HÍREK
A Rovatból

Tegnap éjjel újabb különadót vetett ki a kormány, ráadásul már az idei évre is vonatkozik

A gyógyszergyártók kaptak egy újabb plusz terhet, a döntés vélhetően derült égből villámcsapásként érhette a szektort.


Váratlanul újabb különadót vezetett be a kormány, mindez a péntek este megjelent Magyar Közlönyből derült ki. Ezúttal a gyógyszergyártókat sarcolják meg, a Portfolio azt is kiszámolta mennyi plusz bevételhez juthat így a költségvetés.

A cikkükben azt írják, hogy a december 24. előtti utolsó munkanapon összesen 420 oldalnyi új jogszabály, vagy jogszabálymódosítás jelent meg a Magyar Közlöny két különböző számában. Ezek között van az is, amely a nyáron kihirdetett extraprofitadó-rendeletet egészíti ki egy újfajta különadóval.

A kormányrendelet lényege, hogy a gyógyszergyártó a 2022. és a 2023. adóévre vonatkozóan az E paragrafusban foglaltak szerint különadó megállapítására, bevallására és befizetésére köteles.

A korábbiakhoz hasonlóan ez is sávos. Az adó mértéke az adóévi éves beszámoló alapján meghatározott nettó árbevétel

  • 50 milliárd forintot meg nem haladó része után 1 százalék,
  • 50 milliárd forintot meghaladó, de 150 milliárd forintot meg nem haladó része után 3 százalék,
  • 150 milliárd forintot meghaladó része után pedig 8 százalék lesz.

    A jogszabály azt is kimondja, hogy a gyógyszergyártó a 2022. adóévre vonatkozó különadót 2023-as adóév ötödik hónapjának huszadik napjáig külön nyomtatványon megállapítja, bevallja és megfizeti. Az Orbán Viktor által aláírt rendelet december 24-én lép hatályba.

    A Portfolio szerint a gyógyszerszektor számára ez a mostani kormánydöntés feltehetően derült égből villámcsapást jelent. Főleg azért, mert a gyógyszeripar az a szektor idehaza, amely a legtöbb fajta szektorspecifikus extra adóterhet viselte eddig is.

    A központi költségvetés szempontjából nézve azonban nem annyira meglepő az intézkedés. A Portfolio ugyanis korábban úgy számolt, hogy a 2023-as büdzsében még mindig lehet egy 1000-1200 milliárd forintos elcsúszás az eredeti 3,5 százalékos hiánycélhoz képest - amihez viszont ragaszkodik a kormány.

    A lap úgy számolt, hogy

    csak a legnagyobb hazai gyógyszergyártó, a Richter 108 milliárd forinttal fogja gazdagítani az államkasszát 2023-ban ezen az új különadón keresztül.

    A Sanofi-Aventistől, a Tevától és az Egis-től összesen még 86 milliárd forint, míg a kisebb gyártóktól újabb néhány százmillió forint folyhat be a költségvetésbe.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
    A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2025. július 08.



    Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

    Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

    A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

    Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

    az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

    Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

    Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

    A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
    A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2025. július 08.



    Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

    A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

    A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

    A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

    A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

    Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
    A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2025. július 08.



    Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

    A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.

    A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:

    „Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”

    Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”

    A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Hömpölygő folyóvá változott egy pécsi utca a villámárvíz miatt
    Egy éppen arra járó autós inkább úgy dönt, hogy inkább nem gurul le a lejtős úton, hanem hátramenetbe kapcsolva próbál menekülni.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2025. július 08.



    Hétfő délután óta nem csitul a vihar Magyarországon. Kedden Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több járására adtak ki piros riasztást, de a MetFigyelő Facebook-oldalán megjelent videó alapján Pécset sem kímélték a zivatarok.

    A délutáni poszt alapján a város egyik utcája szabályosan folyóvá változott a hatalmas mennyiségben lezúduló eső miatt. A videón jól látszik, ahogy

    az éppen arra járó autós annyira megijed a hömpölygő víztől, hogy óvatosan inkább hátramenetbe kapcsol.

    A felvételt itt lehet megnézni:

    A több mint egy napja tartó vihar zivatarokkal, erős széllökésekkel és helyenként jégesővel csapott le az országra. nemcsak Pécsen, hanem Debrecenben is elképesztő jeleneteket örökítettek meg az emberek:

    Az elmúlt 24 óra leglátványosabb videója talán Szegeden készült, ahol úgy tépte le a szél egy épület tetejét, mintha papírból lenne:


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: