HÍREK
A Rovatból

Szijjártó Péter: Botrány! Horvátország nem megbízható tranzitország

A külgazdasági és külügyminiszter szerint több oka is van, amiért a horvátok nem megbízhatók. Ezek közül az egyik, hogy ötszörösére emelték az olaj tranzitdíját a háború kitörése óta.


Horvátország nem megbízható tranzitország az olajszállításban, írta a Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

A tárcavezető bejegyzésében felidézte, hogy másfél hete fordultunk Szlovákiával közösen az Európai Bizottsághoz amiatt, hogy Ukrajna letiltotta a két ország biztonságos ellátásához szükséges olajszállítások egy részét.

„Tegnap a Bizottság alelnöke, a lett Valdis Dombrovskis levelet küldött szlovák kollégámnak és nekem. Ebben leírta, hogy Ukrajna nem veszélyezteti sem Magyarország, sem pedig Szlovákia ellátását, különben is ott van egy másik vezeték Horvátországon keresztül, használjuk azt” – írta Szijjártó Péter, hozzátéve: botrány!

„Az alelnök levele újra azt bizonyítja, hogy az ukránok bármit megengedhetnek maguknak uniós tagállamokkal szemben, főleg ha azok békepártiak és nem szállítanak fegyvereket, tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.”

Szijjártó Péter a horvátokról azt írta: „nyilvánvalóan véletlen egybeesés, hogy a horvát miniszterelnök tegnapelőtt levelet írt az Európai Bizottság elnökének, amiben a Horvátországon keresztül húzódó olajvezetéket reklámozza”.

Közölte: túl azon, hogy a két levél azt erősíti meg, hogy itt egy Brüsszelből összehangolt akcióról van szó, van egy másik nagy baj is a horvát opcióval.

„Horvátország egyszerűen nem megbízható tranzitország. Nem megbízható, mert a piaci átlagos értékek ötszörösére emelték az olaj tranzitdíját a háború kitörése óta. Nem megbízható, mert lehetetlenné tették a Mol számára, hogy hosszú távra kössenek le szállítási kapacitásokat. Nem megbízható, mert a vezeték kapacitásnöveléséhez szükséges beruházásokat nem végezték el, a maximális kapacitásról pedig soha senki által nem bizonyított adatokat adnak” – írta Szijjártó Péter.

Hozzátette: így a keleti irányból érkező olajszállítások leállítása a végsőkig kiszolgáltatná Magyarországot és Szlovákiát egy nem megbízható tranzitországnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Magyar betegek vannak szemeteszsákba csomagolva, megalázó módon” – durván egymásnak esett Kulja András és az államtitkár
A Tisza Párt politikusa szerint megalázó körülmények között kezelik a betegeket. Az államtitkár visszavágott, szerinte politikai haszonszerzésről van szó.
F. O. - szmo.hu
2025. április 17.



Kulja András, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője több fotót is megosztott közösségi oldalán, amelyeken emberek fóliába tekerve fekszenek egy kórház folyosóján. A politikus a bejegyzésében azt írta: „Magyar betegek vannak szemeteszsákba csomagolva, megalázó módon, szakadt betegágyakon hagyva. Nem egyedi esetekről van szó, hanem az egészségügyben nap mint nap előforduló tragédiákról.”

A képek nyomán Takács Péter egészségügyi államtitkár a Facebookon reagált. Azt írta: „Azért vannak nejlonban, mert a mentő úgy szedi össze őket az utcán, hogy sajnos saját vizeletükben és ürülékükben fekszenek, és higiéniai okokból szükség van erre a nejlonra.” Hozzátette: „minden jóérzésű embert felháborít”, hogy Kulja ilyen fotókat tett közzé. Az államtitkár szerint a betegeket kimosdatják, megkapják a megfelelő ellátást, és az emberi méltóságukat is tiszteletben tartják. Kuljának azt üzente:

„Szégyelld magad, amiért hajléktalan emberek pillanatnyi kiszolgáltatott állapotából akarsz politikai tőkét kovácsolni.”

Kulja András válaszában azt írta, hogy a képeket elkeseredett orvoskollégáktól kapta, „akik nap mint nap a betegek életéért küzdenek, amíg te pártrendezvényeken mulatsz és kommentelgetsz.” A tiszás politikus szerint kétli, hogy Takácsnak – aki három évig volt patológus rezidens – valós fogalma lenne arról, mivel szembesülnek naponta az egészségügyi dolgozók. Azt is írta, hogy sokszor nemcsak hajléktalan emberekről van szó, hanem otthonukban elesett, idős, akár demens betegekről is, akiknek nincs, aki segítsen például a mosdóba kísérésben. Úgy fogalmazott:

„15 éve kétharmaddal kormányoztok, Te vagy az egészségügyi államtitkár, így másra mutogatás helyett vállalni kellene a felelősséget."

A vita nem új keletű, Takács Péter nemrégiben kórházlátogatásokba kezdett, és a tapasztalt problémákért – a Fidesz 15 éves kormányzása ellenére – a Tisza Pártot tette felelőssé.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Ez lehet az ára, hogy Rogán lekerült a szankciós listáról? Határozott üzenetet kaptak Orbánék az új amerikai ügyvivőtől
Robert Palladino szavai alapján a Trump-kormány több pontban is megfogalmazta elvárásait a magyar kormánnyal szemben.


Pont azon a napon, amikor Rogán Antal lekerült az USA szankciós listájáról, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője lényegében megüzente Orbánéknak, hogy az Egyesült Államok mit vár el Magyarországtól a jövőben - írja a kontroll.hu.

Robert Palladino kedden a Central European Summit nevű rendezvényen szólalt fel, amit az Alapjogokért Központ és az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szervezett. Bár a rendezvény zártkörű volt, az Amerikai Nagykövetség YouTube-csatornáján megjelent egy videó a felszólalásról.

Palladino elmondta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter másfél hónappal ezelőtt küldte őt Budapestre azzal a céllal, hogy világossá tegye az amerikai elvárásokat. Szerinte az európai országoknak a GDP legalább öt százalékát kellene fordítaniuk hadiipari kiadásokra. Ez több mint kétszerese a mostani magyar költéseknek.

Az ügyvivő szerint Washington továbbra is támogatja Ukrajnát, és készek újabb szankciókat bevezetni Oroszországgal szemben, hogy mielőbb véget érjen a háború. Azt is kiemelte, hogy az Egyesült Államok támogatja az energiabiztonságot. Ezen belül fontosnak tartják, hogy Magyarország vásároljon amerikai LNG-gázt, valamint amerikai atomerőműveket.

A diplomata felszólalásában kitért arra is, hogy

az USA világos gazdasági elköteleződést vár el. Nem nézik jó szemmel a túl szoros kapcsolatokat Kínával, főleg a csúcstechnológiai területeken. Ezek szerintük veszélyeztethetik az országok szuverenitását.

Palladino beszédében megemlítette J.D. Vance alelnök müncheni felszólalását is. Szerinte nemcsak beszélni kell a demokráciáról, hanem gyakorolni is. Úgy fogalmazott: „ha viszont elnyomnak hangokat, az nem erősíti a demokráciát”.

Az ügyvivő szavai alapján a Trump-kormány több pontban is megfogalmazta elvárásait:

• a GDP 5 százalékát költsék hadikiadásokra,

• erősen javallott amerikai LNG gázt és amerikai Westinghouse atomerőműveket venni,

• ne exportáljanak többet Amerikába, mint amennyit onnan importál Magyarország,

• az oroszok elleni a szankciók fennmaradnak,

• nincs több üzletelés Kínával, különösen nem hightech ügyekben, hiszen annak hatalmas a kockázata,

• az ellenzéki hangok elnyomása nem szép dolog, ezt még a Trump-kormány sem nézi jó szemmel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter melegítőfelsőben és farmerben érkezett Pakisztánba
Laza szettben szállt ki a repülőből a külügyminiszter, akit amúgy mindenki öltönyben és nyakkendőben üdvözölt.


„Rövid éjszaka után a fedélzeten, érkezés Pakisztánba” - írta csütörtök hajnalban a Facebook-oldalán Szijjártó péter, aki több fotót is megosztott az érkezéséről.

Ezeken látszik, hogy a külgazdasági és külügyminiszter egy melegítő felsőben, farmerban és sportcipőben szállt ki a reptéren, ahol egyébként mindenki öltönyben, nyakkendőben fogadta őt.

Az öltözékét a kommentelők is szóvá tették, sőt, Káncz Csaba geopolitikai szakértő is megjegyezte egy posztban.

„Peti a »NER vezérkar/fedett orosz ügynök« ünnepi egyenruhájában megérkezett a 255 millió lakosú, nukleáris fegyverekkel rendelkező Pakisztánba”

- fogalmazott a szakértő, megosztva Szijjártó egyik képét.

A miniszter egyébként 17 magyar vállalat képviselőivel együtt érkezett Iszlámábádban, ahol számos pakisztáni vállalatvezetővel és miniszterrel folytatnak tárgyalásokat.

Szijjártó azóta több fotót is posztolt már, ahol viszont látható, hogy a tárgyalásokon nem a laza szettjében, hanem már ő is öltönyben, nyakkendőben jelent meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Miről lesz szó? Szokatlan időpontban tartják a kormányinfót, amin ezúttal Nagy Márton is részt vesz
A tájékoztatón így valószínűleg gazdasági jellegű bejelentések is várhatók.


Nagycsütörtökön is tart kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Az esemény általában délelőtt 10 óra körül szokott kezdődni,

ma azonban 15 órától tartanak kormányinfót, amin ezúttal Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is részt vesz.

A tájékoztatón így valószínűleg gazdasági jellegű bejelentések is várhatók.

Természetesen azt előre nem tudjuk, hogy pontosan milyen bejelentésekkel készülhet a kormány, ugyanakkor az utóbbi időben Nagy Márton sorra arról számolt be, hogy sikerül visszaszorítani az inflációt. Így elképzelhető, hogy ezzel kapcsolatban ad majd tájékoztatást a nemzetgazdasági miniszter. De az árrésstopról is szó lehet, az ugyanis jelenleg május végéig érvényes.

A távközlési szolgáltatókkal és a bankokkal folytatott egyeztetésekről is beszélhet Nagy Márton, de szóba kerülhet akár a Dunaferr megmentése, vagy a kormány azon terve, hogy minden településre ATM-et telepítenek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: