SZEMPONT
A Rovatból

„Teljes és totális katasztrófa” - a Trump-Zelenszkij találkozó kudarca sokkolta a világot

Trump szövetségesei már Zelenszkij lemondását sürgetik, és a történtek miatt azonnal leállhatnak az amerikai fegyverszállítások. Az európai vezetők sora állt ki Ukrajna mellett, Orbán Viktor azonban Trumpnak mondott köszönetet. Putyin újabb győzelmet ünnepelhet.


„Az amerikai elnökök közül eddig senki sem bánt így egy vendégként érkező külföldi vezetővel az Ovális Irodában, még akkor sem, ha ellenséges ország képviselőjéről volt szó – nemhogy egy szövetségesről” - írja a New York Times a kudarcba fulladt Trump-Zelenszkij találkozóról.

A lap szerint

„Trump támadása az ukrán elnök ellen sokkoló megnyilvánulás volt egy olyan ország vezetőjével szemben, amelyet egy nagyobb hatalom próbál elpusztítani.”

Pedig nem így indult a nap, mindenki arra készült, hogy a Fehér Házban aláírják az ásványkincsekről szóló megállapodást, amit Trump kényszerített ki Ukrajna további támogatásáért cserébe. Zelenszkij sietve megszervezett washingtoni látogatásának az volt a fő célja, hogy enyhítse a feszültséget az ukránok és a Trump-adminisztráció között. Trump ugyanis nemrégiben olyan orosz narratívákat ismételt, amelyek szerint Ukrajna „indította” a háborút, és Zelenszkijt „választások nélküli diktátornak” nevezte.

Mivel Zelenszkij beleegyezett a ritkaföldfémekről szóló megállapodásba, úgy tűnt, hogy Trump hajlandó békülékenyebb hangnemre váltani. Csütörtökön az újságíróknak azt mondta, hogy már nem is emlékszik arra, hogy diktátornak nevezte az ukrán vezetőt, és tiszteletét fejezte ki iránta. Péntek reggel, amikor Zelenszkij megérkezett a Fehér Házba, Trump katonai díszőrséggel fogadta.

De a tévékamerák által közvetített találkozójuk hamar példátlan botrányba fulladt. Zelenszkij megpróbálta elmagyarázni a háború történetét, hangsúlyozva, hogy az 2014-ben kezdődött, amikor Moszkva elfoglalta a Krímet és megszállta Kelet-Ukrajna egyes területeit, és Trump első elnöki ciklusa alatt is folytatódott. Kétségét fejezte ki a Vance által emlegetett diplomáciai béketörekvések kapcsán. „Miféle diplomáciáról beszél, JD?” – kérdezte. „Mire gondol?”

Vance érezhetően feszültté vált. „Arról a diplomáciáról beszélek, amely véget vet az országa pusztulásának” – válaszolta. Majd élesen bírálni kezdte Zelenszkijt.

„Szerintem tiszteletlenség, hogy idejött az Ovális Irodába, és az amerikai média előtt próbálja megvédeni az álláspontját” – mondta Vance. „Köszönetet kellene mondania az elnöknek, amiért igyekszik véget vetni ennek a konfliktusnak.”

Azzal is megvádolta Zelenszkijt, hogy propaganda-körutat tart az Egyesült Államokban. „Úgy gondolja, hogy tiszteletteljes dolog eljönni az Egyesült Államok Ovális Irodájába, és támadni azt a kormányzatot, amely próbálja megakadályozni az országa elpusztítását?”

Zelenszkij megpróbált válaszolni Vance állításaira, és arra figyelmeztetett, hogy Oroszország egyszer még az Egyesült Államokra is veszélyt jelenthet. „Most még biztonságban érzhezik magukat, mert egy óceán választja el Putyintól Amerikát, de a jövőben a saját bőrükön érzik majd” – mondta. Ez felbőszítette Trumpot, aki félbeszakította Zelenszkijt. „Ne mondja meg nekünk, hogy mit fogunk érezni” – emelte fel a hangját. „Nincs túl jó helyzetben. Nincsenek lapjai ebben a játszmában.”

„Nem játszom” – válaszolta Zelenszkij. „Ez nagyon komoly dolog, elnök úr. Egy háborúban álló ország elnöke vagyok.”

„A harmadik világháborúval játszadozik” – vágott vissza Trump. „És amit tesz, az nagyon tiszteletlen ezzel az országgal szemben – azzal az országgal, amely sokkal jobban támogatotta Ukrajnát, mint ahogyan azt sokan gondolták volna.”

Vance újra beleszólt: „Egyetlen egyszer sem mondta azt, hogy ‘köszönöm’ ezen a találkozón. Egyszer sem.”

„Sokszor mondtam” – válaszolta Zelenszkij. „Még ma is.”

Vance ekkor azzal vádolta az ukrán elnököt, hogy az „ellenzék” kampányát segítette, amikor tavaly ősszel ellátogatott egy pennsylvaniai lőszergyárba, és köszönetet mondott az ott dolgozóknak a gyártott fegyverekért.

„Kérem” – mondta Zelenszkij. „Azt hiszik, ha hangosan beszélnek a háborúról...” Trump félbeszakította. „Ő nem beszél hangosan. Nem beszél hangosan. Az országa nagy bajban van.”

„Tudom” – mondta Zelenszkij, majd ismét kifejezte háláját az amerikai támogatásért. Vance azonban nem volt elégedett. „Csak mondja ki, hogy köszönöm” – követelte. „Már sokszor elmondtam” – válaszolta Zelenszkij. „Köszönöm az amerikai népnek.”

Trump a beszélgetés során emelt hangon figyelmeztette Zelenszkijt, hogy az Egyesült Államok teljesen elfordulhat Ukrajnától, ha nem fogadja el az általuk diktált békefeltételeket.

„Vagy megállapodást köt, vagy mi kiszállunk” – mondta. „Ha kiszállunk, akkor maguknak kell megküzdeniük, és nem hiszem, hogy szép vége lesz.”

A New York Times szerint a kudarcba fulladt találkozó világosan megmutatta, hogy Trump mennyire átrendezte az amerikai külpolitikát alig hat héttel a hivatalba lépése után, lényegében oldalt váltva az európai háborúban. Egyre inkább együttérzéssel beszél Vlagyimir Putyin orosz elnökről, míg Zelenszkij iránt ellenszenvet mutat. Miközben az Ovális Irodában Zelenszkijjel kiabált, Trump úgy utalt Putyinra, mintha régi barátja lenne, mondván, hogy az orosz vezető „sokat átélt velem együtt” az „Oroszország-összeesküvés” miatt – utalva arra a vizsgálatra, amely Putyin titkos erőfeszítéseit tárta fel Trump 2016-os választási győzelme érdekében.

Miután az újságírók távoztak az Ovális Irodából, a Trump-kormány tisztviselői összeültek, és végül úgy döntöttek, hogy felszólítják Zelenszkijt és delegációját a távozásra – mondta egy bennfentes a New York Times-nak. Két tisztviselőt küldtek, hogy közöljék az ukránokkal a döntést, miközben ők a Roosevelt-teremben várakoztak. Az egyik ukrán tárgyaló azt javasolta, hogy Trump és Zelenszkij beszéljenek négyszemközt a helyzet enyhítése érdekében, de az amerikaiak ezt elutasították. Így a tervezett közös sajtótájékoztatóból és a ritkaföldfémekről szóló megállapodás aláírásából sem lett semmi.

Miközben a Fehér Ház előtt összegyűlt újságírók százai hiába vártak, a komor Zelenszkij egy fekete terepjáróba szállt, és elment.

Később egy közösségi médiás bejegyzéssel igyekezett csillapítani a feszültséget, amelyben Vance hálával kapcsolatos kifogásaira reagált. „Köszönöm, Amerika, köszönöm a támogatást, köszönöm ezt a látogatást. Köszönöm @POTUS, a Kongresszus és az amerikai nép segítségét” – írta. Ezután interjút adott a Fox Newsnak, amiben nem kért bocsánatot Trumptól, de sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, és háláját az Egyesült Államok támogatásáért. „Hálásak vagyunk, és sajnáljuk ezt” – mondta.

Trump azonban kevésbé tűnt békülékenynek. Amikor Floridába indulása előtt a Fehér Ház kertjében újságíróknak nyilatkozott, azt mondta, Zelenszkij folytatni akarja a háborút. „Ő harcolni akar, harcolni, harcolni” – mondta Trump. Arra a kérdésre, hogy szeretné-e Zelenszkij lemondását, azt válaszolta: „Én olyan valakit akarok, aki békét teremt.”

Később egy közösségi médiás bejegyzésben így írt: „Úgy látom, hogy Zelenszkij elnök nem áll készen a békére, ha Amerika is részt vesz benne, mert úgy érzi, ez előnyt jelent számára a tárgyalások során. Én nem előnyt akarok, hanem BÉKÉT. Az Ovális Iroda szentélyében tiszteletlen volt az Egyesült Államokkal szemben. Akkor jöhet vissza, ha készen áll a békére.”

A Fehér Házban Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor, Trump szoros szövetségese közölte: Zelenszkijnek meg kell fontolnia a távozását.

„Vagy lemond és küldenek valakit, akivel lehet tárgyalni, vagy változtatnia kell” – mondta. Graham „teljes és totális katasztrófának” nevezte a találkozót, de a felelősséget Zelenszkijre hárította.

Azt mondta, hogy még aznap reggel is azt tanácsolta az ukrán elnöknek: „ne hagyja, hogy a média vagy bárki más belehúzza egy vitába Trump elnökkel.”

„Valaki megkérdezte tőlem, szégyellem-e Trumpot?” – mondta Graham. „Soha nem voltam büszkébb az elnökre. Nagyon büszke vagyok JD Vance-re is, amiért kiállt az országunkért.”

Csatlakozott hozzá Marco Rubio is, annak ellenére, hogy korábban mindketten Ukrajna támogatói voltak. Az amerikai külügyminiszter azt írta egy posztban, „köszönöm @POTUS, amiért úgy állt ki Amerika mellett, ahogyan eddig egyetlen elnök sem mert.”

A CNN-nek adott interjúban pedig arról beszélt: Zelenszkijnek bocsánatot kell kérnia a kudarcba fulladt találkozó miatt.

„Talán Zelenszkij nem akar békemegállapodást. Azt mondja, hogy akar, de lehet, hogy mégsem” - mondta. Rubio szerint „Putyin bírálata, függetlenül attól, ki mit gondol róla”, illetve „a sértegetések és az irreális követelések” nem segítik elő a háború lezárásáról szóló megállapodás megkötését az orosz vezetővel. Rubio szerint az ukrán elnök súlyos hibát követett el azzal, hogy elment a Fehér Házba, majd „kioktatta” az amerikai vezetőket arról, hogy a diplomácia nem fog működni. Szerinte „lényegében amellett érvelt, hogy a béke lehetetlen”, mivel Vlagyimir Putyin „nem megbízható, és az egyezkedés csak időpazarlás.” Ezzel „aláásta mindazt, amit az elnök mondott neki, hogy el akar érni.”

Rubio, aki éveken át bírálta Putyint, „háborús bűnösnek”, „gyilkosnak” és „szörnyetegnek” nevezve őt, a CNN-nek úgy fogalmazott: „Nem fogok beleesni abba a csapdába, hogy minősítgetem, ki a jó és ki a gonosz. Az emberek maguk is levonhatják a következtetéseket.”

A történtek a New York Times szerint komoly előnyt jelenthetnek Putyinnak, aki régóta próbál éket verni Ukrajna és legfontosabb támogatója, az Egyesült Államok közé.

Az orosz tisztviselők örömüket fejezték ki a közösségi médiában. Dmitrij Medvegyev úgy fogalmazott: „A pimasz disznó végre megkapta a megérdemelt pofonját az Ovális Irodában.”

Az európai országok többsége azonban szolidaritását fejezte ki Zelenszkij iránt. Franciaország, Németország, Norvégia, Svédország, Hollandia, Lettország, Litvánia, Észtország, Lengyelország, Spanyolország, Csehország, Moldova, Portugália, Finnország, Izland, Írország és Luxemburg vezetői is kiálltak mellette.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közösségi oldalán méltatta Volodimir Zelenszkijt: „Légy erős, bátor és rettenthetetlen. Sosem vagy egyedül, kedves elnök úr” - írta. Emmanuel Macron francia elnök arra kérte Amerikát, hogy maradjon az ukránok oldalán, akik szerinte „a méltóságukért, függetlenségükért, gyermekeikért és Európa biztonságáért harcolnak.”

Friedrich Merz, aki a hétvégi választások eredményei alapján Németország következő kancellárja lehet, „Kedves Volodimir” megszólítással küldött üzenetet Zelenszkijnek, amelyben biztosította, hogy Németország Ukrajna mellett áll „jó és nehéz időkben egyaránt.”

„Ebben a szörnyű háborúban soha nem szabad összekevernünk az agresszort és az áldozatot” – tette hozzá Merz, utalva Trump korábbi kijelentésére, amelyben Zelenszkijt diktátornak nevezte és őt hibáztatta a háború kitöréséért.

A kivétel Orbán Viktor, aki azt írta „ma Trump elnök bátran kiállt a béke mellett, akkor is, ha ezt nehéz megemészteni. Köszönet érte!”

A történtek azonnali következményekkel járhatnak Ukrajna amerikai támogatására nézve. A Biden-kormány 50 napja beígért ugyan egy új fegyverszállítmányt, de péntek este egy Trump-kormányzati tisztviselő közölte, hogy az Egyesült Államok minden Ukrajnának nyújtott segélyét – beleértve a Biden-adminisztráció által még korábban engedélyezett és kifizetett utolsó lőszer- és felszerelésszállítmányokat is – akár azonnal törölhetik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Akkor a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok” – felháborodtak a tüntetők Lázár János minisztériuma előtt
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.


Lázár János minisztériuma elé hirdetett tüntetést Lakatos Ádám aktivista, miután a miniszter egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek bevándorlók, a vonatok vécéit a cigányoknak kell takarítaniuk. A demonstrációra azután került sor, hogy Lázár egy gyöngyösi fórumán roma tiltakozók jelentek meg, amire a kormányzati kommunikáció úgy reagált: „bandába verődött bűnözőket” küldött rájuk a Tisza Párt.

„Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban. Akiket a TISZA odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön, némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves” – állította Orbán Viktor, aki szerint a tiltakozókat bandába szervezték. „És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek?” – tette fel a kérdést.

A tüntetésen többen is reagáltak a vádakra, köztük azokra a kijelentésekre is, amelyeket Bayer Zsolt publicista fogalmazott meg. Bayer ocsmány árulóknak nevezte a tiltakozókat, és azt üzente nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha meg akarják köszönni az Orbán-kormánynak az elmúlt 16 év jótéteményeit.

„Akkor ma még a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok. Köszönöm a kitüntetést!” – reagált szarkasztikusan az egyik résztvevő. Egy másik tiltakozó szerint az egész helyzet „emberi butaság, ez nem méltó a magyar nép viselkedéséhez.”

„Hová süllyedtünk? Hogy egy olyan országban kell élnem, ahol ilyen emberek élnek, akik így ontják magukból a gyűlöletet. Mert bennem is gyűlöletet kelt. Az a legrosszabb, hogy érzem magamban, és ezt nagyon-nagyon szégyellem magam” - mondta egy másik megszólaló.

A kormánypárti megnyilvánulások egy tüntetőt Balog Zoltán egykori miniszter szavaira emlékeztettek. „Azt mondta, hogy rekesszék ki a bűnözőket maguk közül a romák. Ez egy egyértelműen diszkriminatív, stigmatizáló megszólalás volt, és ez beleillik egy hosszú sorozatba, amit a Fidesz csinál” – mondta.

Volt, aki szerint a vita teljesen rossz vágányon zajlik. „Ez egy szóval baromság. Megint nem a lényeggel foglalkoznak, hanem azzal, hogy miket, meg hogyan meg kiket küldtek. Volt valami, egy nagyon fontos dolog, amire reagálni kéne, és nem azzal foglalkozni, hogy milyen embereket küldtek” – vélekedett egy nő.

Molnár Ferenc Caramel is a helyszínen volt, aki szerint a politika eszközei miatt nem lepődik meg a kialakult helyzeten.

„Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen” – fogalmazott az énekes.

Úgy vélte, a tiltakozók önmaguk miatt mondták el a véleményüket, nem pedig utasításra.

„Ugyanaz, mint a Szőlő utcai gyerekek. Nekem is volt ott ismerősöm, egyetemi tanár gyermeke, mert 14 évesen rosszat lépett. Most le vannak bűnözőzve azok a gyerekek is” – húzott párhuzamot egy másik felszólaló, aki szerint a romáknak sokszor nincs más lehetőségük. „Le lehet bűnözőzni, igen, nyilvánvalóan. De hát az Országházban dolgozók is bűnözők, csak ők még nem kaptak érte semmit.”

A tüntetők szerint Lázár Jánosnak le kell mondania. „Azonnal. Azonnal. Egyértelmű” – jelentette ki egy férfi. „Nem kérdés. Minden normális helyen, minden normális országban már régen nem lenne szabad miniszternek lenni. De nem fog lemondani, ne reménykedjünk” – tette hozzá egy másik.

A legélesebb kritikát egy nő fogalmazta meg, aki szerint az egész kormány felelős. „A kormánynak kellene lemondani, nem Lázár Jánosnak. Lázár János szavaira annyi volt a reakciója, ha jól tudom, Orbán Viktornak, hogy hallgatja a Dankó Rádiót. Ez a reakció.” – mondta felháborodottan.

A teljes riport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Bárándy Péter: A romák bűnügyi adataihoz még Orbán Viktor sem férhetett volna hozzá, ami történt, valószínűleg bűncselekmény
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. február 05.



Egyre több a kérdőjel a gyöngyösön Lázár János WC-kefés mondatai miatt tiltakozó romák bűnügyi adatainak felhasználásával kapcsolatban. Ezekről elsőként a Magyar Nemzet írt, majd a Fidesz konkrét monogramokkal, életkorral és bűnlajtrommal, az egyes elhomályosított arcokat bekarikázva mutogatta egy videón, ki mit csinálhatott. A videót Lázár János is megosztotta, majd Orbán Viktor is konkrét bűncselekményekről beszélt. Lázár János szerint az adatokat ő és a kormány onnan tudhatta, hogy a helyszínen rendőrök igazoltatták az ellene tiltakozókat, és ennek eredményéről Pintér Sándor beszámolt Orbán Viktornak. Csakhogy a rendőrség közleményben cáfolta, hogy bárkit is igazoltattak volna.

Hogyan juthatott hozzá a Fidesz, Lázár János, vagy akár Orbán Viktor a bűnügyi nyilvántartás adataihoz, és ha ez megtörtént, az felvet-e bűntetőjogi kérdéseket? Erről beszélgettünk Bárándy Péter volt igazságügyi miniszterrel. De szóba került az a veszélyhelyzetre hivatkozással meghozott kormányrendelet is, ami utasította a bíróságokat, hogy szüntessék meg a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos pereket, és megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy ebben az ügyben újra bírósághoz forduljanak.

— Mit gondol arról, hogy a Lázár János WC-kefés mondatai miatt Gyöngyösön tilatkozó romák szenzitív bűnügyi adatai a jelek szerint nyilvánosságra kerültek?

— Ennek az ügynek minden eleme jogsértő. Az ilyen adatok, még ha valósak is, hogyan kószálhatnak olyan helyeken, olyan fórumokon, olyan személyek előtt, akiknek a hozzáférése jogszerűen nem lehetséges?

A bűnügyi nyilvántartás adatairól pontos jogi rendelkezés van, hogy ki férhet hozzá: ezek a bűnügyekben eljáró hatóságok, beleértve a bíróságokat és a rendőrséget.

Bizonyos esetekben, mondjuk kegyelmi ügyek előkészítése során, mások is hozzáférhetnek, így például az igazságügyi miniszter, de a jogszabályban leírt jogosultakon kívül senki más. A kormányfő semmi esetre sem jogosult a hozzáférésre.

— Ez szabálysértés vagy bűncselekmény?

— Valószínűleg bűncselekmény, hiszen szenzitív adatokat szereztek meg jogellenesen, és ráadásul közzé is tették, ami büntető tényállásszerű magatartás.

— Ahhoz, hogy részletes adatokat nyerjenek ki a bűnügyi nyilvántartásból, a Belügyminisztériumnak is közre kellett működnie, vagy valakinek, akinek bejárása van oda.

— Ez így van.

— Tehát ahhoz, hogy kikutassák, kinek mi volt a rovásán, állami alkalmazottak dolgoztak?

— Ez egy feltételezés, erre én nem tudok válaszolni, mert önnek sem állnak erre vonatkozóan rendelkezésre adatok, és nekem sem.

— Ha valakinek már nincsen priusza, nem kerülnek törlésre automatikusan a rá vonatkozó információk?

— A nyilvántartásban az elévülési időn túl, jogszabályban meghatározott ideig még szerepelnek a büntető szankciók, amelyeket alkalmaztak egy adott személlyel szemben. De jogilag szabályozott, hogy az elévülési időn túl mennyi ideig szerepelhet valami ebben a nyilvántartásban. Ehhez azonban csak egy esetleges következő büntetőeljárásban eljáró hatóság juthat hozzá, és végső soron a büntetőbíróság.

— Úgy tűnik, a kormánypárt felült erre a „bűnöző vonatra”. A Szőlő utcai javítóintézet kapcsán is arról beszéltek, az ottani fiatalok bűnözők. Van különbség a két eset megítélése között?

— A Szőlő utca tekintetében én nem emlékszem szenzitív adatok megszerzésére és nyilvánosságra hozatalára. Csak arra, hogy kijelentették: ott súlyos bűnök elkövetői, bűnözők vannak fogva tartva, és az intézmény nem más, mint fiatalkorúak börtöne. Ami tényszerűen nem igaz, mert

a javítóintézet nem börtön, ott nem elítéltek vannak.

Vannak ott olyanok, akik eljárás hatálya alatt állnak, és fiatalkorúként a fogvatartásukat oldják meg így, ha az indokolt. De ha el is ítélték őket, a javítóintézeti nevelés egy intézkedés, aminek, ahogy a neve is kifejezi, elsődlegesen a nevelés a célja. A személyiségre és az elkövetett bűncselekményre tekintettel a nevelést a bírói ítélet szerint csak úgy lehet biztosítani, ha az illetőt egy intézetben tartják, elválasztva a külvilágtól, főként annak káros befolyásától. Tehát semmi esetre sem lehet a börtönnel egyenrangú intézményként kezelni a javítóintézetet. Ott inkább ilyenre emlékszem, nem arra, hogy valakire vonatkozóan konkrét adatokat hoztak volna nyilvánosságra. Hazugságnak ez is hazugság volt, csak más típusú.

— A részletes bűnlajstromot monogramokkal, életkorral, a Fidesz egyik videójában tették közzé. Vagyis bűnügyi adatok kerültek a kampányoló kormánypárthoz is. Ez a pártállami rendszert idézi, amikor az állam és az uralkodó párt hatáskörei fedték egymást. Mit tehetnek az érintettek? Ha ez bűncselekmény, az ügyészségnek hivatalból kellene nyomoznia, de ha nem teszi, mi lehet a következő lépés?

— Feljelentést tehetnek, és helyes is, ha megteszik, akik személyükben azonosíthatóak lettek. Ebben az esetben a nyomozó hatóságoknak valahogyan kezelniük kell az eljárást. Ha megszüntetik, akkor azt indokolással kell megtenniük, és el kell mondaniuk, miért nem látják ezt bűncselekménynek, ami egyébként ordítóan az.

Egy feljelentés esetén vagy megindul egy eljárás, vagy pedig egy alaptalan megszüntetés esetén a megszüntető hatóság presztízse erősen csökken.

De csak ilyen eszközök állnak rendelkezésre. Nagyon nehéz ezt kezelni, a párt és az állam erős összefüggése miatt, ami miatt teljes joggal használjuk a pártállam megnevezést, a választás tisztasága is megkérdőjelezhető. A kampány során, ami nálunk négy évig tart, most pedig a finisében vagyunk, olyan módon élnek vissza az állami lehetőségekkel a kormánypárt választási győzelme érdekében, ami nem megengedhető.

— Egy mai hír szerint visszamenőleges rendelettel vették el az önkormányzatoktól, így a fővárostól is, a jogot, hogy a szolidaritási adó miatt bírósághoz forduljanak, sőt, a folyamatban lévő perek megszűntetésére is utasították a bíróságokat. Ez hogy lehetséges?

— Ez a kormányrendelet

egy újabb határátlépés a jogtalanság földjére.

A kormány a különleges jogrendre, a szomszédos országban lévő fegyveres konfliktusra és a humanitárius katasztrófára hivatkozva hozta meg, hogy elhárítsa ezek magyarországi hatásait. Na most ez önmagában nem igaz, mert semmi köze a rendelet tartalmának az ukrajnai orosz agresszióhoz. Ez szépen demonstrálja, hogy Magyarországon már nem különleges jogrend van, hanem rendeleti kormányzás. 2015 óta, tehát lassan tíz éve, különböző jogcímeken és neveken lényegében különleges jogrend van érvényben. Különleges jogrend pedig nem lehet tíz éven keresztül érvényben, mert annak lényegi eleme, hogy csak nagyon rövid ideig lehet hatályban a veszély elhárítására, és a célja a normál alkotmányos rend mihamarabbi visszaállítása. Itt jól látszik, hogy az állam tíz éven át berendezkedett a rendeleti kormányzásra. Ez az első baj ezzel a rendelettel. A következő baj az, hogy az Alkotmánybírósági határozat, amelyre hivatkoznak, és az azt megelőző határozat sem alapozza meg a rendelet tartalmát alkotó következtetés levonását. A következő baj, hogy visszamenőleges hatályú. Ezen túl

a hatalommegosztás tagadásaként a bíróságok munkáját határozza meg, és kötelezi őket az eljárás megszüntetésére.

A bíróságnak kellene mérlegelnie, hogy egy adott jogszabályváltozás megokolja-e egy eljárás megszüntetést, a végrehajtó hatalom nem kötelezheti erre. A következő baj az, hogy az Alkotmánybíróság határozatát egy folyamatban lévő eljárásban a bíróságnak kell értékelnie és értelmeznie, nem a kormánynak. És az már csak egy kiegészítő dolog, hogy a két alkotmánybírósági határozatot hamisan értelmezi. Így első ránézésre csupán ennyi a bajom ezzel a rendelettel.

— Van ezzel szemben jogorvoslat?

— A választások hozhatnak ebben is reparációt. De ha folytatom: van egy állami intézkedés, ami kötelezettségeket ró az önkormányzatokra.

Erre nem lehet azt kimondani, hogy ez nem egy közigazgatási határozat.

Nem lehet úgy értelmezni, ahogy a rendelet teszi: hogy ez a költségvetési törvény végrehajtásának egy intézkedése, ezért nem határozat, nem közigazgatási eljárás része, és ezért nem lehet keresetet benyújtani ellene. Ez sem valós értelmezés, ez sem igaz. Ezzel a rendelettel csak baj van. Azt tükrözi, hogy a kormányzat bármire feljogosítva érzi magát.

— Ha ezt megtehetik, akkor holnap hozhatnak egy olyan rendeletet is a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, minek következtében a személyiségi jogaikban megsértett romák sem perelhetnek?

— Én nem tudok és nem akarok jósolni. Mindenesetre ez egy olyan belerúgás az alkotmányosságba és a tartalmi jogszerűségbe, ami kinyitja a kaput minden egyéb szörnyűségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Közvetlen beavatkozás az igazságszolgáltatásba” – kiakadtak a jogászok az új kormányrendeleten
A kormány a szolidaritási hozzájárulás körüli vitát egy veszélyhelyzeti jogszabállyal zárná le, amely visszamenőleg szüntetné meg az önkormányzatok pereit is. Alkotmányjogászok szerint ez az igazságszolgáltatás autonómiáját érinti, és rossz mintát adhat jövőbeli ügyekre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 04.



Egy kedd este megjelent rendelettel a kormány egy tollvonással vetett véget a szolidaritási adó körüli jogvitáknak, kritikusai szerint ezzel a végrehajtó hatalom mond ítéletet a bíróságok helyett. A Magyar Közlönyben kihirdetett, az ukrajnai háborúra hivatkozó veszélyhelyzeti rendelet visszamenőleges hatállyal zárja le az önkormányzatokat sújtó hozzájárulással kapcsolatos ügyeket, és kifejezetten előírja a már folyamatban lévő perek megszüntetését is.

A lépés legérzékenyebben a Fővárosi Önkormányzatot érinti, amely korábban többször is jogvédelmet kapott a bíróságon a kormányzati végrehajtással szemben. A fővárosnak a rendelet melléklete szerint 2023-ra 57,8 milliárd, 2024-re pedig 75,5 milliárd forintot kell fizetnie. Az idei évre már 98 milliárd forintot vár a kormány ezen a címen, aminek az első, 11,7 milliárdos részletét január végén a Magyar Államkincstár már le is emelte a főváros számlájáról.

„Még a sokk hatása alatt vagyok” – fogalmazott a 24.hu-nak Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke, aki szerint a lépés a joggal való visszaélés klasszikus esete. „Ez olyan, mintha egy focimeccs kellős közepén az a csapat, amely vesztésre áll, azt mondja, hogy inkább most fújjuk le a meccset, és legyen az, hogy mi győztünk” – magyarázta az alkotmányjogász.

Az Ügyvédkör elnöke szerint a rendelet veszélyes precedenst teremt. „Ha elfogadjuk, hogy a kormány akár egy rendelettel megszüntethet folyamatokat, kizárhatja a jogorvoslatot, és mindezt visszamenőleg megteheti, akkor a jog nem korlátja, hanem eszköze a hatalomnak” – hívta fel a figyelmet Horváth Lóránt.

„Kifejezetten előírja, hogy a már megindult pereket meg kell szüntetni. Ez nem más, mint a végrehajtó hatalom közvetlen beavatkozása az igazságszolgáltatás működésébe”

– tette hozzá.

A mostani rendelet Alkotmánybírósági döntésekre is hivatkozik, amelyek szerint a szolidaritási hozzájárulás intézménye összhangban áll az Alaptörvénnyel. A kormányzati álláspont szerint a hozzájárulást mindenkinek teljesítenie kell, a főváros pénzügyi gondjai pedig nem az elvonásból, hanem a városvezetés gazdálkodásából fakadnak. A vita előzménye, hogy korábban a Fővárosi Törvényszék, majd a Kúria is a fővárosnak adott igazat egy 28,3 milliárd forintos levonás ügyében, az Alkotmánybíróság ugyanakkor magát a hozzájárulás intézményét nem nyilvánította alaptörvény-ellenesnek.

„Nem is kell ennél nagyobb beismerés a kormányzat részéről arról, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben, vagyis visszajárna a budapestieknek a tőlük elszedett pénz. Mégis dermesztő az egész. Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni” – írta reakciójában Karácsony Gergely főpolgármester. Bejelentette, mivel a bírósági döntések utólagos felülírása szerinte sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség védelmében az Európai Bizottsághoz fordul. Hazai szinten a jogászok szerint egy bíróság, ha úgy ítéli meg, hogy egy jogszabály alkotmányellenes, felfüggesztheti a pert és az Alkotmánybírósághoz fordulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk