HÍREK
A Rovatból

A TISZA jelöltje szerint a NAV és a munkaügy is rászállt a párt támogatóira Orbán hatvani gyűlése után

Juhász Áron, a TISZA Párt képviselőjelöltje szerint a hatóságok célzottan ellenőriztek több vállalkozást Heves megyében. Az érintettek az akciót politikai megfélemlítésnek tartják.


Juhász Áron szerint a NAV és a munkaügy emberei razziáztak a Tisza Pártot támogató vállalkozóknál. A párt Heves megyei képviselőjelöltje a hatósági akciót megfélemlítésnek nevezte, és egy Facebook-bejegyzésben számolt be az eseményekről.

„Most kaptam a hírt, hogy az elképesztően sikeres szombati, hatvani rendezvényünk után a mai napon számos szigettagunk, támogatónk vállalkozásánál a NAV és a munkaügy emberei rögtönzött, megfélemlítő és erőt demonstráló razziát tartottak!”

– írta Juhász hétfőn a közösségi oldalán.

Az ügy előzménye, hogy szombaton Hatvanban tartotta idei harmadik, háborúellenesnek nevezett DPK-gyűlését a Fidesz, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt. A kormánypárti eseményről és Juhász Áron bejegyzéséről a HVG is beszámolt. Korábban több alkalommal előfordult, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke ugyanazokon a napokon és helyszíneken tartott rendezvényt, ahol a Fidesz gyűlést szervezett, ezúttal azonban a Tisza Párt nem szervezett rá Orbán Viktorék hatvani eseményére. Emiatt egyelőre nem tudni, Juhász pontosan milyen szombati Tisza-rendezvényre utalt. Az eredeti híradásban felmerült egy ellentmondás is: a cikk egy helyen a rendőrség razziáját említi, miközben a képviselőjelölt egyértelműen a NAV-ot és a munkaügyi hatóságot nevesítette.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a honlapján rendszeresen közzétett „adótraffipax” keretében jelzi előre a tervezett ellenőrzések fókuszterületeit, de ezek a közlemények rendre hangsúlyozzák, hogy a lista nem kizárólagos, és az ország bármely pontján tarthatnak vizsgálatokat. A hatóságok részéről egyelőre nem érkezett hivatalos megerősítés vagy cáfolat arról, hogy a hétfői, hatvani térségben zajló ellenőrzések kifejezetten a Tisza Párt támogatóira irányultak volna. A NAV és a munkaügyi hatóságok összehangolt akciói a feketefoglalkoztatás visszaszorítására egyébként is rendszeresek Heves megyében.

Juhász Áron a Tisza Párt színeiben a Heves megyei 3. számú, hatvani központú választókerületben indul, amely hagyományosan erős kormánypárti bázissal rendelkezik. A Fidesz várható jelöltje a körzetben Szabó Zsolt. Magyar Péter már 2025 márciusában arról beszélt, hogy számítanak rá, hogy a kormány „rájuk fogja uszítani” a hatóságokat, köztük a NAV-ot, az Állami Számvevőszéket és a rendőrséget.

A NAV kedden közleményben reagált a történtekre:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, a Lázár ellen tiltakozókat igazoltató rendőröktől kerültek Lázár Jánoshoz a tüntető romák adatai
Utána ezek az adatok eljutottak a Fideszhez is. A kormánypárt videóján bekarikázták a Lázár WC kefés mondatai ellen tiltakozókat, és egyenként melléjük írták a bűnlajstromukat, majd Orbán Viktor bűnbandáról kezdett beszélni.


„Amit a kormány tudhat, azt én is tudhatom” – ezzel a mondattal magyarázta Lázár János építési és közlekedési miniszter, hogyan jutottak el hozzá a gyöngyösi fórumán ellen tiltakozókról szóló bűnügyi adatok.

Lázár János építési és közlekedési miniszter egy korábbi Lázárinfón tett olyan kijelentést, ami országos felháborodást váltott ki a romák körében. „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az Intercityn a mosdót, mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat, és a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti” - fogalmazott.

Később a szavaiért bocsánatot kért, ennek ellenére következő, január 29-én megtartott fórumán tüntetők jelentek meg. Gyöngyösön többen is felszólaltak, és kikérték maguknak Lázár János szavait. Voltak, akik bekiabáltak, és azt követelték, mondjon le. Azt is skandálták, "Lázár takarodj" és "mocskos Fidesz", valamint piros lapokat mutattak fel a miniszternek. A fórumot ezután a tiltakozók egy része elhagyta, és az épület előtt rögtönzött sajtótájékoztatót tartottak.

Ezután elindultak a helyszínről, de nem sokkal távolabb rendőrök állították meg őket, akik igazoltatni kezdték a tiltakozókat.

Másnap a kormánypárti Magyar Nemzet már arról írt, „a Tisza cigány bűnözőket uszított a fideszes rendezvényre”.

Az olvasóikkal részleteket is megosztottak. „Emberkereskedelem, zsarolás, sikkasztás, nemi erőszak, testi sértés – információnk szerint egyebek mellett ezekkel a bűncselekményekkel gyanúsítottak vagy vádoltak meg többeket is azok közül, akik csütörtökön botrányt okoztak Lázár János gyöngyösi fórumán.” Hogy mindezt honnan tudták, az a cikkből nem derült ki.

Egy nappal később a Fidesz facebook-oldalán megjelent egy videó, amin bekarikázták a tiltakozó romákat, és egyenként melléjük írták a monogramjukat, az életkorukat, valamint azt, pontosan ki milyen bűncselekményeket követhetett el. A videót Lázár János is megosztotta, és azt írta kommentként: „A Tisza lejáratja a cigányságot: bűnözőket küld a nevükben balhézni. Egymás ellen próbálnak hergelni minket.”

A miniszterelnök is posztolt, és arról írt, „a bűnlajstrom tetemes: garázdaság, rablás, sikkasztás, testi sértés, szexuális erőszak, zsarolás, emberölés. Ők a szeretet tiszás apostolai.”

Aznap délután a Digitális Polgári Körök rendezvényén Orbán Viktor külön is szóba hozta az eseményeket. Hatvanban már „bandába verődött bűnözőknek” nevezte a Lázár János mondata ellen Gyöngyösön tiltakozókat. „Bűnözők, bandába szerveződve, egy párt megbízásából elmenjenek egy békés összejövetelre, és ott balhét csináljanak azzal a céllal, hogy megfélemlítsék a fideszeseket, ilyet még nem láttam” – fogalmazott. Azt állította, hogy megnézte, „kikhez volt szerencsénk”, és azt látta „a priuszukban”, hogy „némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves.”

Bayer Zsolt kormánypárti publicista pedig úgy fogalmazott: „azok a cigányok, akik odamentek Gyöngyösre a másfél méteres priuszukkal, a rablástól az emberölésig, és ott üvöltöztek, mennyivel jobb lett volna nekik is meg a világnak is, ha bűnözés helyett szart pucolnak a vonaton”.

A videón szereplő romák közül többen is kitették erkölcsi bizonyítványukat, és azt mondták, ha évtizedekkel ezelőtt követtek is el bűnöket, az még nem lehet ok arra, hogy ne emeljék fel a szavukat, ha a cigányságot megalázzák. Megszólaltak olyan is, akik nem szerepeltek a videón, és nem is követtek el semmilyen bűncselekményt, és senki sem vezényelte őket Lázár János fórumára, csak úgy érezték, ki kell állniuk a cigányságért, amelyet megaláztak. Azt állították, a kormány meg akarja félemlíteni őket.

Lázárt a legutóbbi, pusztaszabolcsi fóruma után a sajtó arról kérdezte, honnan voltak meg neki ezek az információk. A Telex szerint

a miniszter ezt azzal magyarázta, hogy „a rendőrségnek hivatalból kell igazoltatnia azokat, akik megzavarják a gyülekezési törvény hatálya alá eső rendezvényt, erőszakosan lépnek fel, és bűncselekmény elkövetésével fenyegetnek”.

Amikor visszakérdeztek, hogyan kerültek az adatok az igazoltatás után hozzá, így felelt:

„Bocsánat, de a rendőrség egy állami szervezet. Én az állam egyik vezetője vagyok mint kormánytag. Amit a kormány tudhat, azt én is tudhatom”.

Arra a kérdésre, hogy Pintér Sándor belügyminiszter kérte-e ki az adatokat, azt mondta, a belügyminiszter „nem kért ki semmit. Én arra a kérdésre tudok válaszolni, hogy ami a kormányra tartozik, az rám is tartozik”.

Később egy Facebook-videóban már arról beszélt, hogy a rendőrség igazoltatott, „utána a belügyminiszter jelentett a miniszterelnöknek, mert egy miniszterről van szó”.

A miniszter ugyanakkor nem tudott arra felelni, hogy a gyöngyösi fórumán a tiltakozók mikor és hogyan sértették meg a gyülekezési törvényt.

Jogvédők szerint a bűnügyi személyes adatok pártpolitikai célú felhasználása jogsértő lehet. Hozzátették: ha az állítások hamisak, az rágalmazás gyanúját is felveti.

Lázár János hatvani sajtótájékoztatója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Sokkoló napló került elő: eltitkolt gyerekei születhettek Jeffrey Epsteinnek kiskorú áldozataitól
A mindössze 16 éves lány szívszorítóan írta le, hogyan segédkezett a szülésnél Ghislaine Maxwell. A pedofil milliárdos csak inkubátorként tekintett rá.


Az amerikai Igazságügyi Minisztérium által január végén nyilvánosságra hozott legújabb Epstein-iratok között egy állítólagos áldozat naplója is szerepel, amely szerint 2002 körül, 16-17 éves korában egy kislánynak adott életet, akit Jeffrey Epstein nemzett. A nőtől a babát tíz perccel a szülés után elvették. A naplóbejegyzések szerint Epstein célja egy „felsőbbrendű génállomány” létrehozása volt. „Miért én? Ennek semmi értelme. Miért a haj- és szemszínem?” – tette fel a kérdést a naplójában a nő.

A nő szívszorító részletességgel írta le a szülést és a csecsemő elvételét, amelynél állítása szerint Epstein bűntársa, Ghislaine Maxwell is jelen volt – írta a Daily Mail. „Egy injekció, és azok a rúdhoz hasonló dolgok horgosak voltak, és olyan sok fájdalom. Ghislaine azt mondta, toljam el magamtól az összes fájdalmat” – idézte fel a nő, aki szerint a folyosón hallotta, ahogy Maxwell azt mondja a babáról, hogy gyönyörű. „AZ VOLT. Nem ‘van’. Gyönyörű lány volt! Hallottam őt! Hol van? Miért hagyta abba a nyöszörgést?” – írta a nő.

A most közzétett dokumentumok egy másik lehetséges titkos gyerekről is szólnak. Sarah Ferguson, a volt yorki hercegné egy 2011-es e-mailben gratulált Epsteinnek, miután az szabadult a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények miatt kiszabott börtönbüntetéséből.

„Nem tudom, még használod-e ezt a BBM-et [BlackBerry Messenger], de A Hercegtől hallottam, hogy kisfiad született”

– írta Ferguson, aki valószínűleg volt férjére, András hercegre utalt.

Hivatalosan soha nem erősítették meg, hogy Epsteinnek születtek volna gyermekei, és a 2019-ben, börtöncellájában bekövetkezett halála előtt írt végrendelete sem említ utódokat. A naplót jegyző nő 2023-ban pert indított Epstein egyik üzlettársa, Leon Black ellen, akit nemi erőszakkal vádol. Black tagadja a vádakat, az ügy jelenleg is tart.

A pedofil üzletember eugenika iránti érdeklődése nem új információ. A mostani iratcsomagban egy dátum nélküli videó is van, amin egy DNS-apasági teszt látható Epstein New York-i házának asztalán. Korábban kiszivárgott e-mailek szerint Epstein és Maxwell már 2005 és 2007 között is termékenységi eljárásokról leveleztek.

A New York Times már 2019-ben beszámolt arról, hogy Epstein tudósoknak beszélt arról a tervéről, hogy új-mexikói birtokán nőket termékenyít meg, hogy „elszórja a DNS-ét” az emberi fajban. Ismerőseinek arról is beszélt, hogy halála után le akarja fagyasztani a fejét és a péniszét, és a transzhumanizmust támogató szervezeteknek adományozná azokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Sivatagi porral teli saras eső esik ránk szerdán, Budapestre ónos eső miatt adtak ki riasztást
Jelentős mennyiségű szaharai por érte el hazánkat, ami országszerte sárossá teszi a szerdai csapadékot. Pest és Veszprém vármegyékben ónos esőre figyelmeztetnek, csúszóssá válhatnak az utak. Eközben jön az enyhülés, lesz, ahol már 12 fokot mérhetnek.


Saras esővel és helyenként ónos csapadékkal indul a nap, a borús, csapadékos idő pedig egészen csütörtökig velünk marad.

Szerdán országszerte túlnyomóan borult idő várható időszakos saras esővel, a Dunántúli-középhegység magasabb részein pedig a reggeli órákig még ónos eső is előfordulhat, ami délelőttre vált esőbe

– derül ki a HungaroMet előrejelzéséből. Pest és Veszprém vármegyékre ónos eső miatt elsőfokú (citromsárga) riasztást adtak ki.

A „saras eső” jelenségét jellemzően a légkörbe kerülő szaharai por okozza, ami a csapadékkal együtt hullik a felszínre. Ez nemcsak az autókat és ablakokat koszolja, de a napelemek teljesítményét is jelentősen csökkentheti.

A keleties, délies szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A csúcshőmérséklet az ország északi kétharmadán 1 és 6, délebbre 7 és 12 fok között alakul, késő estére 1 és 7 fok közé hűl a levegő.

Az éjszaka folyamán erősen felhős vagy borult marad az ég, de átmenetileg szakadozhat a felhőzet, bár egyes helyeken még lehet eső, szitálás. A keleti, délkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb hőmérséklet -1 és +6 fok között valószínű.

Csütörtökön alapvetően felhős időre kell készülni, szórványosan előfordulhat eső, záporeső. A déli, délkeleti szél élénk, helyenként erős maradhat.

Délután nagyrészt 7 és 12 fok várható, de északkeleten és nyugaton ennél hűvösebb, délkeleten pedig enyhébb lehet az idő.

Az ónos eső és a csúszós utak miatt a katasztrófavédelem is fokozott óvatosságra inti a közlekedőket, különösen a hegyvidéki területeken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Orbán Viktor hibáiból könyvet tudnék írni” – mondta Lázár János, aki azt sem szégyelli, hogy „buditakarító miniszter”
A miniszter szerint a kormányfő erényei ellensúlyozzák a hibáit. Erről a pusztaszabolcsi Lázárinfóján beszélt, ahol ismét elnézést kért a korábbi, romákat sértő kijelentésért.


„Orbán Viktor hibáiból könyvet tudnék írni” – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter keddi pusztaszabolcsi fórumán, ahol a miniszterelnököt méltatta, a Tisza Pártot bűnözők felbérlésével vádolta, és ismét bocsánatot kért korábbi, romákat sértő kijelentéseiért.

A 24.hu tudósítása szerint a békés hangulatú rendezvényen Lázár a fórum elején leszögezte: „Nem kell kiabálni, nem kell fenyegetőzni, nem kell ordibálni.”

Bár a kormányfő hibáiról könyvet tudna írni a sok éve tartó közös munka révén, Lázár szerint Orbán Viktor erényei mégis többségben vannak; ilyen erénynek nevezte például azt, hogy a miniszterelnök nemet tud mondani akár az amerikai, akár az orosz elnöknek is. Ezzel szembeállítva Magyar Pétert, a Tisza Párt alelnökét úgy jellemezte:

„Magyar Péter összecsinálja magát, ha leül Trumppal.”

A miniszter megismételte korábbi vádját, miszerint a Tisza Párt bűnözőket bérelt fel, akiket múlt héten a gyöngyösi fórumára küldtek, hogy konfliktust szítsanak. Orbán Viktor is beszélt arról, hogy büntetett előéletű embereket vezényelhettek a gyöngyösi eseményre, míg Magyar Péter visszautasította a vádakat, és a kormányoldalt vádolta figyelemeltereléssel és szavazatvásárlással.

A fórumon több, magát romának valló felszólaló jelezte Lázárnak, hogy bár tisztelik a bocsánatkérését, rosszul esett nekik, amikor korábban vécépucoló romákról beszélt.

A miniszter erre reagálva ismét elmondta, hogy nincs különbség roma és nem roma között, a mondatai bántóak voltak, fájdalmat és kárt okozhattak az együttműködésben.

A rendezvényen egy fiatal nő azt a kérdést tette fel neki:

„Milyen érzés kielégíteni az Önök által gerjesztett rasszizmust?”

Lázár erre nem válaszolt konkrétan, helyette azt hangsúlyozta, hogy a Fidesz adótámogatásai nélkül 200 ezer gyerek nem született volna meg az országban, majd hozzátette: „Mi két dolgot csináltunk ebben az országban: rendet és munkát.” Amikor a MÁV tisztasági helyzete került szóba, a közlekedési miniszter kijelentette:

„Én nem szégyellem, hogy buditakarító miniszter vagyok.”

A pusztaszabolcsi fórum után a miniszter újságírók kérdéseire is válaszolt. Többek közt azt is elárulta, hogyan kerültek hozzá a gyöngyösi fórumán ellene tiltakozó romák adatai. A miniszter ezt azzal magyarázta, hogy a rendőrség hivatalból igazoltatta a tüntetőket. Amikor visszakérdeztek, hogyan kerültek az adatok az igazoltatás után hozzá, ezt mondta: „Bocsánat, de a rendőrség egy állami szervezet. Én az állam egyik vezetője vagyok mint kormánytag. Amit a kormány tudhat, azt én is tudhatom”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk