úgy tépte le a szél egy épület tetejét, mintha papírból lenne:


Link másolása
KÖVESS MINKET: