Tálas Péter: A világ legerősebb hatalmának első számú vezetője lelkesen beszél 2,3 millió ember kitelepítéséről, ami etnikai tisztogatás és emberiesség elleni bűncselekmény
Hatalmas visszhangot váltott ki világszerte Donald Trump gázai terve, miszerint kitelepítenék onnan az összes palesztint, és a területet átvenné az Egyesült Államok, hogy "közel-keleti riviérát" alakítsanak ki rajta. Az elnök kijelentései láthatóan legközelebbi munkatársait is meglepték, és másnap a Fehér Ház szóvivője már azt magyarázta, hogy "az elnök nem kötelezte el magát", hogy amerikai csapatokat küld Gázába és nem költenek az újjáépítésre amerikai adófizetői pénzeket. Netanjahu támogatja az ötletet, a palesztin Hamasz azonban közölte, ez "a káosz receptje", amibe sohasem menne bele, mert ez azt jelentené, hogy elűzik a népüket a földjükről. Tiltakoztak az arab államok is, például Amerika legszorosabb közel-keleti szövetségese, Szaúd Arábia, de azonnal nemtetszését fejezte ki Egyiptom és Jordánia is, amelyeknek Trump szerint be kellene fogadniuk a Gázában élő 2,3 millió palesztint. Szakértők szerint Trump terve sértené a nemzetközi jogot, és gyakorlatilag etnikai tisztogatást jelentene. Mások azt mondják, ahhoz, hogy mindez megvalósuljon több tízezer amerikai katonát kellene odaküldeni, ami elég valószínűtlen egy olyan amerikai elnöktől, aki korábban a befelé fordulást hirdette.
Ugyanakkor Trump ötlete felhívta a figyelmet arra a problémára, hogy valamit kezdeni kell a romhalmazzá vált területtel, ami tele van fel nem robbant bombákkal, mert nem élhetnek ilyen körülmények között emberek milliói. A hazatért palesztinok már most is arra panaszkodnak, hogy a szétrombolt házak között kilométereket kell gyalogolniuk vízért, és a teljesen infrastruktúra nélkül maradt részeken még a segélyszervezetek műküdése is lehetetlen. Tálas Pétert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársát kérdeztük arról, mi lehet Trump célja ezzel a felvetéssel, és hogyan befolyásolhatja a helyzetet a Közel-Keleten.
– Mennyire szokatlan, hogy egy nagyhatalom bejelenti, hogy egy területet átvesz béketeremtési célzattal?
– Most hirtelen a mandátumterületek jutnak eszembe, amikor az első világháború után Németország gyarmatainak és a Török Birodalomtól elvett arab területeknek a kormányzását a Népszövetségen keresztül a korabeli győztes nagyhatalmak kapták, illetve szerezték meg. 1945 után is voltak olyan területek, ahol nemzetközi igazgatást vezettek be, illetve Georgiának azokat az elszakított területeit lehetne még megemlíteni, amelyeket Oroszország támogatása tart fenn. Ami Donald Trumpnak, még a Fehér Házat is meglepő, Gázával kapcsolatos ötletét illeti, ezt döntően három dologgal magyaráznám. Egyrészt azzal, hogy
A nagy változásokat elérő államférfi narratíváját építi, és ehhez keres szimbólumokat, jelképeket, tárgyiasult dolgokat, például valami változtatást a térképen, ami az ő nevéhez fűződik. Nem véletlenül említette beiktató beszédében McKinley elnököt, akiről azt mondta, hogy hátrahagyott egy hegyet, amire majd ő vissza fogja állítani a nevét. Valószínűleg valami ilyesmit akar magának is, hegyet vagy szobrot a Rushmore-hegyen, Washington, Jefferson, Lincoln és Theodore Roosevelt mellett. A Panama-csatorna visszavételének, Grönland megvásárlásának, Kanada 51. államként való csatlakozásának, a Mexikói-öböl átnevezésének, illetve Gáza átvételének felvetésében is azt látom, az elnök azt keresi, mi lehet az ő öröksége, az ő hegye. Másrészt,
Kína nyomulása Panamában és Latin-Amerikában régen közismert, csak eddig egy washingtoni kormány nem helyezte a dolgot reflektorfénybe; a Kanada felé való terjeszkedés sem mai ötlet, az első ilyen kísérletek a függetlenségi háború előtti évekre datálhatók; és Grönland kapcsán sem először kerül szóba, hogy az Egyesült Államokhoz tartozzon. A második világháború alatt, amikor Dániát elfoglalták a németek, az amerikaiak felügyelték Grönlandot. A területek megvásárlása sem újdonság az Egyesült Államok történetében: így jutottak hozzá 1803-ban a 2 140 000 km²-t kitevő francia birtokban lévő Louisiana territóriumhoz, 1867-ben Alaszkát vették meg az oroszoktól, 2019-ben pedig Trump már tett egy ajánlatot a dánoknak. És valójában Gáza idegen igazgatása sem először vetődik fel, bár eddig leginkább a terület nemzetközi igazgatásának gondolata merült fel. Végül harmadszor, Donald Trump megszólalásai azt jelzik, mintha megpróbálna szembefordulni azzal a poszthegemoniális helyzettel, amiről már elég régóta, de 2018 óta egészen biztosan beszélünk, és ami azt jelenti, hogy az amerikai pozíciók, hatalmi képességek gyengülnek, a kihívók pedig a status quo-t megkérdőjelező szerepben jelennek meg. Most mintha Trump valami olyasmit üzenne, hogy szó sem lehet erről.
Az említett megszólalások ennek az üzenetnek a célba juttatására is szolgálnak. Az egy másik kérdés, hogy a nemzetközi kapcsolatokban, a történelemben és a nemzetközi jogban nem túl járatos Donald Trump ezeket hogyan és milyen stílusban fogalmazza meg. Ez is fontos kérdés persze, mert sokakat ez döbbent meg leginkább.
– Az Egyesült Államoknak a Közel-Keleten más szövetségei is vannak, nem csak Izrael, akik láthatóan nem lelkesednek az ötletért. Ha ezt megpróbálja mindenáron átnyomni, akkor a végén meglehet, még többet vinne, mint hozna ez a dolog.
– A reakciókból egyértelmű, hogy az ötletnek már a megvalósítási kísérlete is nagy konfliktusokat gerjesztene. Szerintem rögtön magában Amerikában is. Rendkívül sokan gondolják ugyanis azt, hogy a „Make America Great Again” éppen az amerikai stratégiai túlterjeszkedés felszámolását kell hogy jelentse, erre most Donald Trump a 19. századi amerikai expanzionizmus hangnemét vette elő.
Kezdve Karoline Leavittel, a Fehér Ház sajtótitkárával („Az elnök nem kötelezte el magát, hogy katonákat vezényeljen Gázába”), folytatva Marco Rubio külügyminiszterrel (aki szerint csak „ideiglenesen próbálta áthelyezni a palesztinokat, hogy lehetővé tegye az újjáépítést”), egészen Steve Witkoff közel-keleti megbízottig (aki szerint az elnök „nem akar amerikai csapatokat vezényelni, és egyáltalán nem akar amerikai dollárokat költeni” Gázára). De ez, Izrael kivételével, egyértelműen rossz üzenet az Egyesült Államok közel-keleti szövetségeseinek és partnereinek is. Nem véletlen, hogy egyöntetűen elutasították Trump javaslatát. Sokan pedig egyenesen azt sem értették, miket beszél az elnök. Azt gondolom, hogy a washingtoni kormánynak sem közömbös, hogy mit szólnak ehhez a korábban az Ábrahám-egyezményhez csatlakozott közel-keleti államok. De maradva a trumpi logikánál:
Azért lehetett hegemón, mert a legtöbb nagyhatalmat a törekvései mellé tudta állítani. Természetesen nem mindig volt ez így a történelemben, de 1945 után egyértelműen ez volt az egyik fő politikai előnye az Egyesült Államoknak. A bipoláris világrendben az amerikai szövetségesi rendszerrel szemben a Szovjetuniónak is volt egy szövetségesi rendszere, de ez Európában egy erőszakkal létrehozott és fenntartott szövetségi rendszer volt. Ugyancsak ez az előnye ma még Kínával szemben is, amelynek nincsenek klasszikus értelemben vett szövetségesei, márpedig enélkül nem lehet világrendet fenntartó globális játékos. Most gyakran úgy tűnik, mintha Trumpot a szövetségesek esetleges elfordulása, távolodása nem érdekelné túlságosan. De ez azért komoly veszteség lenne Washingtonnak.
– Ehhez hasonló kijelentéseket pontosan keletről szoktunk hallani, leginkább Moszkvából. Ők magyarázzák a politikájukat érdekszférákkal és hasonló kifejezésekkel, ami biztosan elég jó muníciót például Putyinnak...
– Én is azt gondolom, hogy amiket mostanában Donald Trump mond, az zene azoknak a vezetőknek a fülében, akik a poszthegemoniális időszakot egy többpólusú, nagyhatalmi érdekszférákra tagolt világként képzelik el.
Ez pedig nagy kihívás lesz Európa és az európaiak, illetve mindazok számára, akik nem rendelkeznek a nagyhatalmi érdekszféra kialakításához szükséges katonai erővel. Csak remélni merem, hogy valaki majd szól Trumpnak arról, hogy ez nem lesz annyira jó az Egyesült Államoknak sem.
– A New York Times-ban olvastam, de máshol is írnak erről, hogy a Trump által bejelentett koncepció mögött semmi konkrétum nincsen. Feltették a kérdést, hogy mennyibe kerülne például megtisztítani ezt az egész övezetet a romoktól? Mennyibe kerülne lakhatóvá tenni? Hány amerikai katona kellene hozzá? Tehát elkezdték lefordítani a számok nyelvére, és amikor megkérdezték Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadót, ő sem tudott konkrétumokat mondani. És Netanjahu testbeszédén is látszott, hogy ő maga sem tud ennél a három mondatnál többet az egészről. Nem arról van már megint inkább szó, hogy Trump először nagyon magasra teszi a lécet, üt egyet, aztán visszalép kettőt, és kikényszerít egy megállapodást?
– Sokan gondolják úgy Önhöz hasonlóan, hogy ez csak a trumpi tranzakcionalista külpolitika tárgyalási stílusa, de egyébként a zárt ajtók mögött majd puhulnak a feltételek, és létrejön egy kompromisszum. Elképzelhető, hogy így van vagy lesz, de sokakat azért zavar, hogy milyen nehezen dönthető el, hogy ezekben a szövegekben mennyi a térséggel kapcsolatos jól átgondolt politikai stratégia, és mennyi az a rövidlátó vízió, ami pusztán arra törekszik, hogy megmutassa a térség országainak, mire képes az Egyesült Államok új vezetése és hogyan kell megfelelni a politikájának. Most nem is beszélve azokról, akik szerint Trump meg akarja változtatni az amerikai külpolitikai paradigmát. Vagyis
Úgy gondolja, hogy az a világ az Egyesült Államok ellenségeit részesíti előnyben, Amerika pedig elveszíti a mások befolyásolására való képességét. Ezért akarja megváltoztatni, visszatérni a politika 19. századi expanzív, birodalmi módjához. Ez pedig eléggé távol van attól, amit a trumpi tranzakcionalista külpolitikáról eddig gondoltunk. Elképzelhető persze, hogy nem kell ennyire túlgondolni, és hogy a keménység mögött pusztán arról van szó, hogy bizonyos dolgokat el kíván érni. Például ne az összes gázai palesztint, de a sebesült palesztinokat fogadják be a környező országok, illetve járuljanak hozzá Gáza újjáépítéséhez. Ha Európának fontos az orosz–ukrán háború, akkor Európa költsön többet az ukránok támogatására, költsön többet a saját védelmére, vásároljon amerikai fegyvereket Ukrajnának. Ha Ukrajnának fontos a támogatás, akkor fizessen ezért a ritkaföldfém-készletével. Ezek olyan jellegzetesen trumpi megközelítések, amik miatt szerintem ma már kevesen háborodnak fel.
Ezt mutatták a közel-keleti és az európai reakciók is. Bizonyos értelemben a hazaiak is, mert nem hiszem, hogy a „mi szeretnénk a Gázai övezetet aknamentesíteni, katonákat küldünk oda, kitelepítjük onnan a palesztinokat és üdülőövezetet építünk ki” projekt magával ragadná azt az amerikai republikánus közönséget, akinek a legfőbb kérdése eddig az volt: miért kell nekünk egy csomó mindent felvállalnunk, miért nem vállalják föl mások, miért nem csinálják ezt a szövetségeseink? Azért támogatták Trumpot, mert ő is ezt kérdezte a kampányában.
– A közel-keleti partnerek nagyon hangosan nem hallatták a szavukat eddig ezzel a dologgal kapcsolatban, mintha kivárnának. Mintha azt gondolnák, hogy ebből nem lesz semmi.
– Szerintem sokan azért hallgattak, mert annyira meglepő volt az egész, hogy nem is értették meg, mit akar Trump. A realitásoktól annyira elrugaszkodott ötlet volt Trump bejelentése, hogy nem nagyon tudtak rá mit mondani.
Emellett mind a szaúdiak, mind az egyiptomiak már elég régóta mondják, hogy nem fognak befogadni menekülteket. Attól pedig, hogy megváltozott az Egyesült Államok elnökének személye, nem gondolom, hogy ezek az országok megváltoztatnák a véleményüket. A jordán király mostanában megy majd Amerikába úgy, hogy közben országa egy háborúra készül, amit palesztinok esetleges kitelepítése robbanthat ki. Érdekes beszélgetésnek ígérkezik...
