„Nem vagyunk ingyenélő senkiháziak” – Tarján Zsófi és Bencsik-Kovács Zoltán a Honeybeast új lemezéről
Nyelvi leleményekkel, költői képekkel, filozófiával és humorral átitatott szövegek, változatos, cizellált popzene: ez számomra a Honeybeast. Szinte nincs olyan élethelyzet, dilemma, amiről ne lenne egy daluk. Ezért mindig öröm, ha velük beszélgethetek.
- Az első és legfontosabb kérdés: hogy vagytok, hogy vészeltétek át a veszélyhelyzetet?
Bencsik-Kovács Zoltán: Ahogy mások is az országban, elég nehezen éltük meg ezt az időszakot
Tarján Zsófi: Dolgoztunk, és megpróbáltuk a legjobbat kihozni magunkból a karantén ellenére is. Az első szakaszban, amikor koncertek már nem voltak, de még lehetett menni Szegedre, a lemezen dolgoztunk.
BKZ: Pont a lezárás környékén fejeztük be a munkálatokat.
- Említsük meg az olvasók kedvéért, hogy Zoli Szegeden él, gondolom ezért dolgoztatok ott.
TZS: Igen. Amikorra mindent lezártak, szerencsére már csak egy-két utómunka volt hátra, amihez már nem kellett mindenkinek személyesen ott lenni.
BKZ: Úgy igazából május-június környékén kezdtük el felfogni, hogy teljesen leállt az élet. Ráébredtünk, hogy emiatt szinte egész nyáron nem játszhatunk semerre. Sőt, most még az augusztus 15-i tilalom feloldás is bizonytalan, így egyre nagyobb aggodalommal követjük a fejleményeket.
- Sokat lehetett látni/hallani a médiában, hogy milyen nehéz egzisztenciális helyzetbe került sok zenész.
BKZ: Elég megfontolt zenekar vagyunk, vannak tartalékaink, összetartunk, próbálunk egymásnak segíteni. Igyekeztünk átvészelni a dolgot, és még egy darabig sikerül is, de azért ha sokáig így marad, akkor előbb-utóbb bajban leszünk mi is.
TZS: És nemcsak a zenészeket kell kiemelni, hanem az egész szakmát, azokat is, akik a színpad körül dolgoznak: a színpadtechnikai szakembereket, a színpadépítőket, a világítókat, a hangmérnököket.
Ez egy több tízezres iparág.
Pont az az időszak maradt ki, amikor igazán bevételekhez lehetne jutni, a márciustól október végéig tartó fesztiválszezon.
- A betegség maga ezek szerint szerencsére elkerült titeket.
BKZ: Nyilván az egészségügyi kockázatok a családjainkat is érintik, emiatt is aggódunk, de engem sokkal nagyobb aggodalommal tölt el, ami a társadalomban zajlik. Kezd zenész ellenes hangulat kialakulni, hogy miért lázadoznak a zenészek a tiltás miatt. Mintha ingyenélő senkiháziak lennénk.
Ez engem sokkal jobban megrémít, mint a vírus, ami előbb-utóbb le fog csengeni.
- Ráadásul a politika is mindent megtesz, hogy megossza a zenész szakmát. Veterán ikonok teszik le a garast egyik vagy másik oldalon. Titeket nem ér nyomás, hogy álljatok be valamelyik táborba?
BKZ: Ha hangoskodnánk, folyamatosan hangoztatnánk a véleményünket, ami egyébként van, és elég markáns is, akkor valószínűleg kapnánk pofonokat és támadásokat. De nekünk nem az a dolgunk, hogy az utcán kiabáljunk, hanem az, hogy zenéljünk, dalokat írjunk és lemezeket készítsünk.
Aki ismeri a Honeybeast világát, az nagyon jól tudja, hogy körülbelül hányadán állunk.
A rendszer sajátossága egyébként, hogy a támadások és jelzések nem egyenes úton történnek. Nyilván ilyen nálunk is előfordul, de szerencsére, vagy szerencsétlenségünkre nem mi vagyunk ebben a medencében a legnagyobb hal.
Azt gondolom, a művészet feladata az, hogy igazat szóljon.
Szerintem az utcán üvöltve nem lehet igazat szólni, de egy dalban igen.
Én arra akarom a rajongóinkat, közönségünket biztatni folyamatosan, hogy gondolkozzanak humánus és értelmes emberekként, akkor el fognak jutni a helyes következtetésekre.
- Amíg a vírust nem sikerül legyőzni, bármikor megismétlődhet az, ami tavasszal történt. Van „B” tervetek a túlélésre?
TZS: Alkalmazott grafikából van ugyan diplomám, de az a szakma annyira nem vonz. Nagyon-nagyon ritka esetekben foglalkozom vele. A Honeybeast lemezborítóit én tervezem, és azon kívül is terveztem néhányat, de csak olyan munkát vállalok el, amiket szívből tudok csinálni.
A festészettel viszont már tavaly nagyon komolyan elkezdtem foglalkozni, és a vírus plusz motivációt adott, hogy növesszek úgymond egy másik lábat a zenekar mellett.
Szerencsére van is érdeklődés a festményeim iránt, aminek nagyon örülök, de örülnék, ha a zászlóshajó a zenélés maradna.
BKZ: Amúgy nem esem kétségbe, ha nem így lesz.
A zenekar többi tagja és én is megkereste valahogy a kenyerét a zenekar sikere előtt is .
A sikertörténetünk körülbelül 6-7 éves. Annyira még nem égettük fel a hidakat. El tudunk helyezkedni más módon is. Én például huszonévig egy középiskolában tanítottam. Két éve hagytam csak fel vele.
- Beszéljünk a jó dolgokról: megjelent a Honeybeast legújabb albuma, az Ego. Nekem már Az Élet a Marson is kicsit konceptalbum jellegű volt, az Ego viszont végképp. Ilyenkor kitaláltok egy vezérfonalat, amire fel lehet fűzni a dalokat, vagy előbb kiválogatjátok a dalokat, és utána nézitek meg, hogy mi lehetne az összetartó erő?
BKZ: Az Ego kicsivel tudatosabb volt már, mint az Élet a Marson. Egy-másfél éve kezdtem dolgozni rajta, és először négy számot írtam meg. Akkoriban írtam az Ego című dalt is. Akkor még nem volt meg nagyon a szöveg sem, csak a refrénből egy-két szó, és néhány mondat a verzéből, de azt tudtam, hogy a túlzott egóról, az én felértékelődéséről fog szólni ez a lemez. A szövegek is így kezdtek kialakulni.
TZS: Az album az Egóval kezdődik, ami a legkönnyedebb dal, de maga a téma nem az egyáltalán, hiszen arról szól, hogy nem feltétlenül jó, ha az ego tükrében nézzük a világot. Maga a tükör is sokszor megjelenik, mint motívum, a borítóra is tükörfóliát terveztem. Ha valaki megveszi a lemezt, akkor magát látja benne.
BKZ: A sorrend pedig nagyjából úgy alakul, hogy a boldog békeidőből folyamatosan csússzunk bele egy apokaliptikus vízióba.
TZS: Ahogy haladunk előre, egyre komorabbak a dalok és szép lassan eljutunk a Harmadnapra című számig, ami már nagyon szomorú, borongós, mély és sötét témát dolgoz fel.
- Zoli, az Élet a Marson kapcsán azt mondtad nekem két éve, hogy egységesek lettek a dalok, nem érzed azt, hogy lenne köztük gyengébb. Az Egóval is hasonlóan elégedett vagy?
BKZ: Nekem a kedvenc lemezem az Élet a Marson volt, pontosan azért, mert nagyon egységesek a dalok, letisztultak, nincsenek töltelékek.
Kicsit fájt is a fogadtatása. Azt hittem, hogy sikeresebb lesz az a lemez.
Az emberek mindig nehezen fogadják el, hogyha valaki picikét is mást akar csinálni.
A Súlytalannál azt várták, hogy a Bódottágot csináljam meg újból. Most pedig kezd felértékelődni az Élet a Marson , mert annak a hangzását kérik számon az Egón .
TZS: Viszont a zenekar és a menedzsment egyöntetű véleménye az, hogy az eddigi legjobban sikerült lemez a most megjelent Ego.
BKZ: Az már most lehet látni, hogy két dal kiemelkedik a lemezről, a Túlélő Caramellel és a Ha meghalok Palya Beával. De a többi dalban is vannak bátor húzások. A Ma éjszaka fele például dobszóló.
- Nagyon érdekes számomra a Honeybeastben az, ahogy egyensúlyoz a jó értelemben vett kommersz és a tartalmas között.
BKZ: Örülök, ha ezt észreveszed, ha ez hallható, mert ez a törekvés.
– Tudatos ez a fajta borotvaélen táncolás?
TZS: Igen, abszolút. Nagyon szeretnénk, hogy minél nagyobb, minél összetettebb közönséget tudjunk vonzani:
BKZ: A Honeybeast zenéje elég sok mindenből tevődik össze. A jazz-től a rockzenéig sok mindent csináltam életemben. De az első komolyabb sikereink, a Portugál és a Legnagyobb hős után kialakult, hogy ez egy popzenekar.
Valóban, a felszínen törekszem arra, hogy közérthető legyen és könnyen befogadható,
viszont valahogy bennem van az igényességre való törekvés is, hogy azért többet mondjon annál, mint egy átlagos pop dal.
TZS: Fontos, hogy modern legyen a zenénk, de az is, hogy azonosulni tudjunk vele. A Honeybeast stílusához hozzátartozik, hogy a modern zenei anyag mellett olyan szövegekkel rendelkeznek a dalok, amelyek mögött nagyon mély tartalmak is vannak.
- Hogy kell elképzelni a munkát? Zoli hozza a kész kottákat, leteszi elétek? Vagy csak hoz egy alapötletet, amihez hozzá rakjátok zeneileg a saját hangokat?
TZS: Általában először én kapom meg az alapot, amiben ő elgitározza a dalt, és el is énekli. Kapok egy szövegváltozatot, vagy akár már kész szöveget is, és szépen elkezdem tanulgatni, szolmizálni. Hogyha ez megvan, akkor levisszük a próbaterembe, és mindenki hozzáteszi a saját ötleteit. Nagyjából így megy ez.
- Számomra az első, ami feltűnt, hogy hiányzik a lemezről két dal, a Nyakamon az ünnep és Reggeli napfény.
BKZ: Nem illettek bele egyáltalán az Ego koncepciójába. Ráadásul a Nyakamon az ünnep kifejezetten alkalmi dal.
TZS: Reméljük, hogy karácsonykor lehet majd koncerteket, rendezvényeket tartani, és majd akkor elővesszük.
A Reggeli napfénnyel is ugyanezt éreztük, hogy egyszerűen nem illik bele a képbe.
BKZ: Ráadásul az egy kifejezetten könnyed dal. Persze nem bírtam megállni, abba is belecsempésztem egy kis társadalmi bírálatot, de az alaphangulata optimista és vidám.
TZS: Gondolkoztunk, hogy esetleg bónusz track legyen, de végül elvetettük. A neten fent van mindkét dal, a rajongók ugyanúgy meghallgathatják.
