Videó: Eltemették Tarr Bélát, Szinetár Miklós, Iványi Gábor és Karácsony Gergely is beszédet mondott
Több százan gyűltek össze pénteken kora délután a Fiumei úti sírkertben, hogy végső búcsút vegyenek Tarr Bélától, aki hetvenéves korában hunyt el január 6-án. A világhírű filmrendező temetésén írók, filmesek és városvezetők mondtak beszédet – búcsújukban ugyanaz a csönd és súly uralkodott, amelyet Tarr Béla filmjeiből ismerünk.
Videónk a temetésről:
@szeretlekmagyarorszag.hu Eltemették Tarr Bélát, a magyar filmművészet legmeghatározóbb alakját. Pályatársai búcsúztak tőle, megemlékezéseikben Költőként, halhatatlanként említette Szinetár Miklós is. A megemlékezésen beszédet mondott Karácsony Gergely is, aki végül ide hozta el a budapesti díszpolgári címét, mivel nem volt alkalma novemberben átadni. A Főpolgármester a legszabadabb embernek titulálta.
♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
A búcsúztatáson elsőként Krasznahorkai László és Iványi Gábor lépett a mikrofonhoz.
Iványi Gábor először azt kérte, hogy csendben gondoljanak együtt a rendezőre. Majd beszédében úgy fogalmazott:
Szinetár Miklós Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas rendező, forgatókönyvíró szerint Tarr Béla nagy varázslata az volt, hogy filmjeit nézve elfelejtjük, hogy filmet nézünk.
„Tudott valamit, akit csak kevesen tudtak. A diploma filmjében a kiváló színészek egyszer csak átváltoztak emberré. Tarr filmjeiben a nyomasztó hétköznapok tömege egy ponton túl átváltozott energiává. Ezután a film magával ragadott, de nem söpört el senkit. Ahogy a Sátántangóban is láthattuk, mindig menni kell az úton, amíg csak lehet” - mondta a rendező, aki szerint „Tarr Béla sajnos korán halt meg, de halhatatlan”.
Karácsony Gergely, Budapest polgármestere azt mondta, nem ismert Tarr Bélánál szabadabb embert, majd hozzátette:
A főpolgármester arról is beszélt, hogy szerette volna átadni a díszpolgári címet.
„Azt mondta, nagyon unja már a kitüntetéseket, mégis azt éreztem, fontos neki a Budapest Díszpolgára cím. Eljönni sajnos nem tudott, de ígérte, hogy összeszedi magát. Sajnos, már nem találkozhattunk többet” – mondta beszédében. Végül hozzátette: elhozta most a temetésre a kitüntetést, amit a koporsó mellé tettek.
Fotósunk képeit a temetésről alábbi cikkünkben nézheted meg:
Tarr Béla 70 éves korában, hosszú betegség után hunyt el január 6-án. Bő harmincéves rendezői pályafutása alatt kilenc nagyjátékfilmet és maroknyi rövidfilmet készített. Utolsó játékfilmjét, A torinói lovat 2011-ben mutatták be.
Január 24-én, amikor több mint tíz év után újra 35 milliméteres kópiáról vetítették az Urániában a Sátántangót, Víg Mihály, a film főszereplője és zeneszerzője azt mondta: „Ha valakit érdekel, hogy egyáltalán ki volt Tarr Béla, akkor nézze a filmjeit, és ezekből meg fogja tudni.” A 2020-as években a Magyar Filmarchívum Tarr közreműködésével több filmjét is felújította, ezeket világszerte vetítették fesztiválokon és mozikban.
Pályafutását számos díjjal ismerték el: 1983-ban Balázs Béla-díjat, 2003-ban Kossuth-díjat kapott, 2005-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2011-től 2023-ig a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt. Művészetét többek között a Német Művészeti Akadémia Konrad Wolf-díjával és a francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagi fokozatával is elismerték. 2023-ban az Európai Filmakadémia tiszteletbeli életműdíját, tavaly februárban pedig a Magyar Filmszemle életműdíját vehette át.
Az utolsó években sem vonult vissza a közélettől és a filmkészítéstől. Executive producerként segítette az Árni és a Minden csillag című játékfilmek, valamint az Élő kövek című rövidfilm megszületését. Az egykori egyetemének modellváltása után létrejött FreeSZFE alapítója és oktatójaként is tevékenykedett. Tavaly ő volt a Pride egyik megnyitója, novemberben pedig Budapest díszpolgára lett. Mozgóképen utoljára Beton.Hofi Tarr Béla című dalának videoklipjében szerepelt.