„Ez sajnos nem egy Bödőcs paródia”, hanem Magyarország második legnagyobb bankjának a rendezvénye – írta Hadházy Ákos szerda délelőtti Facebook-bejegyzésében egy videóról, amelyben Mészáros Lőrinc beszél az MKB Bank tavalyi karácsonyi ünnepségén.
Mészáros a beszéde elején elmondta, hogy a Covid miatt először tarthatnak karácsonyi bulit. Ezt így fogalmazta meg: „Bár tavaly ugye a Covid nem engedte meg, hogy úgy döntsünk, hogy rendezzünk”. Majd arról beszélt, hogy azért kell egy kis lazítás, „hiszen rengeteg munka létezik erre az évre, a kollégák éjjel-nappal dolgoztak és aratják le”. De azt is mondta: „azt gondolom, a cél irányába tartunk”.
Mészáros a kormánynak is megköszönte, hogy „mindent elkövet” azért, hogy simán menjen az MBK-Budapest Bank-Takarékban fúziója. Elmondta azt is, hogy „mi azt gondoljuk, hogy a bankunkból profitot kivenni nem szeretnénk”, és akkor lesz teljesen elégedett, ha „egy igazi magyar szuperbank fog megalakulni”.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szabad Európa: Orbán Viktor zárt körben elismerte, hogy nyílt verseny van a Fidesz és a Tisza között
A NATO-csúcs előtt tartott zárt eligazításon a miniszterelnök szerint „teljesen új helyzet van”. Őszre várja az áttörést a Harcosok Klubjától és a szakpolitikai viták folytatását is.
Orbán Viktor a hágai NATO-csúcs előtt rendhagyó belpolitikai eligazítást tartott a saját stábjának. A miniszterelnök szokás szerint ilyenkor külpolitikai kérdésekre készül, de most a belföldi helyzet is fókuszba került.
A Szabad Európa értesülései szerint Orbán Viktor majdnem két órán keresztül beszélt. A találkozón arról is szó esett, hogy Magyar Péter miatt „teljesen új helyzet van”. Orbán elismerte: jelenleg nem lehet biztosra venni a Fidesz győzelmét, a jövő évi választások kimenetele teljesen nyílt.
Korábban Orbán jóslatai alapján a Fidesz politikusai gyakran hangoztatták, hogy a Tisza Párt támogatottsága csökkenni fog. Többször is megjósolták, hogy az emberek kiábrándulnak belőlük. Eddig azonban ennek az ellenkezője történt: több közvéleménykutató is azt mérte, hogy a Tisza akár tíz százalékponttal is vezethet. Bár ezt a Fidesz továbbra is vitatja, már a kormányközeli intézetek is olyan adatokat közölnek, amelyek szerint egyre szorosabb az állás.
A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy az ősz kulcsfontosságú lesz. Ekkorra szeretné elérni, hogy a bizonytalan szavazók a Fidesz mellé álljanak. A lap forrása szerint Orbán azt mondta:
„Ha ősszel nem sikerül elhitetni a ma még bizonytalan, de mellénk állítható választókkal, hogy mi vagyunk a győztes politikai erő, akkor bajba kerülhetünk 2026-ra.”
Orbán Viktor szerint a következő választás lényegében arról szól majd, hogy „Ki vezesse jövőre az országot: Orbán Viktor, vagy Magyar Péter?”. A miniszterelnök ezért is döntött úgy, hogy az utóbbi hetekben több interjút ad, mint korábban.
A beszélgetésen szóba került a Harcosok Klubja nevű online szerveződés is, amit a Fidesz indított el. Orbán szerint időre van szükség, hogy ez a kezdeményezés kiforrja magát. Ő akkor lesz elégedett, ha ősszel már látszanak az eredmények.
A miniszterelnök emlékeztetett arra is, hogy már tavaly szeptemberben, a kötcsei pikniken beszélt arról: stratégiát kell váltani Magyar Péter miatt. Szerinte szakpolitikai vitákra van szükség a Tiszával szemben. Eddig csak egy ilyen vitára került sor.
Orbán pozitívan értékelte a június 23-i ATV-s vitát, ahol Takács Péter egészségügyi államtitkár vitázott Kulja András tiszás politikussal. A miniszterelnök szerint „Takács Péter jól vitázott, kiderült, hogy Kulja András szakkérdésekben felkészületlen”.
Orbán úgy látja, ősszel több hasonló vitát kell majd vállalni, mert így lehet bizonyítani, hogy a Fidesz kormányzóképes, a Tisza pedig nem.
A háttérbeszélgetéseken az is elhangzott, hogy lehetnek még titkos hangfelvételek Magyar Péterről. Több fideszes politikus is azt mondta, hogy ezeket a kampányban akarják majd felhasználni.
Orbán Viktor arra is kitért, hogy egyre gyakrabban hallani fiataloktól koncerteken a „Mocskos Fidesz!” skandálást. Szerinte ezen változtatni kellene,
és vissza kell szerezni a fiatalok támogatását.
Arra viszont egyelőre nincs konkrét terv, hogy ezt hogyan érjék el.
Orbán Viktor a hágai NATO-csúcs előtt rendhagyó belpolitikai eligazítást tartott a saját stábjának. A miniszterelnök szokás szerint ilyenkor külpolitikai kérdésekre készül, de most a belföldi helyzet is fókuszba került.
A Szabad Európa értesülései szerint Orbán Viktor majdnem két órán keresztül beszélt. A találkozón arról is szó esett, hogy Magyar Péter miatt „teljesen új helyzet van”. Orbán elismerte: jelenleg nem lehet biztosra venni a Fidesz győzelmét, a jövő évi választások kimenetele teljesen nyílt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Négy miniszter kapna vétójogot a Tisza-kormányban
A Tisza Párt elnöke szerint már javában készülnek a kormányzásra. A politikus azt ígéri, hogy amennyiben kormányra kerülnek, „az ember lesz a középpontban”.
Magyar Péter szerint már zajlik a kormányzásra való felkészülés a Tisza Pártnál. A párt elnöke erről kedden este, a Debrecenben tartott fórumán beszélt. Hangsúlyozta, hogy amennyiben kormányra kerülnek, „az ember lesz a középpontban”.
A politikus azt is bejelentette, hogy a leendő Tisza-kormányban négy miniszter – az igazságügyi, az egészségügyi, a pénzügyi, valamint a társadalompolitikáért felelős tárcavezető – vétójogot kapna minden kormányzati döntés esetében,
írta a Telex. Magyar szerint az igazságügyi miniszter feladata az lenne, hogy biztosítsa a tervezett jogszabályok alaptörvénnyel való összhangját, míg a pénzügyminiszter arról döntene, hogy egy adott intézkedés belefér-e a költségvetésbe.
A fórumon szóba került az Orbán-kormány struktúrája is. Magyar úgy fogalmazott, hogy jelenleg két miniszternek van vétójoga: a gazdasági és az igazságügyi miniszternek. Hozzátette: „Ténylegesen persze egyiknek sem volt soha vétójoga.
Amikor az én volt feleségem egy alkotmánymódosításnál jelezte a fenntartásait, akkor a válasz annyi volt, hogy miniszter asszony, magát nem azért tartjuk, hogy szakmai és erkölcsi kifogásai legyenek.”
A Tisza Párt elnöke a debreceni Campus Fesztivál körüli vitára is reagált. A rendezvény szombat esti koncertjén Majka a Csurran, cseppen című szám végén egy fordítva megfogott mikrofonnal eljátszotta, hogy fejbe lövik a Bindzsisztán nevű fiktív ország korrupt miniszterelnökét. A jelenetet több kormányközeli médium is élesen kritizálta. A fesztivál szervezői közleményben határolódtak el „mindenféle erőszaktól, a politikai felhangoktól, valamint a színpadi produkciók félreértelmezhető műsorelemeitől”.
Magyar Péter ezzel kapcsolatban azt mondta:„Én azt javaslom a főszervezőknek, hogy inkább határolódjanak el Debrecen város polgármesterétől, vagy esetleg Kósa Lajostól, vagy Vitályos Eszter kormányszóvivőtől, vagy Koncz Zsófia miniszterhelyettestől, akik ott agitáltak, politikai műsort folytattak ezen a Campus Fesztiválon. Szerintem jobb, ha tőlük határolódnak el, mert a végén jövőre nem lesznek fiatalok, akik jegyet vesznek, nem lesznek fellépők, és azt kell néznünk, hogy Kósa Lajos táncol és Vitályos Eszter énekel. Szerintem ennél Debrecen és a Campus Fesztivál is többet érdemel.”
Magyar Péter szerint már zajlik a kormányzásra való felkészülés a Tisza Pártnál. A párt elnöke erről kedden este, a Debrecenben tartott fórumán beszélt. Hangsúlyozta, hogy amennyiben kormányra kerülnek, „az ember lesz a középpontban”.
A politikus azt is bejelentette, hogy a leendő Tisza-kormányban négy miniszter – az igazságügyi, az egészségügyi, a pénzügyi, valamint a társadalompolitikáért felelős tárcavezető – vétójogot kapna minden kormányzati döntés esetében,
írta a Telex. Magyar szerint az igazságügyi miniszter feladata az lenne, hogy biztosítsa a tervezett jogszabályok alaptörvénnyel való összhangját, míg a pénzügyminiszter arról döntene, hogy egy adott intézkedés belefér-e a költségvetésbe.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vádat emeltek egy makói férfival szemben, aki tavaly tavasszal belépett az ukrán hadseregbe, és ott teljesített szolgálatot - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
Saághy Flóra közölte, a férfit szövetséges fegyveres erőn kívüli, fegyveres összeütközésben résztvevő szervezetbe belépéssel elkövetett tiltott toborzás bűntettével vádolják.
A férfi tavaly tavasszal elhatározta, hogy önként csatlakozik az ukrán hadsereghez, hogy az orosz csapatok elleni harcokban részt vegyen.
A vádirat szerint 2024 áprilisában Ukrajnába utazott, ahol pár napos kiképzését követően szolgálatba állt egy fegyveres összeütközésekben, valamint felderítő és harci feladatok végrehajtásában részt vevő zászlóaljban.
A főügyészség vádiratában indítványozta, hogy az eljárást folytassák le a vádlott távollétében, és vele szemben börtönbüntetést szabjanak ki.
Az ismeretlen helyen tartózkodó férfi bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni - tudatta az ügyész.
Vádat emeltek egy makói férfival szemben, aki tavaly tavasszal belépett az ukrán hadseregbe, és ott teljesített szolgálatot - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
Saághy Flóra közölte, a férfit szövetséges fegyveres erőn kívüli, fegyveres összeütközésben résztvevő szervezetbe belépéssel elkövetett tiltott toborzás bűntettével vádolják.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Magyar Nemzet azt írta: „Nem hatotta meg Majka szponzorait a Campus fesztiválon történt botrány: a Hell, az OTP és a One Magyarország hallgatásba burkolózott az ügyben”, számolt be róla a 444.
A kormányközeli lap cikke szerint Majka a Csurran, cseppen című dalát adta elő a fesztiválon, amikor a színpadon – Bindzsisztán miniszterelnökeként – fejbe lőtték egy mikrofonnal.
A lap kedden délelőtt megkereste mindhárom céget, hogy megtudják, mit gondolnak arról, hogy „szponzorált énekesük Orbán Viktor miniszterelnök fejbe lövésével viccelődött.”
Hozzáteszik: „Választ azonban nem kaptunk tőlük.”
A 444 szerint a Magyar Nemzet cikke alapján úgy tűnik: a lap a jelenetben szereplő kitalált, korrupt miniszterelnök figuráját Orbán Viktorral azonosította.
A 444 ezek után megjegyezte, hogy a One Magyarország tulajdonosa a Jászai Gellért érdekeltségébe tartozó, kormányközeli 4iG. A cikk szerint Jászai Gellért és családja Orbán Sáráékkal közösen nyaralt.