HÍREK

Teljesen leáll az egyik belgyógyászati osztály Pest megye legnagyobb kórházában

Három másik osztály pedig csak erősen csökkentett kapacitással tud működni. A kardiológiai ellátásra a váci kórházat is kijelölték, de ott már 2021 óta nincs ilyen fekvőbeteg ellátás.

Link másolása

Komoly bajban van a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház - írja keddi Facebook-bejegyzésében Kunetz Zsombor.

Az egészségügyi szakértő szerint

az intézmény egyik belgyógyászati osztálya (az I-es Belgyógyászat endokrinológia, anyagcsere és diabetológiai osztály) teljesen leáll, míg a másik három belgyógyászati osztály (az angiológia, kardiológia és gasztroenteorológia) csak erősen csökkentett kapacitással tud működni.

Utóbbi belgyógyászati osztályok esetében Veresegyház, Szada, Isaszeg, Erdőkertes és Pécel településekről nem fogad fekvőbetegeket.

Kunetz úgy tud, ahogy minden belgyógyászati osztály esetében humánerőforrás miatt szünetel teljesen-, vagy részlegesen a fekvőbeteg ellátás.

A szakértő a bejegyzésében csatolta a kijelölő határozatot, amiből kiderül:

a kardiológia esetében a váci Jávorszky Ödön Kórházat is kötelezik az ellátásra. Csakhogy itt már 2021 vége óta humánerőforrás hiány miatt nincs kardiológiai fekvőbeteg ellátás.

A kistarcsai kórház Pest megye legnagyobb kórháza, ennek kiesése Kunetz szerint nemcsak a Pest megyei ellátást veszélyezteti, hanem a Budapesti ellátást is.

„Hiszen a kieső funkciókat átvevő intézmények várólistájának a végtelenbe nyújtását, kapacitásaik teljes kizsigerelését jelentheti. Rosszabb estben, ahogyan ezt látjuk a Váci Jávorszky Ödön Kórház esetén a már nem létező kapacitásra próbálják átterelni a betegket” - írta.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Erre mit lép Orbán? Az ukránok megszavazták, hogy szabadon lehet majd magyarul tanulni az iskolákban
Ukrán nyelv és irodalmat továbbra is kötelező lesz majd tanulni Ukrajnában, az anyanyelvű oktatáshoz viszont mindenkinek joga lesz a szakközépiskola vagy gimnázium végéig. A korrupció ellen is erőteljesebben lépnek fel.

Link másolása

A kijevi parlament pénteken megszavazta a korrupció elleni harcról és a kisebbségekről szóló törvény módosítását. Az ukrán nyelv és irodalom kötelező lesz, de ezután gyakorlatilag szabadon lehet majd magyarul tanulni a kárpátaljai iskolákban – írja a Népszava.

A lap szerint mindkét jogszabály az uniós követelmények szerint készült. A kijevi vezetés reményei szerint már a jövő héten megkezdődhetnek Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásai. Ezt a mai napig ellenezte az Orbán-kormány, többek közt a sokat bírált ukrán nyelvtörvényre hivatkozva.

Az új nyelvtörvény szerint a politikai reklámokban, az állami iskolákban és egyetemeken, a nemzeti kisebbségek osztályaiban, a médiában használható lesz minden uniós nyelv, kivéve az orosz.

Ukrán nyelv és irodalmat ezután is kötelező lesz tanulni, az anyanyelvű oktatáshoz viszont a szakközépiskola vagy gimnázium végéig joga lesz mindenkinek, aki 2018. szeptember 1. után kezdte meg a tanulmányait.

A korábban elfogadott nemzeti kisebbségi törvény előírta, hogy azoknak az iskoláknak, ahol más nyelven, például magyarul oktatnak tantárgyakat, növelniük kell az ukrán nyelvű tantárgyak számát. Ez a jövőben nem vonatkozik majd azokra az intézményekre, amelyek olyan területen vannak, ahol jelentős számban élnek kisebbségek.

A kijevi parlament egy másik módosítással 700-ról ezerre emelte az ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) létszámát. Orbán Viktor a minapi interjújában épp a korrupciót jelölte meg Ukrajna csatlakozásának egyik fő akadályaként.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Leszakad egy hatalmas darab a partfalból Balatonföldváron – fotók
A védműnek köszönhetően nem okozott károkat az omlás. Az önkormányzat pályázatot nyújt be a helyreállításra.

Link másolása

Leszakadt egy hatalmas darab a Kemping utcai partfalból csütörtökön Balatonföldváron - derül ki az önkormányzat Facebook-bejegyzéséből.

Ahogy írták,

a korábban kiépített védműnek köszönhetően az omladék nem tudott kárt okozni az ott élők vagyontárgyaiban, és a passzív védelmi rendszer megakadályozta, hogy a most leszakadt törmelék az útra omoljon.

A leguruló több tonnás leszakadás kidöntött egy fát és tönkretette az omladékfogó rendszert.

„Csapadékos időben a partfal erőteljesebb károsodásnak van kitéve és nő az omladék leszakadásának valószínűsége is. A városvezetés folyamatosan, több ütemben végezteti el a Kemping utcai löszfal stabilizációját az ott lakók személyi és vagyoni biztonsága érdekében” - írták a bejegyzésben.

Az érintett Kemping utcai útszakaszt és a peremvonalon található gyalogos ösvényt lezárták. A helyreállításra vis maior pályázatot nyújt be az önkormányzat.

(Forrás: Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Láncra verték és éheztették azt a családanyát, aki majdnem két hónapot töltött túszként a terroristák fogságában
A Nova fesztiválon kivégzett emberekért most egy megrázó kiállítást nyitottak Tel Avivban. Itt láthatóak az elhunytak személyes tárgyai, sátrai és a fesztivál szétlőtt mobilvécéi is.

Link másolása

Válogatott kegyetlenségeket követnek el a túszokon a Hamász terroristái.

Láncra verték és éheztették azt a családanyát, aki majdnem két hónapot töltött túszként a terroristák fogságában. A Nova fesztiválon kivégzett emberekért most egy megrázó kiállítást nyitottak Tel Avivban.

Itt láthatóak az elhunytak személyes tárgyai, sátrai és a fesztivál szétlőtt mobilvécéi is. Így szeretnék őrizni azoknak az emlékét, akiket elvett szeretteitől a terrorszervezet brutális mészárlása - hangzott el az RTL Fókusz c. műsorában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Tusk beszólt Orbánnak: „Nyíltan átállt az orosz oldalra, és blokkolja a döntéseket”
A leendő lengyel kormányfő különösen azt vette zokon, hogy a Lengyelországnak járó pénzeket is blokkolta a magyar miniszterelnök. Nem bízik különösebben abban, hogy meg tudja győzni Orbánt.

Link másolása

Donald Tuskot egy sajtótájékoztatón kérdezték az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott lehetséges tárgyalásairól.

- Olyan kormánnyal van dolgunk, amely nyíltan orosz álláspontra váltott. Orbán miniszterelnök ezt nem titkolja – mondta a leendő lengyel kormányfő. - Meglátom, megpróbálom, de legyünk őszinték: Moszkvával és Putyinnal szerves a kapcsolata, és nem hiszem, hogy az én győzködésem jelentősen megváltoztatná a hozzáállását – tette hozzá.

– Nem becsülném túl az Orbán Viktorra gyakorolt ​​befolyásomat, ma politikailag nem állunk közel egymáshoz – mondta Tusk. Szerinte Orbán kormánya nyíltan átállt az orosz oldalra, és blokkolja azokat a döntéseket, amelyek 800 millió eurót adnának Lengyelországnak, „mert Európa tartozik nekünk azért, hogy fegyvereket adtunk Ukrajnának”.

- Elkeserít, hogy az utolsó pillanatban - amikor a pénzük és a pozícióik után futnak - sem tudtak Orbánnal egy ilyen sürgős ügyet rendezni - mondta Tusk az eddig hatalmon lévő Morawiecki-kormányról.

A PO vezetője biztosított mindenkit, hogy határozottan véleményt mond majd Magyarország kapcsán az Európai Tanács ülésén.

– Meggyőződésem, hogy mától a legtöbb vezető figyelembe veszi a lengyel véleményt, ha ukrán kérdésekről, illetve Magyarországról és Orbánról van szó – mondta.

A lengyel parlamenti alsóház (szejm) hétfőn tart bizalmi szavazást Mateusz Morawiecki kormányáról, amely november 27-én lépett hivatalba. Az október 15-i parlamenti választásokon a Morawieckit jelölő párt, a 2015 óta kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) szerezte a legtöbb, 194 mandátumot a 460 fős szejmben, de nem rendelkezik önálló többséggel.

A Tuskot támogató, az előző ciklusban ellenzéki tömörülésből alakult parlamenti koalíciónak (Polgári Koalíció - KO, Lengyel Parasztpárt - PSL, Lengyelország 2050 - PL2050, Új Baloldal), együttesen abszolút többsége, 248 mandátuma van.

Ha Morawiecki kormánya hétfőn nem nyeri el a szejm bizalmát, a parlamenti alsóház még aznap többségi szavazással választhatja meg Tuskot új kormányfőnek. Tusk korábban bejelentette: megválasztása esetén kedden mond programbeszédet.

Link másolása
KÖVESS MINKET: