HÍREK
A Rovatból

Szeretnél nettó 400 ezret keresni börtönőrként? Irány Csenger!

A szabolcsi városban épül Magyarország legnagyobb börtöne, ahova már most toborozzák az őröket.
Fotó: BVOP - szmo.hu
2023. november 15.


Link másolása

Csenger, az alig 4300 fős kisváros Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az utóbbi években a mesébe illő történetű, állítólagos multimilliárdos örökösnő és Kósa Lajos fideszes képviselő kapcsolatáról híresült el. Most azonban – ettől teljesen függetlenül – gőzerővel folynak az ország legnagyobb börtönének építési munkálatai a településen.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) egy 1500 elítélt befogadására képes, kiemelt biztonságú, új börtönt épít itt – írja az Index.

„Csengeren januártól a körletfelügyelői illetmény eléri a havi nettó 400 ezer forintot, a jelentkezés minimális feltétele a szakmunkás végzettség”

– nyilatkozta a lapnak Makula György, a BvOP kommunikációs igazgatója.

A tervek szerint a csengeri bv-intézet 2024 őszére épülhet meg 5 és fél hektáros területen. Az intézmény csaknem 700 embernek ad munkalehetőséget a román határ melletti településen. „A fogvatartottak számára ebben a börtönben is biztosítani fogjuk a tanulási és munkáltatási lehetőségeket: az intézet területén egyebek mellett oktató helyiségek és két munkacsarnok is helyet kap” – mondta el az ezredes.

A börtönőrök felvételi eljárása és a 14 hetes alapképzés helyben, Csengeren zajlik, a tanulók már annak kezdetétől, az oktatás teljes ideje alatt teljes bért kapnak.

A belügyminiszter szerint a csengeri börtön első lépésben ezer fő elhelyezését teszi lehetővé, második körben pedig további ötszázzal bővítik a férőhelyek számát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Erre mit lép Orbán? Az ukránok megszavazták, hogy szabadon lehet majd magyarul tanulni az iskolákban
Ukrán nyelv és irodalmat továbbra is kötelező lesz majd tanulni Ukrajnában, az anyanyelvű oktatáshoz viszont mindenkinek joga lesz a szakközépiskola vagy gimnázium végéig. A korrupció ellen is erőteljesebben lépnek fel.

Link másolása

A kijevi parlament pénteken megszavazta a korrupció elleni harcról és a kisebbségekről szóló törvény módosítását. Az ukrán nyelv és irodalom kötelező lesz, de ezután gyakorlatilag szabadon lehet majd magyarul tanulni a kárpátaljai iskolákban – írja a Népszava.

A lap szerint mindkét jogszabály az uniós követelmények szerint készült. A kijevi vezetés reményei szerint már a jövő héten megkezdődhetnek Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásai. Ezt a mai napig ellenezte az Orbán-kormány, többek közt a sokat bírált ukrán nyelvtörvényre hivatkozva.

Az új nyelvtörvény szerint a politikai reklámokban, az állami iskolákban és egyetemeken, a nemzeti kisebbségek osztályaiban, a médiában használható lesz minden uniós nyelv, kivéve az orosz.

Ukrán nyelv és irodalmat ezután is kötelező lesz tanulni, az anyanyelvű oktatáshoz viszont a szakközépiskola vagy gimnázium végéig joga lesz mindenkinek, aki 2018. szeptember 1. után kezdte meg a tanulmányait.

A korábban elfogadott nemzeti kisebbségi törvény előírta, hogy azoknak az iskoláknak, ahol más nyelven, például magyarul oktatnak tantárgyakat, növelniük kell az ukrán nyelvű tantárgyak számát. Ez a jövőben nem vonatkozik majd azokra az intézményekre, amelyek olyan területen vannak, ahol jelentős számban élnek kisebbségek.

A kijevi parlament egy másik módosítással 700-ról ezerre emelte az ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) létszámát. Orbán Viktor a minapi interjújában épp a korrupciót jelölte meg Ukrajna csatlakozásának egyik fő akadályaként.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Elárulta az Élysée-palota, hogy miről tárgyalt Macron Orbánnal
„A vacsora során érintett témák a következő EU tanácsülés napirendjén szerepelnek” – mondta a francia köztársasági elnök képviselője.

Link másolása

Orbán Viktor csütörtökön tett Párizsban látogatást, a munkavacsorán elhangzottakról azonban nem nyilatkoztak.

Orbán csak egy videót tett közzé arról, hogy megérkezett az Élysée-palotához, és fogadta Emmanuel Macron francia köztársasági elnök.

Az ATV megkérdezte Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét, aki az Élysée-palotához irányította őket.

A francia köztársasági elnök nevében a következőket közölték:

“A vacsora során érintett témák a következő EU tanácsülés napirendjén szerepelnek” - mondta Mélodine Allaire.

“A Francia Köztársaság elnöke köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnök urat 2023. december 7-én, csütörtökön. Ebből az alkalomból a két vezető megvitatta a december 14-i és 15-i Európai Tanács napirendjén szereplő különböző kérdéseket, köztük az Ukrajnának nyújtott európai támogatás különböző aspektusait, a közel-keleti helyzetet, a bővítéssel és az Európai Unió reformjával kapcsolatos kérdéseket, az Európai Unió, biztonsági és védelmi kérdéseit, valamint a 2021–2027-es többéves pénzügyi keret felülvizsgálatát”.

Más részletet nem közöltek a tegnap esti Macron-Orbán találkozóról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Láncra verték és éheztették azt a családanyát, aki majdnem két hónapot töltött túszként a terroristák fogságában
A Nova fesztiválon kivégzett emberekért most egy megrázó kiállítást nyitottak Tel Avivban. Itt láthatóak az elhunytak személyes tárgyai, sátrai és a fesztivál szétlőtt mobilvécéi is.

Link másolása

Válogatott kegyetlenségeket követnek el a túszokon a Hamász terroristái.

Láncra verték és éheztették azt a családanyát, aki majdnem két hónapot töltött túszként a terroristák fogságában. A Nova fesztiválon kivégzett emberekért most egy megrázó kiállítást nyitottak Tel Avivban.

Itt láthatóak az elhunytak személyes tárgyai, sátrai és a fesztivál szétlőtt mobilvécéi is. Így szeretnék őrizni azoknak az emlékét, akiket elvett szeretteitől a terrorszervezet brutális mészárlása - hangzott el az RTL Fókusz c. műsorában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Tusk beszólt Orbánnak: „Nyíltan átállt az orosz oldalra, és blokkolja a döntéseket”
A leendő lengyel kormányfő különösen azt vette zokon, hogy a Lengyelországnak járó pénzeket is blokkolta a magyar miniszterelnök. Nem bízik különösebben abban, hogy meg tudja győzni Orbánt.

Link másolása

Donald Tuskot egy sajtótájékoztatón kérdezték az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott lehetséges tárgyalásairól.

- Olyan kormánnyal van dolgunk, amely nyíltan orosz álláspontra váltott. Orbán miniszterelnök ezt nem titkolja – mondta a leendő lengyel kormányfő. - Meglátom, megpróbálom, de legyünk őszinték: Moszkvával és Putyinnal szerves a kapcsolata, és nem hiszem, hogy az én győzködésem jelentősen megváltoztatná a hozzáállását – tette hozzá.

– Nem becsülném túl az Orbán Viktorra gyakorolt ​​befolyásomat, ma politikailag nem állunk közel egymáshoz – mondta Tusk. Szerinte Orbán kormánya nyíltan átállt az orosz oldalra, és blokkolja azokat a döntéseket, amelyek 800 millió eurót adnának Lengyelországnak, „mert Európa tartozik nekünk azért, hogy fegyvereket adtunk Ukrajnának”.

- Elkeserít, hogy az utolsó pillanatban - amikor a pénzük és a pozícióik után futnak - sem tudtak Orbánnal egy ilyen sürgős ügyet rendezni - mondta Tusk az eddig hatalmon lévő Morawiecki-kormányról.

A PO vezetője biztosított mindenkit, hogy határozottan véleményt mond majd Magyarország kapcsán az Európai Tanács ülésén.

– Meggyőződésem, hogy mától a legtöbb vezető figyelembe veszi a lengyel véleményt, ha ukrán kérdésekről, illetve Magyarországról és Orbánról van szó – mondta.

A lengyel parlamenti alsóház (szejm) hétfőn tart bizalmi szavazást Mateusz Morawiecki kormányáról, amely november 27-én lépett hivatalba. Az október 15-i parlamenti választásokon a Morawieckit jelölő párt, a 2015 óta kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) szerezte a legtöbb, 194 mandátumot a 460 fős szejmben, de nem rendelkezik önálló többséggel.

A Tuskot támogató, az előző ciklusban ellenzéki tömörülésből alakult parlamenti koalíciónak (Polgári Koalíció - KO, Lengyel Parasztpárt - PSL, Lengyelország 2050 - PL2050, Új Baloldal), együttesen abszolút többsége, 248 mandátuma van.

Ha Morawiecki kormánya hétfőn nem nyeri el a szejm bizalmát, a parlamenti alsóház még aznap többségi szavazással választhatja meg Tuskot új kormányfőnek. Tusk korábban bejelentette: megválasztása esetén kedden mond programbeszédet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: