SZEMPONT
A Rovatból

Tábor Áron: Donald Trump elszámolta magát, amikor úgy gondolta, Venezuela után az iráni is egy könnyű, pár napos katonai akció lesz

Mindenképpen számolni kellett volna azzal, hogy Irán is az eszkalációt választja - mondja az Amerika-szakértő, aki szerint Trump erős kezű vezetőként szeretné mutatni magát, de egy elhúzódó háború komoly politikai kockázatokat jelent neki a félidős választásokon.


Donald Trump már arról beszél, hogy beleszólást akar az iráni háború első órájában megölt Hamenej ajatollah utódjának kiválasztásába, és Hamenej fiát teljesen elfogadhatatlannak tartja. Pedig a hírek szerint épp ő a legesélyesebb jelölt, ami a keményvonalasok győzelmét jelentené Iránban, amely amúgy is egyre keményebben áll bele a konfliktusba. Folyamatosan támadja drónokkal és ballisztikus rakétákkal a környező közel-keleti országokat, valamint Izraelt, és már Libanonban is fellángoltak a harcok, ahol aktivizálta magát az Irán által támogatott Hezbollah. De Irán olyan országok ellen is akciót indított, mint Ciprus, Törökország és Azerbajdzsán, bár az utóbbiakat az irániak tagadják.

Közben a világgazdaság egyre idegesebb, a tőzsdék esnek, és az üzemanyagárak folyamatosan emelkednek, miután Irán lezárta a Hormuzi-szorost, ahol a világ olajkereskedelmének ötöde haladt át. Miért indíthatta el Amerika ezt a háborút, mi a célja vele, és mennyire könnyen tud Trump kihátrálni belőle, ha esetleg rosszul alakul? Erről beszélgettünk Tábor Áron amerika-szakértővel.

— A katonai erődemonstráció a diplomáciai nyomásgyakorlás része volt, vagy párhuzamosan készültek egy támadásra is, és a tárgyalás csak elterelő hadművelet volt?

— Nyilván most még nehéz pontosan megítélni, hogy milyen gondolatok játszódtak az amerikai elnök és a döntéshozók fejében. De arra mutatnak a jelek, hogy valóban két szálon futott ez a történet: volt egyfajta katonai felépítkezés és a hadiflotta megjelenése, és emellett egy diplomáciai folyamat, amely nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy sikerüljön. Ugye ezt kényszerítő diplomáciának, angolul coercive diplomacy-nak szokták hívni, amikor egy katonai jelenlét ad nyomatékot annak, hogy milyen jellegű megállapodást várnának el. Ennek a kényszerítő diplomáciának különböző fokozatai vannak. Az egyik végső formája az úgynevezett ágyúnaszád-diplomácia, angolul gunboat diplomacy, amit inkább Latin-Amerikában láttunk az Egyesült Államoktól. Annyit lehet tudni a kiszivárgott források alapján, hogy ezeken a tárgyalásokon főleg Jared Kushner, tehát az elnök veje vett részt, valamint mások is, akik korábban az orosz–ukrán tárgyalásokban is részt vettek. Állítólag

ők elég egyértelműen az irániak tudomására hozták, hogy ha nem olyan megállapodás jön létre, ami az amerikaiak számára kedvezőnek számít, akkor abból katonai akció lesz.

Hogy emellett ez a diplomácia mennyire tekinthető jóhiszeműnek, arról megoszlanak a vélemények. Jelenleg két teljesen ellentétes nézőpont van. Az egyik, amit az ománi külügyminiszter jelzett a háború megindításának pillanatában, hogy közel volt a megállapodás, ezért is érthetetlen az amerikai akció. Az amerikai értelmezés szerint viszont az irániak nem tettek olyan jellegű engedményeket, amelyek valóban közel lettek volna ahhoz, amit az amerikaiak követelnek. Nyilván megoszlik a téma egyrészt a nukleáris fűtőanyagok és a nukleáris létesítmények kérdésében, amiben állítólag az irániak hajlandók voltak valamennyi engedményre, másrészt a rakétaprogram kérdésében, amit az irániak nem akartak napirendre tűzni. Végső soron, az amerikai értelmezés szerint ezek a tárgyalások nem vezettek sehova, és ezért döntött végül is Trump az akció mellett. De azt hiszem, mondhatjuk, hogy ez nem olyan pillanat volt, amikor valamiféle azonnali harci folyamatot kellett volna megelőzni, tehát a megelőző háború (pre-emptive attack), megállná a helyét. Kívülről nézve inkább az állítható szerintem, hogy nem tűnik úgy, mintha ezen a ponton a diplomáciai folyamatnak meg kellett volna szakadnia. Valószínűleg az amerikaiaknak párhuzamosan már volt egy elképzelésük, hogy ha valameddig nem lesz megállapodás, akkor katonai akció következik.

— Izrael egyenrangú félként vett részt a katonai akcióban?

— Marco Rubio külügyminiszternek volt egy olyan kijelentése, amit később kicsit korrigálnia is kellett, mert abból az a kép alakult ki, mintha az izraeli szövetséges rángatná bele az Egyesült Államokat a konfliktusba. Rubio valami olyasmit mondott, hogy az Egyesült Államoknak azért kell részt vennie ebben a konfliktusban, mert tudták az izraeliekről, hogy mindenképpen lecsapnának Iránra; márpedig ha az izraeliek lecsapnak, akkor Irán válaszolni fog, és ez a válaszcsapás amerikai érdekeltségeket veszélyeztethet, ezért Amerika veszélyben van.

Ez egy kicsit furcsa logika arra, hogyan lesz Amerika veszélyben: úgy, hogy az egyik szövetségese megtámadja Iránt.

Később aztán korrigálták: Amerika anélkül is bement volna a háborúba, tehát nem az volt, hogy az izraeliek rángatták bele. De kialakult egy ilyen kép, és olyan információk is napvilágra kerültek, hogy esetleg az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia is, amelyek regionálisan szintén Irán ellenfelei, ebbe az irányba gyakoroltak nyomást. Tehát ebben az értelemben valóban Izrael nemcsak egyenrangú fél, hanem aktív részes volt abban, hogy ez az egész elkezdődött. Arról is van információ, hogy amikor már szó volt arról, hogy lesz valamilyen katonai akció (ez az Axios értesülése volt legutóbb, az elmúlt napokban), eredetileg március végére, április elejére tervezték azt. A múlt héten viszont volt Netanjahu és Trump között egy telefonbeszélgetés, nyilván titkosított csatornákon, amelyen Netanjahu megosztotta a hírszerzési értesülést Trumppal, hogy szombaton különleges lehetőség nyílik lecsapni egy találkozóra, ahol az ajatollah és fő tanácsadói is részt vesznek, és így hozták előre az akciót. Tehát ennyiben jelentős az izraeli szál.

Számítottak-e arra az amerikaiak és az izraeliek, hogy Irán megpróbálja a konfliktust az egész térségre kiterjeszteni?

— Nem tudom, mivel számoltak. Nyilván

Donald Trump fejében valami olyasmi lehetett, hogy Venezuela után ez is egy könnyű, pár napos katonai akció lesz. Ha így volt, eléggé elszámolta magát.

Több elemző már jelezte előre, még amikor szó volt katonai akcióról, de még nem kezdődött meg, hogy Irán szemszögéből nézve a tavaly nyári, júliusi rövidebb műveletekre visszafogott reakció érkezett: voltak válaszcsapások, de nem az volt a céljuk, hogy nagy kárt okozzanak, és nem az, hogy másokat belerángassanak a konfliktusba. Ha Irán akkor azt a következtetést vonta le, hogy a visszafogott válasz csak felbátorítja az Egyesült Államokat a következő támadásra, azt gondolja, hogy nincs értelme a visszafogott válasznak. Főleg olyan szituációban, ahol a rezsim rögtön az első napokban egy lefejezési támadással szembesül, amikor a túlélésről van szó, előjöhet az, hogy mindent bevetnek. Nem tudom, mennyire gondolták ezt végig azok, akik kitervelték. A nyilvánosság felé kommunikáltakon túl a belső tájékoztatások után a kongresszusi képviselők és szenátorok egy része is elégedetlenkedett, hogy nem nagyon mutatták be, mi az a terv, amit végiggondoltak. Ezzel mindenképpen számolni kellett volna, hogy lehet Irán is az eszkalációt választja.

— Az Egyesült Államok számára mit jelent a kibontakozó olajkrízis? Hiszen a világ első számú olajtermelőjeként a magas árakból hasznot is húzhat. Innen nézve fáj-e nekik a Hormuzi-szoros lezárása?

— Nem vagyok az olajárak szakértője, de arra gondolnék, hogy azért az Egyesült Államok is megérzi, ha ez egy olyan globális energiaellátási, és nemcsak energiaellátási problémává nő, amely más nyersanyagokra is kihat, hiszen ezek a hajózási útvonalak kulcsszerepet játszanak. Ha ilyen gazdasági probléma előjön, megint ott vagyunk, mint a Covid után: az ellátási láncok zavarai miatt hirtelen az egész világban inflációs hatásokkal kell szembesülni. Hiába jó az Egyesült Államok helyzete alapvető energiaforrások terén, ennek a negatív hatásaival ő is szembesül, a szövetségesei is kiszolgáltatottá válnak. Nem hiszem, hogy érdekük lenne, hogy ebből hosszabb távú gazdasági probléma legyen.

— Volt-e Amerikának világosan kijelölt célja ezzel a beavatkozással, és ez mennyiben egyezik azzal, amit Izrael gondol háborús célként?

— Nehéz megmondani, mik az Egyesült Államok céljai. Kiindulhatunk abból az amerikai idő szerint éjjel felvett beszédből, amit Donald Trump szombat délelőtt hozott nyilvánosságra. Abban különböző célokat jelölt meg. Például Irán ne szerezzen nukleáris fegyvereket, hogy megsemmisítsék a rakétakapacitásait, hogy akár teljesen megsemmisítsék Irán haderejét; illetve hogy Irán szövetségesei, proxyjai ne legyenek képesek támadásokat végrehajtani amerikai érdekeltségek és szövetségesek ellen. Ezek elég tág célkitűzések, és ennyiben az izraeli célokkal is egybevágnak. Hogy ezeket pontosan hogyan definiáljuk, az eltérő lehet.

Ha ez elhúzódó katonai akció lesz, el tudom képzelni, hogy lesz egy pont, amikor Donald Trump kijelenti: a célkitűzések teljesültek,

a rendszert „lefejeztük”, visszavetettük a nukleáris programot, csökkentettük a rakéták jelentette veszélyt, és azt mondja, hogy visszavonulunk.

— Cél-e a rezsim megbuktatása?

— Az amerikai célok között nincs felsorolva a rezsimváltás. Ez nem jelenti azt, hogy az amerikaiak ne szeretnének rezsimváltást, egyébként ezt Izrael sokkal határozottabban tűzi ki célként, de az ilyen rezsimváltós háborúkkal az a probléma, hogy Donald Trump korábban épp ezzel szemben építette a saját politikai kampányait. Emiatt hallunk olyan furcsa megjegyzéseket is, mint amikor a védelmi miniszter mondja: „nekünk nem célunk a rezsimváltás, de ettől még a rezsimváltás megtörténik”. Trump pedig arról beszélt, hogy az lenne jó, ha az iráni emberek fellázadnának, nem most, amikor a bombák hullanak, hanem várják ki nyugodtan, és amikor véget ér a háború, akkor majd keljenek fel és döntsék meg a rezsimet. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy nagyon ritkán történik meg, hogy pusztán külső bombázás hatására egy rezsim megbukik. Még akkor is, ha ez a rezsim, mint az iráni esetében, komoly belső ellenállással, elégedetlenséggel találkozik.

Nem nagyon látom, hogy hirtelen belülről rezsimváltás történne: kívülről pedig nagyon nehéz ezt pusztán bombázással elintézni.

Most arról is vannak hírek, hogy az Egyesült Államok esetleg a kurd szövetségeseket felfegyverezné, de az is kérdés, hogy ők önmagukban mire mennének az iráni hatalommal szemben.

— Na meg a kurdok felfegyverzése a törökök rosszallását is kiváltaná. Az emlékeimben 1999-ig kell visszamenni, amikor a NATO Jugoszlávia elleni csapásai annyira meggyengítették a Milosevics-féle rezsimet, hogy utána meg is bukott. De ez inkább kivétel volt, mint szabály.

— Több mint egy év volt a kettő között: 1999 tavaszán volt a beavatkozás, és 2000-ben bukott meg Milosevics, ha nem tévedek. Az akkori intervenció valóban csak kívülről, légi úton zajló beavatkozás volt. Először úgy tűnt, sokkal nehezebben megy, mint gondolták: pár naposra, esetleg egy-két hetesre számítottak, ehhez képest hónapokon át elhúzódó bombázás lett. Az ezzel foglalkozók számára máig kicsit rejtély, hogy adott ponton miért adta meg magát mégis Milosevics. A hatalomból akkor még nem távolították el, de tény, hogy ez hozzájárult a meggyengüléséhez. A mi szempontunkból inkább az az érdekes, hogy a viszonylagos siker hogyan terjesztette el azt az elgondolást az amerikai nemzetbiztonsági, katonai és biztonságpolitikai körökben, hogy ezek az intervenciók könnyen és sikeresen mennek. Később Irak és Afganisztán esetében bebizonyosodott: még ha a kezdeti intervenció nem is akkora feladat, tartós változást elérni sokkal nehezebb.

— Az akkor egy koalíciós hadművelet volt, az a mostani Izrael és az Egyesült Államok akciója. Miért gondolja mégis Trump, hogy az egyébként szövetségeseinek, például Spanyolországnak, kötelezően segíteni kell amerikát ebben a háborúban?

— Függetlenül attól, hogy e katonai akció mellett milyen érvek szólhatnak, és függetlenül attól is, hogy egy kifejezetten kegyetlen, vérengzésre hajló rezsim, és mindenki örülhetne, ha az ajatollahoktól megszabadulnának az irániak, hogy az, ahogy Trump ezt végrehajtja, jelentős kérdéseket vet fel. Megint azt látjuk, mint Ukrajnánál:

akarunk-e olyan világban élni, ahol a legnagyobb állam vezetője lényegében egyedül, vagy egy-két szoros szövetségessel kijelölhet célpontokat,

és valamilyen módon, akár kereskedelmi eszközökkel, büntetést helyez kilátásba annak, aki ezzel nem ért egyet? Ebből a szempontból még a Bush-kormány is jóval megértőbb volt az iraki háború előtt: Bush tulajdonképpen felajánlotta az akkori fő szövetséges briteknek, hogy ha Tony Blair a belpolitikai helyzete miatt inkább kimaradna, akkor maradjon ki. Blair persze benne akart lenni, valószínűleg személyes meggyőződése miatt, de az amerikaiak akkor jobban figyelembe vették a szövetségesek szempontjait, és nagyobb kísérletet tettek arra, hogy mind a nemzetközi, mind a hazai közvélemény előtt jobban igazolják a lépésüket. Amit most látunk, nem volt így felépítve, sem a nemzetközi közösség előtt nem nagyon próbálta az adminisztráció nemzetközi jogi magyarázattal alátámasztani. Ezt még az akciót így-úgy támogatók, mondjuk a kanadai miniszterelnök is elismeri, hogy a nemzetközi jog betűje szerint ez jogellenes katonai akció volt, hiszen nem volt olyan azonnali iráni katonai akció, amit meg kellett volna akadályozni. A belföldi közönség előtt is látszik:

ha megnézzük a felméréseket, az amerikai közvélemény egyáltalán nem sorakozik fel a háború mögé, még akkor sem, ha nincs jó véleménye Iránról.

Pont olyan politikai megosztottságot látunk, mint minden más kérdésben: lényegében aki Trump támogatója, helyesli az akciót; aki Trump-pal elégedetlen, és ez jelenleg 50–60 százalékos többség, az ellenzi.

— Lehet-e ennek valamilyen belpolitikai hozadéka a látótávolságba került félidős választások előtt?

— Ahogy közeledünk a félidős választásokhoz, minden ilyen kérdésnél fel kell vetni, hogy Trump úgy gondolhatja: erős kezű vezetőként akarja mutatni magát, aki Amerikát, annak nagyhatalmi státuszát, még nagyobbá teszi; vagy azt, hogy Amerikának nincs szüksége rá, hogy bárki megmondja, mit csináljon ilyen kérdésekben. A tapasztalat viszont nem ezt mutatja a választói vélekedésekben.

Egy ilyen akció inkább kockázat politikailag is.

Lehetséges, hogy ha nagyon sikeres és nagyon hatékony képet tud mutatni, ideiglenesen megemeli az elnök népszerűségét, de ha elhúzódó háború lesz, egyre kevésbé látjuk az úgynevezett rally ’round the flag jelenséget, és egyre inkább azt, hogy elégedetlenség nő: miért szükséges ez. Most egyenesen úgy tűnik, ideiglenesen sem érvényesül a rally ’round the flag, egyelőre ugyanaz a megosztottság, mint eddig. Nem gondolom, hogy egy külpolitikai témával nyerni tudna Trump a félidős választásokon; viszont veszíteni tud rajta, ha elhúzódó háborúvá válik, amelynek gazdasági és más, begyűrűző hatásai lesznek, az több kellemetlenséget okozhat.

— A Rejtő Jenő-i módon már „megszerzett” Nobel-békedíj mellé vajon közelebb került-e Trump egy sajáthoz ezzel a művelettel?

— Nem gondolnám. Ha eddig bárkinek kétsége volt, most határozottan kijelenteném: 2026-ban nem Donald Trump lesz a béke Nobel-díjasa. Ritkán kap béke-Nobel-díjat valaki, aki háborút indít, még ha körmönfont érveléssel amellett is próbálna érvelni, hogy „a béke érdekében” történik. Háborúindítókat nem szoktak így jutalmazni. Inkább azt érzem, amit valahol a davosi csúcstalálkozó táján már hallhattunk Trumptól és a környezetéből is, hogy megpróbált mindent megtenni a Nobel-békedíjért, ám ha ezt nem honorálják, lehet, hogy ezután kevésbé tesz erőfeszítéseket a béke irányában. Nyilván hangsúlyozni fogja majd, hogy szerinte, bármikor ér is véget a háború, mennyit tett a békéért, és újra előkerülhet az általa vezetett békekezdeményezés is. A konfliktusban eddig nem nagyon aktivizálta magát; lehet, hogy akkor majd újra szerepet kap, de jelen pillanatban nem hiszem, hogy a béke-Nobel-díjról fogunk beszélni az év végén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Simor András: Hazudoznak reggeltől estig, így próbálnak hatalmon maradni, és ez felháborít engem
A volt jegybankelnök szerint ez az oka, hogy egyre gyakrabban szólal meg közösségi oldalán. A Matolcsy-ügyről azt gondolja, az ilyen ügyekben az igazságszolgáltatás nem működik. Aki hűséges Orbán Viktorhoz, az bármit megtehet ebben az országban.


A Klikk TV című YouTube csatornán készült beszélgetésben szóba került a Nemzeti Bank körüli, 650 milliárdos vagyonvesztéssel kapcsolatos ügy elhúzódása is. Simor András szerint ez sajnos probléma a magyar igazságszolgáltatásban. „A magyar igazságszolgáltatás pártatlansága megkérdőjelezhető, még akkor is, ha rengeteg tisztességes bíró van, és rengeteg tisztességes ügyész is, meg rengeteg tisztességes rendőr is” - mondta a jegybank volt elnöke.

Úgy látja, a fideszes politikusok vagy a párthoz közel álló emberek ellen indult ügyekben csak a legritkább esetben születik ítélet.

A volt jegybankelnök Magyar Pétert idézte, aki szerint „a magyar igazságszolgáltatás ezekben az ügyekben nem működik”. Simor ezt azzal magyarázta, hogy az ilyen ügyeket vagy leállítják, vagy az igazságszolgáltatásban tudják, hogy nem célszerű az ítéletig eljutni.

Ezt a jelenséget Orbán Viktor egy mondásával kötötte össze. „Hát ugye Orbán Viktornak van egy ilyen mondása, hogy senkit nem hagyunk az út szélén. Na most ez alapvetően a sajátjairól szól: gyakorlatilag aki hűséges a Fideszhez, aki hűséges Orbán Viktorhoz, az bármit megtehet ebben az országban, bármilyen bűncselekményt elkövethet, ennek nem lesz következménye.”

Simor szerint többek között ez az oka annak is, hogy Magyarország nem jut hozzá az európai uniós forrásokhoz, mivel az igazságszolgáltatás pártatlansága megkérdőjelezhető. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter azon felvetésére, hogy Magyarországon elég lenne öt kereskedelmi bank, Simor úgy reagált, „azért élünk piacgazdaságban, és nem szocializmusban, hogy ne az állam mondja meg, a bankrendszerben, a telekomszektorban vagy az agrárgazdaságban hány szereplő lássa el a lakosságot.”

„Ahogy a bankárok sem mondják meg, hogy hány párt lenne jó az országban, úgy a politikusok se mondják meg, hogy hány bank jó az országban.”

Elismerte, hogy a nagyobb bankok a mérethatékonyság miatt olcsóbban tudnak működni, de hangsúlyozta a verseny fontosságát is. Szerinte ezt a piacnak kell eldöntenie, nem az államnak. A magyar bankrendszer drágaságát a rengeteg különadóval és a tranzakciós illetékkel magyarázta, amelyeket a bankok a lakosságra hárítanak.

A MOL vezetőinek bennfentes kereskedelemmel kapcsolatos ügyéről is kifejtette a véleményét. Elmondása szerint az ügy arról szól, hogy a cég vezetői akkor adtak el részvényeket, amikor már tudtak a Barátság kőolajvezeték leállásáról, de a nyilvánosság még nem. „Ők bennfentes információ, olyan információ birtokában voltak, ami a nyilvánosság számára nem volt elérhető. Amikor ez az információ kikerült a nyilvánosság elé, akkor a MOL-részvény árfolyama nagyot esett” – magyarázta.

A MOL védekezését is ismertette, miszerint korábban is voltak hasonló, de gyorsan javítható leállások. A mostani helyzet szerinte abban különbözött, hogy a javítás elhúzódott, és a cégnek a stratégiai készletekhez kellett nyúlnia.

„Azt megállapítani, hogy a MOL tudatában volt-e már az elején annak, hogy ez nem egy könnyen, gyorsan megjavítható hiba, és hozzá kell majd nyúlni a stratégiai készletekhez, vagy nem – ezt a vizsgálatnak kell kiderítenie, és ez nem lesz egyszerű feladat” – tette hozzá.

Simor András beszélt arról is, miért lett az utóbbi időben aktívabb és kritikusabb a közösségi médiában. „Hazudoznak reggeltől estig. És ez felháborít engem” - jelentette ki.

„Az zavar különösen, hogy úgy látom, a kormányzó párt alapvetően hazugságokkal téveszti meg a választópolgárokat, és így próbál hatalmon maradni.”

Egyik posztjában több mint tíz ilyen, szerinte hazugságot sorolt fel, amelyek az ukrajnai háborúval és a gazdasággal kapcsolatosak. Kiemelte az orosz olaj kérdését: elismerte, hogy az olcsóbb, de állítja, „ebből a magyar fogyasztó semmit nem érez”. Szerinte a különbözetet a költségvetés és a MOL fölözi le. Arra a kormányzati érvre, hogy ebből finanszírozzák a rezsicsökkentést, úgy reagált: „ezek szerint a rezsicsökkentés nem ingyen van. Ha így van, akkor ki fizeti a rezsicsökkentés árát? Aki tankol.” Hozzátette, a magyar választópolgár fizeti meg az árát, és a rezsicsökkentést más forrásból, például a propaganda kiadások csökkentéséből is lehetne fedezni.

„Hazugság azt állítani egyrészt, hogy az orosz olaj olcsóságából bármiféle kedvezményt élveznének a magyar autósok, és hazugság azt állítani, hogy ha máshonnan vennénk az olajat, az veszélybe sodorná a rezsicsökkentést” – jelentette ki.

Azzal a kormányzati narratívával kapcsolatban, hogy a magyar gazdaság a német gazdaság gyengélkedése miatt teljesít rosszul, Simor azt mondta, ez csak „részigazság”. Bár a német gazdaság hatással van Magyarországra, szerinte a hasonló helyzetben lévő Csehország és Szlovákia is jobban teljesít.

„A legnagyobb probléma a beruházások drámai, drasztikus visszaesése, ami most már három-négy éve tart.” Ennek okaként az EU-s források hiányát, a szerinte elrontott gazdaságpolitika miatti magas inflációt és a kormány kiszámíthatatlanságát nevezte meg.

„A kormányzat gazdaságpolitikája kiszámíthatatlan: soha nem lehet tudni, hogy Nagy Márton kire és hol csap le” - fogalmazott. „Így nem lehet három-négy-öt évre előre tervezni, és azt sem látni, hogy a magyar gazdaság fejlődése milyen irányba megy.”

Magyarország eladósodottságáról azt mondta: „Eladósodottak vagyunk; veszélyeztetettek akkor leszünk, ha bekövetkezik egy újabb világválság, ami remélem, nem fog bekövetkezni.”

Végezetül a jelenlegi és a korábbi jegybankelnököt hasonlította össze. Véleménye szerint „Varga Mihály teszi a dolgát. Egy jegybankelnöktől ez várható el. Matolcsy nem a dolgát tette.”

A teljes interjú

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Mérő László földcsuszamlásszerű Tisza-győzelmet jósol, de polgárháborút, ha a Fidesz csalni mer
A matematikus szerint az ország fellélegzik, ha Magyar Péterék nyernek, és véget ér a "lopás korszaka". De ha a hatalmon lévők egyértelműen csalnak, a választási eredményeket meghamisítják, szerinte vérfürdő lesz, és Orbán Viktor akár Ceaușescu sorsára is juthat.


Mérő László matematikus, pszichológus a HVG Fülke című műsorában fejtette ki véleményét a magyar politikai helyzetről. Az interjú elején a kegyelmi botrány utáni helyzetet elemezve arról beszélt, miért Magyar Péter emelkedett fel, és miért nem az influencer-tüntetések szervezői közül valaki.

Szerinte ennek az az egyszerű oka, hogy az influencerek nem politikusok. „Tehát egy csomó mindent, ami egy politikushoz hozzátartozik, például azt, hogy szemrebbenés nélkül tudjon hazudni, arra ők nincsenek szocializálva, nem ez a természetes nekik” – fogalmazott. A régi ellenzék felemelkedésének esélytelenségét Bödőcs Tibor egy poénjával illusztrálta, aki arra a kérdésre, hogy miért nem viccelődik a baloldallal, azt válaszolta: „ugyanazért, amiért a paralimpikonokkal sem viccelődik az ember.”

A matematikus szerint Magyar Péter felemelkedésében nagyon is számított, hogy a Fideszből érkezett. Úgy véli, többek között ennek köszönhető, hogy „nem fogta a kard, nem fogta a golyó”, és semmivel nem lehetett tönkretenni.

Szerinte Magyar Péter felemelkedése nem volt szükségszerű, de a „paralimpiai csapatból nem emelkedhetett ki senki, az világos.” Mérő László szerint a régi ellenzékből hiányzott az „egészséges önbizalom, egészséges kifejezésmód, és egészséges tanulási készség”, ami Magyar Péterben megvan.

Mérő László beszélt a politikai fogalmak kiüresedéséről is. Szerinte a liberális ellentéte nem a konzervatív, hanem az autoriter, a konzervatívé pedig a radikális. Elemzése során arra jutott, hogy ő maga egy „konzervatív liberális”, ami elsőre furcsán hangozhat, de állítása szerint a konzervatívoknak és a liberálisoknak is legalább a fele ilyen beállítottságú lehet.

A 2022-es választásokról szólva felidézte, hogy szavazatszámlálóként vett részt a munkában Sárazsadányban. Tapasztalatai szerint a választásokat nem az urnáknál csalják el. Azt látta, hogy bár a faluban közel 30% volt az ellenzéki szavazók aránya, a hangjuk egyáltalán nem hallatszott. „Egyszerűen az akkori ellenzéknek nem volt egy mondatnyi olyan mondanivalója, amit egy falusi kocsmába képviselni lehet” – jelentette ki.

A Fideszt jelenleg „rozzantnak” látja. Míg 2022-ben még úgy érezte, azért nyertek, mert jobbak voltak, ma már úgy látja, minden szavukkal hazudnak.

Orbán Viktorról azt mondta, külső szemlélőként még mindig egy nagy államférfinak tűnik, de „kétszer egymás után nem mondja ugyanazt”.

Mérő László egyértelmű jóslattal is szolgált a közelgő választásokra. Bár elismerte, hogy korábban tévedett már, most mégis fogadást kötne a Tisza Párt győzelmére. „Én arra fogadok, hogy földcsuszamlásszerű Tisza-győzelem lesz. Kétharmad, és sima kétharmad” – mondta. Ezt nemcsak megérzésre, hanem a Medián kutatásaira is alapozza, melyekben megbízik.

A matematikus szerint a jelenlegi helyzet egy „Gyurcsány–Orbán-korszak” lezárását hozhatja el, amelynek közös nevezője a lopás volt. Bár a kettő között különbséget tesz – a szocialisták idején szerinte „demokratikus lopás” folyt, míg a Fidesz alatt „monopolisztikus” –, a lényeg ugyanaz. Abban bízik, hogy Magyar Péter véget vethet ennek.

„Én arra látok esélyt, és erre nagyon nagy esélyt látok, hogy Magyar Péter ezt utálta meg, és ez számomra hiteles, és talán felépít egy olyan országot, ahol nem a lopás az alapkultúra” – fejtette ki.

Az orosz-ukrán helyzettel kapcsolatban Mérő rendkívül élesen fogalmazott. „Ezt most nagyon szégyellem, hogy latorállam lettünk. Szó szerint latorállam lettünk” – mondta, utalva a magyar kormány Ukrajnával szembeni politikájára. Szerinte a Fidesz oroszpártisága 2009-ben, egy szentpétervári Orbán–Putyin-találkozón dőlhetett el, de hogy ott pontosan mi történt, azt nem tudni. Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos óvatosabb nyilatkozatait politikai pragmatizmusnak tartja, amit a jelenlegi helyzetben megért.

A választások utáni lehetséges forgatókönyveket elemezve Mérő László drámai jóslatokat fogalmazott meg. Ha a Fidesz nyer, az szerinte általános letargiához és végső soron Magyarország EU-ból való kilépéséhez vezethet. Ha viszont a Tisza Párt győz, de a hivatalos eredmények ezt nem tükrözik, mert nyilvánvaló csalás történik, akkor a legsötétebb forgatókönyvet vázolta fel.

„Ha az más szám lesz, mint ami kijön eredményként, akkor itt vérfürdő lesz. Szó szerint. Polgárháború” – állította.

Ha Orbán Viktor veszít, de ragaszkodik a hatalomhoz, az szerinte olyan helyzethez vezethet, mint a román forradalom idején. „Ha nem adja át a hatalmat, valamilyen mondvacsinált dologgal, akkor gyakorlatilag, nagyon durvát mondok, Ceaușescu sorsára jut, mert akkor vér fog folyni.”

Ha viszont a miniszterelnök békésen átadja a hatalmat, akkor Mérő szerint nem kellene börtönbe zárni. Szerinte ez egyfajta alku lehetne. „A legfőbb felelős lesz azért is felelős, hogy az ország polgárháború nélkül megússza. Tehát, hogyha átadja a hatalmat, szerintem megérdemli azt, hogy ez legalább olyan súllyal  essék a latba, mint az, hogy milyen rendszert épített fel” – magyarázta.

Úgy gondolja, Magyar Péter politikai karakterébe beleférne egy ilyen alku megkötése. „Ő tényleg ízig-vérig politikus, most már azt mondom. Tehát ő egy ilyen alkut, amiről én beszélek, valószínűleg szemrebbenés nélkül megköt.”

Azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor egy esetleges vereség után visszatérhet-e, Mérő szkeptikus. Szerinte Orbán már túl idős lenne egy újabb visszatéréshez.

A Fidesz vagy egy utódpárt visszatérését azonban nem zárja ki, de ennek egyetlen feltétele van. „El tudom képzelni, hogy visszajön, főleg akkor, ha Magyar Péter se válik be, tehát ha Magyar Péter sem valósítja meg a lopásmentes országot. Ha Magyar Péter valóban megvalósítja a lopásmentes országot, akkor nem fog visszatérni.”

A teljes beszélgetés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Ha a Tisza nyer, tíz év, mire ebből a mély depresszióból kikerülünk” – ilyen volt a Tisza Párt Nemzeti Menete
Rengetegen vettek részt Magyar Péterék március 15-i „rendszerváltó menetén”. A résztvevőket arról kérdeztük, mit gondolnak a kormánypárti propagandáról, és szerintük mi fog történni, ha ismét a Fidesz győz. A válaszokból kiderült, hogy a változásban hívők szerint még egy Tisza-győzelem esetén is sok időbe telhet, mire az ország kilábal a jelenlegi helyzetből.


Óriási tömeg vonult március 15-én a TISZA Párt kezdeményezésére a Nemzeti Meneten, amelyet Magyar Péterék "rendszerváltó menetként" hirdettek meg. A pártelnök szerint félmillióan vettek részt az eseményen, és két órába telt, mire a menet vége elhagyta a gyülekező helyet, a Deák teret, miközben a Hősök tere már megtelt.

Mi is ott voltunk a TISZA menetén, ahol többek közt arról kérdeztük a résztvevőket, mit gondolnak Orbán Viktor egyik kijelentéséről, miszerint a választás tétje az, hogy ő vagy Brüsszel/Zelenszkij alakít kormányt. A TISZA Párt szimpatizánsai egyértelműen elutasították ezt a felvetést.

„Butaság. Semmilyen független országban nem alakít se Brüsszel, se Zelenszkij. Itt a magyar emberek fognak kormányt alakítani. Reméljük, hogy a TISZA”

– mondta egy férfi. Egy másik megszólaló még élesebben fogalmazott: „Szerintem minden második, vagy minden mondat, ami kijön a szájából, az hazugság, úgyhogy nem tartok semmitől.”

A kormányzati kommunikációban az utóbbi időben rendszeresen összekapcsolódik „Brüsszel”, Ukrajna és a TISZA Párt témája, ezt pedig a megkérdezettek is tudatos kreációnak látják. „Ez azért eléggé nagy csúsztatás. Összemossák az általuk kreált ellenségképet a Tiszával” – vélte egy férfi. Egy másik szerint a jelenség nem új, csupán a célpont változott.

„Valakire fogni kell, patás ördögöt kell festeni. Most már Soros Gyuri bácsi nincs sehol, Gyurcsány nincs sehol, valaki kellett. Valakit ki kellett dugni a kéményen”

– magyarázta. Egy nő egyszerűen csak annyit mondott: „Felháborít. Mert ennek semmi köze se Zelenszkijnek, sem Brüsszelhez. Remélem, hogy Magyar Péter fog kormányt alakítani.”

A kormány háborús retorikáját a legtöbben demagógiának és uszításnak tartják, és nem hiszik, hogy Magyarország belesodródhatna a konfliktusba. „Én háborút akarok, amikor van egy csomó gyerekem? Én akarom őket háborúba vinni? Normális ember ezt nem hiszi el” – tette fel a költői kérdést egy családapa. Többen is arra hivatkoztak, hogy a NATO-tagság garanciát jelent arra, hogy Magyarország nem fog háborúban részt venni. „Nem lehet háborúba menni. NATO tagország vagyunk. Kizárt dolog, hogy itt bárkit is elvinnének” – jelentette ki egy férfi, aki hozzátette, hogy Rákosi-féle demagógiának tartja a kormány állandó szajkózását. Ezt erősítette meg egy nő is: „Az elmúlt négy évben sem vittek el senkit katonának, és nem gondolnám, hogy a jövőben bárkit is el fognának vinni.” Szerinte ez a narratíva csak a Fidesz-táborban működik, mivel „azokból a sajtóorganumokból tájékozodnak, ahol folyamatosan ezt nyomatják”.

Egy fiatal fiú szerint a helyzet egyértelmű: „Magyarországon nincsen, Ukrajnában van háborús veszély. Ott bombáznak. Itt, Magyarországon béke van.” Egy nő úgy véli, aki elhiszi a háborús veszélyt, az „nagyon buta”. Abban bízik, hogy az ellenzéki tömeg erőt mutat, és „az ép elme győz a rossz indulattal szemben”.

Van, aki a jelenlegi helyzetet egyenesen forradalmi hangulatúnak látja. „Ezek a fajta forradalmak, mint amilyen például március 15-én, '48-ban volt, jelenleg napjainkban, most éppen ebben a 2026-os évben teljesen más színtéren zajlanak” – fejtegette egy nő, aki szerint a mai tömegmegmozdulások a '48-as Pilvax kávéházi eseményeknek felelnek meg.

Kérdésünkre, hogy mi történne egy újabb Fidesz-győzelem esetén, a válaszadók sötét jövőképet festettek. A leggyakoribb reakció a kivándorlás volt.

„Akkor elmennek a gyerekeim külföldre. És elhagyják az országot, nem egyedül. Azért vagyok itt” – mondta egy édesanya. Más is hasonlóan látja: „Az biztos, hogy tömeges elvándorlás lesz. Például én is ebbe a körbe tartozom.”

Egy férfi már a célországokat is megnevezte: „Költözés. Költözés. Írország, Svédország, bárhova... Nem lehet tovább tűrni.”

Egy másik megszólaló szerint a Fidesz győzelme esetén ugyanaz folytatódna, ami már 16 éve már tart. „Jobb nem lesz. csak rosszabb” – fogalmazott. Sokan a gazdasági helyzet romlásától és a korrupció folytatásától tartanak. „Tovább fogják folytatni a lopást” – jósolta egy férfi. Egy nő pedig arra figyelmeztetett, hogy szerinte az ország még jobban el fog adósodni.

Ezzel szemben a TISZA Párt győzelmétől a lassú, de biztos talpra állást remélik. Egy nő szerint a folyamat nem lesz gyors:

„ha a TISZA nyer, akkor tíz év körülbelül, mire ebből a mély depresszióból kikerül az ember, húsz év mire a gazdasági válságból.”

Ugyanakkor bízik benne, hogy az ország „rövid időn belül” kilábalhat a helyzetből. Egy férfi szerint a feladat nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi is:

„Mindent vissza kell állítani ebben az országban. Most már nemcsak az országban, hanem egész Európában vissza kell állítani a magyarok becsületét. Mert mindenhol eljátszottunk.”

Egy másik megszólaló szerint a legfontosabb, hogy a mindenkori miniszterelnök tartsa szem előtt: „a magyaroknak, a népnek jár a tisztelet és a szabadság.”

Videónk a TISZA Párt Nemzeti Menetéről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor a március 15-i erődemonstrációkról: Kiélezett a helyzet, ez már nem 2022
A politológus szerint mindkét párt elégedett lehet a tömeggel. Az elemzésből kiderül, a szoros állás kinek kedvez igazán a választások előtt.


Török Gábor politológus a Facebookon értékelte a március 15-i kormánypárti Békemenetet és a Tisza Párt Nemzeti Menetét. Álláspontja szerint mindkét nagy párt elégedett lehet, mivel mindkét helyen nagyon sokan voltak, és a rendezvények hozták azt, amit vártak tőlük.

Úgy véli, mivel már csak négy hét van hátra a választásokig, a helyzet elsősorban annak kedvez, aki előnyben van.

Az elemző szerint a beszédek semmilyen újdonságot nem tartalmaztak. „Félelem és remény. A Fidesznek egyetlen üzenete van: Ukrajna és a háborús félelem. A Tiszának pedig a rendszerváltás és az ahhoz kapcsolt remények. Minden más téma ezeknek alárendelten jelenik meg”

– írja. Török Gábor szerint a mostani helyzet nem a 2022-es választások előtti állapotokat idézi, de fontos különbségek vannak.

„Az akkori ordító asszimmetriához képest ez ma egy kiélezett, szoros helyzetet mutatott, sok fontos különbséggel persze. Mindezt egy 16 éve kormányzó, erőforrásokban összehasonlíthatatlanul erősebb domináns párt mellett érte el a Tisza”

– fogalmazott.

A politológus szerint fontos nap volt a március 15-i, a résztvevők megerősödhettek a választásukban, és szívesen hallják, mekkora győzelmet arattak, de – teszi hozzá – vélhetően „nem szívesen hallják, amit a független politikai elemzés erről a napról mondani tud.”

A rendezvények után egyébként mindkét győzelmet hirdetett, és azt kommunikálták, hogy az ő eseményükön voltak többen.


Link másolása
KÖVESS MINKET: