SZEMPONT
A Rovatból

Tálas Péter 2024-ről: Továbbra is azt látjuk, hogy Oroszország nem olyan erős, mint amilyennek mondja magát, vagy nagyon sokan gondolták

Putyin ugyanakkor úgy gondolja, az idő neki dolgozik, így a szakértő nem számít arra, hogy egy csapásra hatalmas béke lenne Ukrajnában. Izrael viszont sorban gyengíti meg Irán proxy-szövetségeseit, és ez láthatóan működik. Évzáró sorozatunk utolsó része.


2024-ben folytatódott Izrael háborúja, amiben idén sikereket könyvelhetett el. Bár a Hamászt továbbra sem győzte le, nagyon komolyan meggyengítette a Hezbollahot Libanonban, és érdemben szűkítette Irán lehetőségeit is, főleg azután, hogy az Aszad-rezsim összeomlott Szíriában. Ukrajnában közben az oroszok átvették a kezdeményezést, nagy területeket foglaltak el, ugyanakkor az ukránok betörtek Oroszországba, és rakétáikkal egészen messzi célpontokat is elértek. Bonyolítja a helyzetet, hogy a fronton megjelentek Észak-Korea katonái is.

Abban, hogy mi történt idén, és mire számítsunk 2025-ben, Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa segít eligazodni évzáró sorozatunk utolsó részében.

– Nézzük végig azokat az eseményeket, amik az elmúlt évben történtek. Ezek végül is hogyan álltak össze egy nagy képpé az év vége felé? Az év elején halt meg, vagy ölték meg Alekszej Navalnijt a börtönében, és úgy tűnik, mintha a halála után Oroszországban az ellenzékiség utolsó szikrája is kihunyt volna. Mintha sokkal keményebbé vált volna a Putyin-rendszer az elmúlt egy évben.

– Azt nem tudom, hogy keményebbé vált-e, hiszen az elemzők egy része 2022 tavaszától neototalitárius rezsimként tekint a Putyin-rendszerre, de az kétségtelen, hogy nagyon sokan fogalmaztak úgy: Navalnij halálával a valamennyire is szervezett orosz ellenzék teljesen megszűnt. És ez igaz. Az egyik legfontosabb kérdés inkább az, hogy ez a neototalitárius Putyin-rendszer hosszú távon mennyire stabil. Megjelenhetnek-e olyan típusú belső politikai vagy gazdasági problémák, amelyek hirtelen, ha nem is összeomláshoz, de egy belső változtatáskényszerhez vezethetnek a politikai vezetésen belül. Ez egyelőre nem látszik, Putyin még elég biztosan tartja kezében a hatalmat. Bár, és ezt nem csak hozzá kell tenni, de hangsúlyozni is kell, hogy

nagyon sok mindent nem tudunk, és kívülről nem is tudhatunk arról, hogy a tényleges belső viszonyok milyenek Oroszországban.

Ezért sem tudhatjuk biztosan, hogy lesznek-e hirtelen bekövetkező változások. Ezzel kapcsolatban azt se feledjük természetesen, hogy Vlagyimir Putyin is elmúlt már 72 éves.

– Egy olyan országban, ahol nem létezik ellenzék, és legendásan erős az elnyomó rendszer, semmi másra nem tudok gondolni, csak egy belső palotaforradalomra vagy egy puccsra.

– Valóban sokan gondolják, és valószínűleg még többen remélik azt, hogy ilyen forgatókönyv bekövetkezhet. Vagyis, hogy a politikai elit egy részének egyszerűen elege lesz a háborúból és Putyin rendszeréből, és elmozdítja az elnököt. Azonban én nem tartozom azok közé, akik a közeljövőben reménykednek ilyen típusú változásban. Ez lehet a változások egyik variációja, de szerintem nem tartozik a valószínűek közé. Ami valószínűbb, az inkább az, hogy Putyin tovább fogja folytatni azt a politikát, amit eddig követett, egészen addig, amíg csak egészsége engedi. A nagy kérdés inkább az, hogy mi lesz az ukrajnai háború kimenetele, mert azt gondolom, hogy ez döntően meg fogja határozni Putyin helyzetét, és bizonyos értelemben a sorsát is. Vagyis annak kellene eldőlnie, hogy

Oroszország ebben a háborúban inkább győztesnek bizonyul vagy inkább vesztesnek? Pontosabban: hogy közép- és hosszú távon inkább győztesnek tekinti-e a hazai közönség és a világ Oroszországot vagy inkább vesztesnek.

Ez pedig sok mindentől függ. Nem egyszerűen arról van szó – ahogyan ezt sokan gondolják –, hogy Oroszország megszerez-e ukrán területeket, mennyi területet tud elvenni Ukrajnától, hogy mi lesz Ukrajnával, hogy NATO-tag lesz-e, kap-e érdemi biztonsági garanciát? Ez szerintem egy sokkal bonyolultabb kérdés. Szerintem a győzelem vagy vereség kapcsán inkább Oroszország nemzetközi pozíciójának a háború eredményeként bekövetkező változásán van a hangsúly. Ez összességében, az én megítélésem szerint nem alakult túl jól a 2024-es évben sem, mert az ukrajnai háborúban továbbra is azt látjuk, hogy Oroszország nem olyan erős, mint amilyennek mondja magát, vagy nagyon sokan gondolták. Továbbra is úgy látszik, hogy a hagyományos fegyverzete nem olyan félelmetes, mint ahogy ezt szerette volna láttatni és hirdetni. Nem egy elemző szerint a moszkvai vezetés e gyengesége miatt hivatkozik egyre többször a nukleáris képességeire, mások szerint viszont ennek teljesen más az oka. Tény azonban az is, hogy hagyományos fegyverzetből jóval nagyobb mennyiséggel rendelkezik, mint például Európa, amelynek emiatt ismét fegyverkeznie kell. Szóval azt érdemes jelezni, hogy

a győzelem és a vereség fogalma jórészt független attól, hogy 2024-ben az oroszok kezdeményezőbbek voltak a statikus orosz-ukrán háborúban, az ukrán hadvezetésnek pedig egy csomó komoly gondja van.

Látni kell ugyanis, hogy már az orosz–ukrán háborút megelőzően vagy azzal párhuzamosan Oroszország pozíciói meggyengültek a Kaukázusban, illetve a közép-ázsiai köztársaságok térségében is, ami egyértelműen kiderült a karabahi eseményekből vagy a közép-ázsiai posztszovjet államok Kínához való közeledéséből. Kiderült az is, hogy Moszkva még szövetségesével, Iránnal sem volt képes Szíriában hozzájárulni az Aszad-rendszer konszolidációjához, illetve megvédeni azt. Ennek jelentőségét nem túloznám el, de szerintem ez is Oroszország nemzetközi pozíciójának és presztízsének gyengülését jelzi. Sokkal erőteljesebb és alárendeltebb lett a viszony Kína és Oroszország között. Láthatóan Peking nem akar függésbe kerülni az orosz energiától, és csupán egy beszerzési forrásnak tekinti Oroszországot, és bár komoly technológiai támogatást igyekszik nyújtani, de vigyáz arra, hogy ne kerüljön másodlagos szankciók alá az oroszok támogatása miatt. És bármi is történjék az ukrajnai háborúban, valamikor fel kell tenni a kérdést, hogy mekkora árat fizettek ezért az oroszok. Azt nehéz megmondani, hogy ez mikor következik be.

– Az látszik, hogy erősödik a nyomás mind Oroszországon, mind Ukrajnán, hogy valami módon vessenek véget ennek a konfliktusnak, legalábbis a forró részének. És itt elérkezünk ahhoz a dilemmához, zárulhat-e elismert területvesztéssel egy háború Európában? Ha területveszteséggel történne békekötés, azzal az egész Helsinki rendszer mehetne a kukába. Másrészről Európában azért van néhány befagyott konfliktus. Itt a ciprusira is gondolhatunk, ahol szintén csak egy demarkációs vonal van, el nem ismert határokkal, de ott van Moldova is, amit szintén az oroszok provokáltak ki jó harminc éve. Valószínűleg a legtöbb, ami kicsikarható, az egy újabb befagyasztott helyzet lehet, el nem ismert területi változásokkal, így mindkét fél győztesnek kiálthatja ki magát.

– Ez alapvetően így van. Én is azt gondolom, hogy amennyiben a tárgyalások megindulnak, akkor optimális esetben egy tűzszünet érhető el a háború menetében. De szerintem egyáltalán nem biztos, hogy ez bekövetkezik. Végül is, miért is kellene Oroszországnak leülnie tárgyalni, különösen akkor, amikor igen erős Putyinnak az a meggyőződése, hogy az idő az oroszoknak dolgozik: lassan, de biztosan területeket szereznek meg (most láthatóan Donyeck megye teljes megszerzése a cél), és az észak-koreaiakkal együtt a Kurszki területről is egyre inkább kiszorítják az ukránokat.

Vagyis én egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy Putyinnak óriási szüksége van egy tűzszünetre, még kevésbé egy olyan békére, ami lehetőséget ad a maradék Ukrajna Európához való kapcsolódására.

Szerintem ez elsősorban attól függ majd, milyen feltételeket ajánlanak Oroszországnak. Kérdés például, hogy Ukrajna kap-e valamilyen biztonsági garanciát a területekről való lemondásért cserébe (és most direkt nem NATO-tagságról beszélek, mert egyelőre ebben erősen megosztott a szövetség), és ezt elfogadja-e Oroszország? Kérdés, hogy mi lesz azokkal a szankciókkal, amiket az orosz agresszió miatt vezetett be a nemzetközi közösség? Egy tűzszünet esetében enyhítik-e egyáltalán? És ha igen, mennyire? Számol-e azzal a nemzetközi közösség, hogy milyen üzenete lenne a szankciók (akárcsak részleges) feloldásának a fennálló nemzetközi jog betartása/betartatása szempontjából? Ezzel kapcsolatban azért vannak viták. Azt akarom mondani, hogy én nem számítok arra, hogy itt egy csapásra hatalmas nagy béke lenne, sőt arra sem, hogy gyorsan elérhető a tűzszünet. Ráadásul a tűzszünet és a háború folytatása mellett van egy harmadik lehetőség, amit úgy szoktunk mondani, hogy a háborúnak csupán a forró része fejeződik be, azaz alacsonyabb szinten, de folytatódnak az ellenségeskedések. Ami szerintem ennél is fontosabb: Donald Trump, illetve a leendő Trump-adminisztráció potenciális vezetőinek a nyilatkozatai sem olyan határozottak ma már, mint voltak a kampány idején a békével kapcsolatban. Könnyen előfordulhat, hogy amennyiben Putyin elutasítja a béke feltételeit, az Egyesült Államok újra támogatni fogja Ukrajnát, legfeljebb ennek költségeit az európai szövetségesekkel igyekszik majd megfizettetni.

– Arra mennyi esély van, hogy a NATO is belesodródik a háborúba? Az oroszok részéről elhangzottak idén komoly fenyegetések, főleg akkor, amikor azt próbálták megakadályozni, hogy engedélyezzék a nyugati nagy hatótávolságú precíziós fegyverek Oroszország elleni bevetését. Elképzelhető, hogy megtámadják a NATO-t?

– Nagyon meg lennék lepve, ha az oroszok háborút indítanának a NATO ellen olyankor, amikor még az ukránokat sem tudták legyőzni. Azt gondolom, hogy ezek csak a stratégiai kommunikáció keretében megfogalmazott fenyegetőzések az orosz fél részéről, elsősorban a nyugati társadalmak felé, hogy kényszerítsék politikusaikat Ukrajna támogatásának leállítására. Egyébként sem hiszem, hogy Vlagyimir Putyinnak megérne felvállalni egy olyan atomháborút Ukrajna miatt a Nyugattal, amibe biztosan belebukik az ő rendszere is. Ami pedig a hagyományos háborút illeti, személyesen hosszú ideje úgy vélem, hogy a NATO-nak nagyon határozottan meg kellene mutatnia az erejét, és azok közé tartozom, akik azt mondják: ha Oroszország ellenségnek tekinti a NATO-t, akkor a NATO-nak megfontolt ellenségként kell viselkednie. Ez nagyjából be is következett, hiszen ne felejtsük el, hogy a „védelem az elrettentés útján” NATO-stratégia van érvényben, és ebben előrelépés lesz Trump alatt, ahogy az volt az első időszakban is. Minden egyes NATO-tag egyre többet próbál költeni a védelmére, a haderejére, a fegyverzetére, és azt gondolom, ez a tendencia erősödni fog (Trump állítólag 5%-os védelmi kiadást akar követelni), tehát nem hiszem, hogy Oroszország ilyen körülmények között meg mer kockáztatni egy hagyományos háborút. Már csak azért sem, mert szerintem a NATO a hagyományos fegyverek terén is modernebb és erősebb eszközökkel rendelkezik, mint Oroszország, bár, ha csak az európai tagállamokat nézzük, tény hogy nem elegendővel a hatékony védekezéshez. Azaz

nem látom értelmét egy NATO elleni háborúnak, arról nem is beszélve, hogy ez egy olyan eszkaláció lenne, ami elvezethetne ahhoz, hogy a felek atomháborút robbantsanak ki. És mivel azt mindenki tudja, hogy egy NATO és Oroszország közötti hagyományos háborúnak atomháború lenne a vége, ezért ezt senki nem akarja.

Amit az elemzők egy része el tud képzelni, azok inkább a kisebb provokációk. Vagyis, hogy Oroszország megpróbálja provokálni elsősorban a kisebb NATO-tagországokat azért, hogy tesztelje a szövetség szolidaritását, amit előír az 5-ös cikkely. Hogy mennyire működőképes, mennyire erős, mennyire kell komolyan venni. Ezt én is el tudom képzelni, de ezt is csak olyan kísérletként, aminek a célja, hogy megtörje a Nyugat egységét Ukrajna támogatása kapcsán. Nem gondolom, hogy ennél többre kellene számítanunk.

– Provokációkat mond, azok már most is napi szinten történnek. Miféle provokáció lehet, ami ennél durvább? Határ megsértése, fegyveres összetűzés, határvillongás?

– Akár egy korlátozott határvillongást is el tudok képzelni, de csakis olyat, amit nem lehet nyílt agressziónak minősíteni, ás amit nem reguláris erők hajtanak végre, hanem mondjuk „felfegyverkezett migránsok véletlenszerűen” összetűzésbe keverednek a határőrökkel.

Vagy inkább egy kisebb tagállam infrastruktúrája elleni támadást, letagadható formában; egy kisebb NATO-tagállam hajójának megtámadtatását felfegyverzett félkatonai szervezetekkel, például úgy, hogy a jemeni húsziknak hajó elleni rakétákat adnak.

Vagyis semmiféleképpen nem olyanra kell gondolni, hogy az orosz hadsereg fogja magát, és mint azt Ukrajna esetében tette, bevonul egy másik NATO-országba.

– Van itt még egy másik forró konfliktus a Közel-Keleten, amiben úgy tűnik, Izrael szívósan, de egyre inkább átveszi a kezdeményezést. Várható 2025-ben a lezárása ennek a konfliktusnak?

– Ezt nem tudom megmondani. Azt látom, hogy Izrael stratégiája az, hogy egyenként, sorban gyengíti meg Irán proxy-szövetségeseit. Először a Hamászt, utána a Hezbollahot, most az Aszad-rezsimet. És ez láthatóan működik. Iránnak vannak még proxyjai Irakban és Jemenben, akik további célpontok lehetnek, de többen is azt gondolják, hogy akár odáig is elmehet a dolog, hogy Izrael megpróbálja meggyengíteni magát az iráni rendszert. Itt olyasmire kell gondolni, hogy komolyabb támadást intéz az iráni nukleáris létesítmények ellen, amit egyébként már viszonylag jól előkészített a legutóbbi katonai akció során. Nagyjából ezek felé mutatnak az események. S mivel Irán gyenge és láthatóan nehéz helyzetben van, a kérdés szerintem az, hogy az izraeli kormány, az izraeli belpolitika merre viszi az eseményeket. Illetve merre viszi az eseményeket majd a Trump-adminisztráció, ugyanis

Izrael az amerikaiak nélkül nem képes komoly háborút vívni Iránnal.

Szerintem Netanjahu abban érdekelt, hogy minél hosszabban elhúzza a háborút, mert ha annak vége van, akkor előbb-utóbb sor kerülne az ő számonkérésére is, teljesen mindegy, hogy sokan mekkora nemzeti hősnek tekintik.

– Azután, hogy Szíriában váratlanul összeomlott az országot fél évszázada irányító Aszad-rezsim, Izrael rögtön támadász indított, és jócskán meggyengítette az ország katonai képességeit, tartva attól, hogy fundamentalista iszlamisták kerülhetnek hatalomra Damaszkuszban. Ezzel barátot vagy ellenséget csinált az új szíriai vezetésből?

– Azt gondolom, hogy Izrael nem arra számít, hogy Szíriában gyorsan egy stabil rendszer jön majd létre. Sokkal inkább olyan Szíriára számít, ami hosszú ideig kiszámíthatatlan lesz, és ennek megfelelően ezt a kiszámíthatatlanságot akarta csökkenteni a szíriai képességek jelentős részének megsemmisítésével, illetve a Golán mögötti szír területek elfoglalásával. Korábban egyébként ugyanígy járt el az Iránból Szíriába szállított fegyverekkel is, ezeket is megsemmisítette. Azt gondolom továbbá, hogy

az izraeli vezetést nem zavarná, ha Szíria széttagolt maradna, vagy föderatív berendezkedésű állammá válna, ha megmaradnak azok a szír szövetségesei, akik vissza tudják fogni az országot a fundamentalisták hatalomra kerülésétől,

illetve az Irán-barátságtól. Itt is inkább az a kérdés, hogy az Amerikai Egyesült Államok mit akar és hogyan akarja. Az Aszad-rendszer bukása egy olyan átmeneti időszakban következett be, amikor Joe Biden már béna kacsa, Donald Trump pedig még nem elnök (így hivatalosan nem tárgyalhat senkivel), ezért a Szíria környéki államok közül mindenki úgy gondolja, hogy most van lehetősége a saját pozíciójának erősítésére. Ezt csinálta Izrael, ezt csinálta és erre készül Törökország is, amellyel kapcsolatban sokan azt sem zárják ki, hogy most gyorsan bevonul az olyan kurdok lakta területekre is, amelyekről úgy gondolja, hogy fontosak Törökország biztonság szempontjából, és elűz majd onnan akár több tízezer kurdot is.

– Ha ez így van, akkor a migrációs nyomás Európára csak erősödhet 2025-ben?

– Nem feltétlenül. Ha megnézi, miközben még senki sem tudja, milyen Szíria jön létre a jövőben, már Törökországból és Németországból is elindultak visszafelé az emberek, abban bízva, hogy normalizálódik a helyzet. A kérdés az, hogy azok az erők, akik Szíriában különböző területeket felügyelnek, képesek-e kompromisszumot kötni. Egyelőre mindenki fogadkozik, hogy az a típusú fordulat, amitől a nemzetközi közösség nagyon fél, tehát az afgán típusú fordulat, hogy fundamentalista iszlamisták kerülnek hatalomra, és bevezetik a saría jogrendszert – nem következik be. Mint ahogy sokan reménykednek abban, hogy nem következik be az sem, amitől szintén félnek, hogy egy líbiai típusú helyzet jön létre, ahol több részre szakad az ország, és az egyes részeket uraló erők között harcok indulnak meg.

Szerintem még minden nyitott, és január végét követően lesz az első olyan alkalom, amikor erről már talán többet tudunk mondani,

de lehet, hogy néhány további hónap is szükséges lesz ehhez. Egyelőre nem tudjuk, hogy Donald Trump Közel-Kelet-politikájának mik lesznek a fő törekvései.

– Itt van még Észak-Korea, ami egy ideje nukleáris hatalom, jelentsen ez bármit az ő esetükben. Ráadásul az év végére kiderült, hogy most körülbelül olyan módon tetszelegnek világpolitikai tényező szerepében, mint ahogy annak idején Castro Kubája tette, amikor katonákat küldött például Angolába. Most Putyin kérésére nem is kevés katonát küldtek Oroszországba. Ez Észak-Korea, mint regionális hatalom felemelkedését jelenti?

– Azt gondolom, hogy elsősorban inkább csak arról van szó, hogy Észak-Korea megpróbálja ezt a helyzetet saját javára, nemzetközi helyzetének javítására felhasználni. Kezdődött azzal, hogy lőszereket küldtek, most 10–12 ezer katonát küldtek Oroszországba, akik egyébként a kurszki fronton harcolnak, vagyis nem Ukrajnában vannak. Ez annak a szerződésnek felel meg, amit Kim Dzsongun és Putyin kötöttek, és arra vonatkozik, hogy ha az egyik felet támadás éri, a másik segít majd neki. Ez az oroszok szerint csupán egy jelképes eszkalációja a konfliktusnak. Sokan vannak olyanok, akik elfogadják ezt, és azt mondják, hogy valóban komoly eszkaláció az lenne, ha megjelennének Ukrajnában is. Tény ugyanakkor, hogy egy harmadik állam hadserege is megjelent az orosz–ukrán háborúban, mert ezek reguláris, vagyis állam által küldött erők, nem pedig Oroszország által verbuvált különböző nemzetiségű zsoldosok, akik sok országból mentek Ukrajnába önkéntesek vagy zsoldosok harcolni.

Valószínűleg Észak-Koreának az a célja, hogy nagyobb mozgásteret vívjon ki, elsősorban Kínától,

és úgy gondolja, hogy Oroszországgal való kapcsolatának ilyen típusú megerősítése erre lehetőséget ad. Meg persze anyagilag is valószínűleg megéri a Kim Dzsongun rendszerének. Az, hogy atomhatalom, szerintem nem igazán számít, mivel az Egyesült Államok álláspontja világos, ugyanis többször deklarálta azt, hogy amennyiben Phenjan háborút indít Amerika bármelyik szövetségese ellen, az azzal jár majd, hogy megbuktatják a rendszert. És az ilyen rendszerek nem szeretnek megbukni. De ennél is fontosabb, hogy Kína sem akar a környezetében háborút.

– Az atomtudósokból, köztük 18 Nobel-díjasból álló testület által évente szimbolikusan beállított Végítélet Órája (Doomsday Clock) jelenleg 90 másodperccel áll éjfél előtt, ami történelmi rekord, ennél közelebb soha nem volt éjfélhez. Várható-e az, hogy ezt az órát mondjuk egy év múlva hátrébb állítsák?

– Ezek a dolgok rendkívül látványosak és figyelemfelhívók, az pedig személy szerint nekem nagyon szimpatikus, hogy a Doomsday Clock a technológiai változásokat, klímaváltozást és más dolgokat is figyelembe vesz, de kevés köze van a valósághoz. Vagy inkább úgy fogalmaznék: a figyelemfelhívás a célja és nem a „pontos idő jelzése”.

A kubai rakétaválság idején 7 perc volt éjfélig, és nem gondolom, hogy most közelebb lennénk egy atomháborúhoz, mint akkor voltunk...

Az, hogy milyen a világ helyzete, szerintem mindig attól függ, hogy milyen a világ politikai vezetésének biztonságpercepciója. Azt világosan kell látni, hogy ezek a háborúk, amik most zajlanak, regionális háborúk. Még akkor is egyébként, ha az ukrajnai háborút sokakkal együtt én magam is világrendháborúnak tartom, egy olyan háborúnak, aminek az a tétje, hogy ki és hogyan fogja irányítani jövőben a nemzetközi rendet. Ennek ellenére összességében nem túloznám el ezeknek a háborúknak a jelentőségét. Ami miatt rosszabb a biztonságpolitikai közérzetünk, az az, hogy a világrend változik, és amikor az ilyen világrendváltozások zajlanak, általában romlik a nemzetközi közösség biztonságérzete. Ilyen időszakokat már többször megélt a világ, hiszen a világrend az elmúlt 100-110 évben legalább háromszor megváltozott: éltünk multipoláris világrendben, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió uralta bipoláris világrendben, illetve legutóbb az amerikai hegemónia egypólusú világrendjében. Ráadásul az 1913–22 közötti átmeneti korszakban volt első világháború, az 1938–47 közötti korszakban a második világháború. A 1988–94-es átmeneti időszakot viszont már nem kísérte ilyen nagy háború, bár az Amerika vezette első öbölháborúra sokan világrendháborúként tekintettek. Ez azt is jelentette, hogy a nagyhatalmak pontosan tudták, mekkora kockázata van annak, ha egy világrend egy világháború nyomán változik meg, és ezt mindenki el akarta kerülni. Szerintem ez most is így van, függetlenül attól, hogy ki mit mond. A jelenlegi helyzet legfeljebb abban különbözik a legutóbbitól, hogy most többen beszélünk a változásról, a szereplők pedig sokkal inkább megpróbálják információval és látványos kommunikációval saját érdekükben befolyásolni a világ közvéleményét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Megláttam az árakat, ez nem a magyaroknak szól” - így költöttünk Budapesten augusztus 20-án
Kimentünk a Várkert Bazárhoz, a tömegben kérdeztük az ünnepi rendezvényeken résztvevőket, hogy mit és mennyiért fogyasztanak, vásárolnak. Meglepően különböző válaszokat kaptunk.


Idén tizenötödik alkalommal rendezték meg a Magyar Ízek Utcáját a Várkert Bazárnál, amely mára a Szent István-napi ünnepségek egyik legnagyobb gasztronómiai eseménye lett.

A háromnapos fesztiválon több mint 150 kiállító mutatta be portékáit, az idei év kiemelt tematikája a „Vadat és halat”, a díszvendég pedig Kárpátalja, így a magyarországi vad- és halételek mellett a kárpátaljai konyhával is találkozhattak az érdeklődők.

Stábunk kiment a helyszínre, és megkérdezte az embereket arról, mit vesznek, mit esznek-isznak, és hogy drágának vagy elfogadhatónak találják az árakat:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Hadházy Ákos Hatvanpusztáról: Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát
A műemléki védettségű épületegyüttes lerombolása lehet Orbán egyik banánhéja, amin elcsúszhat 2026 után, állítja a független képviselő, akit kedden újabb incidens ért a birtoknál. Arra is gyorsuló ütemben gyűlnek a bizonyítékok, hogy ami ott épül, az nagyon más, mint egy gazdaság.


Hadházy Ákos szép lassan Hatvanpuszta szakértőjévé képezte ki magát. Amit ugyanis a kormányfő majorságnak, édesapja gazdaságának nevez, arról a független képviselő azt állítja, hogy az valójában Orbán Viktor uradalma, kastélya. Minderről a fényképes bizonyítékok mellett, most már hivatalos, földhivatali papírok is vannak: az állítólagos üzemről lakóépületként készült energetikai tanúsítvány.

Hatvanpuszta eredetileg József nádor, Habsburg főherceg mintagazdasága volt, majd fokozatosan romló állaggal állattenyésztés folyt a falak között. A papíron Orbán Győző tulajdonában álló épületegyüttest, mely elvileg műemléki védettség alatt állt,

a tulajdonváltás után földig rombolták, majd újra felépítették, mai építőanyagokkal, technológiával, megváltozott belső kialakítással és funkcióval.

Bár a tulajdonos-építtető az ott dolgozóktól elveszi telefonjaikat, de mégis egyre több olyan fotó kerül ki, melyek a korábbi és mostani drónfelvételekkel egybecsengően egyre inkább megnehezítik Orbán állítását. Ami korábban sejtés volt csak, és szóbeszéd, például a föld alatti hatalmas hűtőkamrák megléte, az mára bizonyított tény. És vajon mikor kerül elő bizonyíték a ma még szintén csak sejtetett szivarszobáról, és moziteremről? Egyáltalán: hogyan kerül egyre több fotó Hadházy Ákoshoz? Erről is kérdeztük a politikust.

– Amióta Hatvanpusztával foglalkozik, egyre könnyebben küldenek Önnek újabbakat. A forrásvédelmet figyelembe véve mennyit tud elárulni arról, hogyan érkeznek Önhöz ezek a képek?

– Például a tüntetés alkalmával is jutott el hozzám kép, amikor valaki személyesen odajött hozzám. Ez csak az első volt, utána továbbiak is érkeztek, amelyeket már ennek hatására küldtek el.

– Korábban ez elképzelhetetlen lett volna?

– Korábban is láttam képeket, sőt videót is bentről, tehát én tudom, hogy mi van ott bent. Csak hát van az, amit én mondok, és van, amikor képekkel tudom alátámasztani. Az utóbbi nyilván sokkal erősebb, bizonyítékként szolgál. A képek persze nem bizonyítanak mindent, például a lakott részek kérdésében. De például azt az információt, hogy egy nagy széfet is beemeltek, egymástól függetlenül többen is állítják. Ez azért mégis hozzátesz valamit ahhoz, hogy el lehessen dönteni: mezőgazdasági épületről van szó, vagy valami másról.

Az információk, amiket közzéteszek, olyanok, amelyeket adott esetben bizonyítani is tudok.

De természetesen vannak olyan dolgok is, amelyeket elmondanak nekem, csak a forrás nem vállalja, hogy ezek nyilvánosságra kerüljenek.

– Tehát ön ennél többet is tud, de a források némelyike nem járul hozzá, hogy ezt nyilvánosságra hozza?

– Igen, ahogy mondtam: láttam olyan videókat, képeket, amelyeket a forrás nem mert átadni. Például az úgynevezett „Tiszti lakban”, ami konkrétan a miniszterelnöki család lakhelye,

egy hatalmas, antiknak tűnő nagy cserépkályha van, illetve olyan intarziás parketta, amit csak a bécsi Burgban lát az ember.

Ezeket el kell hinni, mert a képeket nem kaptam meg, nyilvánosan nem tudom bemutatni. De például az, amiről korábban csak információként beszélhettem, hogy hatalmas hűtőkamrák vannak az egyik épület alatt, ahol több hónapra vagy akár évre is lehet tárolni élelmiszert, most ezekre már van bizonyíték.

– Vannak olyan információk, amelyek megerősítésre várnak még?

– Igen, például az egyik nagy épületben,

amit ők vendégháznak neveznek, és amiről a miniszterelnök azt állítja, hogy mezőgazdasági üzem, ott több szoba van, moziterem, szivarszoba, és hasonlók.

Ezeket egyelőre nem tudom bizonyítani, mert az ezekről készült képeket nem kaptam meg. A széf jelenléte is ilyen: többen, egymástól függetlenül állították, de bizonyítékom egyelőre nincs róla. Viszont arra már tudtam egy nagyon komoly bizonyítékot bemutatni, hogy ez nem üzem, hanem lakóépület: egy honfitársunk hívta fel a figyelmemet arra, hogy nyilvános adatként elérhető az épület energiatanúsítványa, amely szerint az új épület lakóépületként van besorolva.

– Tehát amit eddig Ön állított, azt most papírral is alá tudja támasztani. De azokról a képekről, amelyeket kap, tudja minden kétséget kizáróan állítani, hogy valóban Hatvanpusztán készültek? Hiszen ha látunk egy alagsort páncélajtóval, az akár máshol is lehet.

– Erről láttam videót, amelyen belépnek egy folyosóra, ami ugyanaz a folyosó, amiről aztán képeket kaptam. Így

a videó elején látható külső nézet összeköthető azzal a belső térrel, melyet a publikálható fotókon láthatunk.

– Tehát ez az az eset, amikor egy olyan videóra tud hivatkozni, amit nem tud megosztani, de látott, és így tudja azonosítani a helyszíneket?

– Igen.

– Említette azt is, hogy a dolgozóktól származó információk szerint az egyik boltozott járat kívülről vastag betonnal van megerősítve, míg belül díszes burkolat van. Erről is van bizonyíték?

– Igen, ezt megerősítette egy olyan drónfelvétel, amit magyar fotósok készítettek, amikor fölé repültek. Azokon jól látszik, hogy ezek a járatok valóban vasbetonnal vannak megerősítve.

– Beszéljünk egy kicsit arról, hogyan készülhetnek ezek a képek. Hiszen tudjuk, hogy az ott dolgozóktól elveszik a telefonokat. Vannak, akik kijátszották ezt, becsempésztek készüléket, és kockáztatták a munkájukat?

– Ez nem olyan nehéz. Ha lead egy telefont, de van egy másik (nekem is kettő van), akkor könnyen megoldható. Az egyik forrásom például elmondta, hogy

volt egy régi telefonja, amit csak zenehallgatásra használt, és az nála maradt, azzal készítette a képeket.

Az éberség természetesen csökkenti a lehetőségek számát, de nem zárja ki teljesen.

– Térjünk rá a műemlék-rombolás ügyére. Itt egy nagyon komoly állítást tett: azt mondta, hogy ez lehet Orbán Viktor egyik „banánhéja”. Meg is mutatta, hogy belül itong van, azon vasbeton, és végül apró tégla. Tehát ön szerint egy műemléket gyakorlatilag porig romboltak. Mennyit lehet kapni egy ilyen rombolásért, és hogyan lehet bizonyítani, hogy ki rendelte el?

– Itt nemcsak műemlék-rombolásról van szó, hanem hivatali visszaélésről is. Egyszerűen nem lehetett volna ezt engedélyezni. Végigjártam ezeket a hivatalos utakat, nem volt könnyű, de kaptam válaszokat a kormányhivataltól. Kiderült, hogy megadták az engedélyt. Aki kiadta az engedélyt, az nyilván vádalkuval majd elmondhatja, ki utasította erre. Hadd ne mondjak most konkrét büntetési tételeket, de nagyon súlyos bűncselekményről van szó.

Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát.

Hatvanpuszta ledózerolása körülbelül ugyanilyen súlyú ügy, mivel kiemelt műemléki besorolású épület volt.

– Beszéljünk egy kicsit a politikai vetületéről is. Orbán Viktor mostanában beszél is Hatvanpusztáról az úgynevezett interjúiban.

– Igen, valószínűleg azért, mert érzékeli, hogy ez ügyben mondania kell valamit. Nyilván mérik, hogy ez a téma a fideszes szavazókat is zavarba hozza, ezért reagál rá.

– Csakhogy mindig ugyanazt mondja: hogy ez egy majorság, és az édesapjáé, kérdezzük meg az édesapját. Aztán amikor megkérdezik, ő nem válaszol.

– Lehet, hogy ma már úgy gondolja, okosabb lett volna hallgatni. Ha nem mentünk volna oda több ezer emberrel, talán még jó ötletnek is tűnt volna. A propaganda sok mindent el tud hitetni, de én hálás vagyok annak a több ezer embernek, aki eljött, és segített leleplezni ezt az ordas hazugságot.

– Attól nem tart, hogy a most meghirdetett bejárásokkal idővel elkopik a téma?

– Ezeket közkívánatra hirdettem meg, sokan jelezték, hogy a nyári szünet miatt nem tudtak eljönni. Szívesen megmutatom nekik. Persze minden téma előbb-utóbb „elkopik”, de a rendszer lényege épp az, hogy újabb és újabb ügyekkel feledtessék az előzőeket. Ez a téma viszont azért került újra elő, mert maga a miniszterelnök hozta fel, nyilván azért, mert azt mérik, hogy ez még a fideszeseket is zavarba hozza. Ezért ez ellenzéki feladat: ne hagyjuk elcsendesedni ezt a témát.

Az interjú után nem sokkal a képviselő újra Hatvanpusztán járt, ahol a biztonsági örök két autóval jelentek meg, és le akartak szorítani az útról. Végül az egyik autójuk járt pórul, és felborult. Az incidensről kétszer is posztolt Hadházy Ákos, a Szeretlek Magyarországnak pedig ezt mondta:

– Mit gondol, mi volt a céljuk ezzel? Megfélemlítés? Vagy több?

– Ha ezt parancsra csinálta a biztonsági őr, akkor igen, a megfélemlítés miatt adták a parancsot. Ha önszorgalomból, akkor lehetett mögötte egy megfelelési kényszer a főnöke felé, de persze szimpla gyűlölet is felém.

– Mit tervez? Feljelentést tesz? Későbbiekben folytatja-e a birtok felderítését, akár egyedül is, vagy inkább visz magával több embert?

– Én azt hiszem, már mindent felderítettem, amit lehet. De igen, a cél az, hogy minél többen személyesen meggyőződjenek arról , hogy mi folyik ott. Ezért is ajánlom fel, hogy aki augusztus elején lemaradt, de szeretné saját szemével látni, hogy mi folyik ott, azt egy újabb időpontban elviszem - akár több alkalmat is szervezhetünk. De egyedül biztosan nem megyek vissza oda.

– Mi lehet a teendő egy új kormány számára ezzel az ingatlannal? Vannak, akik a megnyitásáról beszélnek. Mi ennek a realitása?

– A kérdés az, hogy a rendszerváltás választáson történik-e, vagy egy elcsalt választás után egy hibrid forradalommal, esetleg forradalommal, ha az kell. A cél nyilván az, hogy az elkövetők ne élvezhessék ezt a lopást. Hogy az épület sorsa mi lesz, az más kérdés. Például meg lehet vizsgálni azokat a számlákat, amelyek alapján az autópálya-építésekhez követ vásároltak. Ezeknek jogi következményei is lehetnek, hiszen

a miniszterelnök apja 30-40%-os haszonnal adja el a követ, míg más bányák 3-4%-os haszonnal dolgoznak. Ez nyilvánvaló hűtlen kezelés, és innen el lehet jutni a kastélyig is.

– Ön szíve szerint milyen funkcióban látná Hatvanpusztát 2026 után?

– Például nagyon szép hely lenne egy szanatórium számára. Nagyon alkalmas lenne rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET: