Több iskolát is be kellett zárni Szijjártó látogatása után Kambodzsában
Kambodzsa fővárosában több iskolát is bezárnak járványveszély miatt, miután Szijjártó Péter külügyminiszter koronavírus-tesztje pozitív lett az országban tett munkalátogatását követően - számolt be róla a 24.hu az AP cikke alapján.
Szijjártó Péter többek között Prak Szokhonn külügyminiszterrel, Aun Pornmoniroth gazdasági- és pénzügyminiszterrel, Veng Szakhon mezőgazdasági miniszterrel és Hun Szen miniszterelnökkel tárgyalt az útja során, aminek keretében vízügyi, mezőgazdasági és légi közlekedési megállapodást írtak alá.
Kambodzsában múlt hétfőn nyitották részlegesen újra az iskolákat, amiket március óta zárva tartottak a járvány megfékezésének érdekében. Most azonban az Oktatási Minisztérium közlése szerint újabb két hétre bezárják őket, miután Szijjártó Péter külügyminiszter kambodzsai látogatását követően pozitív koronavírus-tesztet produkált, és a helyi hatóságok a kontaktvizsgálat során nem tudtak elegendő információt szerezni arról, hogy pontosan kik érintkezhettek a külügyminiszterrel.
Szijjártó a kambodzsai tárgyalások után, Thaiföldre történő érkezését produkált pozitív tesztet. A külügyminisztert ezt követően egy bangkoki kórházból hazaszállították, ahol azóta karanténban van.
A kambodzsai hatóságok közel 900 embert teszteltek, akik feltehetően érintkezhettek a külügyminiszterrel, közülük egynek, Szijjártó Péter kambodzsai testőrének lett pozitív a tesztje. Hun Sen kambodzsai miniszterelnök és négy minisztere is 14 napos karanténba vonult az ország járványügyi szabályainak megfelelően.
Kambodzsa járványügyi mutatói egyébként kifejezetten jónak tűnnek: a 16 milliós országban az elmúlt két hétben alig pár fertőzöttet találtak. Az üggyel kapcsolatban több lap is megjegyezte: a Facebook-posztjai szerint a külügyminiszter sokszor nem visel maszkot látogatásai alkalmával, Kambodzsában ő és fogadói sem hordták a fotók szerint.