HÍREK
A Rovatból

Szijjártó Péter 384 napot repült „nem kormánygépekkel” 2018 májusa óta

Összesen 342 útra használta a külügyminiszter a Magyar Honvédség által vásárolt luxus repülőgépeket 2018. május 13. és 2021. július vége között.


Több mint egy évet repült Szijjártó Péter a „nem kormánygépekkel” 2018 májusa óta - írja Facebook-bejegyzésében Szél Bernadett, aki kikérte, majd nyilvánosságra hozta a külügyminiszter nem menetrend szerinti járatokkal bonyolított repülőútjainak listáját.

Ebből kiderül, hogy Szijjártó 342 útra használta 2018. május 13. és 2021. július vége között a Magyar Honvédség által sokmilliárdért vásárolt luxus Falcon és Airbus repülőgépeket. "Ezeket a gépeket Orbán Viktor is rendszeresen használja, mégsem ismerik el, hogy kormánygépek – csak hogy eltitkolhassák a „katonai célokra” használt gépek beszerzési árát és üzemeltetési költségeit, ahogy „nemzetbiztonsági érdekből” 30 évre titkosították azt is, hogy mikor, kiket, hova szállítottak velük és mennyiért" - tette hozzá a független országgyűlési képviselő.

Feltűnő az adatokban, hogy a külügyminiszter előszeretettel használja a gépeket a Türk Tanács országaiba: a közel 3 év alatt 21-szer utazott Törökországba, Kazahsztánba, Azerbajdzsánba, Kirgizisztánba és Üzbegisztánba. Ennek költsége összesen 15 millió forint volt, de ez csak az utazási költségek töredéke, amit a külügyminisztérium állt.

Az összes eddigi „nem kormánygéppel” bonyolított út 171 millió forint volt, de ezek csak a külügy által viselt költségek

- írja Szél, hozzátéve: "tudjuk azt is, hogy sok esetben egyszerre több honvédségi gép is kíséri a minisztert, mint nemrég a Mongóliába".

A lista alapján Szijjártó egészen közeli helyekre is a luxusgépekkel utazik: Pozsonyba például ötször utazott, Bécsbe négyszer. Az egyik ilyen pozsonyi kiruccanásnak 632 ezer forint volt az utazási költsége a külügyminisztérium részéről. De távoli helyekre is ezeket a gépeket használta a miniszter: 16-szor járt Amerikában, 13-szor Oroszországban, 6-szor Kínában. A minisztériumnak a legtöbbe – 10-15 millióba - két indonéz és egy japán út került - részletezi az adatokat a képviselő.

"Most a Magyar Honvédséghez fordulok, hogy lássuk a teljes képet arról, mennyibe kerül nekünk a „repülő miniszter” – bár lehet, hogy „nemzetbiztonsági okokból” ez is titkos 30 évig... teszem a dolgom"

- fűzte hozzá bejegyzése végén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Varga Judit: Veletek vagyok!
Magyar Péter volt felesége utoljára még június közepén tett közzé bejegyzést, akkor az asztalos munkájáról számolt be követőinek.


Varga Judit röviden üzent a Békemenet résztvevőinek. A korábbi igazságügyi miniszter a Facebookon mindössze annyit írt: Veletek vagyok!

A kegyelmi ügy miatt lemondott korábbi politikus hosszú hónapok után jelentkezett újra a közösségi oldalán.

Magyar Péter volt felesége utoljára még június közepén tett közzé bejegyzést, akkor az asztalos munkájáról számolt be követőinek. Most viszont ismét politikai tartalmú üzenetet küldött, egy korábbi Békemenet fotója mellé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tóth Gabi is megérkezett – fotókon a Békemenetre gyülekező tömeg
Az énekesnő mellett több más híresség is jelezte részvételét. A tömeg 11 órakor indul a Margit hídtól a Kossuth térre, ahol egy órakor Orbán Viktor mond beszédet.


Délelőtt 9 órától elkezdtek gyülekezni a budapesti Elvis Presley téren azok, akik részt vesznek a csütörtöki Békemeneten. Fotósunk helyszíni képein látszik, sokan magyar zászlókkal, piros-fehér-zöld ruhadarabokkal, kiegészítőkkel érkeztek. Egy-egy csoport településtáblát is hozott magával.

Több híresség is jelezte részvételét a Békemeneten, Tóth Gabi már meg is érkezett a párjával, Papp Máté Bencével.

A tömeg 11 órakor indul, a Margit híd–Nyugati tér–Alkotmány utca–Kossuth Lajos tér útvonalon vonulnak majd. Orbán Viktor 13 órakor mond beszédet a Kossuth téren.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rendőrök vitték be a Kutyapárt aktivistáit, akik a Békemenet útvonalára írtak üzeneteket
A három aktivistát az V. kerületi rendőrkapitányságon állították elő – közölte közleményben az MKKP.


Csütörtök hajnalban, három aktivistát vittek be a rendőrök, miközben békepárti üzeneteket írtak a járdára a Békemenet útvonalán. Az MKKP szerint az V. kerületi rendőrkapitányságra vitték őket. Minderről a párt közleményben is beszámolt – írta a Telex.

Nagy Dávid, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt pártigazgatója Facebookon így fogalmazott.

„Valami félreértés miatt bevittek a rendőrök hajnalban 3 újpesti passzivistát, Editet, Kárment és Botit, miközben békepárti üzenetekkel láttuk el a békemenet útvonalát.”

A pártigazgató a napi jelenlétről is üzent. „ma csak Újpest-Központban lesz pult.”

Az MKKP Újpest külön posztban ígért frissítéseket. „a 3 újpesti jómadár hogyanlétéről beszámolunk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor TikTok-videójában Szabó Zsófi, Vasvári Vivien és Kucsera Gábor is a Békemenetre hív
Szabó Zsófi azt üzente: „ha eddig nem gondolkodtál azon, hogy ott legyél a Békemeneten, akkor most gondold át”. De feltűnik a Tények műsorvezetője, Gönczi Gábor is.


Több híresség is szerepel Orbán Viktor egyik új TikTok-videójában, amely arra buzdítja a nézőket, hogy vegyenek részt a csütörtöki Békemeneten.

Vasvári Vivien, Szabó Zsófi, Gönczi Gábor, Cooky, Kucsera Gábor és Muri Enikő egymás után mondanak egy-egy rövid szöveget,

ezeket:

„Ha eddig nem gondolkodtál azon, hogy ott legyél a Békemeneten, akkor most gondold át. A béke, az összeköt bennünket.”

„Holnap ott leszek a Békemeneten, ti is legyetek ott, jó?

„Én biztos, hogy ott leszek.”

„Holnap találkozunk a Kossuth téren.”

„Várunk mindenkit sok szeretettel a Békemenetre, hogy együtt emlékezhessünk meg az '56-os hősökről.”

„Állj ki te is a békéért!

„Gyertek! Ott találkozunk!”

@viktor_a_tiktokon Békemenet. Október 23. Ott találkozunk! ?? #orbanviktor #békemenet #VasváriVivien #KucseraGábor #SzabóZsófi ♬ eredeti hang - Viktor a TikTokon


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk