A Rovatból

Teljes a kavarodás a színházak között abban, kell-e védettségi igazolványt kérniük

A Vígszínház a minisztériumra és a Főpolgármesteri Hivatalra hivatkozva azt közölte, hogy csak védettségi igazolvánnyal látogathatók az előadások, több másik színház viszont ennek pont az ellenkezőjét.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2021. szeptember 04.



Péntek este a Színház.online írt arról, hogy

"az Emberi Erőforrások Minisztériuma szeptember 2-i jogszabálytisztázó tájékoztatása és a Főpolgármesteri Hivatal állásfoglalása alapján a színházlátogatás védettségi igazolványhoz kötött. A nézőtéren maszk használata jelenleg nem kötelező".

Ugyanakkor a különböző színházak között is kavarodás alakult ki.

A Vígszínház pénteki közleményében szintén azt írja, hogy előadásaikat csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni.

Ez a döntés sokakat meglepett, a kormány 5,5 millió beoltottnál ugyanis sok korlátozáson enyhített, és úgy döntöttek, hogy

„védettségi igazolvány nélkül is szabad lesz a belépés a vendéglátó üzletekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe, és az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra”.

A mostani hírek után is több színház arról írt péntek este, hogy továbbra sem kötelező a védettségi igazolvány.

Az Átrium azt közölte:

"Tájékoztatjuk tisztelt nézőinket, hogy a jelenleg hatályos jogszabály szerint a színházak védettségi igazolvány nélkül is látogathatók".

A közleményben azt írják: "A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet valóban előírja, hogy »A jegy megváltásával látogatható kulturális eseményen nézőként a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt« (6.§ (2a) bek.), csakhogy az 5.§ (4d) bek. szerint »e rendelet alkalmazásában nem minősül rendezvénynek a kulturális esemény, ha az előadó-művészet valamely ágának fellépése céljából megtartott esemény a) az e művészet céljára rendelt helyszínen kerül megtartásra, b) előre megváltott ülőhelyre szóló jegy ellenében látogatható, és c) a néző az előadás időtartama alatt az előre megváltott ülőhelyén köteles tartózkodni«", illetve "ezt a jogértelmezést támasztja alá a kormany.hu oldalon jelenleg is olvasható szöveg".

A színház így arra hivatkozik, hogy "mivel jelenleg a minisztériumi állásfoglalások nem bírnak joghatállyal, az Átrium a hatályos jog- és járványmegelőzési, egészségvédelmi szabályok szerint működik. Amennyiben a színházaknak kötelező lenne a védettségi igazolvány ellenőrzése, a hivatkozott kormányrendelet 5.§ (4d) bek. szövege teljesen értelmetlen lenne".

De a Pécsi Nemzeti Színház péntek esti posztjában is azt írják, "előadásaink a jelenleg érvényben lévő rendelkezések szerint védettségi igazolvány nélkül is látogathatók!"

FRISSÍTÉS: Az ügyben elküldtük kérdéseinket az Emberi Erőforrások Minisztériumának, ahonnan szombat délután egy közleményben válaszoltak. Ezt változtatás nélkül közöljük:

"Ellentétben a sajtóban megjelent téves információkkal a színházakban nincs szükség védettségi igazolványra.

A kulturális terület védettségi szabályozását a 484/2020 Kormányrendelet tartalmazza, amely részletesen leírja a védettségi igazolvánnyal látogatható rendezvények körét.

A jelenlegi szabályozás, amennyiben a kulturális eseményt az e művészet céljára rendelt helyszínen tartják meg, előre megváltott jeggyel ülőhelyre szól, valamint a néző az előadás időtartama alatt az ülőhelyén tartózkodik, az adott kulturális eseményt kiveszi a rendezvény fogalma alól. Így ezen feltételek teljesülése esetén nem kötelező a védettség igazolása, bárki szabadon látogathatja a színházi, mozi, cirkuszi, zenei és táncművészeti előadásokat".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Nagyon jó beszélgetésem volt Trump elnökkel, nagyon érzékeny kérdésekről beszéltünk” – mondta Zelenszkij
Zárt ajtók mögött elkezdődött a többoldalú tárgyalás az európai vezetők, az ukrán elnök és az amerikai elnök részvételével. Az amerikai elnök úgy fogalmazott: „lényegében azt fogják megvitatni, hogy ki mit fog tenni”.


Donald Trump szerint a pénteki alaszkai csúcstalálkozó Vlagyimir Putyinnal megerősítette benne a hitet, hogy a béke „elérhető”. Elmondta, hogy az orosz elnök beleegyezett: Oroszország biztonsági garanciákat vállaljon Ukrajna számára. Trump ezt jelentős lépésnek nevezte, amely a mostani tárgyalások egyik kulcspontja.

Az amerikai elnök úgy fogalmazott: „lényegében azt fogják megvitatni, hogy ki mit fog tenni”. Hangsúlyozta, hogy az európai országok nagy terhet fognak ebben vállalni, de az Egyesült Államok segíteni fog nekik. A területi engedményekről is beszélt, amelyek szerinte „figyelembe veszik a jelenlegi kontaktvonalat” - írta a BBC.

Trump hozzátette, meg kell vitatni a lehetséges területcseréket is, és szükség lesz egy háromoldalú találkozóra közte, Volodimir Zelenszkij és Putyin között.

Az ukrán elnök az európai vezetőkkel tartott megbeszélés elején kapott lehetőséget arra, hogy újságírók előtt szólaljon meg. „Nagyon jó beszélgetésem volt Trump elnökkel” – mondta Zelenszkij, aki hozzátette: „nagyon érzékeny kérdésekről beszéltünk”.

Zelenszkij kiemelte, hogy a biztonsági garanciák elengedhetetlenek a háború lezárásához. Emlékeztetett arra is, hogy ehhez hozzátartozik minden hadifogoly átadása. Közölte, hogy a területi kérdésekről majd Putyinnal lehet tárgyalni, Trumphoz fordulva pedig azt mondta: „köszönöm a térképet”.

Trump a megbeszélések során arról is beszélt: „eddig nagyon sikeres napunk volt, fontos megbeszéléseket folytattunk, miközben azon dolgozunk, hogy véget vessünk a gyilkolásnak és megállítsuk a háborút Ukrajnában”.

Időközben zárt ajtók mögött elkezdődött a többoldalú tárgyalás az európai vezetők, az ukrán elnök és az amerikai elnök részvételével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Sokan jöttek haza súlyos Coviddal a nyaralásból, de a népegészségügy azt mondja, nem kell aggódni
Volt, akinek a betegsége annyira súlyossá vált, hogy félbe kellett szakítania az utazást, mert kórházi ellátásra szorult. Magyarországon is megjelent a világszerte terjedő új variáns, a Nimbus.


Több magyar turista is koronavírussal tért haza a külföldi nyaralásáról, és volt, akinek a betegsége annyira súlyossá vált, hogy félbe kellett szakítania az utazást, mert kórházi ellátásra szorult - írta az Index.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ közölte, hogy Magyarországon is megjelent a világszerte terjedő új variáns, a Nimbus (NB.1.8.1.). A szennyvízvizsgálatok szerint a június–júliusi enyhe növekedésért ez a változat lehet felelős.

Az intézmény hangsúlyozta:

„A szennyvízben mért koronavírus örökítőanyag-koncentráció június–júliusban megfigyelhető enyhe emelkedéséért feltehetően az új variáns felelős. A vírus hazánkban továbbra is alacsony szinten cirkulál, egyelőre semmilyen jel nem utal nagyobb járványhullám kialakulására”.

A Nimbus a WHO által figyelt variánsok közé tartozik, és a jelenlegi adatok szerint nem okoz a korábbiaknál súlyosabb betegséget. A leggyakoribb tünetek a köhögés, a torokfájás, az orrdugulás, a fejfájás és a fáradtság. Ritkábban előfordulhat láz, hányás vagy hasmenés.

Az NNGYK hozzátette, hogy a korábbi oltások továbbra is védenek a súlyos megbetegedés ellen. Bár a szennyvízben kimutatható egy kisebb emelkedés, az orvoshoz fordulók és a kórházi kezelésre szorulók száma nem nőtt. A legtöbb fertőzés enyhe tünetekkel zajlik, vagy tünetmentesen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Ugyanaz a baktérium jelent meg egy székesfehérvári technikumban, mint a kórházban
A szolgáltató szerint nem a város vízbázisát érinti a probléma, hanem az érintett épületek vezetékrendszerében van jelen a baktérium. A Fejérvíz a technikum épületét is fertőtleníti.


A székesfehérvári Árpád Technikum és Kollégium vízrendszerében is kimutatták a Pseudomonas aeruginosa baktériumot – közölte az önkormányzat a Székesfehérvári Szakképzési Centrum tájékoztatása alapján. A fenntartó azonnal megtette a szükséges lépéseket, és a Fejérvíztől is információt kértek. A szolgáltató szerint nem a város vízbázisát érinti a probléma, hanem az érintett épületek vezetékrendszerében van jelen a baktérium.

A Fejérvíz hangsúlyozta, hogy folyamatosan ellenőrzi a városi hálózatot.

„Ennek keretében szerencsére a hétvégén vett minták is megfelelő eredményeket hoztak. Az ellenőrzés keretében a kórház körüli betáplálási pontokon is végzett mintavételt a Fejérvíz, ahol szerencsére szintén nem mutatták ki a baktérium jelenlétét”

– áll az önkormányzat közleményében. A vízszolgáltató a technikum épületét fertőtleníti.

A székesfehérvári Szent György Kórház szülészeti osztályán szintén kimutatták a baktériumot. A rutinvizsgálat július végén jelezte először a kórokozó jelenlétét a vezetékes vízben. Azóta több fertőtlenítés történt, de a gond továbbra is megmaradt. Az RTL Híradónak nyilatkozó édesanya elmondta, hogy saját magát és a kisbabáját is egy kancsó vízből kellett megmosdatnia, és még a WC-t sem lehetett lehúzni, emiatt többen visszatartották a székletüket.

Az RTL hétfőn rejtett kamerás felvételeket készített a kórházban. Egy mosdó felett „nem ivóvíz, de tisztálkodásra alkalmas” felirat volt olvasható. A riporter egy dolgozót is megszólaltatott, aki azt javasolta, hozzanak be vizet és nedves törlőkendőt. „És akkor én nem mondtam semmit, csak annyit, hogy minél előbb menjen haza!” – mondta az alkalmazott.

A kórház este válaszolt a csatorna kérdéseire. Közlésük szerint a fertőtlenítés véget ért, de a víz használatát csak akkor engedélyezik, ha azt a hatóság is egyértelműen javasolja. Takács Péter egészségügyi államtitkár közben a Facebookon arról írt, hogy a baktérium megjelenése a vízhálózatban önmagában nem jelent fertőzésveszélyt.

Augusztus 14-én Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is ellátogatott a szülészetre. Egy órát töltött az intézményben, majd arról beszélt, hogy baktériumfertőzés miatt továbbra sem iható a víz a kórházban.

A WHO szerint a Pseudomonas aeruginosa veszélyes baktérium.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos újabb tihanyi luxusingatlanról posztolt: „Kontrát belügyi államtitkárnak is kinőtt egy vadonatúj villája, alsó hangon 300-400 milliót érhet”
A független országgyűlési képviselő információi szerint a partközeli, panorámás, kétemeletes ház 137 négyzetméteres, és egy 700 négyzetméteres telken áll.


„Kontrát belügyi államtitkárnak is kinőtt Tihanyban egy vadonatúj villája. A partközeli, panorámás, kétemeletes kecó 137 négyzetméteres, egy 700 négyzetméteres telken áll, alsó hangon 300-400 milliót érhet” – adta hírül Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.

A politikus szerint a villa szemmel láthatóan is új építésű, ami Kontrát Károly vagyonbevallásából is látszik.

„2017-ben vett egy nyaralót, amit 2018-ra teljesen elbontott , majd 2019-ben már állt a vadiúj családi ház a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén. Gondolom, könnyen megkapta az engedélyt” – fogalmazott Hadházy, majd hozzátette:

„Kell is pihennie államtitkár úrnak, hiszen fáradságos munkával védett minket a migránsoktól. Meg hát az manapság nem is számít embernek, akinek nincsen egy tihanyi luxusháza. Az államtitkárok jól keresnek, de azért ahhoz, hogy ezt kifizesse, elég sokat kellett spórolnia, kb. az összes fizetését ebbe kellett beleraknia, de lehet, hogy a feleségéét is” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET: