Több mint egymilliárd forintos forrást biztosít az idei költségvetésből a kormány az Erdélyi Református Egyházkerület intézményfejlesztésére, valamint a Sapientia Alapítvány működésének támogatásához - szúrta ki a Telex a Magyar Közlöny szerdai számából.
Az Orbán Viktor által aláírt kormányhatározat szerint Varga Mihály pénzügyminiszternek és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek kell gondoskodnia az 1 050 324 900 forint egyszeri forrás biztosításáról. A határozat alapján a jövő évi költségvetésből 264 millió forint fordítható erre a célra.
Ezen kívül az is kiderült a Magyar Közlönyből, hogy a kormány
• összesen 47,5 milliárd forintot csoportosított át a gazdaság-újraindítási programokra,
• 804 909 059 forint forrást biztosít tanterem-, tornaterem- és tanuszoda-beruházásokhoz kapcsolódó ingóságok idei beszerzésére,
• a mórahalmi kollégium építésére, az ehhez kapcsolódó eszközbeszerzésre és az ideiglenes kollégium kialakítására 1 564 492 391 forint többletforrást biztosít,
• 5,5 milliárd forintot biztosít a Kossuth Lajos téri Igazságügyi Palota és Agrárminisztérium épületének rekonstrukciójához és a felmerülő áttervezés finanszírozásához.
Több mint egymilliárd forintos forrást biztosít az idei költségvetésből a kormány az Erdélyi Református Egyházkerület intézményfejlesztésére, valamint a Sapientia Alapítvány működésének támogatásához - szúrta ki a Telex a Magyar Közlöny szerdai számából.
Az Orbán Viktor által aláírt kormányhatározat szerint Varga Mihály pénzügyminiszternek és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek kell gondoskodnia az 1 050 324 900 forint egyszeri forrás biztosításáról. A határozat alapján a jövő évi költségvetésből 264 millió forint fordítható erre a célra.
Ezen kívül az is kiderült a Magyar Közlönyből, hogy a kormány
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Képgaléria: Így gyülekeztek az emberek Magyar Péter győri beszéde előtt
A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” – írta Magyar Péter elnök.
Politikai erődemonstráció helyszíne Győr szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is rendezvényt tart, alig másfél kilométerre egymástól. A két eseményt teljesen eltérő módon szervezik: míg a miniszterelnök egy zárt körű, csak regisztráltaknak szóló gyűlésen vett részt az Olimpiai Sportparkban, addig Magyar Péter délután tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren.
Ahogy már írtunk róla, az előkészületek látványosra sikerültek. A Tisza Párt rendezvényhelyszínét a környező lámpaoszlopokra és egy erkélyre telepített kamerákkal szerelték fel
A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” – írta korábban Magyar Péter elnök.
Politikai erődemonstráció helyszíne Győr szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is rendezvényt tart, alig másfél kilométerre egymástól. A két eseményt teljesen eltérő módon szervezik: míg a miniszterelnök egy zárt körű, csak regisztráltaknak szóló gyűlésen vett részt az Olimpiai Sportparkban, addig Magyar Péter délután tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren.
Ahogy már írtunk róla, az előkészületek látványosra sikerültek. A Tisza Párt rendezvényhelyszínét a környező lámpaoszlopokra és egy erkélyre telepített kamerákkal szerelték fel
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán: Mivel sem az ukránok, sem az oroszok nem akarnak békét, ezért a nagyhatalmakat kell rávenni, hogy bírják rá a feleket a békekötésre
A miniszterelnök szerint Ukrajnával könnyebb dolguk van a nagyhatalmaknak, mint az oroszokkal. Szerinte Ukrajna megszűnt szuverén országnak lenni, Ukrajna azért van, mert a nyugatiak akarják, hogy legyen.
Orbán Viktor a Digitális Polgári Kör győri találkozóján úgy fogalmazott: a 2010 óta elvégzett munka esélyt ad arra, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, de neki magának is „össze kell szednie magát”.
„Van némi önbizalomhiányom a saját szakmámban, ahogy feltételezhetően mindenkinek, de
ha hiszünk abban, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek, és nem feledkezünk bele a saját sikereinkbe, akkor olyan dolgok is kisülhetnek ebből, mint az, hogy az ember az amerikai elnök mellett ül”
– mondta a miniszterelnök.
Orbán szerint a legfontosabb kérdés, hogy a háborúzó felek akarnak-e békét, és erre a válasz az, hogy nem. „Én voltam mindegyiknél” – emlékeztetett arra, hogy tavaly Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is tárgyalt.
„Mivel sem az ukránok, sem az oroszok nem akarnak békét, ezért a nagyhatalmakat kell rávenni, hogy bírják rá a feleket a békekötésre.
Ukrajnával könnyebb dolguk van, mert Ukrajna megszűnt szuverén országnak lenni, Ukrajna azért van, mert a nyugatiak akarják, hogy legyen.
Az ukránok ukránok 2022-ben angolszász nyomásra nem kötöttek békét az oroszokkal Isztambulban, ami csak felpaprikázta az oroszokat. Most az a feladat, hogy rávegyék valahogy az oroszokat arra, hogy mégis hajlandók legyenek békét kötni, de nehéz ügy ez, mert Moszkva szerint az idő nekik dolgozik” – mondta Orbán.
Orbán Viktor a Digitális Polgári Kör győri találkozóján úgy fogalmazott: a 2010 óta elvégzett munka esélyt ad arra, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, de neki magának is „össze kell szednie magát”.
„Van némi önbizalomhiányom a saját szakmámban, ahogy feltételezhetően mindenkinek, de
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tanács Zoltán és Forsthoffer Ágnes után megérkezett a párt elnöke, Magyar Péter is a színpadra a Tisza Párt győri nagygyűlésén. Az elnököt beszéde elején egy férfi a tömegből hazaárulózta. Magyart ez nem zavarta meg, többször is azt mondta: „Köszöntjük a digitális harcost!”
„Nézzetek körbe, mi vagyunk a többség. A csendes, békés, de nagyon határozott többség” – kezdte Magyar Péter. - Önként jöttek, „szívvel, lélekkel a szabad Magyarországért, a gyerekeink és unokáink biztonságos és szebb jövőjéért. Itt vagyunk Győrben, ennek a csodálatos városnak ezen gyönyörű terén együtt, dacolva a hideggel és az egyre elkeseredettebb digitális harcosokkal, mosolyogva a tegnap felszerelt kamerákba. Nem bújunk kordonok mögé, mint a Fidesz, és nem előre megszervezett közönség előtt lépünk színpadra.
A politikus a folytatásban többször is feltette a kérdést: kitől fél, miniszterelnök úr? A mélyszegénységben élő éhező gyerekektől? Az ápolóktól? A vasutasoktól? Az utasoktól?
- sorolta azokat a társadalmi rétegeket, akik véleménye szerint nem lehetnek elégedettek a mostani helyzetükkel.
„A fekete a gyász színe. Mi magyarok gyászoljuk az elmúlt húsz évet, az elszalasztott lehetőséget, Orbán Viktor lett a mi gyászhuszárunk" - fogalmazott Magyar.