Több orvos is kampányol a koronavírus elleni védőoltás kötelezővé tételéért
A szakértők szerint nyár végére már le is győzhetnénk a járványt, az egészségügy pedig ismét nagyobb figyelmet tudna szentelni a más betegségekben szenvedők ellátására.
Az mfor.hu ma reggel megírta, hogy Dr. Apostol János több kollégájával együtt kampányt indított a kötelező koronavírus elleni vakcina bevezetéséért. „Május közepére leállnak az oltások, mert kifogyunk a regisztráltakból, és marad 5,5 millió magyar, aki bármikor megfertőződhet, Covid-osztályos ellátásra szorulhat és meghalhat. Az orvosi eskünk azt is tartalmazza, hogy nemcsak gyógyítani, hanem megelőzni is kötelesek vagyunk. Ha itt van a kezünkben egy megoldás, amivel megelőzhetnénk a tömeges megbetegedést és elhalálozást, miért nem használjuk ki?”
A kötelező oltást szorgalmazó orvosok szerint, ha mindenkinek el kellene fogadnia a vakcinát az országban, akkor július végére már minden nagykorú magyar állampolgár be lenne oltva és ismét olyan lehetne az életünk, mint a világjárvány előtt, beleértve az egészségügyet is: a pandémia áldozatai számának feltehetőleg a többszöröse azoké az elhunytaké, akik a járvány következtében elmaradt betegellátások miatt vesztették életüket.
Dr. Apostol János szerint nemcsak az egyének jogait, hanem a közösség érdekeit is számításba kell venni, ami a szekértő szavaival élve ebben a helyzetben felülírhatja a szuverén indokokat.
A Társaság a Szabadságjogokét civilszervezet jogásza, Zeller Judit a hvg.hu-nak adott interjújában elmondta, hogy
jogszabály alapján egyes védőoltások kötelezővé tételére most is van lehetőség, de ehhez egészségügyi törvényen alapuló, szabatos és kiszámítható szabályozás szükséges.
„Ha valaki a társadalmi együttélés előnyeit akarja élvezni, engednie kell az önrendelkezési jogából” – mondja a szakértő. A jogász szerint abban az esetben viszont, ha a kormány nem teszi kötelezővé a vakcinát, elviekben semmilyen hátrány nem érhet egy embert amiatt, mert nem oltatta be magát.
A miniszterelnök korábban elmondta, hogy a kormány szerint az oltás kötelezővé tétele nem célravezető. „Ha valamire rákényszerítenek, még akkor is, ha az jó, kritikusan állunk hozzá. Így Magyarországon nem lesz kötelező a koronavírus elleni oltás, de az operatív törzs azon dolgozik, hogy adhatnak-e kedvezményeket a beoltottaknak” – mondta Orbán Viktor az egyik szokásos péntek reggeli rádióinterjújában április elején.
Az mfor.hu ma reggel megírta, hogy Dr. Apostol János több kollégájával együtt kampányt indított a kötelező koronavírus elleni vakcina bevezetéséért. „Május közepére leállnak az oltások, mert kifogyunk a regisztráltakból, és marad 5,5 millió magyar, aki bármikor megfertőződhet, Covid-osztályos ellátásra szorulhat és meghalhat. Az orvosi eskünk azt is tartalmazza, hogy nemcsak gyógyítani, hanem megelőzni is kötelesek vagyunk. Ha itt van a kezünkben egy megoldás, amivel megelőzhetnénk a tömeges megbetegedést és elhalálozást, miért nem használjuk ki?”
A kötelező oltást szorgalmazó orvosok szerint, ha mindenkinek el kellene fogadnia a vakcinát az országban, akkor július végére már minden nagykorú magyar állampolgár be lenne oltva és ismét olyan lehetne az életünk, mint a világjárvány előtt, beleértve az egészségügyet is: a pandémia áldozatai számának feltehetőleg a többszöröse azoké az elhunytaké, akik a járvány következtében elmaradt betegellátások miatt vesztették életüket.
Dr. Apostol János szerint nemcsak az egyének jogait, hanem a közösség érdekeit is számításba kell venni, ami a szekértő szavaival élve ebben a helyzetben felülírhatja a szuverén indokokat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az éjjeli, délelőtti zivatarok nem sok vizet zavartak, veszélyes kísérőjelenségek szerencsére nem társultak hozzájuk. Ugyanez viszont nem mondható majd el a kora délután érkező, hidegfronthoz kapcsolódó zivatarokról - írja az Időkép.
A Horvátországi radarképükön már szépen látszanak a front mentén felsorakozó, a délnyugati határ felé közeledő cellák.
A kelet felé araszoló hidegfront mentén újabb és újabb, főként rendszerbe szerveződő zivatarok várhatóak a délután folyamán, melyeket már heves események is kísérhetnek. A legfőbb veszélyforrást az erősen viharos, orkán erejű kifutószél jelenti,
akár 110-120 km/órás széllökés sem kizárt.
Emellett néhol nagyobb méretű jégeső, illetve felhőszakadás is előfordulhat. A várható heves zivatarok miatt a HungaroMet az északnyugati vármegyék kivételével az egész országra másodfokú figyelmeztetést adott ki.
Az éjjeli, délelőtti zivatarok nem sok vizet zavartak, veszélyes kísérőjelenségek szerencsére nem társultak hozzájuk. Ugyanez viszont nem mondható majd el a kora délután érkező, hidegfronthoz kapcsolódó zivatarokról - írja az Időkép.
A Horvátországi radarképükön már szépen látszanak a front mentén felsorakozó, a délnyugati határ felé közeledő cellák.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
KEHI: Ruszin-Szendi Romolusz 18 milliós magaságyást, 2 milliós franciaágyat és 7,8 milliós jakuzzit rendelt a szolgálati villájába
A KEHI jelentése szerint több mint egymilliárd forintba került Ruszin-Szendi Romulusz szolgálati lakása. Azt is írták, hogy a ház berendezései jóval meghaladták a szükséges szintet.
Egymilliárd forintot meghaladó költséget, luxusberuházásokat és kirívóan pazarló beszerzéseket tárt fel a Ruszin-Szendi Romulusz volt honvédségi vezérkari főnök számára kialakított dunakeszi szolgálati ingatlan kapcsán a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálata - írja az MTI.
A KEHI hétfői közleményében azt írta: a ház helyét eleve a volt vezérkari főnök határozta meg saját kényelmi szempontjai szerint; prémium kategóriás és egyedi berendezési tárgyakat vásároltatott közpénzre, amelyek egy átlagos szolgálati lakásban indokolatlanok, kirívóan drágák, önmagukban is több milliós tételek.
A most közzétett jelentés fotókat és tételes kiadási listát is tartalmaz, a vizsgálat alapján a Dunakeszi, Vereckei utca 4. szám alatti szolgálati lakás berendezésére és felszerelésére számos, a rendeltetésszerű használatot messze meghaladó, luxus kategóriájú tétel került beszerzésre - ismertették, hozzáfűzve, hogy a vizsgálat egyértelművé tette, hogy a volt vezérkari főnök saját kényelmére fordított luxusköltések mértéke és jellege kiemelkedően magas, a közpénzek felhasználásának átláthatóságát és indokoltságát súlyosan megkérdőjelezi.
A tájékoztatás szerint az ingatlant a HM EI Zrt. 2022 márciusában 235 millió forintért vásárolta meg Ruszin-Szendi Romulusz kérésére, majd az ő igényeire további 652,5 millió forint értékben hajtottak végre azon beruházásokat.
Az ingatlan fejlesztésével a teljes bekerülési költség 896,9 millió forint lett, amelyhez még bruttó 132,2 millió forint értékű ingóságok - bútorok, eszközök - beszerzése társult - tudatták.
A KEHI jelentésében kiemelték, hogy a beszerzések jelentős része nem a szolgálati lakás alapvető funkcióját szolgálta, hanem a volt vezérkari főnök és felesége személyes kényelmét, egyedi igényeit elégítette ki, tekintettel arra, hogy igényeik alapján számos prémium és egyedi gyártású bútor, illetve berendezési eszköz került beszerzésre, amelyek messze túlmutattak a rendeltetésszerű használathoz szükséges eszközök körén. A volt vezérkari főnök által megrendelt egy-egy berendezés, eszköz önmagában több milliós tétel volt - hangsúlyozták.
A KEHI vizsgálati jelentése tételesen felsorolja, hogy
Ezek mellett robotporszívót, gőzállomást alakítottak ki, több sminkasztalt és televíziót vásároltattak, illetve prémium szórakoztató elektronikai eszközök és playstation beszerzését kezdeményezték közpénzen - írja az MTI.
Azon túl, hogy magas minőségű, drága berendezési tárgyakat szereztettek be, emellett még fürdőruhákat, férfi fürdőnadrágokat, köntöseket, ágyneműket, egyedi tapétákat, baldachint, hálószobai plafontükröt és prémium matracokat is kértek. A kert és terasz is prémium szintű felszerelést kapott, kültéri konyhát alakítottak ki, napozóágyakat, függőszéket vásároltak - közölte a KEHI.
A hivatal jelentése megrendelő e-maileket is tartalmaz Ruszin-Szendi Romulusztól és feleségétől, a volt vezérkari főnök például egy e-mailjében azt írja, hogy "szeretnénk egy whiskys hordót dizájnként a billiárdasztalhoz és egy kisebbet a dolgozószobába szerviz asztalként", emellett Ruszin-Szendi Romulusz a tetőteraszra párna- és köntöstárolót is kért.
Arra azonban a jelentés nem tér ki, hogy az állami tulajdonú cég miért teljesítette ezeket a kéréseket, és miért állta a költségeket.
A szolgálati lakást a volt vezérkari főnök 2023 januárjától a leváltásáig, 2023 májusáig használta, majd kiköltözött. Ruszin-Szendi nem vásárolta meg az ingatlant, aminek új bérlőt sem találtak, így a HM EI Zrt.-nek bevétele nem származik belőle, miközben a fenntartási és karbantartási költségek 2023. január 1. és 2025. április 30. között összesen 10,3 millió forintot tettek ki - áll a KEHI jelentésében.
Az üggyel kapcsolatban Ruszin-Szendi korábban azt közölte: nem ő nem ő rendelte meg a villát, hanem a Honvédelmi Minisztérium cége.
Az ügyben azután indult vizsgálat, hogy Ruszin-Szendi a Tisza Párt szakértőjeként tűnt fel. Egy hete a KEHI egy másik jelentésében arról írt, hogy a volt vezérkari főnök állami pénzből végeztetett zsírleszívást, amelyet a jelentés szerint a Honvédkórház állt.
Egymilliárd forintot meghaladó költséget, luxusberuházásokat és kirívóan pazarló beszerzéseket tárt fel a Ruszin-Szendi Romulusz volt honvédségi vezérkari főnök számára kialakított dunakeszi szolgálati ingatlan kapcsán a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálata - írja az MTI.
A KEHI hétfői közleményében azt írta: a ház helyét eleve a volt vezérkari főnök határozta meg saját kényelmi szempontjai szerint; prémium kategóriás és egyedi berendezési tárgyakat vásároltatott közpénzre, amelyek egy átlagos szolgálati lakásban indokolatlanok, kirívóan drágák, önmagukban is több milliós tételek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy korábban már mi is írtunk róla, hatalmas szélviharral érkezik a hőség utáni hidegfront hazánkba. A HungaroMet előrejelzése szerint akár 110-120 km/órás széllökés sem kizárt. Emellett néhol nagyobb méretű jégeső, illetve felhőszakadás is előfordulhat.
Nyugat-Magyarországon már 20 fok alá süllyedt a hőmérséklet a viharok mögött – adta hírül az Időkép.
A Balaton térségében Fonyódon 100, Alsóörsön 103 km/órás széllökést mértünk, míg Pécsett 90 km/órát meghaladó szélrohamok okoztak kisebb porvihart a front érkezésekor.
A HungaroMet mérőhálózata 130 km/órás széllökést regisztrált Balatonfüreden.
Videón az extrén balatonfüredi szélvihar
Bátaszéken is hatalmas volt a vihar
Ahogy korábban már mi is írtunk róla, hatalmas szélviharral érkezik a hőség utáni hidegfront hazánkba. A HungaroMet előrejelzése szerint akár 110-120 km/órás széllökés sem kizárt. Emellett néhol nagyobb méretű jégeső, illetve felhőszakadás is előfordulhat.
Csodálatos fotókon az éjszakai vihar: így csapott le a zivatar Ruzsára
Fodor Szabi fotós örökítette meg a meseszerű látványt: lila, rózsaszín és narancs színekben pompázott az ég, néhol pedig még egy-egy villámot is sikerült lencsevégre kapnia.
Mint azt már mi is megírtuk: hétfőn hidegfront érkezik, amely heves zivatarokat, jégesőt, szélrohamot, nagy mennyiségű csapadékot és lehűlést hoz magával.
Az ország egyes részeire már éjszaka lecsaptak a zivatarok, Fodor Szabi fotós Ruzsán örökítette meg, milyen csodálatos látványt nyújtott a vihar.
A nap hátralévő részében többfelé is lehetnek hasonló zivatarok, ebben a cikkünkben részletesen is írtunk arról, milyen időjárás várható ma, illetve a következő napokban: