HÍREK
A Rovatból

Szívszorító fotók: többszázan gyújtottak gyertyát a Budapesten meggyilkolt japán nő emlékére

Tűz ütött ki a lakásában, a kiérkező tűzoltók találták meg az asszony holttestét. A barátok szerint évek óta bántalmazta őt a volt férje, akitől válása után is rettegett.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. február 04.



Többszázan mentek el Budapesten az V. kerületben lévő Stollar Béla utcába, hogy a ház előtt gyertyákat gyújtva fejezzék ki részvétüket a 43 éves, japán nő halála kapcsán. A szervezők szerették volna megmutatni, hogy hányan szerették őt, és emlékeznek rá.

Kollégáink is ott voltak a többszázfős megemlékező tömegben. A megható, gyertyafényes estén eljöttek a nő barátai is, akik meséltek róla. Elmondták, hogy évek óta tudták, hogy a volt férje bántalmazta, és az asszony hiába kért segítséget még a rendőrségtől is, nem kapott.

Képgaléria: (Fotókért kattints a képre)

A nő holttestét január 29-én találták meg, miután tűz ütött ki egy V. kerületi társasház harmadik emeletének egy lakásában. A lakástűzet a volt férj jelentette be, aki ekkor még nem volt gyanúsított. A férfit végül egy kamerafelvétel tette gyanússá. A hatóságok először úgy vélték, hogy ágyban dohányzás okozhatta a tüzet. Végül egy kamerafelvétel miatt lett gyanús, mert kiderült, hogy a lakásból távozott ugyan, de átöltözve visszatért és ekkor hívta a 112-t. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn emberölés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást. A 43 éves, ír állampolgárságú volt férjet a TEK este 11 körül, egy IX. kerületi, Ferenc körúti társasházban fogta el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Újabb vezetőcsere: Leváltották a Magyar Pétert is védő Készenléti Rendőrség parancsnokát
Markó Attila István rendőr dandártábornok vette át a Készenléti Rendőrség irányítását a belügyminiszter döntése nyomán. Az új parancsnok a BRFK-tól érkezik.


Csütörtökön a belügyminiszter felmentette Tarcsa Csabát, és pénteki hatállyal Markó Attila Istvánt nevezte ki a Készenléti Rendőrség parancsnokának - közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.

Markó Attila István rendőr dandártábornok eddig a Budapesti Rendőr-főkapitányságon töltött be rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesi pozíciót.

Az új belügyminiszter sorcserét hajt végre a rendőri vezetésben, korábban felmentette Terdik Tamást, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét, helyére Baricska Norbert Tamás rendőr ezredes került, de az Országos Rendőr-főkapitányság élén is változás történt, szerdán iktatták be Mecser Tamás új országos főkapitányt, akiről már egy hete azt pletykálták, hogy ő veheti át az ORFK irányítását.

A Készenléti Rendőrség az országos rendőrfőkapitány közvetlen irányítása alatt álló, országos hatáskörű szerv. Feladatai közé tartozik a tömegrendezvények biztosítása, a határőrizeti feladatok támogatása, védett létesítmények őrzése, és alá tartozik a Nemzeti Nyomozó Iroda is, amely a legkomolyabb bűnügyekben nyomoz.

Május 4-én az új miniszterelnök, Magyar Péter bejelentette, hogy személyi védelmét a Terrorelhárítási Központ helyett a jövőben a Készenléti Rendőrség látja el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Civil szervezetek szerint követhetetlenül került 117 milliárd forint a Nemzeti Együttműködési Alapon keresztül a civil szektorhoz
Egy civil koalíció felmérése szerint 117 milliárd forintnyi állami támogatás sorsa átláthatatlan a Nemzeti Együttműködési Alapnál. A 665 szervezet megkérdezésével készült jelentés a politikai befolyást is vizsgálta, a válaszadók többsége szerint a NEA nem pártsemleges.


Tizennégy év alatt 117 milliárd forint került túlnyomórészt átláthatatlan módon a civil szektorhoz a Nemzeti Együttműködési Alapon (NEA) keresztül – ez a legfőbb megállapítása annak a friss felmérésnek, amelyet a Civilek Új Alapon nevű, 12 szervezetet tömörítő koalíció készített. A kezdeményezés azért jött létre, hogy felülvizsgálja az állami alap működését, ehhez országszerte 665 szervezetet kérdeztek meg.

A csütörtökön közzétett jelentés szerint a NEA súlyos politikai befolyás alatt működik.

A támogatások egy része nem tekinthető teljesen pártsemlegesnek – ezzel a megállapítással a válaszadók 58 százaléka, de még a NEA által támogatott szervezetek 52 százaléka is egyetértett.

A politikai befolyás jeleként említik, hogy a NEA Tanács alapító elnöke Csizmadia László, a Békemeneteket szervező CÖF/CÖKA vezetője volt, a legtöbb forrást elnyerő szervezetek többsége pedig egyértelműen a Fideszhez kötődik – írja a 444.hu. A koalíció szerint a működés átláthatóságát az is gyengítette, hogy hosszú ideig nem készült nyilvános, kereshető nyerteslista a döntésekről.

A jelentés ugyanakkor árnyalja is a képet: a megkérdezettek szerint a NEA a magyar civil társadalom alapvető támogatási forrása, a válaszadók 58 százaléka szerint a rendszernek egyaránt vannak pozitív és negatív elemei. Az állami támogatást szerintük meg kell őrizni, de a civil szervezetek valós szükségletei alapján kell átalakítani.

Az elmúlt tíz évben a legtöbb támogatást, 69,4 millió forintot az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület kapta, amelynek alapítója, Kiss András a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei közgyűlés Fidesz–KDNP-frakciójának tagja és a KDNP ifjúsági szervezetének alelnöke.

A NEA a Miniszterelnökség felügyelete alatt álló Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez tartozik. Kulcsszereplői voltak Szalay-Bobrovniczky Vince (címlapkép) a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, és Gulyás Gergely egykori tárcavezető is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Sulyok Tamás az Alkotmánybírósághoz fordult az eltávolítására irányuló tervek miatt, Magyar Péter szerint ez „szánalom kategória”
Sulyok azt akarja megtudni a testülettől, alkotmányos-e egy olyan módosítás, amely közjogi méltóságok elmozdítására irányul. A miniszterelnök azonnal válaszolt a köztársasági elnök bejelentésére.


Sulyok Tamás köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz fordult. Az államfő az utóbbi hetek politikai nyilatkozatai nyomán lépett, amelyek alapján a Tisza Párt Alaptörvény-módosítással mozdítana el több közjogi méltóságot, köztük őt is a hivatalából. A köztársasági elnök az Alaptörvény „absztrakt értelmezését” kérte az Alkotmánybíróságtól – írja a Telex.

A Sándor-palota közleménye szerint az elnök azt szeretné tisztázni, hogy alkotmányos-e egy olyan alaptörvény-módosítás, amely nem általános szabályokat fektet le, hanem konkrét helyzeteket old meg. Sulyok szerint „az elmúlt hónapokban elhangzott, közjogi méltóságok elmozdítását célzó politikai nyilatkozatok olyan alaptörvény-módosítások lehetőségét is felvetik, amelyek általános jellegű szabályozás helyett egyedi helyzetek rendezésére irányulnak”.

A közlemény szerint „jelen helyzetben tisztázandó alkotmányjogi kérdésként merül fel, hogy az alaptörvény-módosítás fogalmi körébe tartoznak-e az olyan aktusok, amelyek funkciójukat tekintve nem általános, hanem egyedi jellegűek.”

Az államfő a közleményében jelezte, hogy a mostani lépése mellett abban is bízik, hogy az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testületének, a Velencei Bizottságnak a véleménye is segíti majd a kialakult „alkotmányos konfliktus” rendezését. Sulyok múlt csütörtökön jelentette be, hogy a testülethez fordult, amely szerinte sürgős eljárás keretében vizsgálja a helyzetet.

A bejelentésre Magyar Péter miniszterelnök az államfő Facebook-bejegyzése alatt reagált.

„Ez már tényleg a szánalom kategória - írja a kormányfő, aki szerint „Sulyok Tamás soha nem állt ki a bántalmazott gyerekek, a megtámadott civilek, művészek, bírák vagy újságírók mellett. Soha nem szólalt fel a jogállam rombolása, vagy az ország kifosztása, ellenzéki politikusok titkosszolgálati megfigyelése ellen. De a saját pozíciója és havi hatmilliós fizetése védelmében naponta 5 helyre elfut panaszkodni. Eközben Magyarország legnépszerűtlenebb közszereplője…”

Mint ismert, a Tisza Párt április 12-i, kétharmados választási győzelme után Magyar Péter felszólította Sulyok Tamást a lemondásra. Miután az elnök a május 31-i határidőig nem távozott, a miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány a kétharmados felhatalmazásával módosítani fogja az Alaptörvényt a „jogállam helyreállítása” érdekében.

Egyes alkotmányjogászok szerint a kormány terve jogilag kivitelezhető lehet, mivel éppen a Fidesz által korábban hozott szabályok miatt az Alkotmánybíróság tartalmilag nem vizsgálhatja (!) az Alaptörvény módosítását, csak az elfogadás módját.

A kormány terveit az ellenzékbe szorult Fidesz élesen bírálta, Gulyás Gergely frakcióvezető szerint a Tisza Párt „diktatúrák módszerével” akarja eltávolítani az államfőt, a Sándor-palota elé pedig szimpátiatüntetést szerveztek, amelyet Orbán Viktor is támogatott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Bárki hazaviheti a Nemzeti Hitvallást a hivatalokból, Ruff Bálintnak adtam a Miniszterelnökség példányát
Életbe lépett a kormányhatározat, lekerül a Nemzeti Hitvallás a közintézmények faláról. A Fidesz–KDNP a lépést az alkotmányosság elleni támadásnak nevezte.


Magyar Péter azt írja, hogy

„Mától eltávolításra kerül a közintézményekből a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének egyik szimbóluma, az úgynevezett Nemzeti Hitvallás”

A miniszterelnök hozzátette, a Miniszterelnökségen lévő példányt Ruff Bálintnak ajándékozta, mert szerinte nála jó helyen lesz a nappaliban. A posztot azzal a felhívással zárta, hogy

aki szeretne egy igazi NER-kordokumentumot az unokáinak, az most bármelyik hivatalban leveheti a falról. „Siess, mert gyorsan el fognak fogyni” – tette hozzá.

A bejelentést követően kormány döntése csütörtökön a Magyar Közlönyben is megjelent, hivatalossá téve, hogy a közintézményekből el kell távolítani a táblákat.

Nemzeti Hitvallás a fideszes Alaptörvény bevezető része, az előző kormány tetette ki az ezt ábrázoló képeket a közintézményekben. A volt kormánypártok, a Fidesz és a KDNP ma tiltakoztak a lépés ellen, „alkotmányosság elleni újabb támadásként” értékelve az intézkedést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk