HÍREK

Szívszorító videók a törökországi földrengés pillanatairól és a kétségbeesett mentési munkákról

Összeomló házak, megrepedő utak, lángoló épületek, kétségbeeesetten menekülő emberek, a romok alól kimentett túlélők... Megrázó felvételek a természeti katasztrófáról.

Link másolása

Mi is beszámoltunk róla, hogy több erős földrengés rázta meg hétfőre virradóan Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés a Richter-skála szerinti 7,8-as erősséget is elérte.

A földmozgásnak Törökországban és Szíriában is több száz halálos áldozata és több ezer sérültje van.

Török oldalakon már azt latolgatják, hogy az áldozatok végső száma több ezerre tehető majd, egy, a Cumhuriyet TV -nek nyilatkozó geofizikai mérnök, Ahmet Ercan elmondta, hogy a földrengés után 6 ezer áldozatra kell számítani a régióban.

A török katasztrófavédelem adatai szerint helyi idő szerint 4 óra 17 perckor a dél-törökországi Kahramanmaras tartomány Pazarcik körzetében 7,4-es erősségű földrengés következett be, amelyet 4 óra 26 perckor a délkelet-törökországi Gaziantep tartomány Nurdagi körzetében egy 6,4-es erősségű, majd 4 óra 36 perckor Gaziantep Islahiye körzetében egy 6,5-ös erősségű rengés követett.

A földrengés Törökország déli részén, Szíria északi határa közelében, helyi idő szerint 04.17 órakor 17,9 km-es mélységben történt de nemcsak Szíriában, hanem Libanonban és Izraelben is érezték.

A katasztrófa után az Európai Unió vezetői, valamint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár támogatásáról biztosította a földrengés sújtotta Törökországot és Szíriát, az EU közölte: az uniós mentőcsapatok már elindultak a térségbe.

VIDEÓK: A rengés pillanatai

VIDEÓK: A földrengés után

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Twitter-üzenetében szolidaritását fejezte ki és közölte, a szövetségesek támogatást mozgósítanak a földrengés sújtotta Törökországnak. "Teljes szolidaritásukat fejezük ki szövetségesünkkel, Törökországgal a szörnyű földrengést követően" - fogalmazott a NATO-főtitkár, majd hozzátette: felvette a kapcsolatot Recep Tayyip Erdogan török elnökkel és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke üzenetében az EU teljes szolidaritását fejezte ki Törökország és Szíria lakosságával. Közölte: Európa támogatása már úton van a térségbe. Az EU készen áll arra, hogy további segítséget nyújtson - tette hozzá az uniós bizottság elnöke. Charles Michel, a tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke üzenetében részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, a sérülteknek mielőbbi felépülést kívánt. Végezetül az Európai Unió szolidaritását fejezte ki. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke üzenetében hangsúlyozta, Európa Törökország és Szíria népe mellett áll ezekben a nehéz pillanatokban. Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt írta: az EU kész segíteni, és együtt érez Törökország és Szíria népével. Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos Twitter-üzenetében azt közölte, a reggeli földrengést követően az Európai Unió aktiválta az uniós polgári védelmi mechanizmust, sürgősségi koordinációs központján keresztül pedig összehangolja az Európából érkező mentőcsapatok kiküldését. Hollandia és Románia mentőegységei már úton vannak - tette hozzá az uniós biztos - írja az MTI.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Mi történhetett? Orbán Viktor telefonon tárgyalt Zelenszkijjel
A magyar miniszterelnök és az ukrán elnök áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.

Link másolása

Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, írja az MTI a miniszterelnök sajtófőnökének tájékoztatása alapján.

Havasi Bertalan közleménye szerint a megbeszélés során áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.

Orbán Viktor megerősítette, hogy Magyarország kész hozzájárulni minden olyan kezdeményezéshez és erőfeszítéshez, amely elvezet a békéhez.

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij megegyeztek abban, hogy a kétoldalú konzultációkat folytatni fogják, áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Kínai zászlókkal várják a Könyves Kálmán körúton Hszi Csin-pinget – fotók
Itt fog majd elhaladni a kínai elnök konvoja. Egy molinót is kifeszítettek az út mentén.

Link másolása

Kínai zászlókkal és molinókkal várják a kínai elnököt az Üllői út mentén, ahol várhatóan elhalad majd Hszi Csin-ping konvoja.

Munkatársunk a Groupama Aréna közelében készített néhány képet, amelyeken több ázsiai fiatal látható zászlókkal a kezében.

Emellett láthatóan egy hosszú molinót is kifeszítettek, amelyen kínai felirat látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Borkai-féle hajókázással vádolja a DK Magyar Péter egyik polgármester-jelöltjét
Molnár Csaba nem hiszi, hogy Magyar jelöltjei nyerhetnek, szerinte csak az ellenzéki szavaztok megosztása a cél.

Link másolása

Magyar Péter pártjának budapesti polgármester-jelöltjeiről írt Molnár Csaba a Facebook-oldalán, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke szerint „velük próbálják megosztani az ellenzéki szavazókat”.

„Az egyik volt Fidelitas-os aktivista, aki Magyar Pétert még egy hónapja is »nárcisztikus idiótának« nevezte és nem mellesleg eddig a Vitézy-kampányban dolgozott. Őt még a fővárosi listára is rátették.

A másik jelölt saját Facebook-oldala szerint az interneten toborzott »vállalkozó szellemű« lányokat egy kis olasz kiruccanásra. Azt ígérte, lesz »pihi, hajókázás, miegymás…« - igazi Borkai-módi”

- írta a bejegyzésben a DK politikusa. Molnár nem hiszi, hogy ők győzhetnek a polgármester-választáson, a cél szerinte csak az ellenzéki szavaztok megosztása.

A poszt alatt később Magyar Péter is kommentelt. A Tisza Párt alelnöke azt írta:

„Önök akkor is hazudnak, amikor kérdeznek. Talán nem véletlen, hogy vidéken a DK a megszűnés szélén áll. Hallom a nyíregyházi alapszervezetükből szinte mindenki kilépett...”

Erre Molnár azzal vágott vissza, hogy ő csak a posztja végén hivatkozott cikkekből idézett.

„Ezek szerint Ön hazugsággal vádolja a 444-et, a Telexet és a 24-et? Nem szép dolog így beszélni újságírókról” - írta a DK-s politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET: