SZEMPONT
A Rovatból

Tábor Áron: Donald Trump elszámolta magát, amikor úgy gondolta, Venezuela után az iráni is egy könnyű, pár napos katonai akció lesz

Mindenképpen számolni kellett volna azzal, hogy Irán is az eszkalációt választja - mondja az Amerika-szakértő, aki szerint Trump erős kezű vezetőként szeretné mutatni magát, de egy elhúzódó háború komoly politikai kockázatokat jelent neki a félidős választásokon.


Donald Trump már arról beszél, hogy beleszólást akar az iráni háború első órájában megölt Hamenej ajatollah utódjának kiválasztásába, és Hamenej fiát teljesen elfogadhatatlannak tartja. Pedig a hírek szerint épp ő a legesélyesebb jelölt, ami a keményvonalasok győzelmét jelentené Iránban, amely amúgy is egyre keményebben áll bele a konfliktusba. Folyamatosan támadja drónokkal és ballisztikus rakétákkal a környező közel-keleti országokat, valamint Izraelt, és már Libanonban is fellángoltak a harcok, ahol aktivizálta magát az Irán által támogatott Hezbollah. De Irán olyan országok ellen is akciót indított, mint Ciprus, Törökország és Azerbajdzsán, bár az utóbbiakat az irániak tagadják.

Közben a világgazdaság egyre idegesebb, a tőzsdék esnek, és az üzemanyagárak folyamatosan emelkednek, miután Irán lezárta a Hormuzi-szorost, ahol a világ olajkereskedelmének ötöde haladt át. Miért indíthatta el Amerika ezt a háborút, mi a célja vele, és mennyire könnyen tud Trump kihátrálni belőle, ha esetleg rosszul alakul? Erről beszélgettünk Tábor Áron amerika-szakértővel.

— A katonai erődemonstráció a diplomáciai nyomásgyakorlás része volt, vagy párhuzamosan készültek egy támadásra is, és a tárgyalás csak elterelő hadművelet volt?

— Nyilván most még nehéz pontosan megítélni, hogy milyen gondolatok játszódtak az amerikai elnök és a döntéshozók fejében. De arra mutatnak a jelek, hogy valóban két szálon futott ez a történet: volt egyfajta katonai felépítkezés és a hadiflotta megjelenése, és emellett egy diplomáciai folyamat, amely nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy sikerüljön. Ugye ezt kényszerítő diplomáciának, angolul coercive diplomacy-nak szokták hívni, amikor egy katonai jelenlét ad nyomatékot annak, hogy milyen jellegű megállapodást várnának el. Ennek a kényszerítő diplomáciának különböző fokozatai vannak. Az egyik végső formája az úgynevezett ágyúnaszád-diplomácia, angolul gunboat diplomacy, amit inkább Latin-Amerikában láttunk az Egyesült Államoktól. Annyit lehet tudni a kiszivárgott források alapján, hogy ezeken a tárgyalásokon főleg Jared Kushner, tehát az elnök veje vett részt, valamint mások is, akik korábban az orosz–ukrán tárgyalásokban is részt vettek. Állítólag

ők elég egyértelműen az irániak tudomására hozták, hogy ha nem olyan megállapodás jön létre, ami az amerikaiak számára kedvezőnek számít, akkor abból katonai akció lesz.

Hogy emellett ez a diplomácia mennyire tekinthető jóhiszeműnek, arról megoszlanak a vélemények. Jelenleg két teljesen ellentétes nézőpont van. Az egyik, amit az ománi külügyminiszter jelzett a háború megindításának pillanatában, hogy közel volt a megállapodás, ezért is érthetetlen az amerikai akció. Az amerikai értelmezés szerint viszont az irániak nem tettek olyan jellegű engedményeket, amelyek valóban közel lettek volna ahhoz, amit az amerikaiak követelnek. Nyilván megoszlik a téma egyrészt a nukleáris fűtőanyagok és a nukleáris létesítmények kérdésében, amiben állítólag az irániak hajlandók voltak valamennyi engedményre, másrészt a rakétaprogram kérdésében, amit az irániak nem akartak napirendre tűzni. Végső soron, az amerikai értelmezés szerint ezek a tárgyalások nem vezettek sehova, és ezért döntött végül is Trump az akció mellett. De azt hiszem, mondhatjuk, hogy ez nem olyan pillanat volt, amikor valamiféle azonnali harci folyamatot kellett volna megelőzni, tehát a megelőző háború (pre-emptive attack), megállná a helyét. Kívülről nézve inkább az állítható szerintem, hogy nem tűnik úgy, mintha ezen a ponton a diplomáciai folyamatnak meg kellett volna szakadnia. Valószínűleg az amerikaiaknak párhuzamosan már volt egy elképzelésük, hogy ha valameddig nem lesz megállapodás, akkor katonai akció következik.

— Izrael egyenrangú félként vett részt a katonai akcióban?

— Marco Rubio külügyminiszternek volt egy olyan kijelentése, amit később kicsit korrigálnia is kellett, mert abból az a kép alakult ki, mintha az izraeli szövetséges rángatná bele az Egyesült Államokat a konfliktusba. Rubio valami olyasmit mondott, hogy az Egyesült Államoknak azért kell részt vennie ebben a konfliktusban, mert tudták az izraeliekről, hogy mindenképpen lecsapnának Iránra; márpedig ha az izraeliek lecsapnak, akkor Irán válaszolni fog, és ez a válaszcsapás amerikai érdekeltségeket veszélyeztethet, ezért Amerika veszélyben van.

Ez egy kicsit furcsa logika arra, hogyan lesz Amerika veszélyben: úgy, hogy az egyik szövetségese megtámadja Iránt.

Később aztán korrigálták: Amerika anélkül is bement volna a háborúba, tehát nem az volt, hogy az izraeliek rángatták bele. De kialakult egy ilyen kép, és olyan információk is napvilágra kerültek, hogy esetleg az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia is, amelyek regionálisan szintén Irán ellenfelei, ebbe az irányba gyakoroltak nyomást. Tehát ebben az értelemben valóban Izrael nemcsak egyenrangú fél, hanem aktív részes volt abban, hogy ez az egész elkezdődött. Arról is van információ, hogy amikor már szó volt arról, hogy lesz valamilyen katonai akció (ez az Axios értesülése volt legutóbb, az elmúlt napokban), eredetileg március végére, április elejére tervezték azt. A múlt héten viszont volt Netanjahu és Trump között egy telefonbeszélgetés, nyilván titkosított csatornákon, amelyen Netanjahu megosztotta a hírszerzési értesülést Trumppal, hogy szombaton különleges lehetőség nyílik lecsapni egy találkozóra, ahol az ajatollah és fő tanácsadói is részt vesznek, és így hozták előre az akciót. Tehát ennyiben jelentős az izraeli szál.

Számítottak-e arra az amerikaiak és az izraeliek, hogy Irán megpróbálja a konfliktust az egész térségre kiterjeszteni?

— Nem tudom, mivel számoltak. Nyilván

Donald Trump fejében valami olyasmi lehetett, hogy Venezuela után ez is egy könnyű, pár napos katonai akció lesz. Ha így volt, eléggé elszámolta magát.

Több elemző már jelezte előre, még amikor szó volt katonai akcióról, de még nem kezdődött meg, hogy Irán szemszögéből nézve a tavaly nyári, júliusi rövidebb műveletekre visszafogott reakció érkezett: voltak válaszcsapások, de nem az volt a céljuk, hogy nagy kárt okozzanak, és nem az, hogy másokat belerángassanak a konfliktusba. Ha Irán akkor azt a következtetést vonta le, hogy a visszafogott válasz csak felbátorítja az Egyesült Államokat a következő támadásra, azt gondolja, hogy nincs értelme a visszafogott válasznak. Főleg olyan szituációban, ahol a rezsim rögtön az első napokban egy lefejezési támadással szembesül, amikor a túlélésről van szó, előjöhet az, hogy mindent bevetnek. Nem tudom, mennyire gondolták ezt végig azok, akik kitervelték. A nyilvánosság felé kommunikáltakon túl a belső tájékoztatások után a kongresszusi képviselők és szenátorok egy része is elégedetlenkedett, hogy nem nagyon mutatták be, mi az a terv, amit végiggondoltak. Ezzel mindenképpen számolni kellett volna, hogy lehet Irán is az eszkalációt választja.

— Az Egyesült Államok számára mit jelent a kibontakozó olajkrízis? Hiszen a világ első számú olajtermelőjeként a magas árakból hasznot is húzhat. Innen nézve fáj-e nekik a Hormuzi-szoros lezárása?

— Nem vagyok az olajárak szakértője, de arra gondolnék, hogy azért az Egyesült Államok is megérzi, ha ez egy olyan globális energiaellátási, és nemcsak energiaellátási problémává nő, amely más nyersanyagokra is kihat, hiszen ezek a hajózási útvonalak kulcsszerepet játszanak. Ha ilyen gazdasági probléma előjön, megint ott vagyunk, mint a Covid után: az ellátási láncok zavarai miatt hirtelen az egész világban inflációs hatásokkal kell szembesülni. Hiába jó az Egyesült Államok helyzete alapvető energiaforrások terén, ennek a negatív hatásaival ő is szembesül, a szövetségesei is kiszolgáltatottá válnak. Nem hiszem, hogy érdekük lenne, hogy ebből hosszabb távú gazdasági probléma legyen.

— Volt-e Amerikának világosan kijelölt célja ezzel a beavatkozással, és ez mennyiben egyezik azzal, amit Izrael gondol háborús célként?

— Nehéz megmondani, mik az Egyesült Államok céljai. Kiindulhatunk abból az amerikai idő szerint éjjel felvett beszédből, amit Donald Trump szombat délelőtt hozott nyilvánosságra. Abban különböző célokat jelölt meg. Például Irán ne szerezzen nukleáris fegyvereket, hogy megsemmisítsék a rakétakapacitásait, hogy akár teljesen megsemmisítsék Irán haderejét; illetve hogy Irán szövetségesei, proxyjai ne legyenek képesek támadásokat végrehajtani amerikai érdekeltségek és szövetségesek ellen. Ezek elég tág célkitűzések, és ennyiben az izraeli célokkal is egybevágnak. Hogy ezeket pontosan hogyan definiáljuk, az eltérő lehet.

Ha ez elhúzódó katonai akció lesz, el tudom képzelni, hogy lesz egy pont, amikor Donald Trump kijelenti: a célkitűzések teljesültek,

a rendszert „lefejeztük”, visszavetettük a nukleáris programot, csökkentettük a rakéták jelentette veszélyt, és azt mondja, hogy visszavonulunk.

— Cél-e a rezsim megbuktatása?

— Az amerikai célok között nincs felsorolva a rezsimváltás. Ez nem jelenti azt, hogy az amerikaiak ne szeretnének rezsimváltást, egyébként ezt Izrael sokkal határozottabban tűzi ki célként, de az ilyen rezsimváltós háborúkkal az a probléma, hogy Donald Trump korábban épp ezzel szemben építette a saját politikai kampányait. Emiatt hallunk olyan furcsa megjegyzéseket is, mint amikor a védelmi miniszter mondja: „nekünk nem célunk a rezsimváltás, de ettől még a rezsimváltás megtörténik”. Trump pedig arról beszélt, hogy az lenne jó, ha az iráni emberek fellázadnának, nem most, amikor a bombák hullanak, hanem várják ki nyugodtan, és amikor véget ér a háború, akkor majd keljenek fel és döntsék meg a rezsimet. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy nagyon ritkán történik meg, hogy pusztán külső bombázás hatására egy rezsim megbukik. Még akkor is, ha ez a rezsim, mint az iráni esetében, komoly belső ellenállással, elégedetlenséggel találkozik.

Nem nagyon látom, hogy hirtelen belülről rezsimváltás történne: kívülről pedig nagyon nehéz ezt pusztán bombázással elintézni.

Most arról is vannak hírek, hogy az Egyesült Államok esetleg a kurd szövetségeseket felfegyverezné, de az is kérdés, hogy ők önmagukban mire mennének az iráni hatalommal szemben.

— Na meg a kurdok felfegyverzése a törökök rosszallását is kiváltaná. Az emlékeimben 1999-ig kell visszamenni, amikor a NATO Jugoszlávia elleni csapásai annyira meggyengítették a Milosevics-féle rezsimet, hogy utána meg is bukott. De ez inkább kivétel volt, mint szabály.

— Több mint egy év volt a kettő között: 1999 tavaszán volt a beavatkozás, és 2000-ben bukott meg Milosevics, ha nem tévedek. Az akkori intervenció valóban csak kívülről, légi úton zajló beavatkozás volt. Először úgy tűnt, sokkal nehezebben megy, mint gondolták: pár naposra, esetleg egy-két hetesre számítottak, ehhez képest hónapokon át elhúzódó bombázás lett. Az ezzel foglalkozók számára máig kicsit rejtély, hogy adott ponton miért adta meg magát mégis Milosevics. A hatalomból akkor még nem távolították el, de tény, hogy ez hozzájárult a meggyengüléséhez. A mi szempontunkból inkább az az érdekes, hogy a viszonylagos siker hogyan terjesztette el azt az elgondolást az amerikai nemzetbiztonsági, katonai és biztonságpolitikai körökben, hogy ezek az intervenciók könnyen és sikeresen mennek. Később Irak és Afganisztán esetében bebizonyosodott: még ha a kezdeti intervenció nem is akkora feladat, tartós változást elérni sokkal nehezebb.

— Az akkor egy koalíciós hadművelet volt, az a mostani Izrael és az Egyesült Államok akciója. Miért gondolja mégis Trump, hogy az egyébként szövetségeseinek, például Spanyolországnak, kötelezően segíteni kell amerikát ebben a háborúban?

— Függetlenül attól, hogy e katonai akció mellett milyen érvek szólhatnak, és függetlenül attól is, hogy egy kifejezetten kegyetlen, vérengzésre hajló rezsim, és mindenki örülhetne, ha az ajatollahoktól megszabadulnának az irániak, hogy az, ahogy Trump ezt végrehajtja, jelentős kérdéseket vet fel. Megint azt látjuk, mint Ukrajnánál:

akarunk-e olyan világban élni, ahol a legnagyobb állam vezetője lényegében egyedül, vagy egy-két szoros szövetségessel kijelölhet célpontokat,

és valamilyen módon, akár kereskedelmi eszközökkel, büntetést helyez kilátásba annak, aki ezzel nem ért egyet? Ebből a szempontból még a Bush-kormány is jóval megértőbb volt az iraki háború előtt: Bush tulajdonképpen felajánlotta az akkori fő szövetséges briteknek, hogy ha Tony Blair a belpolitikai helyzete miatt inkább kimaradna, akkor maradjon ki. Blair persze benne akart lenni, valószínűleg személyes meggyőződése miatt, de az amerikaiak akkor jobban figyelembe vették a szövetségesek szempontjait, és nagyobb kísérletet tettek arra, hogy mind a nemzetközi, mind a hazai közvélemény előtt jobban igazolják a lépésüket. Amit most látunk, nem volt így felépítve, sem a nemzetközi közösség előtt nem nagyon próbálta az adminisztráció nemzetközi jogi magyarázattal alátámasztani. Ezt még az akciót így-úgy támogatók, mondjuk a kanadai miniszterelnök is elismeri, hogy a nemzetközi jog betűje szerint ez jogellenes katonai akció volt, hiszen nem volt olyan azonnali iráni katonai akció, amit meg kellett volna akadályozni. A belföldi közönség előtt is látszik:

ha megnézzük a felméréseket, az amerikai közvélemény egyáltalán nem sorakozik fel a háború mögé, még akkor sem, ha nincs jó véleménye Iránról.

Pont olyan politikai megosztottságot látunk, mint minden más kérdésben: lényegében aki Trump támogatója, helyesli az akciót; aki Trump-pal elégedetlen, és ez jelenleg 50–60 százalékos többség, az ellenzi.

— Lehet-e ennek valamilyen belpolitikai hozadéka a látótávolságba került félidős választások előtt?

— Ahogy közeledünk a félidős választásokhoz, minden ilyen kérdésnél fel kell vetni, hogy Trump úgy gondolhatja: erős kezű vezetőként akarja mutatni magát, aki Amerikát, annak nagyhatalmi státuszát, még nagyobbá teszi; vagy azt, hogy Amerikának nincs szüksége rá, hogy bárki megmondja, mit csináljon ilyen kérdésekben. A tapasztalat viszont nem ezt mutatja a választói vélekedésekben.

Egy ilyen akció inkább kockázat politikailag is.

Lehetséges, hogy ha nagyon sikeres és nagyon hatékony képet tud mutatni, ideiglenesen megemeli az elnök népszerűségét, de ha elhúzódó háború lesz, egyre kevésbé látjuk az úgynevezett rally ’round the flag jelenséget, és egyre inkább azt, hogy elégedetlenség nő: miért szükséges ez. Most egyenesen úgy tűnik, ideiglenesen sem érvényesül a rally ’round the flag, egyelőre ugyanaz a megosztottság, mint eddig. Nem gondolom, hogy egy külpolitikai témával nyerni tudna Trump a félidős választásokon; viszont veszíteni tud rajta, ha elhúzódó háborúvá válik, amelynek gazdasági és más, begyűrűző hatásai lesznek, az több kellemetlenséget okozhat.

— A Rejtő Jenő-i módon már „megszerzett” Nobel-békedíj mellé vajon közelebb került-e Trump egy sajáthoz ezzel a művelettel?

— Nem gondolnám. Ha eddig bárkinek kétsége volt, most határozottan kijelenteném: 2026-ban nem Donald Trump lesz a béke Nobel-díjasa. Ritkán kap béke-Nobel-díjat valaki, aki háborút indít, még ha körmönfont érveléssel amellett is próbálna érvelni, hogy „a béke érdekében” történik. Háborúindítókat nem szoktak így jutalmazni. Inkább azt érzem, amit valahol a davosi csúcstalálkozó táján már hallhattunk Trumptól és a környezetéből is, hogy megpróbált mindent megtenni a Nobel-békedíjért, ám ha ezt nem honorálják, lehet, hogy ezután kevésbé tesz erőfeszítéseket a béke irányában. Nyilván hangsúlyozni fogja majd, hogy szerinte, bármikor ér is véget a háború, mennyit tett a békéért, és újra előkerülhet az általa vezetett békekezdeményezés is. A konfliktusban eddig nem nagyon aktivizálta magát; lehet, hogy akkor majd újra szerepet kap, de jelen pillanatban nem hiszem, hogy a béke-Nobel-díjról fogunk beszélni az év végén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Vujity Tvrtko a Napló végéről: Aki ezt tette velünk, bár kapott 96 millió forint Júdás-pénzt, most egészen biztosan nyugtalanabbul alszik, mint mi
Vujity Tvrtko egy hosszú bejegyzésben idézte fel a TV2 Napló megszűnésének körülményeit. A riporter szerint a szerkesztőségre nehezedő politikai nyomás és egy 96 millió forintos könyvszerződés vezetett a műsor végéhez.


Két posztot is írt Vujity Tvrtko, a frissebb, mai posztban arról ír, hogy "anno nagyszerű emberek, becsületes újságírók veszítették el az állásukat, s ezzel veszélybe került a családjuk egzisztenciája, nem maradt munkájuk, voltak, akiket biztonsági őrökkel dobattak ki csak azért, mert nem akartak bűncselekmények részeseivé válni. Mindent (is) vállaltak, de a lelküket nem adták el, sem pénzért, sem ajánlatért, sem hatalomért!

Munkátokat elveszítettétek, de becsületeteket mindvégig megtartottátok! BÜSZKE VAGYOK RÁTOK! - írta a tévés.

"Vannak, akiknek most a mentegetőzés és a félelem maradt. Ők választották ezt az utat. Mi pedig egy egészen másikat…" - tette hozzá, megosztva egy 10 évvel ezelőtti posztját.

Vujity Tvrtko egy másik, tegnapi bejegyzését azzal kezdte, hogy nem a botránykeltés a célja, ugyanakkor úgy véli, „az igazság nem maradhat néma”. Azt írja, elsősorban azokért a kollégáiért szólal meg, akiket szerinte méltatlanul megaláztak, és akiknek a hangja nem jut el a nyilvánossághoz. Kijelenti, hogy újságíróként továbbra sem foglal állást magyar belpolitikai ügyekben.

Tvrtko szerint a műsor megszűnésének legfőbb oka egy bizonyos könyv volt. Hozzáteszi, hogy a kötet szerzőjét később hírigazgatónak nevezték ki, és a könyv körüli „erőszak, a műsorunkat, szerkesztőségünket érő politikai nyomás és érzelmi zsarolás” vezetett a döntésükhöz.

„Főleg emiatt az átkozott könyv miatt döntöttünk 2014-ben úgy, hogy a TV2 Naplója 17 év, 1 hónap, 3 hét és 4 nap után befejezi munkáját.”

A HVG a Magyar Hang cikke alapján azt írta: Szalai Viviennek 96 millió forintot fizetett a Napi Gazdaság kiadója 2014-ben a Zuschlag-könyv megírásáért. Tvrtko állítása szerint a szerkesztőségük nem volt hajlandó ezt a könyvet reklámozni, és másokat sem járattak le.

Műsorvezetőként személyesen is szembeszállt a nyomással, amikor nem volt hajlandó egy számára ismeretlen szöveget bemondani. „Egyáltalán: soha az életemben nem olvastam fel más szövegét, csak azt, amit én magam írtam… És amit én magam megírtam, azért a felelősséget mindig vállaltam” – fogalmaz.

Tvrtko szerint nem voltak hajlandóak olyan dolgokat megtenni, amelyekkel a későbbi események bűnrészeseivé váltak volna, ezért a TV2 Napló végül befejezte működését. Megemlíti azonban, hogy szerencsére a műsornak van folytatása egy másik csatornán, Sváby András és csapata révén.

A posztban felidézi egykori kollégáinak az utolsó szerkesztőségi értekezleten elhangzottakat, a Linda című sorozatból vett mondattal.

„Baltazár inkább meghal, de nem alkuszik!”

Majd hozzáteszi: „Meghaltunk, de nem alkudtunk.” Azt írja, aki ezt tette velük, bár kapott „96 millió forint Júdás-pénzt”, most biztosan nyugtalanabbul alszik, mint ők. A cselekedetét szerinte majd Isten vagy a bíróság fogja megítélni.

Tvrtko fájdalommal ír arról, hogy rajta kívül a stábtagok mind elhagyták a szakmát. Van közöttük virágboltos, apartmanház-üzemeltető és olyan is, aki külföldre költözött.

„Nem vagytok, s mégis azok maradtok: ÖRÖKRE!”

Ezzel szemben azt állítja, hogy aki ezt a helyzetet előidézte, „sosem volt az, bármi is állt a névjegykártyáján!”.

Zárásként arról ír, hogy bár ő maga is külföldre költözött, a szellemiségük és a gerincük megmaradt. Akik viszont szerinte elárulták ezeket az elveket, azokról úgy fogalmaz: „most nagyon gazdagok, s mégis koldusszegények!”.

A poszt hátteréhez tartozik, hogy a TV2 nemrégiben menesztette Szalai Vivien hírigazgatót, amire Vujity Tvrtko egy korábbi bejegyzésében már reagált. A csatornánál zajló belső feszültségekről korábban Hajós András és Majka is beszélt. A legfrissebb fejlemény az ügyben, hogy 2026. május 7-én megjelent hírek szerint megszűnik a TV2 Tények című műsora, és a jelenlegi tervek szerint a Napló sem folytatódik az átszervezés után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Kitálalt az NKA-botrányról egy bennfentes: állítja, Hankó Balázs adott utasítást arra, hogy eltitkolják a 17 milliárdos támogatási keret részleteit
Papp Gergely, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő munkatársa Molnár Áronnak beszélt az intézménynél tapasztalt szabálytalanságokról. Elmondása szerint miután az első információk kiszivárogtak a színész-aktivistán keresztül, őt a párját és a barátját a főigazgató utasítására kitiltották a céges rendszerekből.


Névvel és arccal vállalta az interjút Molnár Áronnal Papp Gergely, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) projektmenedzsere, aki Molnár szerint a legfőbb forrása volt a kirobbant NKA-botránynak.

Papp Gergely a „Magyarország kedvenc reggeli műsorában” elmondta, 2014 óta dolgozik az intézménynél, jelenlegi feladata az ePer pályázati rendszer felhasználóbarátabbá tétele. Azért döntött a nyilvánosság mellett, mert a belső szabályzat szerint a szabálytalanságokat a főigazgatónak kellene jelenteni, aki viszont szerinte maga is érintett az ügyben.

Papp Gergely azt mondta, a botrány kirobbanása után az intézményen belül több kollégáját, köztük a legjobb barátját és a szintén ott dolgozó párját is meggyanúsították.

„Például a legjobb barátomat meggyanúsították, és szankcionálták, kitiltották mindenhonnan több napra. Holott igazából sokáig azt sem tudta, hogy mire készülök” – mondta, hozzátéve, hogy eleget akar tenni a Molnár Áronnal kötött megállapodásának, miszerint ha a főigazgató nem áll a nyilvánosság elé a megfelelő információkkal, ő maga fogja ezt megtenni. Papp szerint a műsor utáni napon valószínűleg felmondanak neki, de ezt vállalja.

„Inkább rúgjanak ki, mint hogy szégyenben kelljen leélni az életemet, hogy tudtam erről az egészről, és nem szóltam.”

A projektmenedzser felszólította a felelősöket, köztük Krucsainé Herter Anikó főigazgatót és Hankó Balázs leköszönő minisztert, hogy tegyék közzé a telefonszámukat, és nézzék meg, mi a magyar emberek véleménye az ügyről. Mint mondta, elsődleges célja az volt, hogy a törvényi kötelezettségnek megfelelően nyilvánosságra kerüljenek a 17 milliárd forintos keret döntései és a döntéshozó testület tagjainak kiléte. Később azonban tudomására jutott, hogy további kifizetéseket terveznek.

„Sőt, én úgy tudom, hogy már van olyan döntés is, amit a miniszter aláírt, csak a te megszólalásod után ez végül nem került további ügyintézésre”

– mondta Molnár Áronnak, hozzátéve, hogy innentől a további kifizetések megállítása lett a cél.

Papp Gergely tisztázta, hogy a sajtóban emlegetett 790-es és 447-es listák valójában nem listák, hanem belső kódok. A 790-es a Kiemelt Kulturális Programok ideiglenes kollégiumának kódja, amely a 17 milliárd forintot elosztotta, a 447-es pedig a miniszteri keret belső azonosítója. Elmondása szerint 2023 nyarán vonták be a 790-es kódú kérelmek feldolgozásába, ahol olyan, a kultúrától távol álló programokat talált, mint a „somlói szépségverseny és evőverseny”. A pályázatokhoz mindössze ezer forintos nevezési díjat kellett fizetni, míg a miniszteri keretnél ilyen díj egyáltalán nem volt.

Beszélt egy nem nyilvános e-mail címről is, ahová az egyedi zenei programok kérelmei érkeztek. Itt találkozott egy olyan levéllel, amelyben egy pályázót a minisztérium értesített, hogy nyújtson be kérelmet az NKA-hoz. Ezt az e-mailt később letörölte a fiókjából, de szerinte az üzenetnek még meg kell lennie a rendszerben és közérdekű adatigényléssel megszerezhető.

Részletesen beszámolt a Krucsainé Herter Anikó főigazgatóval folytatott konfrontációjáról is, miután őt, a párját és a barátját minden előzmény nélkül kitiltották a céges rendszerekből. Az informatikai osztályon azt a tájékoztatást kapta, hogy a főigazgató utasítására történt a tiltás.

Amikor ezzel szembesítette, a főigazgató először technikai problémára hivatkozott. „De ezt olyan pikírt stílusban adta elő, hogy azt hittem, hogy lefordulok a székről” – mesélte. Később, egy négyszemközti beszélgetésen a főigazgató elismerte, hogy ő rendelte el a kitiltást, mert gyanakodott rájuk.

Papp Gergely szerint ezen a beszélgetésen a főigazgató elismerte, hogy a döntések közzétételének elmaradása nem az ő döntése volt. „Erre azt felelte, hogy okos fiú vagy, ki tudod te találni” – idézte fel a beszélgetést, majd hozzátette, amikor rákérdezett, hogy Hankó Balázsra gondol-e, a főigazgató igennel felelt.

„Hankó Balázs volt az, aki erre utasította.”

Papp szerint a főigazgató arról is beszélt, hogy nem adott megfelelő utasítást a kérelmek céljainak átírására, és állítólag nem is tudott arról, hogy a pályázati rendszerben erre lehetőség van. Ezt Papp Gergely képtelenségnek tartja, mivel szerinte a főigazgató rendelte meg és felügyelte a rendszer fejlesztését. Sőt, állítása szerint személyesen is részt vett olyan megbeszélésen, ahol a főigazgató a kérelmek céljainak átírásáról egyeztetett. Egy másik értekezleten a somlói szépségverseny kapcsán mindenki nevetett, egy dartsegyesület kérelménél pedig a főigazgató azzal viccelődött, hogy „biztos Magyar Péter képére dobálják a nyilakat”.

A projektmenedzser szerint a pályázatok feldolgozásánál szóbeli utasítás volt, hogy ne írjanak ki hiánypótlást, holott a kérelmek hemzsegtek a hiányosságoktól. A támogatói okiratokból pedig szándékosan kikerült a reklám- és PR-kötelezettségre vonatkozó rész, így a támogatott szervezeteknek nem kellett feltüntetniük, hogy az NKA-tól kaptak pénzt.

„Vajon kifejezetten csak ezekből az okiratokból került ki a PR kötelezettség? Itt miért nem kellett az NK-t mint támogatószervet feltüntetni?” – tette fel a kérdést.

A Fásy Ádám családjának cégével kapcsolatos ügyről elmondta, több tanú van rá, hogy a család személyesen járt bent az NKTK-nál, és a kollégákkal adatták be a Munkácsi Art Kft. kérelmeit, noha papíron semmi közük a céghez. Meghatalmazás sem volt náluk. Az elszámolásnál pedig kiderült, hogy a kifizetések olyan cégekhez mentek, amelyek Fásy feleségéhez és lányához köthetők.

A Városliget Zrt. ügyében, amelynek felügyelőbizottsági elnöke maga Krucsainé Herter Anikó, Papp Gergely azt állította, hogy a cég egy 1,25 milliárd forintos támogatás visszafizetésekor nem fizette meg az ügyleti kamatot. A főigazgató ezt tagadta, és az elszámoltatási osztályvezetőre próbálta hárítani a felelősséget. Papp szerint azonban írásos bizonyítékuk van arról, hogy az osztályvezető jelezte a főigazgatónak, hogy a kamat elengedése törvénytelen. „Ehhez képest a főigazgató még aznap délután levélben értesítette a Városliget Zrt-t, hogy a támogatás összegét utalják vissza” – mondta, kiemelve, hogy a levélben nem szerepelt az ügyleti kamat.

A miniszteri keretből finanszírozott támogatások elszámolásáról elmondta, hogy sok esetben a szakmai beszámoló egyetlen papírlapból áll, és nincs érdemi szakmai ellenőrzés.

Példaként a Zenei Kör Kft. félmilliárd forintos támogatását említette, ahol szintén csak egy ilyen „fecnit” kellett benyújtani. A főigazgató négyszemközt elismerte neki, hogy nem ért egyet ezzel a gyakorlattal, de azzal védekezett, hogy ez már korábban is így volt.

Papp Gergely éles kontrasztba állította a főigazgató számára vásárolt új céges autót, iPhone-t és irodabútort a többi iroda áldatlan állapotával, ahol a falak penészesek, a székek pedig szétszakadtak. Elmondta azt is, hogy a választások előtt beígért, bérbe beépülő fizetésemelésből végül csak egy 2026 végéig szóló keresetkiegészítés lett, bizonytalanságban tartva a dolgozókat.

Végül a támogatások aránytalanságát szemléltette: míg a többnapos, nagy múltú Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) fesztivál 12,5 millió forintot kapott szigorú feltételekkel, addig Tóth Gabi és párja, Papp Máté Bence összesen 19 milliót, Pataky Attila pedig 150 milliót egyetlen Aréna-koncertre.

„Miniszter úr, nem lehet, hogy ilyen és ehhez hasonló nívós fesztiválra vagy fesztiválokra kellett volna többek között ezt a 17 milliárd forintot elkölteni?” – tette fel a kérdést az interjú végén Hankó Balázsnak címezve.

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Volt alkotmánybíró: Sulyok Tamás megfosztható a tisztségétől, mert alaptörvényt sértett
Vörös Imre volt alkotmánybíró szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök bizonyíthatóan megsértette az Alaptörvényt a hallgatásával. A megfosztási eljárás megindításáról a parlament dönthet, ami után az államfő jogköreit azonnal felfüggesztenék.


Alkotmánysértést követett el Sulyok Tamás, ezért megfosztható tisztségétől – ezt Vörös Imre volt alkotmánybíró mondta a Klubrádióban. Szerinte az államfő akkor is elmozdítható, ha önként nem mond le.

Vörös Imre úgy véli, Sulyok Tamás tevőlegesen hozzájárult ahhoz, hogy a közhatalom gyakorlása ne jogállami keretek között történjen. A volt alkotmánybíró szerint az államfő nem tett eleget kötelezettségének, és nem őrködött az államszervezet demokratikus működése felett, amikor több vitatott esetben nem emelte fel a szavát – szemléz a 24.hu.

Az eljárás megindításának azonnali és súlyos következménye lenne.

Vörös Imre emlékeztetett rá, hogy bár a végső szót a megfosztás ügyében az Alkotmánybíróság mondja ki, a parlamenti döntés után azonnal fel kell függeszteni az elnöki jogkör gyakorlását.

Ez azt jelentené, hogy Sulyok Tamás hatásköreit és feladatait ideiglenesen az Országgyűlés elnöke venné át; a Tisza Párt korábban Forsthoffer Ágnest jelölte erre a posztra.

Az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök elleni eljárást az országgyűlési képviselők egyötöde indítványozhatja, de a megfosztás megindításához már kétharmados többség szükséges.

Míg Vörös Imre szerint a jogi út járható, Fidesz-közeli jogászok korábban arról beszéltek, hogy Sulyok Tamás alkotmányos úton elmozdíthatatlan.

Vörös Imre hangsúlyozta, az Országgyűlésnek részletesen indokolnia kell döntését, az államfő teljes tevékenységét mérlegelni kell, de a jelenlegi rendszerben számos olyan szabály működik, amelyeket kifejezetten a hatalom bebetonozására alakítottak ki. Szerinte ezek eleve nem tekinthetőek legitim jogállami normáknak, ezért mielőbb ki kellene őket iktatni. Az alkotmányjogász már korábban készített egy „kigyomlált” változatot az Alaptörvényből, amely szerinte alkalmas lehetne kiindulópontnak egy jogállami rendszer újjáépítéséhez.

Teljes beszélgetés Vörös Imrével:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Azurák Csaba a Tények végéről: Elképesztően sajnálatos ezt látni, de többet köszönhetek a TV2-nek, mint amennyire haragszom
A TV2 egykori hírigazgatója megszólalt a csatorna Tények című hírműsorának megszüntetéséről. Szerinte a döntés több száz tehetséges, azóta pályán kívülre sodródott kolléga munkáját is semmibe veszi.


„Elképesztően sajnálatos ezt látni” – mondta Azurák Csaba, a TV2 egykori műsorvezetője és hírigazgatója, miután csütörtökön kiderült, hogy megszűnik a csatorna Tények című hírműsora. A volt képernyős több száz tehetséges kollégája nevében fejezte ki sajnálatát a közel három évtizedes brand sorsa miatt.

A csatorna egykori arca a 24.hu-nak arról beszélt, hogy a Tényeket rengeteg tehetséges szakember építette fel, akik közül sokan mára a pályán kívülre sodródtak. Hangsúlyozta, hogy a műsor az első nagyjából húsz évében minőségi hírszolgáltatásként működött.

„Ez van bennem, hogy sok száz ember rakta bele a munkáját, akik hosszú éveken, évtizedeken keresztül vettek részt ebben az egészben, és szerintem az ő nevükben is beszélek, amikor ezt mondom, hogy elképesztően sajnálatos ezt látni” – fogalmazott.

Azurák Csaba, aki 2001-től 2019-ig dolgozott a csatornánál, nem akarta minősíteni a TV2 elmúlt évekbeli működését. Személyes okokkal magyarázta, miért nem hajlandó rossz emlékként tekinteni a csatornára.

„Én sokkal többet köszönhetek a TV2-nek, mint amennyire haragszom rá. Mert 20 évet eltöltöttem ott, és ezalatt nekem barátságok szövődtek, a feleségemet is ott ismertem meg, így nagyon sok minden köt oda” – mondta.

A Tények megszűnése kapcsán a hírműsor egy másik volt műsorvezetőjét, Máté Krisztinát is keresték, ám ő nem kívánt nyilatkozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: