SZEMPONT
A Rovatból

Tálas Péter a közel-keleti helyzetről: a világháborúhoz a világnak kellene akarnia háborúzni, de a világ nem akar háborúzni

A szakértő szerint egyelőre még a regionális háború is elkerülhető. Bár szavakban elszántak, de valójában mind Izrael, mind Irán tisztában van erejének korlátaival. A konfliktus első éve után mindenesetre nem látszik, hogy Izrael elérte volna céljait.


Épp egy év telt el azóta, hogy a Hamász teroristái teljesen váratlanul behatoltak Izraelbe és megöltek 1139 embert, 255 túszt pedig megukkal hurcoltak. Ez volt Izrael történetének egyik legsúlyosabb biztonsági kudarca, amire válaszul az izraeli csapatok behatoltak Gázába. Mára ott is halottak tízezrei vannak, de a Hamászt nem sikerült megsemmisíteni, az izraeliek pedig megtámadták a libanoni Hezbollah terrorszervezetet is, egy újabb frontot nyitva. Közben Izrael Iránnal is közvetlen konfliktusba keveredett, Irán területén ölték meg a Hamász egyik vezetőjét, és célzott légicsapásaik máshol több iráni tábornokkal is végeztek, amit ők több száz rakéta és robotrepülőgép elindításával toroltak meg. Ezek ugyan nem okoztak érdemi károkat, de

jelenleg sokan tartanak attól, hogy a konfliktus kiszélesedhet, és akár nyílt háború is kitörhet Izrael és Irán között.

Miközben az elrabolt túszok kötük 101-nek még mindig nincs nyoma, igaz, közülök 33-at már halottnak nyilvánított Izrael. Meddig eszkalálódhat ez a konfliktus, mi lehet a reális célja Izraelnek, mit akar elérni Irán? Erről beszélgettünk Tálas Péterrel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs intézetének tudományos főmunkatársával.

– Lesz-e ebből világháború?

– Semmiféleképpen sem. A világháborúhoz a világnak kellene akarnia háborúzni, de a világ nem akar háborúzni. A közel-keleti konfliktus résztvevői csupán regionális főszereplők, és egyelőre ők is inkább visszafogják magukat, vagyis nem akarnak nagyobb háborút.

– Regionális közel-keleti háború sem lesz? Pedig eléggé az eszkaláció felé mennek a dolgok.

– Amikor regionális háborúról beszélünk, akkor először érdemes meghatároznunk, mit értünk regionális háború alatt. Ha a nem állami szereplők, vagyis az iráni proxik szempontjából nézzük – beleértve a Hamaszt, a Hezbollahot, a jemeni húszikat, a szíriai és az iraki Irán-barát fegyveres csoportokat –, akkor már 2023 októberétől regionális háborúval állunk szembe. Attól kezdve, hogy előbb a Hezbollah és jemeni húszik, majd a szíriai és az iraki fegyveres csoportok elkezdték támadni Izrael a Hamásszal való szolidaritás jegyében. Az állami szereplők szempontjából pedig azt látjuk, hogy Izrael október elejétől kiterjesztette a háborút Libanonra, a Hezbollah infrastruktúrájának és vezetőinek megsemmisítése érdekében. Vagyis bombázni kezdete és szárazföldön is behatolt Libanon területére. Ez utóbbi valóban az eszkaláció felé mutat, de ez sem egy regionális léptékű fegyveres konfliktus.

Még azt sem merném kijelenteni határozottan, hogy egy izraeli-libanoni háborúról lenne szó, mivel Izrael Libanonban a Hezbollahot támadja, és a libanoni hadsereg nem vesz részt a katonai műveletekben.

Április elején szintén egy eszkalációt láthattunk, amikor az irániak először támadták Izraelt drónokkal, robotrepülőgépekkel és ballisztikus rakétákkal, de ezt is és az erre adott izraeli választ is támadásnak minősítette a nemzetközi sajtó, nem pedig háborúnak. Ráadásul számos elemző szerint Irán mind akkor, mind pedig néhány nappal ezelőtt – amikor 180 ballisztikus rakétát lőtt ki Izraelre – nagyon visszafogott volt. Miként visszafogottak voltak Izrael válaszai is. Az izraeliek jelenleg éppen azon gondolkodnak, hogy mi lehet erre az arányos válasz: hogy az iráni atomprogram létesítményeit vagy a kőolaj-létesítményeket támadják-e meg? Vagyis

igen, eszkalálódik a háború, de még bőven van ebben a konfliktusban olyan eszkalációs lehetőség, amivel még mindig elkerülhetik a regionális háborút a benne résztvevők.

Ilyen például, ha a jemeni húszik úgy döntenek, hogy megpróbálják megbénítani az Adeni-öböl hajóközlekedését, illetve szállítást. Ez még mindig csak egy olyan eszkalációs szint lenne a proxyk részéről, illetve rajtuk keresztül Irán részéről, ami elkerülné a regionális háborút. Vagyis én egyelőre semmiféleképp sem mondanám azt, hogy már most küszöbön áll egy regionális háború.

– Ilyen körülmények között mik lehetnek Irán és a vele szövetséges szervezetek céljai?

– Fontos tudnunk, hogy Irán és a proxyjai közötti a viszony az nem egy egyszerű alá-fölérendeltségi viszony. Tehát nem arról van szó, hogy ne lennének önálló céljaik ezeknek a proxiknak. A legtöbb elemző szerint például a Hamász a tavaly október 7-i támadást nem egyeztette sem Iránnal, sem pedig a Hezbollahhal, vagyis legfőbb szövetségeseivel. Bár ez utóbbiak beálltak a Hamász mögé, de a kezdetektől érezhető, hogy nem akarják eszkalálni a konfliktust, a lépéseik és a válaszaik inkább visszafogottak. Ami Irán céljait illeti,

bár a politikai kommunikáció szintjén Izrael megsemmisítését hirdeti, valójában legfeljebb meggyengíteni igyekezhet Izrael regionális pozícióját.

Ennek érdekében törekszik az atomfegyverre, igyekszik bekeríteni Izraelt szövetséges proxijaival. Ezért támogatja a jemeni húszikat, a Hezbollahot, a Hamászt, a szíriai és az iraki fegyveres szervezeteket. És persze szeretné kiszorítani a Nyugatot a közel-keleti régióból, köztük is legfőképpen az Izraelt támogató nagyhatalmakat. A Hamasz tervei is viszonylag világosak. Azt szerette volna elérni, ha az izraeli állam és társadalom elbizonytalanodjon, s hogy az izraeli kormány túlreagálja az október 7-ei terrortámadást. Ezt szerintem többé-kevésbé sikerült is elérnie, mivel

október 7-e ugyanolyan sokkhatást gyakorolt az izraeli társadalomra, mint amilyet szeptember 11-e okozott Amerikai Egyesült Államok társadalmára.

És az ilyen nagy sokkokat az elszenvedők általában túlreagálják. A Hamász valószínűleg abban bízott, hogy a támadás túlreagálása miatt Izrael magára marad, hogy még a legközelebbi szövetségesei – akár az Egyesült Államok is - elfordulnak tőle. És hogy ennek eredményeként Izrael drámaian elszigetelődik nemzetközileg. Nagyjából ezt lehetett érzékelni a Hamász megnyilvánulásaiból és lépéseiből. Paradox módon a legbizonytalanabb vagy ellentmondásosabb startégiája pont Izrael van. Izrael ugyanis az október 7-e terrortámadás hatására gyakorlatilag az összes palesztin, illetve palesztinbarát szervezet felszámolását tűzte célul. A Hamászt, az Iszlám Dzsihádot, illetve a többi palesztin fegyveres szervezetet nem csak katonailag, de politikailag és társadalmilag is fel kívánja számolni Gázában és Ciszjordániában egyaránt. Ez azonban a legtöbb elemző szerint megvalósíthatatlan, vagy legalábbis nagyon nehezen megvalósítható. Ráadásul

ennek úgy kezdett neki, hogy nem fogalmazta meg a gázai háború politikai céljait, nem beszélte meg azt szövetségeseivel, és nem üzente meg a gázai lakosságnak sem, hogy őket is fel akarná szabadítani a Hamász diktatórikus uralma alól.

Emellett úgy nyitott új frontot Libanonban, hogy egyelőre a Hamász felszámlására tett kísérlete sem zárul sikerrel. Lehet, hogy meggyengült, de szakértők szerint, még messze nem áll az összeroppanás szélén, és nem is nagyon adhatja meg magát, tekintettel arra, hogy a palesztin civilek halála továbbra is Hamasz mellett tartotta a palesztinokat. Tehát Izrael olyan célokat fogalmazott meg, ami az izraeli biztonság szempontjából érthető kívánság, de egyelőre láthatóan egyiket sem tudta elérni.

– Szeptember 30-án Netanjáhú mondott egy beszédet, amiben azt is mondta, hogy az iráni nép hamarabb lehet szabad, mint sejti. Ez most csak játék a szavakkal, vagy lehet emögött Izraelnek valami komolyabb terve arra, hogy az iráni rezsimet eltávolítsa vagy destabilizálja?

– Ez szerintem csak az izraeli politikai kommunikáció egy panelje. Nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy az iráni rendszert Izrael képes lenne destabilizálni. Ennek a rendszernek az egyik legfőbb támasza az az ideológia, hogy politikai vezetése és társadalma Izrael-ellenes.

Az iráni rendszert nem olyan egyszerű megdönteni, különösen nem egyszerű Izraelnek. Karcosabban fogalmazva: ez egy olyan kommunikációs panel, amit Netanjáhú rossz címre küldött.

Mint említettem, az izraeli miniszterelnök a gázai lakosságnak üzenhetett volna hasonlót még a háború megindítása előtt, hogy megszabadítja őket a Hamásztól. De nem ezt tette Gázával kapcsolatban, illetve, ha meg is tette, nem volt igazán meggyőző. Nem kérdés persze, hogy Izrael képes lebombázni különböző létesítményeket Iránban, ugyanakkor az iráni drónokat és rakétákat áprilisban csak az Egyesült Államokkal, Nagy Britanniával, Franciaországgal és a helyi szövetségeseivel együtt tudta sikeresen megsemmisíteni. Vagyis

bár vitathatatlan a technológiai fölénye, kapacitása nincs arra, hogy szövetségesei támogatása nélkül komoly háborút vívjon Irán ellen.

– A másik oldalról pedig azt látom, hogy Iránnak és a többi autoriter rezsimnek a térségben olyan szüksége van Izraelre, mint egy falat kenyérre, mert ha megszűnne, akkor nem lehetne mutogatni az ellenségre, hogy az ő nyomorúságuk oka. Azaz talán részükről is csupán kommunikációs panel, amikor arról beszélnek, hogy megsemmisítenék Izraelt.

– Ez pontosan így van. Könyvek tucatjai foglalkoznak azzal, hogy a térségen belüli több évtizedes szembenállás, a tucatnyi fegyveres konfliktus, hogyan formálta át a térség társadalmainak fenyegetettségi- és biztonságpercepcióját.

Világosan lehet látni azt is, hogy az állandósult konfliktusokat hogyan használják fel a politikusok a nemzeti egység megerősítésére. Iránban éppúgy, mint Izraelben.

De tegyük rögtön, a társadalom fenyegetettség érzését 2001. szeptember 11-e óta világ számos pontján használják a kormányok politikai haszonszerzésre, a nemzeti egység megteremtésére és megerősítésére. A különbség a Közel-Kelet és a világ számos más régiója között legfeljebb annyi, hogy a Közel-Keleten a fenyegetettség érzését a rendre megismétlődő tényleges konfliktusok alapozzák meg, nem pedig virtuálisan generált ellenségképek. Ez Izraelben is így történt. Október 7-e – a veszteségek miatt, illetve mivel megmutatták az izraeli védelem sérülékenységét – óriási biztonságpolitikai sokként érte az izraeli társadalmat. A történtek ugyanakkor hatalmas társadalmi összefogást is eredményeztek. Számos elemző szerint a háború megelőzően egyre népszerűtlenebbé váló Netanjáhú-kormány a gázai háborút, illetve annak eszkalációját is igyekszik felhasználni presztízse növelésére, a nemzeti egység prolongálására. Ez nem könnyű, mert korántsem egyértelműek az izraeli sikerek.

A társadalom egyik része a Gázában fogvatartott túszok kiszabadítását várja el a kormánytól, egy másik része pedig azt, hogy minél rövidebb időn belül visszaköltözhessen az a csaknem 100 ezer izraeli aki a Hezbollah támadási miatt volt kénytelen elhagyni a libanoni határnál fekvő otthonát.

Lényegében ez vezetett a háború Libanon felé való eszkalációjához.

– A kölcsönös eszkalációs lépéseknek időzítése szempontjából mennyire játszik szerepet az, hogy az Egyesült Államokban a választások előtt olyan a belpolitikai helyzet, hogy nem várható nagyon agilis politika a részükről?

– Ez szerint két dolgot eredményez. Egyfelől az izraeli vezetés viszonylag szabad kezet kapott sok mindenhez. A kezdetektől azt lehetett látni, hogy az izraeli kormány nem szívesen egyeztet bizonyos dolgokat még a legközvetlenebb szövetségesével sem. Másrészről viszont az is valószínű, hogy nagy konfliktust, nem nagyon vállalhat be Izrael.

Az Egyesült Államok támogatása nélkül ugyanis nem lenne képes ilyenre Iránnak szemben.

Ezt a támogatást bizonyos szintig megkapja az izraeli vezetés, hiszen hajók vannak ott, amerikai katonák több mint 40 ezren, és mikén láthattuk, az Egyesült Államok hadereje támogatta Izrael légvédelmét is az áprilisi és a mostani iráni támadáskor is. Azt azonban nagyon nehezen tudom elképzelni azt, hogy az Egyesült Államok vezetése a választások előtt bármifajta nagyobb, Iránnal szembeni konfliktust felvállalna. Még Izrael érdekében sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Szent-Iványi István: Szijjártó Péter esetében az EU-val szembeni kémkedés, Orbán Viktornál a hatalommal való visszaélés vádja merülhet fel
A külpolitikai szakértő egy interjúban beszélt arról, hogy az Orbán-kormány alatt zajlott ügyeknek milyen büntetőjogi következményei lehetnek. A vitnyédi menekülttábor tervével kapcsolatban azt mondta, teljesen nyilvánvaló, hogy a Fidesz „erkölcstelen politikai eszközként” akarta felhasználni a választási kampányban, és egyúttal kiélezni a viszonyt az Európai Unióval.


A Klikk TV Mélyvíz című műsorában volt vendég Szent-Iványi István külpolitikai szakértő volt, aki a vitnyédi menekülttábor körül kirobbant botrányt és annak politikai következményeit elemezte. Szent-Iványi István szerint a történet nehezen értelmezhető, de az a része, hogy az Orbán-kormány az Európai Uniót akarta átverni, számára teljesen hihető. Úgy véli, az előző kormány úgy akart tenni, mintha teljesítené az Európai Bíróság döntését, amely előírta egy befogadóállomás létrehozását a 2016-ban bezárt táborok helyett. A szakértő szerint a terv az volt, hogy létrehoznak egy létesítményt, amit menekülttábornak lehet nevezni, de mivel az az osztrák határtól mindössze 5 kilométerre van, az odaérkezőket azonnal „át is fogják terelni”.

Szent-Iványi szerint ez a fajta hozzáállás belefér abba a jellemtelenségbe, amit a kormány a témában tanúsított. Azt azonban sokkal felháborítóbbnak tartja, hogy a magyar közvéleményt is megtévesztették, hiszen az utolsó pillanatig tagadták a táborépítés tényét.

Szerinte az egész menekültügyet 2015 óta politikai eszközként használta az Orbán-kormány, hogy megvezesse a magyar állampolgárokat. „Ebben az ügyben gondosan ügyelnek arra, hogy egyetlen igaz mondat ne hangozzék el a részükről, és hát ez is ebbe a körbe tartozik bele” – tette hozzá.

A szakértő úgy látja, a kormány ezzel a trükkel akarta elkerülni a napi egymillió eurós büntetést. A titkos kormányhatározatban szerinte van egy különösen érdekes mondat, amely arról szól, hogy a kabinetnek érdeke kiélezni a migrációs vitát az Unióval a 2026-os választások előtt.

„Teljesen nyilvánvaló itt is, hogy egy erkölcstelen politikai eszközként akarták ezt felhasználni a választási kampányban, kiélezni a viszonyt az Unióval”

– fogalmazott. Ezt a helyzetet ahhoz hasonlította, amikor a Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti beszélgetések részletei napvilágot láttak. Azt mondta, bár a szoros magyar-orosz kapcsolat ismert volt, a konkrétumok megdöbbentőek voltak.

„Azzal, hogy Szijjártó Péter Lavrovval milyen módon enyeleg és hogyan beszél, az mégiscsak megdöbbentő volt és megrázó” – mondta, hozzátéve, hogy a szervilis és visszataszító mód, ahogy a kommunikáció zajlott, döbbenetes volt.

Szent-Iványi István egyetértett azzal a felvetéssel, hogy kormányváltás nélkül ezek az ügyek sosem derültek volna ki, és a kabinet ugyanúgy folytatta volna a hazudozást. Felidézte, hogy 2022-ben, amikor kiderült, hogy az orosz titkosszolgálat bejutott a Külügyminisztérium informatikai rendszerébe, Szijjártó Péter kampányhazugságnak nevezte a hírt. Amikor később bizonyíték került elő, a miniszter szerinte szemérmetlenül tovább hazudott. A szakértő szerint a Fidesz még a választási vereség után sem nézett szembe a hibáival, ahogy az a párt kongresszusán is látszott.

„Még a vereség után sem változtattak semmin, ott sincs semmi őszinte szembenézés, hát miért változtattak volna, hogyha győznek?” – tette fel a kérdést.

A külpolitikai szakértő szerint bizonyos ügyeknek büntetőjogi következményei is lehetnek. Úgy gondolja, Szijjártó Péter esetében egyértelműen fennáll a felelősség az EU-val szembeni kémkedés és külső erőkkel való együttműködés vádja miatt.

„Ezt Szijjártó Péter tankönyvszerűen megvalósította, és erre ott vannak a bizonyítékok, a beszélgetések. Belső információkat kiadott, dokumentumokat átadott, tehát ez tiszta ügy” – jelentette ki.

Egy másik ilyen ügynek az aranykonvoj-botrányt nevezte, amely szerinte akár Orbán Viktor személyes felelősségét is felvetheti.

„Könnyen lehet, hogy itt például Orbán Viktor személyes felelőssége is felmerül, mert többen ezt mondják, hogy tőle eredt, és ez hatalommal való visszaélés” – állította.

Az interjú kitért a migrációs paktumra is, amelyet a Tisza-kormány a jelenlegi formájában elutasít. Szent-Iványi István ezt úgy értelmezi, hogy a kormány kiutat keres, hasonlóan a lengyelekhez, akik a belarusz határon kialakult helyzet miatt kaptak kivételt. A teljes elutasítást azonban nagyon rossz lépésnek tartaná. „Ennek a megítélése most egyre inkább olyanná válik, hogy ez nem egy egyszerű kötelezettségszegési eljárás” – figyelmeztetett. Elmondása szerint az EU-s szerződés negyedik cikkelye kimondja a tagállamok jóhiszemű és lojális együttműködési kötelezettségét, aminek megsértése akár a költségvetési források teljes megvonásával is járhat.

Úgy látja, a Tisza-kormány a három lehetséges opció – menekültek befogadása, pénzügyi hozzájárulás vagy technikai segítségnyújtás – közül az utóbbit választaná, de félnek attól a kitételtől, hogy ehhez találniuk kell egy olyan országot, amely igényli a segítséget.

Szent-Iványi szerint ettől nem kellene annyira tartani. „Mi magunk is külső ország vagyunk. Ugye Ukrajna és Szerbia vonatkozásában külső határt védünk, tehát önmagában a mi határainknak a védelme is az Európai Unió külső határainak a védelmét jelenti” – érvelt. Felhívta a figyelmet arra, hogy

Magyarország az előző kormány miatt nagyon rossz helyzetbe került, és ha az új kabinet is ugyanazt az utat követi, nehéz lesz elkerülni a súlyos következményeket.

Kiemelte, hogy a kvóta szerinti pénzügyi hozzájárulás is sokkal olcsóbb lenne, mint a jelenlegi büntetés. „Ez sokkal kisebb összeg, mint amit most folyamatosan már levontak tőlünk, tehát el is ment ebből 600 millió” – mondta.

A teljes beszélgetés:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Autósüldözés Rogán Cecíliával,10 ezer eurós tonhal-szusi és Orbán rivalizálása a putyini vagyonnal - Tóth Ildikó újabb részletek osztott meg a NER-luxusról
A Cápák között befektetője újabb elképesztő történeteket osztott meg a NER belső világáról. Azt is elmondta, szerinte feltűnően nem mennek sehová a NER-esek és a NER-feleségek a kormányváltás óta, inkább otthon diskurálnak az ügyvédjeikkel a jövőről.


„Nemcsak jártam NER-es milliárdos ingatlanjában, hanem Tiborczéktól vettünk egy több milliárdos ingatlant az Andrássy úton” – hangzott el Tóth Ildikótól Dull Szabolcs Ötpontban című műsorában.

A luxusingatlan-befektető, akit a közönség az RTL Cápák között című műsorából ismerhet, azt állította, egy cég megbízásából vásárolták meg a 650 négyzetméteres lakást, amit korábban üzemeltetésre használtak. A lakás belső tereiről az üzletasszony részletesen is beszélt.

„Ezen a lakáson is az látszott, hogy itt nincsenek anyagi határok.”

Tóth Ildikó beszámolt arról is, hogy barátainak „oligarcha-túrákat” szokott szervezni, és egy ilyen alkalommal feszült helyzetbe került Rogán Cecília körülbelül tízmilliárdosra becsült háza előtt. Miután lefotózta az ingatlant, elmondása szerint megjelent mellettük Rogán Cecília, majd miután továbbhajtottak, követte őket.

„Beállt mögénk, és elénk vágódott egy nagy Mercedes-dzsip, és elkezdtek belőle kiszállni az emberek, én gázt adtam, mert úgy gondoltam, hogy nincs közös témánk, úgyhogy nem beszélünk meg semmit.”

Az interjúban több más, a NER-luxus világába tartozó történetet is megosztott. Hatvanpusztát egy indokolatlan, 100 szobás, Versailles-i kastély hangulatát idéző birtokként írta le, ami szerinte nem több, mint

„rivalizálás a putyini vagyonnal”.

Beszélt egy titokzatos, olasz Alpokban található villáról is, amelynek felújításakor a megbízó egyetlen utasítása az volt, hogy „teljesen mindegy, hogy mennyit fog költeni, mert a legszebb legyen”. Bár a sajtó ezt az ingatlant Orbán Viktorhoz köti, Tóth csak annyit tud, hogy mivel a villának magyar házvezetőnője van, valószínűleg magyar tulajdonosé.

Mészáros Lőrincről pedig egy erős véleményt fogalmazott meg.

„Ez az ember nem milliárdos, ez az ember egy nagyon megbízható fiú.”

Tóth azt is elmondta, hogy a kormányváltás óta feltűnően rejtőzködnek a NER-oligarchák, pedig korábban olyan felesleges fényűzésre is volt példa, mint a most következő történet:

„A NER-esek és a NER-es feleségek eltűntek mindenhonnan a kormányváltás után. Nincsenek az utcán, nincsenek az éttermekben, nincsenek partik. Régebben rengeteg olyan parti volt, ahol hatalmas bulikat rendeztek a saját villáikban, és ezt feltöltötték a social mediába. Úgy képzeld el, hogy egy 10 ezer eurós tonhalat felszeleteltek szusinak, megérkezett a hatalmas tonhal, jöttek a japán séfek, feldolgozták, videóra vették, és ezt a barátaikkal visszanézhették később” - részletezte az üzletasszony, aki szerint most mindenki otthon ül és a jogászaival beszélget, hogy hogyan tovább.

„Most egy picit elment a kedvük a fotózástól” - jegyezte meg.

Nemrégiben derült ki, hogy Tóth Ildikó volt az, aki saját elmondása szerint 2022 tavaszán elkezdett információkat és fotókat küldeni Hadházy Ákosnak a NER-közeli feleségek fényűző életmódjáról. Az üzletasszony ezt azzal indokolta, hogy a kézzelfogható rongyrázás sokkal jobban megragadja az emberek figyelmét, mint a bonyolult korrupciós ügyek.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:

Nemrég a HVG-nek adott interjút, ahol kifejezetten a NER-feleségek, köztük Matolcsy Ádám neje, és Rogán Barbara luxizását részletezte:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Borítékban átadott készpénz, ajándékok” – Panyi Szabolcs szerint így is támogatták orosz ügynökök a magyar kormánymédia embereit
Az oknyomozó újságíró szerint a közvetlen anyagi juttatás is része volt annak a támogatási rendszernek, amellyel orosz és kínai hírszerzők segítették a kormánymédia munkatársait.


Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a bejegyzésében nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a magyar hatóságok ismerték a kormányközeli szereplők és külföldi hírszerzők viszonyát.

„Több magyar nemzetbiztonsági forrás is arról beszélt nekem, hogy a magyar szolgálatok az elmúlt években észlelték és feldolgozták számos olyan személy orosz és kínai titkosszolgálati kapcsolatait, akik az Orbán-rezsim ismert propagandistáiként dolgoztak” - írta a közösségi oldalán.

„Ezek a kapcsolatok sokszor tartalmi befolyásolást jelentettek diplomatafedésben dolgozó hírszerzők részéről, sőt olykor közvetlen támogatást is: ajándékokat, szakmai utakat, különféle fizetett megbízásokat, vagy akár borítékban átadott készpénzt.”

Az újságíró szerint ezek az esetek túlléptek egy kritikus határon, amit egy szövetségesi rendszerben lévő ország még elnézhetne. „A kapcsolat túlment azon, amit egy normális EU/NATO tagállamban még tolerálhatónak lehetett volna tekinteni.”

A határozott fellépés mégis elmaradt, aminek Panyi szerint politikai okai voltak. Úgy látja, a szolgálatok azért nem tudtak hatékonyan intézkedni, mert a propagandisták által terjesztett, Moszkva és Peking érdekeit szolgáló tartalmak egybeestek a kormány politikai céljaival.

„Ezek a propagandisták többek között a Magyar Nemzetnél, a Pesti Srácoknál, a Demokratánál, illetve korábban a Magyar Hírlapnál dolgoztak.”

Panyi arra is felhívja a figyelmet, hogy a kormánypárti médiabirodalom közelmúltbeli leépítései után ezek a személyek még szorosabbra fűzhetik a kapcsolatot külföldi megbízóikkal. „Borítékolható, hogy lesznek olyanok, akik pénzügyi és ideológiai okokból továbbra is Moszkva vagy Peking érdekeinek megfelelően próbálják majd befolyásolni a magyar nyilvánosságot – csakhogy már nem a magyar, hanem sokkal direktebb módon az orosz és a kínai állam szárnyai alatt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Krekó Péter: Ezért nem adhat felmentést a „parancsra tettem” az Orbán-rendszer kiszolgálóinak
A szociálpszichológus szerint az Orbán-kormány nem volt klasszikus autoriter rendszer, így a propagandagépezet működtetői nem hivatkozhatnak kényszerre. A szakértő úgy véli, az államszervezetből fel lehetett volna állni, de ezzel a lehetőséggel az elmúlt 16 évben nagyon kevesen éltek.
F. O. - szmo.hu
2026. június 19.



Két hónappal a kormányváltás után a magyar társadalom még mindig bizonytalan abban, hogyan viszonyuljon az elmúlt 16 évhez, erről beszélt Krekó Péter szociálpszichológus a Telexnek adott interjúban. Szerinte miközben egyesek a feszültségek csillapítását és a jövőre való koncentrálást sürgetik, a kutatások egyértelműen azt mutatják, hogy elsöprő társadalmi igény van az elszámoltatásra és a vagyonvisszaszerzésre, különösen a korrupciós ügyek kapcsán. Úgy véli, erre komoly demokratikus felhatalmazás van, ami nemcsak pragmatikus, de morális megtisztulási szempontból is fontos.

Ugyanakkor hozzátette, hogy a jogi folyamat nem lesz egyszerű, mivel az ügyészség és a Kúria a jelenlegi vezetéssel nem lesz a kormány szövetségese ebben. Krekó szerint a gyűlöletkeltéshez hasonló politikai visszaélések terén is jogos elvárás a felelősségre vonás, különösen, hogy a rendszerváltáskor ez elmaradt. Azt a gondolatot, hogy a „boszorkányüldözés” abbahagyása vezet a békéhez, magasztosnak, de ebben a helyzetben helytelennek tartja. „De a rendszerszintű jogi és politikai normasértések korszakát követően ez azt jelentené, hogy az elit és a társadalom szemet hunyna a bűncselekmények fölött” – fogalmazott.

A szociálpszichológus óvatosságra intett az egyéni politikai traumák társadalmi szintre emelésével kapcsolatban, ugyanakkor megjegyezte, hogy a fél ország valamilyen mértékben traumatizált, és a trauma nem múlik el a hallgatással.

Ezért is tartja fontosnak, hogy a felelősséget ne kenjék el egy üres megbékélésretorika jegyében. „Egy ilyen helyzetben a gyors túllépés alapvetően az elkövetők érdekeit szolgálja” – jelentette ki.

Hozzátette, a gyógyulás nem egy csendes folyamat. „A traumafeldolgozás törvényszerűen hangos, konfliktusos, fájdalmas folyamat, amiben a szenvedés nem öncélú, hanem azt a célt szolgálja, hogy mindez ne történhessen meg újra” – mondta. Krekó Péter kitért arra az új jelenségre is, hogy a rendszer korábbi kiszolgálói egyre gyakrabban szólalnak meg a nyilvánosságban, jellemzően önmentegető módon. Bár az ő perspektívájuk megértése is fontos, szerinte az áldozatokét még nem hallottuk eleget, és határt kellene szabni a nyilvános „gyóntatószékeknek”.

„Nem lenne szerencsés, ha az elkövetők önmentegető narratívái dominálnák a nyilvánosságot – még ha sokszor izgalmasabb is az ő magyarázataikat hallgatni”

– figyelmeztetett.

A korábbi rendszer szereplőinek médianyilvánossága kapcsán Krekó különbséget tett a volt állami vezetők és a kommunikációs gépezet alkalmazottai között. Míg előbbieket szerinte meg kell szólaltatni, és szembesíteni kell őket a döntéseikkel, utóbbiak esetében problémásabbnak látja, ha kevés szembesítés mellett mondhatják el a saját narratívájukat. Úgy véli, ez a cselekedeteiket túl emberinek láttathatja, holott azok amorálisak voltak. A propaganda eltűnésével és a kormánymédia-termékek összeomlásával párhuzamosan szerinte most kedves arcú emberek magyarázzák a bizonyítványukat, ami a gyors megbocsátás felé mutat.

„Mindez a nagyon gyors megbocsátás irányába mutat, pedig szerintem az indulatok szításában és gyűlöletkeltésben aktív szerepet játszó szereplők esetében ez nem indokolt”

– szögezte le. A szociálpszichológus szerint a felelősség megállapításánál nem szabad megállni a legfelsőbb szinten, és csak Rogán Antalra, valamint néhány vezetőre hárítani mindent. „Érdemes elkerülni azt is, hogy minden felelősséget csak a legfelsőbb szintekre vetítünk, és csak Rogán Antalt és néhány köztévés igazgatót nevezünk meg bűnösnek” – mondta. Álláspontja szerint a propagandagépezet közép- és alsóbb szintjein elkövetett tettekről is beszélni kell.

Krekó Péter kifejtette, hogy

az Orbán-rendszer egyfajta információs autokrácia volt, amely az információk rendszerszintű manipulációjával tartotta fenn magát.

Fontosnak tartja megérteni, hogy ez nem volt klasszikus autoriter rendszer. „Senkit nem kényszerítettek arra, hogy a gyűlöletkeltésben részt vegyen, senkinek sem fogtak pisztolyt a fejéhez annak érdekében, hogy a propagandát szolgálja” – hangsúlyozta. Bár voltak kényszerítő eszközök, azok nem a középosztályt sújtották elsősorban.

„Ezért sem adhat felmentést, amire a Harmadik Birodalom bukását követően sokan hivatkoztak: »parancsra tettem«” – vonta le a következtetést.

Szerinte az államszervezet szinte bármely részéből, így a propagandaintézményekből is fel lehetett állni. „Őszintén szólva ezt nagyon kevesen tették meg az elmúlt 16 évben” – tette hozzá.

A „boszorkányüldözés” vádjára reagálva Krekó elmondta, hogy a kormányváltáshoz vezető két legfontosabb érzelem a harag és a remény volt, a harag pedig a változás fontos katalizátora. Bár ennek nem szabad korlátlan utat engedni, a közvélemény morális felháborodásának kifejezését legitim demokratikus eszköznek tartja. A magyar politikára jellemző „törzsi logikai gondolkodás” veszélyére is felhívta a figyelmet, amely a saját oldalon megbocsátó, míg az ellenféllel szemben kíméletlen. „Míg valaki egy normasértést a saját oldalán megbocsáthatónak, sőt kívánatosnak tart, a másik oldallal szemben sokkal kevesebbet enged meg” – magyarázta. Úgy látja, a Fidesz összeomlásával a hatalommal való visszaélés veszélye fennáll, de az új kormány részéről lát olyan gesztusokat, amelyek ez ellen hatnak.

Krekó a Fidesz szembenézésének teljes hiányát látja.

„Egy-két kritikus hangon kívül nem hallottunk érdemi önreflexiót a Fidesz oldaláról, Orbán Viktor továbbra is a globális összeesküvéssel magyarázza a vereségét”

– állapította meg. Ezzel szemben az új kormány tett gesztusokat, például Magyar Péter bocsánatot kért a rendszer bűneiért. Orbán Viktor stratégiája szerinte ennek pont az ellentettje. „Orbán »dolgozatának« üzenete: az irány jó volt, csak nem mentünk elég messzire” – foglalta össze. A szociálpszichológus úgy gondolja, Orbán a saját politikai stílusának foglyává vált, érzéketlen lett a társadalmi hangulatváltozásokra, és a Fidesz népszerűségének zuhanása részben az önreflexió hiányának köszönhető.

Krekó Péter személyes érintettként elmondta, senki nem kért tőle bocsánatot a Covid-járvány alatti lejárató kampány miatt, de ezt nem is várja el. Fontosabbnak tartja a miniszterelnöki bocsánatkérést, bár szerinte az állam név szerint is bocsánatot kérhetett volna a Szuverenitásvédelmi Hivatal által meghurcoltaktól. A rendszer alsóbb szintjein dolgozók felelősségével kapcsolatban konkrét javaslata is van.

„Én elképzelhetőnek tartanék például egy külön szabályozást arra, hogy a gyűlöletkeltésben élen járó közmédia és más médiaorgánumok bizonyos feladatokban részt vevő munkatársai egy ideig ne dolgozhassanak az államigazgatásban vagy a nyilvánosságban”

– vetette fel. Véleménye szerint aki aktívan részt vett az információs hadviselésben, annak szembe kell néznie a következményekkel.

„Aki aktív munkát végzett az ország polgárai elleni információs hadviselésben, és civilek ellen fordította ezeket az információs fegyvereket, az nézzen szembe a következményekkel” – mondta.

A szociálpszichológus szerint az Orbán-rendszerrel való szembenézés elmulasztása illeszkedne a feldolgozatlan magyar traumák sorába, de hangsúlyozta, hogy ez a rendszer morálisan nem eshet egy megítélés alá a gyilkos diktatúrákkal. Úgy látja, a rendszer fenntartásában a magyar társadalomnak is volt felelőssége. „Ezért szerintem a rendszer fenntartásában is volt a magyaroknak társadalmi felelősségük” – jelentette ki, hozzátéve, hogy mindenkinek érdemes elgondolkodnia a saját felelősségén. Timothy Snyder „előzetes behódolás” fogalmát idézve arról beszélt, hogy sokan feleslegesen engedtek a hatalomnak. „Magyarország ennek az előzetes behódolásnak az állapotában volt. Tudom, hogy ez nem egy népszerű nézőpont, mert egyszerűbb a Fidesz túlhatalmára fogni mindent” – mondta.

A jövőre nézve a legfőbb tanulságnak a hatalommal szembeni bátor kiállást tartja. „A tanulság szerintem az, hogy ne próbáljunk megfelelni előre a hatalom akaratának, és ne féljünk kritikusak lenni” – fogalmazott. Szerinte az Orbán-kormány alatt a társadalom megtanulta, hogy lehet hatása az ellenállásnak. Ezt a kritikai attitűdöt a jövőben is meg kell őrizni, mert ez a záloga annak, hogy

az alattvalói mentalitásból egy tudatos polgári mentalitásba lépjünk át.

„Ha ellent merünk mondani a hatalomnak, egy fejlettebb, jobb társadalomban élhetünk” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk