SZEMPONT
A Rovatból

Tábor Áron: Donald Trump elszámolta magát, amikor úgy gondolta, Venezuela után az iráni is egy könnyű, pár napos katonai akció lesz

Mindenképpen számolni kellett volna azzal, hogy Irán is az eszkalációt választja - mondja az Amerika-szakértő, aki szerint Trump erős kezű vezetőként szeretné mutatni magát, de egy elhúzódó háború komoly politikai kockázatokat jelent neki a félidős választásokon.


Donald Trump már arról beszél, hogy beleszólást akar az iráni háború első órájában megölt Hamenej ajatollah utódjának kiválasztásába, és Hamenej fiát teljesen elfogadhatatlannak tartja. Pedig a hírek szerint épp ő a legesélyesebb jelölt, ami a keményvonalasok győzelmét jelentené Iránban, amely amúgy is egyre keményebben áll bele a konfliktusba. Folyamatosan támadja drónokkal és ballisztikus rakétákkal a környező közel-keleti országokat, valamint Izraelt, és már Libanonban is fellángoltak a harcok, ahol aktivizálta magát az Irán által támogatott Hezbollah. De Irán olyan országok ellen is akciót indított, mint Ciprus, Törökország és Azerbajdzsán, bár az utóbbiakat az irániak tagadják.

Közben a világgazdaság egyre idegesebb, a tőzsdék esnek, és az üzemanyagárak folyamatosan emelkednek, miután Irán lezárta a Hormuzi-szorost, ahol a világ olajkereskedelmének ötöde haladt át. Miért indíthatta el Amerika ezt a háborút, mi a célja vele, és mennyire könnyen tud Trump kihátrálni belőle, ha esetleg rosszul alakul? Erről beszélgettünk Tábor Áron amerika-szakértővel.

— A katonai erődemonstráció a diplomáciai nyomásgyakorlás része volt, vagy párhuzamosan készültek egy támadásra is, és a tárgyalás csak elterelő hadművelet volt?

— Nyilván most még nehéz pontosan megítélni, hogy milyen gondolatok játszódtak az amerikai elnök és a döntéshozók fejében. De arra mutatnak a jelek, hogy valóban két szálon futott ez a történet: volt egyfajta katonai felépítkezés és a hadiflotta megjelenése, és emellett egy diplomáciai folyamat, amely nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy sikerüljön. Ugye ezt kényszerítő diplomáciának, angolul coercive diplomacy-nak szokták hívni, amikor egy katonai jelenlét ad nyomatékot annak, hogy milyen jellegű megállapodást várnának el. Ennek a kényszerítő diplomáciának különböző fokozatai vannak. Az egyik végső formája az úgynevezett ágyúnaszád-diplomácia, angolul gunboat diplomacy, amit inkább Latin-Amerikában láttunk az Egyesült Államoktól. Annyit lehet tudni a kiszivárgott források alapján, hogy ezeken a tárgyalásokon főleg Jared Kushner, tehát az elnök veje vett részt, valamint mások is, akik korábban az orosz–ukrán tárgyalásokban is részt vettek. Állítólag

ők elég egyértelműen az irániak tudomására hozták, hogy ha nem olyan megállapodás jön létre, ami az amerikaiak számára kedvezőnek számít, akkor abból katonai akció lesz.

Hogy emellett ez a diplomácia mennyire tekinthető jóhiszeműnek, arról megoszlanak a vélemények. Jelenleg két teljesen ellentétes nézőpont van. Az egyik, amit az ománi külügyminiszter jelzett a háború megindításának pillanatában, hogy közel volt a megállapodás, ezért is érthetetlen az amerikai akció. Az amerikai értelmezés szerint viszont az irániak nem tettek olyan jellegű engedményeket, amelyek valóban közel lettek volna ahhoz, amit az amerikaiak követelnek. Nyilván megoszlik a téma egyrészt a nukleáris fűtőanyagok és a nukleáris létesítmények kérdésében, amiben állítólag az irániak hajlandók voltak valamennyi engedményre, másrészt a rakétaprogram kérdésében, amit az irániak nem akartak napirendre tűzni. Végső soron, az amerikai értelmezés szerint ezek a tárgyalások nem vezettek sehova, és ezért döntött végül is Trump az akció mellett. De azt hiszem, mondhatjuk, hogy ez nem olyan pillanat volt, amikor valamiféle azonnali harci folyamatot kellett volna megelőzni, tehát a megelőző háború (pre-emptive attack), megállná a helyét. Kívülről nézve inkább az állítható szerintem, hogy nem tűnik úgy, mintha ezen a ponton a diplomáciai folyamatnak meg kellett volna szakadnia. Valószínűleg az amerikaiaknak párhuzamosan már volt egy elképzelésük, hogy ha valameddig nem lesz megállapodás, akkor katonai akció következik.

— Izrael egyenrangú félként vett részt a katonai akcióban?

— Marco Rubio külügyminiszternek volt egy olyan kijelentése, amit később kicsit korrigálnia is kellett, mert abból az a kép alakult ki, mintha az izraeli szövetséges rángatná bele az Egyesült Államokat a konfliktusba. Rubio valami olyasmit mondott, hogy az Egyesült Államoknak azért kell részt vennie ebben a konfliktusban, mert tudták az izraeliekről, hogy mindenképpen lecsapnának Iránra; márpedig ha az izraeliek lecsapnak, akkor Irán válaszolni fog, és ez a válaszcsapás amerikai érdekeltségeket veszélyeztethet, ezért Amerika veszélyben van.

Ez egy kicsit furcsa logika arra, hogyan lesz Amerika veszélyben: úgy, hogy az egyik szövetségese megtámadja Iránt.

Később aztán korrigálták: Amerika anélkül is bement volna a háborúba, tehát nem az volt, hogy az izraeliek rángatták bele. De kialakult egy ilyen kép, és olyan információk is napvilágra kerültek, hogy esetleg az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia is, amelyek regionálisan szintén Irán ellenfelei, ebbe az irányba gyakoroltak nyomást. Tehát ebben az értelemben valóban Izrael nemcsak egyenrangú fél, hanem aktív részes volt abban, hogy ez az egész elkezdődött. Arról is van információ, hogy amikor már szó volt arról, hogy lesz valamilyen katonai akció (ez az Axios értesülése volt legutóbb, az elmúlt napokban), eredetileg március végére, április elejére tervezték azt. A múlt héten viszont volt Netanjahu és Trump között egy telefonbeszélgetés, nyilván titkosított csatornákon, amelyen Netanjahu megosztotta a hírszerzési értesülést Trumppal, hogy szombaton különleges lehetőség nyílik lecsapni egy találkozóra, ahol az ajatollah és fő tanácsadói is részt vesznek, és így hozták előre az akciót. Tehát ennyiben jelentős az izraeli szál.

Számítottak-e arra az amerikaiak és az izraeliek, hogy Irán megpróbálja a konfliktust az egész térségre kiterjeszteni?

— Nem tudom, mivel számoltak. Nyilván

Donald Trump fejében valami olyasmi lehetett, hogy Venezuela után ez is egy könnyű, pár napos katonai akció lesz. Ha így volt, eléggé elszámolta magát.

Több elemző már jelezte előre, még amikor szó volt katonai akcióról, de még nem kezdődött meg, hogy Irán szemszögéből nézve a tavaly nyári, júliusi rövidebb műveletekre visszafogott reakció érkezett: voltak válaszcsapások, de nem az volt a céljuk, hogy nagy kárt okozzanak, és nem az, hogy másokat belerángassanak a konfliktusba. Ha Irán akkor azt a következtetést vonta le, hogy a visszafogott válasz csak felbátorítja az Egyesült Államokat a következő támadásra, azt gondolja, hogy nincs értelme a visszafogott válasznak. Főleg olyan szituációban, ahol a rezsim rögtön az első napokban egy lefejezési támadással szembesül, amikor a túlélésről van szó, előjöhet az, hogy mindent bevetnek. Nem tudom, mennyire gondolták ezt végig azok, akik kitervelték. A nyilvánosság felé kommunikáltakon túl a belső tájékoztatások után a kongresszusi képviselők és szenátorok egy része is elégedetlenkedett, hogy nem nagyon mutatták be, mi az a terv, amit végiggondoltak. Ezzel mindenképpen számolni kellett volna, hogy lehet Irán is az eszkalációt választja.

— Az Egyesült Államok számára mit jelent a kibontakozó olajkrízis? Hiszen a világ első számú olajtermelőjeként a magas árakból hasznot is húzhat. Innen nézve fáj-e nekik a Hormuzi-szoros lezárása?

— Nem vagyok az olajárak szakértője, de arra gondolnék, hogy azért az Egyesült Államok is megérzi, ha ez egy olyan globális energiaellátási, és nemcsak energiaellátási problémává nő, amely más nyersanyagokra is kihat, hiszen ezek a hajózási útvonalak kulcsszerepet játszanak. Ha ilyen gazdasági probléma előjön, megint ott vagyunk, mint a Covid után: az ellátási láncok zavarai miatt hirtelen az egész világban inflációs hatásokkal kell szembesülni. Hiába jó az Egyesült Államok helyzete alapvető energiaforrások terén, ennek a negatív hatásaival ő is szembesül, a szövetségesei is kiszolgáltatottá válnak. Nem hiszem, hogy érdekük lenne, hogy ebből hosszabb távú gazdasági probléma legyen.

— Volt-e Amerikának világosan kijelölt célja ezzel a beavatkozással, és ez mennyiben egyezik azzal, amit Izrael gondol háborús célként?

— Nehéz megmondani, mik az Egyesült Államok céljai. Kiindulhatunk abból az amerikai idő szerint éjjel felvett beszédből, amit Donald Trump szombat délelőtt hozott nyilvánosságra. Abban különböző célokat jelölt meg. Például Irán ne szerezzen nukleáris fegyvereket, hogy megsemmisítsék a rakétakapacitásait, hogy akár teljesen megsemmisítsék Irán haderejét; illetve hogy Irán szövetségesei, proxyjai ne legyenek képesek támadásokat végrehajtani amerikai érdekeltségek és szövetségesek ellen. Ezek elég tág célkitűzések, és ennyiben az izraeli célokkal is egybevágnak. Hogy ezeket pontosan hogyan definiáljuk, az eltérő lehet.

Ha ez elhúzódó katonai akció lesz, el tudom képzelni, hogy lesz egy pont, amikor Donald Trump kijelenti: a célkitűzések teljesültek,

a rendszert „lefejeztük”, visszavetettük a nukleáris programot, csökkentettük a rakéták jelentette veszélyt, és azt mondja, hogy visszavonulunk.

— Cél-e a rezsim megbuktatása?

— Az amerikai célok között nincs felsorolva a rezsimváltás. Ez nem jelenti azt, hogy az amerikaiak ne szeretnének rezsimváltást, egyébként ezt Izrael sokkal határozottabban tűzi ki célként, de az ilyen rezsimváltós háborúkkal az a probléma, hogy Donald Trump korábban épp ezzel szemben építette a saját politikai kampányait. Emiatt hallunk olyan furcsa megjegyzéseket is, mint amikor a védelmi miniszter mondja: „nekünk nem célunk a rezsimváltás, de ettől még a rezsimváltás megtörténik”. Trump pedig arról beszélt, hogy az lenne jó, ha az iráni emberek fellázadnának, nem most, amikor a bombák hullanak, hanem várják ki nyugodtan, és amikor véget ér a háború, akkor majd keljenek fel és döntsék meg a rezsimet. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy nagyon ritkán történik meg, hogy pusztán külső bombázás hatására egy rezsim megbukik. Még akkor is, ha ez a rezsim, mint az iráni esetében, komoly belső ellenállással, elégedetlenséggel találkozik.

Nem nagyon látom, hogy hirtelen belülről rezsimváltás történne: kívülről pedig nagyon nehéz ezt pusztán bombázással elintézni.

Most arról is vannak hírek, hogy az Egyesült Államok esetleg a kurd szövetségeseket felfegyverezné, de az is kérdés, hogy ők önmagukban mire mennének az iráni hatalommal szemben.

— Na meg a kurdok felfegyverzése a törökök rosszallását is kiváltaná. Az emlékeimben 1999-ig kell visszamenni, amikor a NATO Jugoszlávia elleni csapásai annyira meggyengítették a Milosevics-féle rezsimet, hogy utána meg is bukott. De ez inkább kivétel volt, mint szabály.

— Több mint egy év volt a kettő között: 1999 tavaszán volt a beavatkozás, és 2000-ben bukott meg Milosevics, ha nem tévedek. Az akkori intervenció valóban csak kívülről, légi úton zajló beavatkozás volt. Először úgy tűnt, sokkal nehezebben megy, mint gondolták: pár naposra, esetleg egy-két hetesre számítottak, ehhez képest hónapokon át elhúzódó bombázás lett. Az ezzel foglalkozók számára máig kicsit rejtély, hogy adott ponton miért adta meg magát mégis Milosevics. A hatalomból akkor még nem távolították el, de tény, hogy ez hozzájárult a meggyengüléséhez. A mi szempontunkból inkább az az érdekes, hogy a viszonylagos siker hogyan terjesztette el azt az elgondolást az amerikai nemzetbiztonsági, katonai és biztonságpolitikai körökben, hogy ezek az intervenciók könnyen és sikeresen mennek. Később Irak és Afganisztán esetében bebizonyosodott: még ha a kezdeti intervenció nem is akkora feladat, tartós változást elérni sokkal nehezebb.

— Az akkor egy koalíciós hadművelet volt, az a mostani Izrael és az Egyesült Államok akciója. Miért gondolja mégis Trump, hogy az egyébként szövetségeseinek, például Spanyolországnak, kötelezően segíteni kell amerikát ebben a háborúban?

— Függetlenül attól, hogy e katonai akció mellett milyen érvek szólhatnak, és függetlenül attól is, hogy egy kifejezetten kegyetlen, vérengzésre hajló rezsim, és mindenki örülhetne, ha az ajatollahoktól megszabadulnának az irániak, hogy az, ahogy Trump ezt végrehajtja, jelentős kérdéseket vet fel. Megint azt látjuk, mint Ukrajnánál:

akarunk-e olyan világban élni, ahol a legnagyobb állam vezetője lényegében egyedül, vagy egy-két szoros szövetségessel kijelölhet célpontokat,

és valamilyen módon, akár kereskedelmi eszközökkel, büntetést helyez kilátásba annak, aki ezzel nem ért egyet? Ebből a szempontból még a Bush-kormány is jóval megértőbb volt az iraki háború előtt: Bush tulajdonképpen felajánlotta az akkori fő szövetséges briteknek, hogy ha Tony Blair a belpolitikai helyzete miatt inkább kimaradna, akkor maradjon ki. Blair persze benne akart lenni, valószínűleg személyes meggyőződése miatt, de az amerikaiak akkor jobban figyelembe vették a szövetségesek szempontjait, és nagyobb kísérletet tettek arra, hogy mind a nemzetközi, mind a hazai közvélemény előtt jobban igazolják a lépésüket. Amit most látunk, nem volt így felépítve, sem a nemzetközi közösség előtt nem nagyon próbálta az adminisztráció nemzetközi jogi magyarázattal alátámasztani. Ezt még az akciót így-úgy támogatók, mondjuk a kanadai miniszterelnök is elismeri, hogy a nemzetközi jog betűje szerint ez jogellenes katonai akció volt, hiszen nem volt olyan azonnali iráni katonai akció, amit meg kellett volna akadályozni. A belföldi közönség előtt is látszik:

ha megnézzük a felméréseket, az amerikai közvélemény egyáltalán nem sorakozik fel a háború mögé, még akkor sem, ha nincs jó véleménye Iránról.

Pont olyan politikai megosztottságot látunk, mint minden más kérdésben: lényegében aki Trump támogatója, helyesli az akciót; aki Trump-pal elégedetlen, és ez jelenleg 50–60 százalékos többség, az ellenzi.

— Lehet-e ennek valamilyen belpolitikai hozadéka a látótávolságba került félidős választások előtt?

— Ahogy közeledünk a félidős választásokhoz, minden ilyen kérdésnél fel kell vetni, hogy Trump úgy gondolhatja: erős kezű vezetőként akarja mutatni magát, aki Amerikát, annak nagyhatalmi státuszát, még nagyobbá teszi; vagy azt, hogy Amerikának nincs szüksége rá, hogy bárki megmondja, mit csináljon ilyen kérdésekben. A tapasztalat viszont nem ezt mutatja a választói vélekedésekben.

Egy ilyen akció inkább kockázat politikailag is.

Lehetséges, hogy ha nagyon sikeres és nagyon hatékony képet tud mutatni, ideiglenesen megemeli az elnök népszerűségét, de ha elhúzódó háború lesz, egyre kevésbé látjuk az úgynevezett rally ’round the flag jelenséget, és egyre inkább azt, hogy elégedetlenség nő: miért szükséges ez. Most egyenesen úgy tűnik, ideiglenesen sem érvényesül a rally ’round the flag, egyelőre ugyanaz a megosztottság, mint eddig. Nem gondolom, hogy egy külpolitikai témával nyerni tudna Trump a félidős választásokon; viszont veszíteni tud rajta, ha elhúzódó háborúvá válik, amelynek gazdasági és más, begyűrűző hatásai lesznek, az több kellemetlenséget okozhat.

— A Rejtő Jenő-i módon már „megszerzett” Nobel-békedíj mellé vajon közelebb került-e Trump egy sajáthoz ezzel a művelettel?

— Nem gondolnám. Ha eddig bárkinek kétsége volt, most határozottan kijelenteném: 2026-ban nem Donald Trump lesz a béke Nobel-díjasa. Ritkán kap béke-Nobel-díjat valaki, aki háborút indít, még ha körmönfont érveléssel amellett is próbálna érvelni, hogy „a béke érdekében” történik. Háborúindítókat nem szoktak így jutalmazni. Inkább azt érzem, amit valahol a davosi csúcstalálkozó táján már hallhattunk Trumptól és a környezetéből is, hogy megpróbált mindent megtenni a Nobel-békedíjért, ám ha ezt nem honorálják, lehet, hogy ezután kevésbé tesz erőfeszítéseket a béke irányában. Nyilván hangsúlyozni fogja majd, hogy szerinte, bármikor ér is véget a háború, mennyit tett a békéért, és újra előkerülhet az általa vezetett békekezdeményezés is. A konfliktusban eddig nem nagyon aktivizálta magát; lehet, hogy akkor majd újra szerepet kap, de jelen pillanatban nem hiszem, hogy a béke-Nobel-díjról fogunk beszélni az év végén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Szent-Iványi István: Szijjártó Péter esetében az EU-val szembeni kémkedés, Orbán Viktornál a hatalommal való visszaélés vádja merülhet fel
A külpolitikai szakértő egy interjúban beszélt arról, hogy az Orbán-kormány alatt zajlott ügyeknek milyen büntetőjogi következményei lehetnek. A vitnyédi menekülttábor tervével kapcsolatban azt mondta, teljesen nyilvánvaló, hogy a Fidesz „erkölcstelen politikai eszközként” akarta felhasználni a választási kampányban, és egyúttal kiélezni a viszonyt az Európai Unióval.


A Klikk TV Mélyvíz című műsorában volt vendég Szent-Iványi István külpolitikai szakértő volt, aki a vitnyédi menekülttábor körül kirobbant botrányt és annak politikai következményeit elemezte. Szent-Iványi István szerint a történet nehezen értelmezhető, de az a része, hogy az Orbán-kormány az Európai Uniót akarta átverni, számára teljesen hihető. Úgy véli, az előző kormány úgy akart tenni, mintha teljesítené az Európai Bíróság döntését, amely előírta egy befogadóállomás létrehozását a 2016-ban bezárt táborok helyett. A szakértő szerint a terv az volt, hogy létrehoznak egy létesítményt, amit menekülttábornak lehet nevezni, de mivel az az osztrák határtól mindössze 5 kilométerre van, az odaérkezőket azonnal „át is fogják terelni”.

Szent-Iványi szerint ez a fajta hozzáállás belefér abba a jellemtelenségbe, amit a kormány a témában tanúsított. Azt azonban sokkal felháborítóbbnak tartja, hogy a magyar közvéleményt is megtévesztették, hiszen az utolsó pillanatig tagadták a táborépítés tényét.

Szerinte az egész menekültügyet 2015 óta politikai eszközként használta az Orbán-kormány, hogy megvezesse a magyar állampolgárokat. „Ebben az ügyben gondosan ügyelnek arra, hogy egyetlen igaz mondat ne hangozzék el a részükről, és hát ez is ebbe a körbe tartozik bele” – tette hozzá.

A szakértő úgy látja, a kormány ezzel a trükkel akarta elkerülni a napi egymillió eurós büntetést. A titkos kormányhatározatban szerinte van egy különösen érdekes mondat, amely arról szól, hogy a kabinetnek érdeke kiélezni a migrációs vitát az Unióval a 2026-os választások előtt.

„Teljesen nyilvánvaló itt is, hogy egy erkölcstelen politikai eszközként akarták ezt felhasználni a választási kampányban, kiélezni a viszonyt az Unióval”

– fogalmazott. Ezt a helyzetet ahhoz hasonlította, amikor a Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti beszélgetések részletei napvilágot láttak. Azt mondta, bár a szoros magyar-orosz kapcsolat ismert volt, a konkrétumok megdöbbentőek voltak.

„Azzal, hogy Szijjártó Péter Lavrovval milyen módon enyeleg és hogyan beszél, az mégiscsak megdöbbentő volt és megrázó” – mondta, hozzátéve, hogy a szervilis és visszataszító mód, ahogy a kommunikáció zajlott, döbbenetes volt.

Szent-Iványi István egyetértett azzal a felvetéssel, hogy kormányváltás nélkül ezek az ügyek sosem derültek volna ki, és a kabinet ugyanúgy folytatta volna a hazudozást. Felidézte, hogy 2022-ben, amikor kiderült, hogy az orosz titkosszolgálat bejutott a Külügyminisztérium informatikai rendszerébe, Szijjártó Péter kampányhazugságnak nevezte a hírt. Amikor később bizonyíték került elő, a miniszter szerinte szemérmetlenül tovább hazudott. A szakértő szerint a Fidesz még a választási vereség után sem nézett szembe a hibáival, ahogy az a párt kongresszusán is látszott.

„Még a vereség után sem változtattak semmin, ott sincs semmi őszinte szembenézés, hát miért változtattak volna, hogyha győznek?” – tette fel a kérdést.

A külpolitikai szakértő szerint bizonyos ügyeknek büntetőjogi következményei is lehetnek. Úgy gondolja, Szijjártó Péter esetében egyértelműen fennáll a felelősség az EU-val szembeni kémkedés és külső erőkkel való együttműködés vádja miatt.

„Ezt Szijjártó Péter tankönyvszerűen megvalósította, és erre ott vannak a bizonyítékok, a beszélgetések. Belső információkat kiadott, dokumentumokat átadott, tehát ez tiszta ügy” – jelentette ki.

Egy másik ilyen ügynek az aranykonvoj-botrányt nevezte, amely szerinte akár Orbán Viktor személyes felelősségét is felvetheti.

„Könnyen lehet, hogy itt például Orbán Viktor személyes felelőssége is felmerül, mert többen ezt mondják, hogy tőle eredt, és ez hatalommal való visszaélés” – állította.

Az interjú kitért a migrációs paktumra is, amelyet a Tisza-kormány a jelenlegi formájában elutasít. Szent-Iványi István ezt úgy értelmezi, hogy a kormány kiutat keres, hasonlóan a lengyelekhez, akik a belarusz határon kialakult helyzet miatt kaptak kivételt. A teljes elutasítást azonban nagyon rossz lépésnek tartaná. „Ennek a megítélése most egyre inkább olyanná válik, hogy ez nem egy egyszerű kötelezettségszegési eljárás” – figyelmeztetett. Elmondása szerint az EU-s szerződés negyedik cikkelye kimondja a tagállamok jóhiszemű és lojális együttműködési kötelezettségét, aminek megsértése akár a költségvetési források teljes megvonásával is járhat.

Úgy látja, a Tisza-kormány a három lehetséges opció – menekültek befogadása, pénzügyi hozzájárulás vagy technikai segítségnyújtás – közül az utóbbit választaná, de félnek attól a kitételtől, hogy ehhez találniuk kell egy olyan országot, amely igényli a segítséget.

Szent-Iványi szerint ettől nem kellene annyira tartani. „Mi magunk is külső ország vagyunk. Ugye Ukrajna és Szerbia vonatkozásában külső határt védünk, tehát önmagában a mi határainknak a védelme is az Európai Unió külső határainak a védelmét jelenti” – érvelt. Felhívta a figyelmet arra, hogy

Magyarország az előző kormány miatt nagyon rossz helyzetbe került, és ha az új kabinet is ugyanazt az utat követi, nehéz lesz elkerülni a súlyos következményeket.

Kiemelte, hogy a kvóta szerinti pénzügyi hozzájárulás is sokkal olcsóbb lenne, mint a jelenlegi büntetés. „Ez sokkal kisebb összeg, mint amit most folyamatosan már levontak tőlünk, tehát el is ment ebből 600 millió” – mondta.

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Autósüldözés Rogán Cecíliával,10 ezer eurós tonhal-szusi és Orbán rivalizálása a putyini vagyonnal - Tóth Ildikó újabb részletek osztott meg a NER-luxusról
A Cápák között befektetője újabb elképesztő történeteket osztott meg a NER belső világáról. Azt is elmondta, szerinte feltűnően nem mennek sehová a NER-esek és a NER-feleségek a kormányváltás óta, inkább otthon diskurálnak az ügyvédjeikkel a jövőről.


„Nemcsak jártam NER-es milliárdos ingatlanjában, hanem Tiborczéktól vettünk egy több milliárdos ingatlant az Andrássy úton” – hangzott el Tóth Ildikótól Dull Szabolcs Ötpontban című műsorában.

A luxusingatlan-befektető, akit a közönség az RTL Cápák között című műsorából ismerhet, azt állította, egy cég megbízásából vásárolták meg a 650 négyzetméteres lakást, amit korábban üzemeltetésre használtak. A lakás belső tereiről az üzletasszony részletesen is beszélt.

„Ezen a lakáson is az látszott, hogy itt nincsenek anyagi határok.”

Tóth Ildikó beszámolt arról is, hogy barátainak „oligarcha-túrákat” szokott szervezni, és egy ilyen alkalommal feszült helyzetbe került Rogán Cecília körülbelül tízmilliárdosra becsült háza előtt. Miután lefotózta az ingatlant, elmondása szerint megjelent mellettük Rogán Cecília, majd miután továbbhajtottak, követte őket.

„Beállt mögénk, és elénk vágódott egy nagy Mercedes-dzsip, és elkezdtek belőle kiszállni az emberek, én gázt adtam, mert úgy gondoltam, hogy nincs közös témánk, úgyhogy nem beszélünk meg semmit.”

Az interjúban több más, a NER-luxus világába tartozó történetet is megosztott. Hatvanpusztát egy indokolatlan, 100 szobás, Versailles-i kastély hangulatát idéző birtokként írta le, ami szerinte nem több, mint

„rivalizálás a putyini vagyonnal”.

Beszélt egy titokzatos, olasz Alpokban található villáról is, amelynek felújításakor a megbízó egyetlen utasítása az volt, hogy „teljesen mindegy, hogy mennyit fog költeni, mert a legszebb legyen”. Bár a sajtó ezt az ingatlant Orbán Viktorhoz köti, Tóth csak annyit tud, hogy mivel a villának magyar házvezetőnője van, valószínűleg magyar tulajdonosé.

Mészáros Lőrincről pedig egy erős véleményt fogalmazott meg.

„Ez az ember nem milliárdos, ez az ember egy nagyon megbízható fiú.”

Tóth azt is elmondta, hogy a kormányváltás óta feltűnően rejtőzködnek a NER-oligarchák, pedig korábban olyan felesleges fényűzésre is volt példa, mint a most következő történet:

„A NER-esek és a NER-es feleségek eltűntek mindenhonnan a kormányváltás után. Nincsenek az utcán, nincsenek az éttermekben, nincsenek partik. Régebben rengeteg olyan parti volt, ahol hatalmas bulikat rendeztek a saját villáikban, és ezt feltöltötték a social mediába. Úgy képzeld el, hogy egy 10 ezer eurós tonhalat felszeleteltek szusinak, megérkezett a hatalmas tonhal, jöttek a japán séfek, feldolgozták, videóra vették, és ezt a barátaikkal visszanézhették később” - részletezte az üzletasszony, aki szerint most mindenki otthon ül és a jogászaival beszélget, hogy hogyan tovább.

„Most egy picit elment a kedvük a fotózástól” - jegyezte meg.

Nemrégiben derült ki, hogy Tóth Ildikó volt az, aki saját elmondása szerint 2022 tavaszán elkezdett információkat és fotókat küldeni Hadházy Ákosnak a NER-közeli feleségek fényűző életmódjáról. Az üzletasszony ezt azzal indokolta, hogy a kézzelfogható rongyrázás sokkal jobban megragadja az emberek figyelmét, mint a bonyolult korrupciós ügyek.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:

Nemrég a HVG-nek adott interjút, ahol kifejezetten a NER-feleségek, köztük Matolcsy Ádám neje, és Rogán Barbara luxizását részletezte:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Borítékban átadott készpénz, ajándékok” – Panyi Szabolcs szerint így is támogatták orosz ügynökök a magyar kormánymédia embereit
Az oknyomozó újságíró szerint a közvetlen anyagi juttatás is része volt annak a támogatási rendszernek, amellyel orosz és kínai hírszerzők segítették a kormánymédia munkatársait.


Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a bejegyzésében nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a magyar hatóságok ismerték a kormányközeli szereplők és külföldi hírszerzők viszonyát.

„Több magyar nemzetbiztonsági forrás is arról beszélt nekem, hogy a magyar szolgálatok az elmúlt években észlelték és feldolgozták számos olyan személy orosz és kínai titkosszolgálati kapcsolatait, akik az Orbán-rezsim ismert propagandistáiként dolgoztak” - írta a közösségi oldalán.

„Ezek a kapcsolatok sokszor tartalmi befolyásolást jelentettek diplomatafedésben dolgozó hírszerzők részéről, sőt olykor közvetlen támogatást is: ajándékokat, szakmai utakat, különféle fizetett megbízásokat, vagy akár borítékban átadott készpénzt.”

Az újságíró szerint ezek az esetek túlléptek egy kritikus határon, amit egy szövetségesi rendszerben lévő ország még elnézhetne. „A kapcsolat túlment azon, amit egy normális EU/NATO tagállamban még tolerálhatónak lehetett volna tekinteni.”

A határozott fellépés mégis elmaradt, aminek Panyi szerint politikai okai voltak. Úgy látja, a szolgálatok azért nem tudtak hatékonyan intézkedni, mert a propagandisták által terjesztett, Moszkva és Peking érdekeit szolgáló tartalmak egybeestek a kormány politikai céljaival.

„Ezek a propagandisták többek között a Magyar Nemzetnél, a Pesti Srácoknál, a Demokratánál, illetve korábban a Magyar Hírlapnál dolgoztak.”

Panyi arra is felhívja a figyelmet, hogy a kormánypárti médiabirodalom közelmúltbeli leépítései után ezek a személyek még szorosabbra fűzhetik a kapcsolatot külföldi megbízóikkal. „Borítékolható, hogy lesznek olyanok, akik pénzügyi és ideológiai okokból továbbra is Moszkva vagy Peking érdekeinek megfelelően próbálják majd befolyásolni a magyar nyilvánosságot – csakhogy már nem a magyar, hanem sokkal direktebb módon az orosz és a kínai állam szárnyai alatt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Krekó Péter: Ezért nem adhat felmentést a „parancsra tettem” az Orbán-rendszer kiszolgálóinak
A szociálpszichológus szerint az Orbán-kormány nem volt klasszikus autoriter rendszer, így a propagandagépezet működtetői nem hivatkozhatnak kényszerre. A szakértő úgy véli, az államszervezetből fel lehetett volna állni, de ezzel a lehetőséggel az elmúlt 16 évben nagyon kevesen éltek.
F. O. - szmo.hu
2026. június 19.



Két hónappal a kormányváltás után a magyar társadalom még mindig bizonytalan abban, hogyan viszonyuljon az elmúlt 16 évhez, erről beszélt Krekó Péter szociálpszichológus a Telexnek adott interjúban. Szerinte miközben egyesek a feszültségek csillapítását és a jövőre való koncentrálást sürgetik, a kutatások egyértelműen azt mutatják, hogy elsöprő társadalmi igény van az elszámoltatásra és a vagyonvisszaszerzésre, különösen a korrupciós ügyek kapcsán. Úgy véli, erre komoly demokratikus felhatalmazás van, ami nemcsak pragmatikus, de morális megtisztulási szempontból is fontos.

Ugyanakkor hozzátette, hogy a jogi folyamat nem lesz egyszerű, mivel az ügyészség és a Kúria a jelenlegi vezetéssel nem lesz a kormány szövetségese ebben. Krekó szerint a gyűlöletkeltéshez hasonló politikai visszaélések terén is jogos elvárás a felelősségre vonás, különösen, hogy a rendszerváltáskor ez elmaradt. Azt a gondolatot, hogy a „boszorkányüldözés” abbahagyása vezet a békéhez, magasztosnak, de ebben a helyzetben helytelennek tartja. „De a rendszerszintű jogi és politikai normasértések korszakát követően ez azt jelentené, hogy az elit és a társadalom szemet hunyna a bűncselekmények fölött” – fogalmazott.

A szociálpszichológus óvatosságra intett az egyéni politikai traumák társadalmi szintre emelésével kapcsolatban, ugyanakkor megjegyezte, hogy a fél ország valamilyen mértékben traumatizált, és a trauma nem múlik el a hallgatással.

Ezért is tartja fontosnak, hogy a felelősséget ne kenjék el egy üres megbékélésretorika jegyében. „Egy ilyen helyzetben a gyors túllépés alapvetően az elkövetők érdekeit szolgálja” – jelentette ki.

Hozzátette, a gyógyulás nem egy csendes folyamat. „A traumafeldolgozás törvényszerűen hangos, konfliktusos, fájdalmas folyamat, amiben a szenvedés nem öncélú, hanem azt a célt szolgálja, hogy mindez ne történhessen meg újra” – mondta. Krekó Péter kitért arra az új jelenségre is, hogy a rendszer korábbi kiszolgálói egyre gyakrabban szólalnak meg a nyilvánosságban, jellemzően önmentegető módon. Bár az ő perspektívájuk megértése is fontos, szerinte az áldozatokét még nem hallottuk eleget, és határt kellene szabni a nyilvános „gyóntatószékeknek”.

„Nem lenne szerencsés, ha az elkövetők önmentegető narratívái dominálnák a nyilvánosságot – még ha sokszor izgalmasabb is az ő magyarázataikat hallgatni”

– figyelmeztetett.

A korábbi rendszer szereplőinek médianyilvánossága kapcsán Krekó különbséget tett a volt állami vezetők és a kommunikációs gépezet alkalmazottai között. Míg előbbieket szerinte meg kell szólaltatni, és szembesíteni kell őket a döntéseikkel, utóbbiak esetében problémásabbnak látja, ha kevés szembesítés mellett mondhatják el a saját narratívájukat. Úgy véli, ez a cselekedeteiket túl emberinek láttathatja, holott azok amorálisak voltak. A propaganda eltűnésével és a kormánymédia-termékek összeomlásával párhuzamosan szerinte most kedves arcú emberek magyarázzák a bizonyítványukat, ami a gyors megbocsátás felé mutat.

„Mindez a nagyon gyors megbocsátás irányába mutat, pedig szerintem az indulatok szításában és gyűlöletkeltésben aktív szerepet játszó szereplők esetében ez nem indokolt”

– szögezte le. A szociálpszichológus szerint a felelősség megállapításánál nem szabad megállni a legfelsőbb szinten, és csak Rogán Antalra, valamint néhány vezetőre hárítani mindent. „Érdemes elkerülni azt is, hogy minden felelősséget csak a legfelsőbb szintekre vetítünk, és csak Rogán Antalt és néhány köztévés igazgatót nevezünk meg bűnösnek” – mondta. Álláspontja szerint a propagandagépezet közép- és alsóbb szintjein elkövetett tettekről is beszélni kell.

Krekó Péter kifejtette, hogy

az Orbán-rendszer egyfajta információs autokrácia volt, amely az információk rendszerszintű manipulációjával tartotta fenn magát.

Fontosnak tartja megérteni, hogy ez nem volt klasszikus autoriter rendszer. „Senkit nem kényszerítettek arra, hogy a gyűlöletkeltésben részt vegyen, senkinek sem fogtak pisztolyt a fejéhez annak érdekében, hogy a propagandát szolgálja” – hangsúlyozta. Bár voltak kényszerítő eszközök, azok nem a középosztályt sújtották elsősorban.

„Ezért sem adhat felmentést, amire a Harmadik Birodalom bukását követően sokan hivatkoztak: »parancsra tettem«” – vonta le a következtetést.

Szerinte az államszervezet szinte bármely részéből, így a propagandaintézményekből is fel lehetett állni. „Őszintén szólva ezt nagyon kevesen tették meg az elmúlt 16 évben” – tette hozzá.

A „boszorkányüldözés” vádjára reagálva Krekó elmondta, hogy a kormányváltáshoz vezető két legfontosabb érzelem a harag és a remény volt, a harag pedig a változás fontos katalizátora. Bár ennek nem szabad korlátlan utat engedni, a közvélemény morális felháborodásának kifejezését legitim demokratikus eszköznek tartja. A magyar politikára jellemző „törzsi logikai gondolkodás” veszélyére is felhívta a figyelmet, amely a saját oldalon megbocsátó, míg az ellenféllel szemben kíméletlen. „Míg valaki egy normasértést a saját oldalán megbocsáthatónak, sőt kívánatosnak tart, a másik oldallal szemben sokkal kevesebbet enged meg” – magyarázta. Úgy látja, a Fidesz összeomlásával a hatalommal való visszaélés veszélye fennáll, de az új kormány részéről lát olyan gesztusokat, amelyek ez ellen hatnak.

Krekó a Fidesz szembenézésének teljes hiányát látja.

„Egy-két kritikus hangon kívül nem hallottunk érdemi önreflexiót a Fidesz oldaláról, Orbán Viktor továbbra is a globális összeesküvéssel magyarázza a vereségét”

– állapította meg. Ezzel szemben az új kormány tett gesztusokat, például Magyar Péter bocsánatot kért a rendszer bűneiért. Orbán Viktor stratégiája szerinte ennek pont az ellentettje. „Orbán »dolgozatának« üzenete: az irány jó volt, csak nem mentünk elég messzire” – foglalta össze. A szociálpszichológus úgy gondolja, Orbán a saját politikai stílusának foglyává vált, érzéketlen lett a társadalmi hangulatváltozásokra, és a Fidesz népszerűségének zuhanása részben az önreflexió hiányának köszönhető.

Krekó Péter személyes érintettként elmondta, senki nem kért tőle bocsánatot a Covid-járvány alatti lejárató kampány miatt, de ezt nem is várja el. Fontosabbnak tartja a miniszterelnöki bocsánatkérést, bár szerinte az állam név szerint is bocsánatot kérhetett volna a Szuverenitásvédelmi Hivatal által meghurcoltaktól. A rendszer alsóbb szintjein dolgozók felelősségével kapcsolatban konkrét javaslata is van.

„Én elképzelhetőnek tartanék például egy külön szabályozást arra, hogy a gyűlöletkeltésben élen járó közmédia és más médiaorgánumok bizonyos feladatokban részt vevő munkatársai egy ideig ne dolgozhassanak az államigazgatásban vagy a nyilvánosságban”

– vetette fel. Véleménye szerint aki aktívan részt vett az információs hadviselésben, annak szembe kell néznie a következményekkel.

„Aki aktív munkát végzett az ország polgárai elleni információs hadviselésben, és civilek ellen fordította ezeket az információs fegyvereket, az nézzen szembe a következményekkel” – mondta.

A szociálpszichológus szerint az Orbán-rendszerrel való szembenézés elmulasztása illeszkedne a feldolgozatlan magyar traumák sorába, de hangsúlyozta, hogy ez a rendszer morálisan nem eshet egy megítélés alá a gyilkos diktatúrákkal. Úgy látja, a rendszer fenntartásában a magyar társadalomnak is volt felelőssége. „Ezért szerintem a rendszer fenntartásában is volt a magyaroknak társadalmi felelősségük” – jelentette ki, hozzátéve, hogy mindenkinek érdemes elgondolkodnia a saját felelősségén. Timothy Snyder „előzetes behódolás” fogalmát idézve arról beszélt, hogy sokan feleslegesen engedtek a hatalomnak. „Magyarország ennek az előzetes behódolásnak az állapotában volt. Tudom, hogy ez nem egy népszerű nézőpont, mert egyszerűbb a Fidesz túlhatalmára fogni mindent” – mondta.

A jövőre nézve a legfőbb tanulságnak a hatalommal szembeni bátor kiállást tartja. „A tanulság szerintem az, hogy ne próbáljunk megfelelni előre a hatalom akaratának, és ne féljünk kritikusak lenni” – fogalmazott. Szerinte az Orbán-kormány alatt a társadalom megtanulta, hogy lehet hatása az ellenállásnak. Ezt a kritikai attitűdöt a jövőben is meg kell őrizni, mert ez a záloga annak, hogy

az alattvalói mentalitásból egy tudatos polgári mentalitásba lépjünk át.

„Ha ellent merünk mondani a hatalomnak, egy fejlettebb, jobb társadalomban élhetünk” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk