HÍREK
A Rovatból

Szijjártó: Magyarország határozottan elítéli az Izraelt ért drón- és rakétatámadást, kiállunk Izrael mellett

A magyar külügyminiszter szerint minden eddiginél nagyobb eszkalációs kockázattal jár a Közel-Keleten és adott esetben a globális biztonságot is veszélyeztetheti.


Magyarország határozottan elítéli az Izraelt ért drón- és rakétatámadást, kiállunk Izrael mellett ebben az esetben is - mondta a Facebookon élőben közvetített videóüzenetében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap. Hozzátette: a jelenlegi információk szerint az Izraelben élő, kettős állampolgársággal is rendelkezők és az ideiglenesen ott tartózkodó magyar állampolgárok közül senki sem volt érintettje az éjszakai támadásnak.

A tárcavezető felidézte:

Irán drónokkal és rakétákkal egy súlyos támadást intézett Izraellel szemben. Ez egy olyan támadás, amely minden eddiginél nagyobb eszkalációs kockázattal jár a Közel-Keleten és adott esetben a globális biztonságot is veszélyeztetheti.

Hozzátette: nem véletlen, hogy a közel-keleti konfliktus elmúlt hónapjai során a nemzetközi közösség Magyarországgal a soraiban folyamatosan az eszkaláció elkerülésére és a felelősségteljes viselkedés fontosságára hívta fel a figyelmet. Sajnos az éjszaka folyamán egy olyan rakéta- és dróntámadásra került sor Izraellel szemben, amely minden eddiginél súlyosabb eszkalációs kockázatot hozott a közel-keleti konfliktus során.

Magyarország határozottan elítéli az Izrael ellen indított támadást. Kiállunk Izrael mellett ebben az esetben is - jelentette ki a videóban a miniszter.

"Nekünk ebben a konfliktusban természetesen a legfontosabb feladatunk az, hogy a magyar emberek biztonságáról gondoskodjunk. Éppen ezért a nagykövetségeink a térségben természetesen 24 órás szolgálatot teljesítenek. Az izraeli, az iráni, a szíriai, a jordániai, a libanoni képviseleteink is érintettek ebben a munkában"

- mondta a Szijjártó Péter. Megjegyezte: sajnos a kollégáink ezen képviseletek egy részén már hozzászokhattak ahhoz, hogy a munkájukat úgy végzik, hogy a légiriadók esetében az iroda és az óvóhelyek között ingáznak.

Az adatokat ismertetve közölte: Izraelben 24 magyar állampolgár lépett közvetlenül kapcsolatba a nagykövetségünkkel az éjszaka folyamán. Szerencsére valamennyien jól vannak, sőt a jelenlegi információink szerint az Izraelben élő kettős - magyar állampolgársággal is rendelkezők - és az ideiglenesen ott tartózkodók, turisták vagy üzleti, oktatási céllal kiutazott magyar állampolgárok közül senki sem volt érintettje az éjszakai támadásnak.

"Ha valaki mégis bajba kerül, akkor tőle azt szeretném kérni, hogy a nagykövetségünk ügyeleti számán, illetve a konzuli szolgálatnál azonnal jelentkezzen" - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette: a legfrissebb hírek szerint a Ben Gurion repülőteret újra megnyitották, ugyanakkor járatmódosításokra kell számítani, ezért arra kérnek mindenkit, aki Izraelbe vagy Izraelből szeretne repülni, mindenképpen az adott légitársaságnál, ahol a jegyét megváltotta, alaposan informálódjon.

Szijjártó Péter elmondta, hogy

Iránban jelenleg 74 magyar állampolgárról tudnak, velük a lehetőségekhez képest folyamatosan veszik fel a kapcsolatot telefonon. Egy magyar család jelezte, hogy el kívánják hagyni az országot, számukra a nagykövetség, illetve a konzuljaink a lehetséges segítséget természetesen mindehhez megadják.

Jordániában két magyar állampolgár jelentkezett az ügyeleti telefonszámon, ők is biztonságban vannak. A miniszter megjegyezte: itt még fontos elmondani, hogy Jordánia légterét is lezárták. Ez most Magyarországra tartó vagy Magyarországról oda repülő járatot nem érintett. Legközelebb majd kedden hajnalban érkezne Ammánba a WizzAir járata, majd indulna is vissza Budapestre. "Egyelőre nem biztos még, hogy ez a járat közlekedni tud, ezért a kollégák ott helyben felkészülnek arra, hogy ha magyar állampolgárok ragadnak esetleg az ammáni repülőtéren vagy Jordániában", akkor segítsünk nekik - mondta, hozzátéve: minden olyan magyar állampolgárral kapcsolatban vannak, akikről tudják, hogy a térségben tartózkodnak.

Szijjártó Péter arra kér mindenkit, aki a térségben tartózkodik és még nem tette meg, regisztráljon konzuli védelemre. Hozzátette: ha valaki bajba kerül, akkor a nagykövetségeinken vagy a konzuli szolgálat ügyeleteinek telefonszámán azonnal jelentkezhet és kérhet segítséget.

"Természetesen itt Budapesten, a minisztériumban, a konzuli szolgálat call centerében is a kollégáim 24 órás szolgálatot teljesítenek"

- közölte a miniszter.

Videóüzenete végén Szijjártó Péter újra kijelentette: Magyarország határozottan elítéli az Izraelt ért drón- és rakétatámadást. "Kiállunk Izrael mellett és azt gondolom, hogy a nemzetközi közösség felhívása a felelősségteljes viselkedésre és az eszkaláció elkerülésére még soha nem volt annyira fontos, és soha nem volt annyira érvényes, mint éppen most" - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ön most nem mond igazat, elnök úr!” – fél órán át vitatkozott egymással Magyar Péter és a közmédia riportere
Császár Attila is elment a Tisza Párt elnökének vecsési fórumára, ahol a kötcsei rendezvény is szóba került. Az M1 riportere szerint megpróbáltak odamenni Magyarhoz, de nem engedték be őket az eseményre.
Fotó: SZMO/Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 09.



Az MTI hétfőn arról írt, hogy az M1 riporterét, Császár Attilát halálosan megfenyegették a Tisza Párt kötcsei rendezvényén vasárnap.

Császár ugyanakkor Magyar Péter hétfő esti, vecsési fórumán is megjelent - derült ki a Tisza Párt elnökének oldalán közzétett közvetítésből. A riporter az érkező politikustól kérdezett, Magyar pedig még a színpadról is köszöntötte, sőt, üzent is neki.

„Legyen szíves átadni a propagandagyár vezetőinek, hogy kérjük vissza a gyémánt fél krajcárt”

- fogalmazott a Tisza Párt elnöke, aki ezután a kötcsei rendezvényről kezdett el beszélni.

Magyar elmondta, hogy majdnem az egész falut lezárták, rengeteg rendőrt vezényeltek oda, a sajtó képviselőit pedig elzárták, így nem tudtak közvetíteni a rendezvényről. A politikus ezután megkérdezte Császárt, hogy ő mit szól ehhez.

„Szerettem volna bemenni az Ön rendezvényére...

- fogalmazott Császár, mire Magyar megkérdezte tőle:

„Hogyan próbált meg bemenni? Bárki bemehetett, egy méterre előttem ott álltak az emberek.

Ezután a következő párbeszéd hangzott el:

Császár: Tényleg? Hát bennünket kitiltottak.

Magyar: Nem, uram.

Császár: Bennünket elvtársaztak!

Magyar: Uram, uram! Ez egy aljas hazugság

(…)

Császár: Mi szerettünk volna bemenni.

Magyar: Szerkesztő úr (…) Ott a felvétel!

Császár: Hadd válaszoljak a kérdésre!

Magyar: Ott állt pár méterre tőlem.

Császár: Hadd válaszoljak a kérdésére. Nem engedtek be bennünket a Tisza rendezvényére.

Magyar: Az egy nyitott rendezvény volt, mint ez a tér!

Császár: Tudja, hogy hol voltunk? A kordonon kívül.

Magyar: Nem volt kordon szerkesztő úr.

Császár: De volt.

Magyar: Elbontattuk.

Császár: Elnök úr!

Magyar: Miért hazudik a vecsésieknek?

Császár: Én hazudok?

Magyar: Ott voltak az emberek, nem voltak kordonok.

Császár: Elnök úr, Ön nem mond most igazat.

A szájkarate ezután még egy jó negyed óráig folytatódott, igaz, a riporter mikrofonját egy idő után kikapcsolták.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter fórumán biztatta a többi sportolót a volt válogatott focista, hogy bátran álljanak át a Tiszához
Az egykori válogatott focista azt kérdezte Magyartól, hogy szerinte hogyan lehet majd átalakítani a magyar labdarúgást, mert „ami most megy, az pénzmosoda”.


Váczi Zoltán volt válogatott labdarúgó is megjelent Magyar Péter fórumán Vecsésen – szúrta ki a Telex.

„Azért jöttem el, mert van több válogatott labdarúgó, meg válogatott sportoló, aki át akar állni a Tiszához, hogy jöjjenek bátran”

– kezdte a mikrofon elé lépve Váczi, majd azt kérdezte Magyartól, hogy szerinte hogyan lehet majd átalakítani a magyar labdarúgást, mert „ami most megy, az pénzmosoda”.

„Sokan, akik ma a fociban, a sport környékén dolgoznak, attól félnek, hogyha jön a Tisza, akkor a sportnak majd rosszabb lesz...erre én azt tudom mondani, hogy nem”

– kezdte válaszát Magyar.

A politikus aztán elmondta, hogy a Tiszának három fontos célja van:

• nagyobb hangsúlyt kell fektetni az amatőr sportra, tömegsportokra, de ne a profi sport kárára, legyen minden településen legalább egy sportpálya,

• át kell alakítani az utánpótlás támogatási rendszerét, ki kell nyitni a többi sportág számára,

• a politika elfoglalta a magyar sportot, ezt meg fogják szüntetni, lesznek nemzeti nyomozóhatóságok, amik nem fogják magára hagyni a sportot.

Magyar Péter azt is hozzátette, hogy a kormányra kerülésük esetén nem szólnának bele sem abba, ki legyen az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, sem abba, hogy ki kerüljön be a válogatottba.

Ugyanezen a vecsési fórumon vitatkozott össze Magyar a közmédia egyik riporterével, Császár Attilával is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Trump most Tom Hanksnek szólt be: Nincs szükségünk destruktív, WOKE díjazottakra!
A legendás színészt szeptemberben ünnepelték volna West Point akadémián, de a rendezvényt hirtelen lefújták. A döntés mögött politikai okokat sejtenek.


Múlt héten a West Point katonai akadémia öregdiák-szövetsége hirtelen lemondta azt a díjátadó ünnepséget, ahol Tom Hankset is köszöntötték volna. Az esemény lefújását egy emailben jelentették be, amelyben csak annyit írtak: az akadémia a jövő tisztjeinek felkészítésére kíván koncentrálni. Egyelőre nem világos, hogy Hanks így egyáltalán megkapja-e az elismerést, vagy más formában adják majd át neki – írja a Telex.

Donald Trump gyorsan reagált a hírre. A közösségi oldalán úgy fogalmazott: az akadémia

„okosan lemondta Tom Hanks színész díjátadó ünnepségét. Fontos lépés! Nincs szükségünk destruktív, WOKE díjazottakra, akik megkapják a mi drága amerikai díjainkat!!! Remélhetőleg az Oscar-díjátadó és más hamis díjátadók is felülvizsgálják gyakorlatukat a méltányosság és az igazságosság nevében. Figyeljék csak, ahogy a nézettségük zuhanásba kezd!”

– írta az egykori amerikai elnök.

A 69 éves Tom Hanks számos katonai témájú filmben nyújtott emlékezetes alakítást, például a Ryan közlegény megmentésében vagy a Forrest Gumpban. Emellett az amerikai veteránok támogatásában is kiemelkedő szerepet vállal. A West Point még júniusban jelentette be, hogy a színész kapja a 2025-ös Sylvanus Thayer-díjat, amelyet 1958 óta minden évben egy olyan amerikai állampolgárnak adományoznak, aki „a nemzeti érdekek szolgálatában megvalósítja a West Point mottójának értékeit: a kötelességet, a becsületet és a hazafiságot”. Az ünnepséget szeptember 25-én tartották volna, ám ezt nem sokkal később visszavonták.

Néhány napja már felmerült, hogy a döntés mögött Hanks politikai szerepvállalása és nyilatkozatai állhatnak. 2020-ban Joe Bidennel közösen vett részt egy adománygyűjtésen, majd ő volt a házigazdája annak a tévéshow-nak is, amelyet Biden beiktatására szerveztek. Ezen kívül kritizálta az ország mély megosztottságát is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy beadta a feljelentést a Hatvanpusztán lerombolt műemlékek miatt
„Hagy vakarják a fejüket kicsit a rendőrök, meg az Orbán-klán” – fogalmazott a független országgyűlési képviselő.
Fotó: SZMO/Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 09.



„Beadtam a feljelentést a Hatvanpusztán lerombolt két műemlék istálló miatt” - közölte kedd reggel a Facebook-oldalán Hadházy Ákos.

„Aki műemléket megsemmisít, a Btk. szerint 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Hagy vakarják a fejüket kicsit a rendőrök, meg az Orbán-klán”

- tette hozzá a független országgyűlési képviselő, aki azt is megjegyezte:

„nyilván megoldják majd, de a tények teljesen egyértelműek”.

Hadházy a feljelentés szövegéből is idézett, melyben ez áll: „a rendelkezésre álló fotódokumentációkból kétséget kizáróan megállapítható, hogy a műemlékvédelem alatt álló délnyugati uradalmi istálló épület véghomlokzati részét, később az egész épületet és az északkeleti uradalmi istállót teljes egészében lerombolták, elbontották, ezáltal megsemmisült (a magtárral kapcsolatban ilyen információ jelenleg nem áll rendelkezésre), és helyettük az eredeti L alakzatnak megfelelő, kétszintes liftes, mélygarázsos építményeket építettek fel, amelyek nem is az eredeti klasszicista építészet jegyeit mutatják. A műemlékvédelmi épületek lerombolásával és az építkezéssel járó munkálatok pontos dátuma szakértők bevonásával a nyomozati eljárásban válhat ismertté, annyi azonban bizonyos a fotók alapján, hogy a műemlékvédelmi épületek megsemmisítésével járó építkezés még 2021. szeptemberében is javában folyt, ezt az RTL Híradó által készített - videó felvétel tanúsítja”.

A képviselő az utóbbi időben folyamatosan osztott meg felvételeket a hatvanpusztai birtokról, sőt, még az épületek terveinek egy részét is nyilvánosságra hozta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: