HÍREK
A Rovatból

Tízezrek válhatnak munkanélkülivé a UBS és a Credit Suisse összeolvadása után

A UBS ugyanis leépíti a befektetési bank nagy részét.


Komoly spórolásról számolt be a UBS vezérigazgatója egy vasárnap esti, elemzőkkel folytatott telefonbeszélgetésben. Ralph Hamers elmondta, hogy

a svájci befektetési bank 2027-ig évi 8 milliárd dollárnyi költséget próbál megspórolni, ehhez 6 milliárd dollárt a létszámcsökkentésekkel, 2 milliárd dollárt pedig az informatikai kiadásokból faragnának le.

A UBS megmentené az összeomlás szélére került Credit Suisse-ot, de ehhez várhatóan több tízezer munkahely leépítése is szükséges lesz. A svájci pénzügyi szektor máris elkezdte keményen megszenvedni a vitatott felvásárlás következményeit – írja a Financial Times alapján a hvg.hu.

A USB-s terveket ismerő forrás szerint

a leépítések elsősorban a Credit Suisse alkalmazottait érintené, a cégnél összesen több mint 30 ezren dolgoznak. Azt még nem tudni, hogy pontosan hány munkahely szűnik meg, de ez az egyesített csoport 120 ezer munkahelyének akár egyharmadát is elérheti.

A UBS leépíti a befektetési bank nagy részét és megszünteti Svájcban a két intézet közötti átfedő szerepköröket.

A svájci hatóságok a hétvégén szervezték meg a bank felvásárlását, miután menekülni kezdtek az ügyfelek a Credit Suisse-től. A 3 milliárd svájci frank (kb. ezermilliárd forint) értékű üzletet sokan bírálták a kötvénytulajdonosok veszteségei miatt, illetve azért is, mert a részvényeseket nem kérdezték meg az egyesítésről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor Magyar Péter hangfelvételéről: Azon a felvételen, a kormány hivatalos álláspontja hallható
A miniszterelnök azt mondja, hogy ennél az ügynél jobban zavarja őt „a volt vezérkari főnök szereplése ebben a kutyakomédiában”.


Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában is szó esett a Magyar Péter által csütörtökön nyilvánosságra hozott hangfelvételről, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azt mondta, „szakítunk a békementalitással”.

A miniszterelnök szerint a hangfelvétel csak alátámasztja a kormány eddig is kommunikált stratégiáját.

„Azon a felvételen, a kormány hivatalos álláspontja hallható”

- fogalmazott Orbán, aki hozzátette: a honvédség nem egy üdvhadsereg.

„A Magyar Honvédség arra való, hogy megvédjék a hazát, nekünk olyan hadsereg kell, amely képes harcolni a függetlenségért”

- mondta a miniszterelnök, aki megismételte, hogy „a békéhez erő kell, és ezt mi vállaljuk, ez a mi hivatalos álláspontunk”.

Orbán ekkor megjegyezte, hogy ennél jobban zavarja őt „a volt vezérkari főnök szereplése ebben a kutyakomédiában”.

„Korábban elbocsátottam a vezérkari főnököt, és nem adtam részletes magyarázatot erre. Tegnap olyan adatok kerültek nyilvánosságra, amelyek megmutatják a valóságot. A hadsereg vezetését úgy fogta fel, hogy a magyar érdeket az ukránpártiságon keresztül lehet képviselni. A mi politikai döntésünk, hogy Ukrajna támogatása ebben a háborúban és az uniós csatlakozás tekintetében ellentétes a magyar érdekekkel. Semmilyen nyomást nem fogadok el, amely abba az irányba terelné a hazai folyamatokat, hogy ukránbarát vonalat vigyen” - mondta a kormányfő aki hozzátette: azt hitte, hogy Ruszin-Szendi Romolusz el fog bujdosni a zsírleszívása után, de ehelyett beállt a nemzeti erőkkel szembeni táborba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Videó a Sixtus-kápolnából: így vonult ki XIV. Leó pápa, miközben a bíborosok tapssal köszöntötték
A Vatikán által közzétett felvételen azt is láthatjuk, hogyan imádkozott megválasztása után XIV. Leó pápa.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

A konklávé szerda délután kezdődött, a bíborosok ekkor magukra zárták a Sixtus-kápolna ajtaját. A segítő személyzeten kívül mindenkit kiküldtek, így a fotósokat, operatőröket is.

A Vatikán azonban nem sokkal a pápaválasztás után közzétett egy videót, ami Sixtus-kápolnában készült, és az látható rajta, XIV. Leó pápa elhagyja a konklávé helyszínét. A bíborosok eközben tapssal köszöntik őt.

De a videón azt is láthatjuk, hova vezetett az első útja, hogyan imádkozott, és hogyan gratuláltak neki a megválasztásához.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Gyurcsányék válásáról: Együttérzek velük, nem lehet könnyű
Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról pedig azt mondta, hogy szerinte a DK élet-halál harcot vív a Tiszával, és „a DK-sok úgy gondolták, hogy így jobb esélyeik vannak”.


„Más dolgával nem ildomos foglalkozni, jobb, ha az ember a saját háza táján söpröget” - reagált először Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában arra a hírre, hogy Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől, és elválnak Dobrev Klárával.

A miniszterelnök ugyanakkor hozzátette, hogy pár megjegyzést azért elmond.

„Élet-halál harcot vív a DK a Tiszával, nem a kormánnyal – itt a küzdelem az valójában az ellenzéki vezető szerepért zajlik, egy Tisza-DK meccset látunk, és a DK-sok úgy gondolták, hogy így jobb esélyeik vannak”

- mondta Orbán hozzátéve, hogy

„a dolog összekeveredett azzal a magánéleti üggyel, hogy Gyurcsány Ferenc el is vált Dobrev Klárától, aki a DK új vezetője. Erre csak azt tudom mondani, hogy együttérzek velük, nem lehet könnyű sok év házasság után úgy dönteni, hogy külön folytatja az ember az életét a korábbi férjétől, feleségétől. De ez magánügy, a politikába semmiképp nem szabad beemelni”.

Mint azt mi is megírtuk: Dobrev Klára csütörtök délután egy hosszú Facebook-bejegyzésben bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc lemond a DK elnöki tisztségéről, a frakcióvezetői posztjáról, az országgyűlési képviselői mandátumáról, nem indul választáson sem és visszavonul a közélettől. Ugyanebben a posztban közölte azt is, hogy a házasságuk is véget ért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Sixtus-kápolnából a Szent Péter-bazilika erkélyéig – itt vannak a legjobb fotók XIV. Leó pápa első pillanatairól
Miután megválasztották, Robert Francis Prevost magára öltötte a fehér pápai reverendát, trónra ült, és a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

Megválasztása után Robert Francis Prevost a Sixtus-kápolna melletti kis szobába, a „Könnyek termébe” kísérték, ahol először ölthette magára a fehér pápai reverendát. Innen XIV. Leóként lépett ki a bíborosok elé. Ezután a kápolnában trónra ült, majd a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.

Ezután mindenki a Szent Péter-bazilika erkélyéhez vonult, a rangidős diakónus bíboros ugyanis itt jelentette be az új pápát. XIV. Leó ekkor lépett ki a Szent Péter-bazilika erkélyére, ahol elmondta első beszédét is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: