hirdetés

HÍREK

Titokban, még az engedélyeztetés előtt beoltották kínai vakcinával a politikai elit egy részét Peruban

A klinikai tesztelést vezető orvos a feleségének három dózist is adott, állítása szerint azért, hogy megnézze, így nagyobb védelmet nyújt-e a vakcina.
Címkép: Wikimedia Commons - szmo.hu
2021. február 20.

hirdetés

Miniszterek, lobbisták, kormányzati tanácsadók, sőt az akkor hivatalban lévő elnök és családja is beoltatta magát titokban a kínai Sinopharm-vakcinával, mikor az még nem is volt engedélyeztetve Peruban, írja a Wall Street Journal.

Még szeptemberben kapott több ezer adag oltóanyagot Peru a kínai Sinopharmtól, amelytől januárban összesen 38 millió vakcinát rendeltek. A vakcinák eredetileg egy perui egyetemre érkeztek, hogy ott elvégezzék az engedélyeztetéshez szükséges klinikai teszteket.

A botrány hatására lemondott az egészségügyi miniszter és a külügyminiszter is, a perui hatóságok pedig nyomozást indítottak az ügyben. Egy nyilvánosságra hozott lista szerint közel 500 ember kapta meg jogosulatlanul a vakcinát, amit kizárólag klinikai tesztelésre használhattak volna.

A lista szerint beoltották

hirdetés
  • az akkor hivatalban lévő elnököt és családját,
  • az egészségügyi minisztert,
  • a külügyminisztert,
  • a pápai követet,
  • a tesztelést vezető orvos családját,
  • egy kínai étterem tulajdonosát,
  • és az egészségügyi miniszter sofőrjét is.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Bukarest mögött, Bécs előtt van Budapest életszínvonalban az EU statisztikai hivatala szerint

A vidéki Magyarország nagy része az uniós átlag alatt helyezkedik el a friss közlés szerint.
Címkép: Wikimedia Commons - szmo.hu
2021. március 08.

hirdetés

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat minden évben közzéteszi azokat a gazdasági adatokat, amelyek alapján össze lehet mérni, hogy az egyes EU-s régiókban milyen az életszínvonal. A legfrissebb, 2019-es állapotokat mutató számok múlt héten jöttek ki, írja a Növekedés.hu.

Az Eurostat a GDP adatokat egy fiktív pénznemre váltotta át, ami kiegyenlíti az egyes országok közötti árkülönbségeket, hogy képet kapjon az egyes régiók tényleges életszínvonaláról.

Az Eurostat adatai szerint ez alapján Budapest megelőzi Bécset, Berlint vagy Madridot. Viszont a magyar főváros előtt jár életszínvonalban Bukarest, Varsó, Pozsony és Prága is.

A listát egyébként Luxemburg vezeti, a második helyen pedig a cseh főváros, Prága áll.

A vidéki adatok Magyarországra nézve kevésbé hízelgőek. A közép-magyarországi az egyetlen régió, amely az uniós átlagot meghaladja. A Nyugat-Dunántúl az uniós átlag 71 százalékán áll, az Észak-Alföld és Észak-Magyarország azonban egyike az unió legszegényebb régióinak.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Hétvégén még a Louis Vuitton üzlete előtt is sorban álltak az emberek

A lezárás nem csak a tömegtermékek, de a luxus rajongóit is pánikvásárlásra késztette.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 08.

hirdetés

A várhatóan kéthetes korlátozások és bezárások előtt utolsó hétvégén tömegek rohamoztak meg egyes boltokat. Mi is beszámoltunk róla, hogy kígyózó sorok álltak például az IKEA áruháza előtt, de más helyen is előfordultak tumultusok.

A legviccesebb, vagy épp legmeghökkentőbb jelenetet azonban valószínűleg a belvárosban produkálták pánikba esett luxusmárka-vásárlók:

vasárnap dél körül a leginkább méregdrága táskáiról ismert Louis Vuitton Andrássy úti boltja előtt is feltorlódott egy kisebbfajta sor.

A várakozókat a 444.hu egyik olvasója szúrta ki és fényképezte le, aki azt írta a kép mellé: „Kicsit el is gondolkodtam hogy ha most hetekig be lesz zárva akkor nem kellene - e nekem is beugranom valamit gyorsan venni... De csak kibírtam...”

Nos, páran nem "bírták ki" luxustáska nélkül, de valószínűbb (még ha kissé unalmasabb) magyarázat, hogy a korlátozott méretű üzlethelyiségben a távolságtartási szabályok betartása csak úgy volt megoldható, ha a boltba igyekvők egy része kint várakozik.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Egy diák hazugsága miatt fejezhették le tavaly a francia történelemtanárt

Az egyik diáklány félelmében és bánatában hazudott édesapjának, amivel visszafordíthatatlan cselekményeket indított el.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 08.

hirdetés

Nagy port kavart tavaly a nemzetközi médiában is, hogy lefejeztek egy francia történelemtanárt Párizs közelében, amiért a szólásszabadságról tartott óráján Mohamedet ábrázoló karikatúrákat mutatott be. Az elkövető egy 18 éves, csecsen származású muszlim fiatal volt.

Az eset tüntetésekhez vezetett, a francia társadalom és az elnök, Emmanuel Macron is újragondolta a szólásszabadságról alkotott nézeteket, ez pedig a muszlim világ számos helyén tüntetéseket váltott ki.

Most a Le Parisien arról számolt be, hogy

az egész durva gyilkosság és az azt körülvevő események talán meg sem történtek volna egy muszlim diáklány hazugsága nélkül

- írja a 444.hu.

hirdetés

A Z-ként emlegetett lány állítólag a rendőröknek tett vallomásában is elárulta, hogy nem volt jelen azon az osztályfőnöki órán, ahol Paty közölte a karikatúrákat, ami miatt a Charlie Hebdo szatirikus lap munkatársait 2015 elején meggyilkolták. (A tanár egyébként az óra elején külön jelezte, hogy akit sértenek a rajzok, kimehet a tanóráról.)

A Paty-gyilkosság sztorija eddig nagyjából úgy hangzott, hogy Z., a tanuló otthon elmesélte az apjának, hogy azért kapott 2 napos kizárás büntetést a suliban, mert szóvá tette a felháborodását, amiért Paty tanár úr Mohamedet gyalázta az óráján. Az apa felháborodott bejegyzését szúrta ki a frissen radikalizálódott Abdoullakh Anzorov, aki néhány nappal később a nyílt utcán fejezte le a tanárt.

A legfrissebb információk szerint

Z-t zavarta, hogy rosszabbul teljesít az iskolában, mint ikernővére, és ez vezetett oda, hogy hazudott édesapjának a tanórán való részvételről és a büntetésről, amit az igazolatlan hiányzásai miatt kapott.

Az ügyben folyó perben Z. apját, aki Samuel Patyt célponttá tette, terrorista gyilkosságban való bűnrészességgel vádolják.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Koronavírus: 16 ezernél jár a halottak száma, egyre többen vannak kórházban és lélegeztetőgépen

Elhunyt 115 többségében idős, krónikus beteg, 7924 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 806-an vannak lélegeztetőgépen.
Fotó: MTI/Varga György - szmo.hu
2021. március 08.

hirdetés

2696 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 468 713 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma - írta a kormányzati honlap, a koronavirus.gov.hu.

Elhunyt 115 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 15 988 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 336 744 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 115 981 főre emelkedett.

7924 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 806-an vannak lélegeztetőgépen.

Egymillió ember már megkapta az oltást Magyarországon.

A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány a korlátozások szigorításáról döntött, ezek mától léptek életbe.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: