HÍREK
A Rovatból

Szijjártó Péter az antiszemita botrányhőssel tárgyalt Litvániában, egyből vihart kavart a litván kormányban

A litván kormányban a találkozóra úgy tekintenek, mint egy felhatalmazás nélküli kísérletre. Egy, a hivatalos külpolitikai irányvonaltól független diplomáciai csatorna kiépítésére a Kreml-barátnak tartott magyar külügyminiszter segítségével.


Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Litvániába látogatott a magyar katonai gépek által ellátott balti légtérvédelmi misszió miatt. A katonák meglátogatása után találkozott Remigijus Žemaitaitisszal, a kormánykoalícióban részt vevő Nemunas Hajnala párt alapítójával.

A megbeszélés azonnal belpolitikai vihart kavart Vilniusban: a miniszterelnököt adó szociádemokraták kifogásolták, hogy koalíciós partnerük vezetője előzetes értesítés nélkül, a hátuk mögött tárgyalt a magyar miniszterrel.

A litván Elnöki Hivatal külön közleményt is kiadott, amelyben élesen bírálták a találkozót. Úgy fogalmaztak,

„ez egy kísérlet egy alternatív külpolitika kialakítására. De ki tagadhatná, hogy Žemaitaitis úr egy alternatív valóságban él?”.

Žemaitaitis, akinek jelenleg nincs semmilyen állami tisztsége, a maga részéről annyit mondott, hogy „nagyon barátságos légkörben találkozott a magyar miniszterrel, néhány órát beszélgettek”. Arra a kérdésre, hogy született-e bármilyen megállapodás, kitérően csak annyit felelt, hogy ezek „személyes ügyek”.

A találkozó körüli feszültséget növeli Žemaitaitis ellentmondásos személye. A politikust korábban rendszeres antiszemita kirohanásai és gyűlöletbeszéde miatt kizárták előző, jobbközép pártjából. A litván alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy megszegte parlamenti esküjét és az alkotmányt, ezért le kellett mondania képviselői helyéről. Ezt követően alapította meg 2024-ben a radikális jobboldali, populista Nemunas Hajnala pártot, amely a választásokon 20 képviselői helyet szerzett. Mivel a győztes szociáldemokraták nem tudtak másokkal megegyezni, végül velük léptek kormányra – írja a 24.hu.

A litván kormányzati körökben a találkozóra úgy tekintenek, mint egy felhatalmazás nélküli kísérletre. Egy, a hivatalos külpolitikai irányvonaltól független diplomáciai csatorna kiépítésére a Kreml-barátnak tartott magyar külügyminiszter segítségével. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Szijjártó Péter és a hivatalban lévő litván külügyminiszter viszonya kifejezetten rossz, legutóbb Robert Brovdi kitiltása miatt különböztek össze nyilvánosan. A magyar miniszter látogatásának hivatalos oka egyébként a NATO balti légtérvédelmi missziója volt, amelyet 2025. augusztus 1-jétől négy hónapon át Magyarország vezet négy Gripen vadászgéppel a šiauliai légibázisról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Csak ebédmegbeszélés volt az Orbán-Trump találkozó a Fehér Ház honlapja szerint, leirat sem készült róla
Szent-Iványi István bukkant rá a sokatmondó besorolásra a Fehér Ház honlapján. Orbán Balázs viszont máris megmagyarázta, miért nem készült részletes írásos összefoglaló a találkozóról.


A Fehér Ház hivatalos honlapján csupán „lunch meetingként”, azaz ebédmegbeszélésként szerepel Orbán Viktor és Donald Trump november 7-i találkozója.

Bár az eseményről képgaléria és egy 56 másodperces videó is felkerült, a megbeszélésről nem adtak ki részletes írásos összefoglalót, vagyis hivatalos „readoutot”, ellentétben a nap több más elnöki programjával.

Szent-Iványi István volt európai parlamenti képviselő a Magyar Hangnak nyilatkozva arról beszélt, hogy a „lunch meeting” a diplomáciai protokoll szerint a legalacsonyabb kategóriájú hivatalos találkozónak számít, amely nem minősül érdemi politikai egyeztetésnek, csupán egy szívélyes gesztusnak.

„November 7-én több más tárgyalásról részletesen beszámoltak a honlapon, ez viszont hiányzik. Ez mindent elmond arról, milyen súlyt tulajdonítottak Washingtonban a találkozónak”

– fogalmazott Szent-Iványi.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Facebook-oldalán reagált Szent-Iványi következtetésére.

„Ott voltam – és ennek éppen az ellenkezője történt. Mielőtt a tárgyalás elkezdődött volna, az amerikai fél a szemem láttára küldte ki a leiratot készítőket a teremből. Az adminisztráció egyik magas rangú képviselője világossá tette, hogy miért történik ez: erre azért van szükség, mert komoly dolgokról, többek között az orosz–ukrán háború lezárásáról akarnak beszélni.

Így is történt. Erről is hosszan beszéltünk. Úgy látszik, hogy az amerikai félnek is fontos, hogy a háborúpárti kör ne értesüljön a békepárti szervezkedés terveiről, meg nekünk is” – írja posztjában.

Szent-Iványi István a két vezető tárgyalásának legfőbb témájáról is szót ejtett az interjúban. Orbán Viktor a találkozó után egyéves mentességről beszélt az orosz energiára vonatkozó amerikai szankciók alól, és egyfajta „pénzügyi védőpajzsot” is említett. Ennek a megállapodásnak a részletei és jogi formája azonban egyelőre nem ismertek, a Fehér Ház részéről hivatalos, jogi aktus formájában történő megerősítés még nem történt meg. Szent-Iványi szerint a november 21-én életbe lépő olajszankciók esetében a mentességhez nem elég egy szóbeli ígéret.

„Csak akkor érvényes a mentesség, ha azt módosítják. Ez tehát egy jogilag rögzített folyamat, amihez nem elég egy kézfogás”

– tette hozzá a politikus.

A találkozóval szinte egy időben egy kétpárti szenátori csoport – republikánusok és demokraták részvételével – határozati javaslatot nyújtott be, amelyben sürgették Európát, és benne Magyarországot is, hogy számolja fel az orosz energiától való függőségét. A magyar fél a tárgyalásokon amerikai cseppfolyósítottgáz-vásárlást (LNG) és nukleáris együttműködést ajánlott, amelynek keretében a Paksi Atomerőmű amerikai Westinghouse-üzemanyagot használna a jövőben. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vizit előtt energetikai, hadiipari és pénzügyi csomagról beszélt, a találkozót pedig magas szintű tárgyalásként keretezte.

A megbeszélés hátterében az áll, hogy 2025. november 21-én több olyan általános amerikai engedély is lejár, amely eddig lehetővé tette az orosz olajcégekkel kapcsolatos ügyletek rendezett lezárását. A magyar kormány álláspontja szerint az ország tengerpart nélküli, vezetékes ellátásra utalt, ezért a hirtelen leválás az orosz energiahordozókról aránytalan gazdasági károkat okozna. Ezzel szemben a kritikus amerikai és európai álláspont szerint a magyar energiafüggőség fenntartása az orosz háborús gépezetet finanszírozza, és gyengíti a szankciós rendszert.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Piros „RENDKÍVÜLI” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét
Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az orosz beszámolót.


Piros, "RENDKÍVÜLI" feliratú sáv villogott kedden az Origo címlapján és minden cikkén, amely az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közleményét közölte. A portál a hírt „Zelenszkij merényletet tervezett az oroszok ellen, segítsége is volt – ki nem találja, kicsoda” címmel közölte, és egy pillanatig sem vitatta a benne foglalt állításokat – írta a 444.hu.

Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni.

A terv szerint a pilótáknak akár 3 millió dollárt is fizettek volna azért, hogy modern, orosz rakétákkal felszerelt repülőgépeikkel egy NATO-tagország területére repüljenek, ahol a gépeket lelőhették volna. Az FSZB szerint az akcióban a brit MI6 is segített az ukránoknak.

Más forrásokból kiderül, hogy az orosz titkosszolgálat az MI6 alatt a Bellingcat nevű, nyílt forrású oknyomozással foglalkozó szerkesztőséget érti, amelyet rendszeresen próbálnak titkosszolgálati kapcsolatokkal megvádolni.

Az FSZB azt állítja, egy Szergej Lugovszki nevű ember próbálta beszervezni a pilótákat, azonban ilyen nevű személy nem dolgozik a Bellingcatnél. A Reuters hírügynökség szintén beszámolt az FSZB-állásról, de hangsúlyozta, hogy az abban foglaltakat nem lehetett független forrásból megerősíteni.

Az orosz állami hírügynökségek, a RIA Novosztyi és a TASS további részleteket is közöltek az állítólagos tervről. Eszerint a gépet a romániai Konstanca melletti NATO-bázis környékére kellett volna irányítani, és felmerült a pilóta „kiiktatásának” terve is, például mérgezéssel vagy altatással.

A Bellingcatet Oroszországban 2022 óta „nemkívánatos szervezetként” tartják nyilván, ami magyarázza, hogy az orosz állami médiában rendszeresen titkosszolgálati kötődésű szereplőként hivatkoznak rá.

A Reuters beszámolója szerint az FSZB azt állította, hogy az eltérített géppel a romániai Konstanca városában lévő NATO-légibázis felé kellett volna repülni, ahol a légvédelem lelőhette volna. Az orosz állami televízió üzenetekről készült képeket és felvételeket is bemutatott egy férfiról, aki szerintük az ukrán és a brit hírszerzésnek dolgozott. Állításuk szerint a pénz mellett állampolgárságot is felajánlottak a pilótának. A hírügynökség megjegyzi, hogy nem tudta független forrásból ellenőrizni az orosz beszámolót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kaáli Nagy Géza szívesen megkérdezné Semjén Zsolttól, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről
A korábbi Kaáli Intézet alapítója szerint az erről szóló törvénymódosítási javaslat időzítése nem véletlen: úgy véli, a kormány hajlandó szembemenni az egyház tanításaival is, hogy megnyerje a több mint félmilliósra tehető érintett választói réteg szimpátiáját.


A kormány nemrégiben előállt egy törvényjavaslattal, amely januártól lehetővé tenné a fizetett petesejt-donációt Magyarországon, a donorok a tervek szerint a minimálbér kétszeresét kaphatnák. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Kórházszövetség rendezvényén beszélt a javaslatról. Az államtitkár szerint a lépés célja, hogy a magyar nőknek ne kelljen külföldre, például Csehországba vagy Szlovákiába utazniuk ezért a beavatkozásért.

„Ha a törvényjavaslatomat elfogadják, többé nem kell a magyar hölgyeknek Brnóba menni donorpetesejtért”

– fogalmazott Takács.

A kormány a meddőségkezelés 2020-as államosítását sikertörténetként kommunikálja. Az államtitkár azt állította, azóta két és félszer annyi kezelési ciklus indult, és a megszületett babák száma több mint a duplájára nőtt. A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint míg az államosítás előtt évente 1500 lombikbébi született, 2024-re ez a szám elérte a 3000-et.

A meddőségi magánklinikák államosítását a kormány korábban azzal indokolta, hogy a magánintézetekben sok a szabálytalanság, és nem lehet tudni, mi lesz a be nem ültetett embriókkal. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egy 2017-es nyilatkozatában arról beszélt, az államosítással azt akarják megakadályozni, hogy „a magzati korukat élő magyar emberekkel kísérletezzenek, legyilkolják őket, lefagyasszák, kidobják őket, és a szöveteiket felhasználják ipari célra (…) A magánbiznisz helyett az állami kontroll világába kell áthelyezni ezeket az eljárásokat”.

Kaáli Nagy Géza professzor, a korábbi Kaáli Intézet alapítója a Népszavának azt mondta, a megszületett babák számának növekedése nem az államosításnak, hanem a 2020 óta elérhető bőkezűbb finanszírozásnak köszönhető. A szakember szerint a jelenlegi hazai meddőségi kezelés hatékonysága messze nem ad okot a dicsekvésre.

A minisztérium által is megerősített adatok szerint a 3000 újszülött 20 ezer beavatkozás eredménye, ami mindössze 15 százalékos hatékonyságot jelent. Ezzel szemben a magántulajdonú Kaáli Intézetben ez az arány 30 százalék körül mozgott, ami megfelelt az európai átlagnak.

Kaáli szerint a rossz mutató oka, hogy a jogszabály nem veszi figyelembe a biológiai törvényeket: bár a kezeléseket 45 éves korig finanszírozzák, 40 év felett a nőknek már donorpetesejtre lenne szükségük a sikerhez. A saját petesejtes eljárás esélye ebben a korban jó esetben is csak egy százalék, míg anonim donorpetesejttel már az első beavatkozásnál 70 százalékos eredményességet lehet elérni.

A petesejt-donáció eddigi tiltása mögött Kaáli Nagy Géza a kormány és a katolikus egyház viszonyát sejti, mivel az egyház elutasítja a lombikprogramot, különösen az idegen petesejt beültetését.

A professzor azt mondta, szívesen megkérdezné Semjén Zsoltot, hogy vajon volt-e a törvénymódosításról egyeztetés az egyházzal, s vajon kér-e az egyház azért cserébe valamit, hogy ezúttal elhallgatja elutasító álláspontját az ügyben.

Kaáli szerint a mostani törvénymódosítási javaslat időzítése nem véletlen: a kormány a választásokhoz közeledve próbálja sikeresnek beállítani a meddőség elleni küzdelmet, és ezért hajlandó szembemenni az egyház tanításaival is, hogy megnyerje a több mint félmilliósra tehető érintett választói réteg szimpátiáját.

A jogszabályváltozás önmagában azonban kevés, mivel a meddőségi centrumok súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek. Kaáli Nagy Géza felidézte, hogy Takács Péter maga is elismerte egy korábbi nyilatkozatában:

„a rendszer jelenleg feleannyi humán erőforrással és infrastruktúrával rendelkezik, mint amennyi a termékenységi zavarral küzdő párok ellátásához szükséges lenne”. Ebben a helyzetben évi 20 ezer beültetést elvégezni emberfeletti feladat, a továbblépéshez pedig meg kellene duplázni az ellátókapacitást.

A pontos adatokhoz való hozzáférés egyébként nehézkes, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ugyanis nem gyűjt vagy nem tesz közzé nyilvános adatokat a lombikbébik születéséről, ellentétben az Európai Unió legtöbb tagállamával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megduplázza a bankadót a kormány, és nagyobb lesz a hiány Nagy Márton szerint
A választási ígéretekhez nem nyúlnak, ezért 2026-ban is 5 százalékos lesz a költségvetési hiány. A cechet a bankok fizetik, akiktől dupla annyi pénzt szednének be.


A választások előtt beígért osztogatások miatt a kormány elengedi a korábbi hiánycélokat, és 2025-re, valamint 2026-ra is 5 százalékos költségvetési hiánnyal számol – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy háttérbeszélgetésen. A hiányzó pénzt részben a bankoktól szednék be, a kormány ugyanis a bankadó jelentős megemelésére tesz javaslatot – írja a Telex.

Az új terv szerint a 2026-ra eddig tervezett 180 milliárd forint helyett 360 milliárd forintot fizettetnének be a pénzintézetekkel.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) javaslata szerint – amelyről még nincs kormánydöntés – a bankadó kulcsai emelkednének a 2024-es eredményük alapján: 20 milliárd forintos nyereségig 8-ról 10 százalékra, az efeletti részre pedig 20-ról 30 százalékra. Ezzel párhuzamosan az állampapír-vásárlással elnyerhető adókedvezmény mértékét 50 százalékról 30 százalékra csökkentenék. A hiány fedezéséhez további 192 milliárd forintot az általános tartalékok zárolásából teremtenének elő. A kormány nem nyúlna az olyan jóléti intézkedésekhez, mint a 3 százalékos Otthon Start lakáshitel, a hasonló kamatozású céges hitelek, a 13. havi nyugdíj, valamint a 14. havi nyugdíj első, egyheti részlete.

Nagy Márton szerint „emellett a politika szeretne segíteni is a gazdaságnak”.

A módosított makrogazdasági pálya azzal számol, hogy a magyar gazdaság idén, 2025-ben mindössze 0,5 százalékkal bővül, jövőre, 2026-ban pedig 3,1 százalékos növekedés várható. Az infláció idén 4,6, jövőre pedig 3,7 százalék lehet. A pénzforgalmi hiány idén 3948 milliárd, jövőre 5055 milliárd, 2026-ban pedig 5445 milliárd forint lehet. Az államadósság a tervek szerint a GDP 73,5 százalékán stagnálna a következő években.

Az 5 százalékos hiány a miniszter szerint éppen az a legmagasabb szint, amivel még elkerülhető a túlzottdeficit-eljárás.

A finanszírozáshoz az államnak jövő év első felében devizakötvényt kell kibocsátania. Ennek mennyiségét befolyásolja, hogy Magyarország megkapja-e az uniós SAFE forrásból igényelt 16,2 milliárd euró 15 százalékos előlegét. Ha ez a pénz megérkezik, kevesebb piaci forrásra lesz szükség. Nagy Márton szerint a bankok magas, 18-19 százalékos tőkearányos nyeresége indokolja a magasabb adóztatást. A miniszter elismerte, hogy a bankokkal nem egyeztettek a javaslatról.

„Úgy tudjuk ezeket finanszírozni, ha a költségvetés hiánya 2025-ben és 2026-ban is 5 százalék lesz, éppen úgy, mint amennyi volt 2024-ben, vagyis nem tudunk hiányt csökkenteni, de nem akarunk hiányt emelni”

– foglalta össze a miniszter.

A bejelentés hátterében a romló gazdasági kilátások és a választások előtti költekezés áll. A hitelminősítők már korábban jelezték a kockázatokat: az S&P a magas hiány és infláció miatt figyelmeztetett, míg a Fitch a gyenge növekedést és a tartósan magas hiányt emelte ki. Az IMF és az OECD szintén a fenntarthatósági aggályokra hívta fel a figyelmet, jelezve, hogy a jelenlegi intézkedésekkel a hiánycélok nehezen tarthatók. A most bejelentett 5 százalékos hiány a Moody's várakozásainak nagyjából megfelel, a Fitch számára azonban kellemetlen meglepetés lehet. Kockázatot jelent, ha a gazdasági növekedés elmarad a várakozásoktól, vagy ha újabb kormányzati osztogatási ötletek merülnek fel. Pozitív meglepetést az MNB esetleges kamatcsökkentése hozhatna 2026-ban, amivel a kormány egyelőre nem számol.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk