Tábor Áron: Sokan attól tartanak, ha Grönlandon történne valami erőszakos cselekmény, az az egész NATO-t megbénítaná
Francia, svéd, német és norvég katonák is a Grönlandra indultak indultak. Hivatalosan Operation Arctic Endurance néven futó hadgyakorlaton vesznek részt, ugyanakkor mindez üzenet Trumpnak: kiállnak Dánia mellett. Sok szakértő szerint ha a NATO legerősebb tagállama katonai erővel akarná elragadni egy szövetségesének a területét, ez olyan bénultságot eredményezhet a szövetségben, amit Putyin kihasználhatna keleten.
A katonákat azután indították útnak, hogy Wahingtonban találkozott az amerikai, a dán és a göndlandi külügyminiszter, de az jottányit sem közeledtek, az európaiak világossá tették, hogy együttműködésről igen, területek átadásáról nem lehet szó. Egyelőre abban tudtak megegyezni, hogy egy munkacsoportot alakítanak, a kérdés megvitatására. Trump Grönlanddal kapcsolatos követeléseiről Tábor Áron amerika-szakértővel beszélgettünk.
— Az Egyesült Államok a második világháború után 80 évig, a leghidegebb hidegháborús időkben is megvolt Grönland annektálása nélkül. Miért gondolja Trump hirtelen, hogy a sziget alapvetően fontos az USA biztonságához?
— Grönlandnak a hidegháború alatt is fontos stratégiai lokációja volt. Az Egyesült Államok már a második világháború után rögtön, talán 1946-ban, tett is egy ajánlatot a megvásárlására, de Dánia akkor ezt elutasította.
— Aztán 1949-ben létrejött a NATO.
— Valószínűleg a NATO keretében az lett az értékelés, hogy nincs szükség konkrét fizikai annexióra. Az egész második világháború utáni rendszerben az amerikai hegemónia nem azon az alapon épült fel, hogy az Egyesült Államok direkt területeket szerez meg. Inkább az a rendszer alakult ki, hogy szövetségeseket szerez, akik aztán területeket biztosítanak számára. Nem adják át a szuverenitást, de engedik, hogy az Egyesült Államok például katonai célra használja azokat. 1951-ben Dániával kötöttek egy ilyen megállapodást, ami létrehozta Grönlandon a Thule Légibázist, amit ma már Pituffik Űrbázisnak hívnak.
A hidegháború idején több ezer amerikai katona is állomásozott ott. Jelen pillanatban ez a szám 100-150 főre csökkent, de az amerikai katonai erő továbbra is jelen van. Hogy Trumpnak miért pont most jutott eszébe Grönland, annak több oka lehet. Vannak olyan tendenciák, amik miatt az értéke hirtelen megnőtt. Ilyen a globális felmelegedés, ami miatt korábban nem hajózható útvonalak válnak elérhetővé, és a szigeten feltételezett ásványkincsek, ritkaföldfémek, uránium, földgáz, kőolaj kiaknázása is gazdaságosabbá válhat. Illetve ott van Kína és valamennyire Oroszország is, de főleg Kína befolyásáról beszélnek egyre többet. Trump hivatalos indoklása szerint ha az Egyesült Államok nem biztosítja Grönland biztonságát, az hamarosan kínai vagy orosz befolyás alá kerülhet. Persze arra nincs semmilyen nyilvánosan elérhető információ, hogy Oroszországnak vagy Kínának lennének ilyen tervei. Ráadásul ehhez nem is kellene a szigetet az USA területévé tenni, hiszen
De úgy tűnik, a venezuelai események hatására Trump felbátorodott, és a „megtehetem, tehát megteszem” elvét hirdeti: mivel az USA rendelkezik az erővel, dominálnia kell az egész nyugati féltekét, és ebbe a környéket is beleérti.
— Lehet, hogy ez az egész csak egy belpolitikai indíttatású kommunikációs hadjárat, amivel Trump a sikertelenségéről és az ICE botrányairól akarja elterelni a figyelmet? Grönland ügyében meg hosszú tárgyalások után megállapodnak további támaszpontok 99 éves használatáról?
— El tudom képzelni, hogy ez lesz a végkifejlett. Bár sokat beszélnek róla, még a Republikánus Párt vezető kongresszusi képviselői sem mondják, hogy Grönlandot katonai erővel el kellene foglalni. Lehetséges, hogy Trump nyomásgyakorlása akadályokba ütközik, és a helyzet deeszkalálódik. Erre utal a tegnapi találkozó is Marco Rubio, J.D. Vance, valamint a dán és a grönlandi külügyminiszterek részvételével, ahol megalapítottak egy munkacsoportot, ami majd sokáig elemzi a helyzetet. Úgy gondolom, Trump személyes megközelítésében tényleg nagy szerepe van a birodalmi nagyságnak. Elég árulkodó volt a New York Timesnak adott interjújában tett megjegyzése, hogy ez tulajdonképpen egy pszichológiai szükséglet az ország számára. Grönland megszerzése lenne az amerikai történelem legnagyobb területnövekedése, felülmúlva a Louisiana-vásárlást és Alaszka megszerzését is.
A belpolitikai szempontok is szerepet játszanak. Az első elnöki ciklusa, főleg a második fele, belpolitikai szempontból elég szenvedős volt. Sok a költségvetési vita, a bevándorláspolitika sem tűnik sikeresnek, és most már arról beszél, hogy az úgynevezett Insurrection Act-et (a felkelésről szóló törvényt) is életbe léptetné, hogy rendet tegyen Minnesotában. Elképzelhető, hogy a külpolitikában próbál nagy sikert felmutatni, de egy friss CNN-felmérés szerint az amerikaiak többsége ezzel sem ért egyet. A külpolitikáját 60% elutasítja, és konkrétan Grönland katonai megszerzését 75% ellenzi. Ez nem azt mutatja, hogy ez egy különösebben támogatott politika lenne.
— Nemcsak Dánia, de más európai szövetségesek is jelezték, hogy el a kezekkel Európától. Grönland ugyan nem része az EU-nak, a NATO-nak igen. Eközben a szigeten létezik egy függetlenségi mozgalom is. Ezt most félretették? Hiszen ha Grönland függetlenné válna, kikerülne a NATO-ból is.
— Érdekes beszámolók vannak arról, hogy Grönland Dániával kötött legutóbbi megállapodásában, amellyel széles körű önrendelkezést kaptak, szerepel egy kitétel, miszerint Grönland népszavazást kérhet a függetlenségről. Jelenleg a grönlandi vezetők ezt valószínűleg nem léptetnék életbe, még ha lenne is támogatottsága. A szigetnek ugyanis nincs önálló katonai ereje, Dánia jelenti a biztonsági garanciát, ráadásul segélyeket és támogatásokat is kap, hogy élvezhessék a skandináv jóléti állam előnyeit, még ha a grönlandiak gyakran másodrendű állampolgárnak is érzik magukat.
De vannak belső feszültségek. A New York Times írt egy belső megbeszélésről, ahol a grönlandi törvényhozás egyik bizottságának vezetője összeveszett a dán vezetőkkel, mondván, a grönlandiak nem kapnak elég beleszólást a saját sorsukba. Erre válaszul Dánia most látványosabban próbálja bevonni a grönlandi vezetőket a folyamatokba, miután olyan kritikák is elhangzottak, hogy Koppenhága neokolonialista logikával kezeli az ügyet.
— Közben kiderült, hogy nemcsak Dánia, de Svédország, Norvégia, Németország és Franciaország is katonákat küld Grönlandra, hivatalosan gyakorlatozni. A dán külügyminiszter pedig arról beszélt, Grönland Dánián keresztül a NATO tagja is, és az 5. cikkely hatálya alá tartozik, amely kollektív védelmet nyújt, ha támadás érné. Mennyire gyengítheti meg ez a konfliktus a NATO-t?
— Sokan attól tartanak, hogy ha Grönlandon történne valami erőszakos cselekmény, az az egész NATO-t megbénítaná. Még nem volt példa arra, hogy egy NATO-tagállam egy másikkal direkt fegyveres konfliktusba kerüljön, bár a 70-es években Ciprus kapcsán voltak összetűzések Törökország és Görögország között.
Sokan attól tartanak, hogy ha Oroszország egy ilyen helyzetben próbára tenné a NATO védelmét a keleti határon, a szövetség nem tudna aktívan fellépni. Ez nagyon meggyengíthetné a NATO elrettentő erejét. Érdekes, hogy az Oroszország–Ukrajna-ügyben Trumpnak pont ma volt egy olyan megnyilvánulása, amiben megint mintha azt mondta volna, hogy a béke akadálya Zelenszkij, és nem Putyin. Sok ingadozást látunk, de tény, hogy ez a hozzáállás bármikor változhat.
— A felelős döntéshozók, befolyásos politikusok látják ezt a veszélyt? Van párbeszéd arról, hogy egy Grönland elleni akcióval komolyan veszélybe sodorhatják az európai békét?
— Azt hiszem, ezt felismerik. Chris Coons, egy delaware-i demokrata szenátor a közeljövőben egy delegációval Európába, többek között Dániába utazik, hogy megnyugtassa az európai partnereket arról, hogy az amerikai kongresszusban látják ezeket a veszélyeket. Úgy tudom, a delegációban republikánusok is lesznek. A republikánus oldalon sokan valószínűleg attól félnek, hogy ha élesen megszólalnak Trumppal szemben, úgy járnak, mint azok a szenátorok, akik a venezuelai akció kapcsán a kongresszus jóváhagyását kérték a további lépésekhez. Azt az öt republikánus szenátort, aki ezt megszavazta, Trump név szerint kezdte támadni, és ketten azóta már meg is változtatták az álláspontjukat. Ez mutatja, hogy
miközben valószínűleg sokan látják a veszélyeket és nem akarnak a szövetségesekkel szemben politizálni.
— Pár napja a világsajtó arról írt, hogy órákon belül katonai akció indulhat Irán ellen, ami végül elmaradt. Irán nem Venezuela, egy beavatkozás ott sokkal bonyolultabb lenne. Elképzelhető, hogy Trump mégis belevág?
— A találgatásokat szinte kizárólag Trump egyetlen, meglehetősen eltúlzott bejelentésére alapozták, amiben azt üzente, hogy „Amerika mellettetek áll, segítségetekre siet”. Emellett persze a katonai személyzet mozgásából is lehetett következtetni arra, hogy valamilyen akció megfontolás alatt áll. Aztán viszont jött a fordulat: Trump közölte, hogy az iráni vezetők megnyugtatták, abbahagyják a politikai foglyok kivégzését. Hogy ezt mire alapozza, az persze kérdés. Vannak olyan források, amelyek szerint ez csak elterelés, és a döntés már megszületett egy katonai akcióról. Ahogy a Trump-adminisztráció külpolitikáját látom, ha lesz is valami, az a tavaly nyárihoz hasonló, korlátozott beavatkozás lesz. Nem egy elhúzódó háború, ami az iráni politikai rendszer megdöntésére irányul, hanem célzott csapások a Forradalmi Gárda vagy a nukleáris létesítmények ellen.
Persze lehet, hogy a rendszer már annyira instabil, hogy egy külső beavatkozás felgyorsíthatja az összeomlását. De Trump számára ott a kockázat: mi van, ha csinál valamit, de nem lesz eredménye? Akkor vagy eszkalálja a helyzetet, amit elvileg nem akar, vagy visszalép, ami kudarcot jelentene.
— Milyen jó lenne az USA-nak, ha visszatérnének a 70-es évek, amikor Irán még komoly szövetségesük volt a Közel-Keleten. Elképzelhető, hogy ezért tesznek most proaktív lépéseket?
— Igen, másrészt viszont a helyzet hasonló a venezuelaihoz. Az, hogy a vallási vezetést megtörik, ahogy Madurót is sikerült eltávolítani, nem jelenti azt, hogy a helyén egy nyugatos, demokratikus, USA-barát erő jön létre. Lehetséges, hogy különböző iráni nacionalista erők kerülnek hatalomra. Nem vagyok az iráni politika szakértője, de nem gondolnám, hogy egy egyszerű beavatkozással vissza lehetne hozni a 70-es éveket. Az a rendszer is egy autokrácia volt, ami nem véletlenül termelte ki a saját forradalmát. Az iráni politika elég rétegzett. Ott van például a korábbi elnök, Ahmadinezsád, aki annak idején a legharcosabb Amerika- és Izrael-ellenes hangot ütötte meg, de nem tartozik a vallási keményvonalasokhoz, és az utóbbi időben sokszor ellenzékiként, egyfajta populista-nacionalista irányvonalat képviselve jelent meg. Ez egy nagyon komplikált helyzet lenne.
— Beszéljünk az ICE (Bevándorlási és Vámügyi Bűnüldözési Hivatal) botrányos fellépéseiről. Miért van erre szükség? A képeket látva az embernek egy 21. századi disztópia jut eszébe.
— A Trump-féle retorika szerint azért, mert a helyi, például a minnesotai hatóságok nem tudták megfelelően kezelni az illegális bevándorlást, a bevándorlók pedig kijátszották a rendszert. Ennek van valóságalapja, kiderültek például pénzügyi csalások, amibe Tim Walz minnesotai kormányzó is belebukott. De amit Trump ehhez hozzátesz a nemzetbiztonsági kockázatokról, a bűnözés és a bevándorlás összekapcsolásáról, az megalapozatlan. Az amerikai határon, például a reptereken a határőrök lényegében élet és halál urai. Ha egy nem amerikai állampolgárról azt mondják, nem jöhet be, akkor nincs fellebbezés, mehet haza. Most mintha ez a törvények felett álló hatáskör az ICE-nak köszönhetően az ország belsejében is elterjedne.
Ez nagyon ellentmond annak az amerikai hagyománynak, hogy a szövetségi védelem és adóbeszedés kivételével a legtöbb jogkört állami vagy helyi szinten kell tartani. Ebben az értelemben ezek a fejlemények valóban aggasztóak ezek a fejlemények.
— A legfőképpen az aggasztó, hogy ágyúval lőnek el a verébre, ahogy az állig felfegyverzett alakulatok sétálgatnak a városokban. Vagy tényleg ilyen drámai a bevándorlási helyzet?
— Nem hiszem. De nyilván hozzátartozik a megértéshez az is, hogy az Egyesült Államokban a fegyvertartás jogon miatt eleve minden rendőrség sokkal jobban felfegyverzett, mint az európai megfelelőik. De most inkább tényleg úgy tűnik, hogy ez pusztán erődemonstráció.
ami után viszont még inkább indokolt lehet például ezt a bizonyos insurrection act-et életbe léptetni.
— Már két ember is meghalt, akiket az ICE tagjai lőttek le, az első esetről készült videók után elég nagy volt a felháborodás. Nem gondolkoztak el azon, hogy visszavonják az alakulatokat?
— Nem úgy tűnik, hogy a Trump vagy a Trump-kormány ezen gondolkozna. Itt a bíróságoknak lesz még szerepük. Az első incidens, ami Minneapolisban történt, visszafelé sült el politikai értelemben. Még republikánusok is azt mondják, hogy elhibázott volt. Vizsgálatot követelnek, olyan ember is, mint Joe Rogan, akinek fontos szerepe volt Trump győzelmében, mivel Trump, ellentétben Kamala Harris-szel elment Rogan országosan ismert podcastjába. Joe Rogan azt mondta, hogy miközben nem tudhatja, hogy mit élt át ez az ember, aki az ICE ügynökeként ott állt, de teljesen indokolatlannak tűnik a cselekedete, és hogy ez felháborító.
— Trump második ciklusával kapcsolatban többször felmerül a polgárháború emlegetése. Ezzel az ICE-üggyel nem léptek közelebb egy ilyen sötét forgatókönyv felé?
— A 19. századi értelemben nem. Akkor két jól meghatározott terület állt egymással szemben. Persze most is vannak republikánus és demokrata államok, de azokban is mozaikszerűen vannak republikánus és demokrata szavazók. Nincsen két földrajzilag elkülöníthető régió. Viszont, ami felmerült például a Charlie Kirk gyilkosság idején is, hogy
Nyilván ezért lenne arra szükség, hogy minden oldalról ezt mérsékeljék, nyilván ebben a legnagyobb felelőssége az elnöknek van, ahogy ezeket a különféle csoportokat használja, hogy a céljainak megfelelően adott esetben eszkalálja a konfliktusokat.
