A magyar kormány júliustól engedélyezi az orosz és belarusz vendégmunkások számára, hogy Nemzeti Kártyával lépjenek be az országba, írja a Forbes.
Korábban is volt már példa arra, hogy nem EU-s állampolgárok, például ukránok és szerbek, Nemzeti Kártyával vállaljanak munkát Magyarországon. A rendszer nem újdonság, de
mostantól összesen nyolc országból, köztük Oroszországból és Belaruszból is igényelhető ez a munkavállalási forma.
A Nemzeti Kártya és a tartózkodási engedély között több különbség is van, de a két legfontosabb, hogy
a Nemzeti Kártya esetében nem szükséges munkaerőigényről szóló igazolást benyújtani
,
és lehetőséget biztosít családegyesítésre is.
A Forbes szerint az orosz vendégmunkások beutazásának megkönnyítésére egyetlen lehetséges magyarázat a Paks II beruházás lehet. Az épülő foktői és paksi munkásszállások kapacitása arra utal, hogy nagyszámú orosz munkás érkezhet az országba.
Ugyanakkor a lap arról is ír, hogy
a Nemzeti Kártya feltételeinek megváltoztatása a Nemzetközi Beruházási Bank – közismert nevén az orosz kémbank – szankcionálása miatt történhetett.
A bankot tavaly helyezte tiltólistára az Egyesült Államok, miután 2019-ben teljes diplomáciai és adómentességet kapott Magyarországon.
„Amikor az amerikaiak szankcionálták a Nemzetközi Beruházási Bankot, akkor ez a kiskapu is megszűnt. Nem azonnal, de megszűnt. Most ezzel a Nemzeti Kártyával, hacsak nincs a jogszabályba beépítve valami ezt kizáró fék, akkor egy nagyon hasonló dolog történhet:
nagy számban jöhetnek be oroszok újra anélkül, hogy ez célhoz vagy magyarázathoz lenne kötve”
– mondta Rácz András Oroszország-szakértő a lapnak.
Rácz szerint ez komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet.
A magyar kormány júliustól engedélyezi az orosz és belarusz vendégmunkások számára, hogy Nemzeti Kártyával lépjenek be az országba, írja a Forbes.
Korábban is volt már példa arra, hogy nem EU-s állampolgárok, például ukránok és szerbek, Nemzeti Kártyával vállaljanak munkát Magyarországon. A rendszer nem újdonság, de
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megrázó felvételek kerültek nyilvánosságra a szolnoki befogadó otthonról: kikötözték, molesztálták és bántalmazták a gyerekeket
Az RTL házon kívül című műsorában feltárták, hogy milyen borzalmas körülmények között szállásolták el a gyerekeket, akik közül nem egyet szexuális bántalmazás is ért.
Másfél éves kisfiú kendővel a radiátorhoz kötve, egy ötéves gyerek csuklója megvagdosva, koszos matracokon alvó tinédzserek, berúgott üvegajtók - ilyen felvételeket közölt a szolnoki befogadó otthonból az RTL vasárnap.
A Házon kívül riportja szerint az intézmény a megyében élő családokból kiemelt, gyakran bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekeket fogadja, viszont a fiatalok a látottak alapján talán még rosszabb helyzetbe is kerülnek.
Volt lakók és dolgozók is azt állítják, hogy egyes felügyelők ittasan bántalmazták a gyerekeket, kislányokat zaklattak szexuálisan, de a vezetőség jelzések ellenére eltussolta ezeket az ügyeket.
„Mentem volna a szobámban, és akkor magához ölelt és elkezdte fogdosni a melleim. Próbáltam ellökni magamtól, de nem engedett”
– mondta egy fiatal lány, aki két hónapot töltött Szolnokon, miután saját kérésére állami gondozásba került.
A lány azt mondja, sokszor bántották korábban, ezért is szökött meg otthonról, de a befogadó otthonról a mai napig rémálmai vannak.
Magyar Péter a Facebookon reagált a riportra. Mint írta, a beszámoló döbbenetes, ahogy annak lehetősége is, hogy a bántalmazások és visszaélések ellen fellépő gondozókat elhallgattatták vagy ellehetetlenítették.
A gyermekvédelem vezetői és az Orbán-kormány felelősei nyaralnak és hallgatnak. Elég volt! Oszd meg, hogy a tízmilliárdos jachtokon nyaraló miniszterekhez is eljusson!
- fűzte hozzá a TISZA Párt elnöke.
Másfél éves kisfiú kendővel a radiátorhoz kötve, egy ötéves gyerek csuklója megvagdosva, koszos matracokon alvó tinédzserek, berúgott üvegajtók - ilyen felvételeket közölt a szolnoki befogadó otthonból az RTL vasárnap.
A Házon kívül riportja szerint az intézmény a megyében élő családokból kiemelt, gyakran bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekeket fogadja, viszont a fiatalok a látottak alapján talán még rosszabb helyzetbe is kerülnek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Belügyminisztérium azzal érvelt a bíróságon, hogy Takács Péter „nem pontosan fogalmazott”, amikor 70-80 döntés-előkészítő anyagról beszélt
A K-Monitor újabb pert indított a Belügyminisztérium ellen, hogy nyilvánosságra hozzák a magyar egészségügyről méregdrágán készült tanulmányok tartalmát.
A K-Monitor újabb pert indított a Belügyminisztérium ellen, hogy kiderítse, a kormány 2020 óta milyen tanulmányokat és szakértői anyagokat készíttetett százmilliókért az egészségügyi rendszer állapotáról és átalakításáról. A civil szervezet azt a listát követeli, amelyre Takács Péter egy áprilisi nyilatkozatában utalt - a BM szerint tévesen.
Mint ismert, a bíróság júliusban beidézte az egészségügyi államtitkárt, aki nem jelent meg a tárgyaláson, mondván, nem kapta meg az idézést. A bíró akkor a K-Monitor javára döntött, amelynek értelmében a Belügyminisztérium ki kell, hogy adja a titkos dokumentumokat, ám ez ellen fellebbezést nyújtottak be.
A tárca álláspontja az, hogy Takács nem pontosan fogalmazott, amikor az utcán adott interjúban a tanulmányok számáról beszélt. Erre a nyilatkozatra alapozva a K-Monitor 70-80 anyagot keres a BM-en, amely viszont azt állítja, mindössze kettő létezik: egy, a hálapénz kivezetéséről szóló 2023-as hatástanulmány, amelyet 2024-ben nyilvánosságra hoztak, valamint egy, a Boston Consulting (BCG) által készített tanulmány.
Utóbbi egy több száz oldalas anyag, amelyet 2020-ban rendelt meg a minisztérium, 780 ezer euróért (mai árfolyamon kb. 308 millió forint plusz áfáért). A dokumentum az egészségügy átalakításáról szól, de tíz évre titkosították.
Mint emlékezetes, Takács Pétert áprilisban kereste meg a Partizán azzal, hogy a kormány miért nem hozza nyilvánosságra a BCG-tanulmányt. Az államtitkár akkor azt mondta: az „egy döntés-előkészítő anyag, mint annyi más, 70-80 ilyen van csak az egészségügyi ágazatban”. Hozzátette: azért titkos, mert „döntés-előkészítő, amiben egy csomó minden olyan van, amelyet a kormány nem szeretne megvalósítani, de alkalmasak arra, hogy hergeljék vele az állampolgárokat”.
A K-Monitor a BCG-tanulmány nyilvánosságra hozataláért korábban indított perben másodfokon nyert, ám a Kúria az elsőfokú, a BM-nek kedvező döntést hagyta helyben, így az anyag titkos maradt. Az Alkotmánybíróság később elutasította a szervezet panaszát, ezért a dokumentum jelen állás szerint 2030-ig nem válhat megismerhetővé. A civil szervezet viszont nem adja fel, a pereskedés újabb fordulója novemberben kezdődik.
A K-Monitor újabb pert indított a Belügyminisztérium ellen, hogy kiderítse, a kormány 2020 óta milyen tanulmányokat és szakértői anyagokat készíttetett százmilliókért az egészségügyi rendszer állapotáról és átalakításáról. A civil szervezet azt a listát követeli, amelyre Takács Péter egy áprilisi nyilatkozatában utalt - a BM szerint tévesen.
Mint ismert, a bíróság júliusban beidézte az egészségügyi államtitkárt, aki nem jelent meg a tárgyaláson, mondván, nem kapta meg az idézést. A bíró akkor a K-Monitor javára döntött, amelynek értelmében a Belügyminisztérium ki kell, hogy adja a titkos dokumentumokat, ám ez ellen fellebbezést nyújtottak be.
A tárca álláspontja az, hogy Takács nem pontosan fogalmazott, amikor az utcán adott interjúban a tanulmányok számáról beszélt. Erre a nyilatkozatra alapozva a K-Monitor 70-80 anyagot keres a BM-en, amely viszont azt állítja, mindössze kettő létezik: egy, a hálapénz kivezetéséről szóló 2023-as hatástanulmány, amelyet 2024-ben nyilvánosságra hoztak, valamint egy, a Boston Consulting (BCG) által készített tanulmány.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hétfő délelőtt hazaérkezett Kapu Tibor, Magyarország második kutatóűrhajósa.
A Tibort szállító repülőgép nem sokkal 11 óra után gördült be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Az űrhajóst családja mellett Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Farkas Bertalan űrhajós, valamint Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó fogadta a reptéren.
A magyar űrhajós utoljára 8 hónapja volt Magyarországon, a felkészülés szünetében.
Az Axiom-4 küldetés négyfős legénysége, köztük Kapu Tiborral, 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol több mint 60 kísérletet végeztek el. A Dragon űrkapszula július 15-én több mint 260 kilogrammnyi rakománnyal tért vissza, benne a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.
Hétfő délelőtt hazaérkezett Kapu Tibor, Magyarország második kutatóűrhajósa.
A Tibort szállító repülőgép nem sokkal 11 óra után gördült be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Az űrhajóst családja mellett Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Farkas Bertalan űrhajós, valamint Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó fogadta a reptéren.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Augusztus 18-án, hétfőn hazatér Magyarországra Kapu Tibor.
A magyar űrhajós 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson az Axiom–4 küldetés tagjaként, ezalatt több mint 60 kísérletet hajtott végre.
A Dragon űrkapszula július 15-én landolt, fedélzetén több mint 260 kilogramm rakománnyal, köztük a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.
Kapu Tibor földet érését követő rehabilitációja Houstonban zajlott, amelyet a Semmelweis Egyetem szakemberei személyesen felügyeltek.