KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Szerencsére sokan vagyunk ilyen lelkes őrültek”

Tizenhárom éve működik Pécsett a Nevetnikék Alapítvány, amelynek önkéntesei az elmúlt évek során több mint ötezer beteg gyermek felépülését tették vidámabbá bűvész, bábos, zenés és egyéb szórakoztató programok segítségével. A Nevetnikék alapítójával, Kőműves Glóriával beszélgettünk.


A gyermekek felépülését segítő szórakoztató programok mellett az alapítvány a kopár kórházi falakat is színpompássá varázsolja mai napig. Nekik köszönhetően a Pécsi Gyermekklinika épületén kívül mostanra Baranya és Somogy megye több gyermekosztályán is színes és vidám gyermekmotívumok díszítik a folyósok falait.

Sőt, a 2019-es évben az országban egyedülálló projektbe kezdett az alapítvány: a Pécsi Gyermekklinikán mintegy 250 önkéntes – köztük helyi vállalkozások – bevonásával egy több mint 24 méteres folyosó két falát festették ki egy hónap alatt. A Mecseki erdőt megidéző falakra kéttucatnyi interaktív fajátékot is készítettek, amelyekkel az ambuláns rendelésre érkező gyermekek tölthetik el a várakozási idejüket.

A pécsi kórházi átszervezések miatt azonban az önkéntesek képzésének, a játékkészítő műhelynek otthont adó hely megszűnik, így az alapítvány költözni kényszerül. Szerencsére hamar találtak egy, a működésüknek leginkább megfelelő helyet a Pécsi Gyermekklinika szomszédságában, amit október végéig volt lehetőségük megvásárolni. Keretük viszont nem volt rá, így útjára indították az „Otthont a Nevetnikéknek!” adománygyűjtő kampányt, amely óriási sikerrel zárult: kicsivel több mint két hónap alatt 40 millió forint gyűlt össze, tehát indulhat a költözés és a felújítás, folytatódhat a csodatévő munka.

Kőműves Glóriával az alapítvány indulásáról és működéséről, az adománygyűjtő kampányról, a feléjük áradó szeretetről, valamint a temérdek szép emlékről beszélgettünk.

– Tizenhárom éve kezdte meg működését a Nevetnikék Alapítvány, az azóta eltelt időben pedig több mint ötezer beteg gyerek felépülésében segítettetek. Most viszont ti szorultatok segítségre, a pécsi kórházi átszervezések miatt ugyanis elveszítettétek az irodátokat. Az emberek azonban összefogtak, így az „Otthont a Nevetnikéknek!” adománygyűjtő kampányotok óriási sikerrel zárult: meg tudtátok venni a Pécsi Gyermekklinika szomszédságában található házat, ahova átköltözhettek. Milyen érzés volt megtapasztalni ezt a példaértékű segítséget és összefogást?

– Nagyon-nagyon jó. Pláne úgy, hogy nekem az az elvem: mi vagyunk azért, hogy segítsük a kórházat, nem pedig fordítva. Most viszont ez a „fordítva” valósult meg. Amikor elindult az adománygyűjtő kampány, azonnal végigsöpört a kórházon. Minden dolgozó megosztotta a hírt, és ez hihetetlenül jólesett nekünk. Ez volt a legszebb az egészben, illetve a szülők és volt betegek reakciói. Azért akkor, mikor egy régi betegünktől kaptunk egy tízezer forintos utalást úgy, hogy beleírta a közleménybe, hogy „mert most ti vagytok bajban, és hálával tartozom”, bőgtünk rendesen.

– Mikor tudjátok birtokba venni az új otthonotokat? Milyen munkálatok vannak még előttetek?

– Először is egy építészmérnökkel átnézzük az egész házat, hogy pontosan lássuk, mennyibe fog kerülni az a minimális felújítás, ami ahhoz kell, hogy be tudjunk költözni. De november végén például már jön a villanyszerelő, úgyhogy igyekszünk nem késlekedni. Remélem, hogy így márciusra költözhető formában lesz a ház, ugyanis addigra ki kell költöznünk a kórházból. De miközben zajlik a felújítás, ugyanúgy megy tovább a kórházlátogatás, a játékkészítés, minden. Én próbálom intézni a házzal kapcsolatos teendőket, a többi önkéntes pedig szépen visszaáll a régi rendbe ezután a kemény 2 hónapos kampány után.

– Mennyire volt kemény ez az elmúlt két hónap és a kampány?

– Annyira, hogy legtöbbször csak a krónikus vagy a nagyon súlyos betegekhez tudtunk bemenni a kórházba, hiszen egyszerűen nem volt szabad kapacitásunk. Én vagyok az alapítványban az egyetlen teljes állású ember, tehát én tudtam teljes időmben „belefeküdni” a kampányba, ami azt jelenti, hogy hétfőtől hétfőig reggel héttől éjfélig – de inkább tovább – ezzel foglalkoztam, folyamatosan e-maileztem, telefonáltam, vagy rohangáltam szerződést aláírni. De nemcsak én adtam bele mindent, a többiek is nagyon kitettek magukért.

Ahhoz képest, hogy anno arra jelentkeztek, hogy heti egyszer két órára bemennek a kórházba, most minden szabadidejüket arra áldozták, hogy sikerrel zárjuk ezt a kampányt. Szóval nagyon büszke vagyok mindannyiukra.

– Az alapítvány már több mint egy évtizede működik, elsősorban neked köszönhetően, hiszen ez az egész 2008-ban úgy indult, hogy egy barátoddal bementél a Pécsi Gyermekklinikára kézműves és zenés foglalkozást tartani.

– Valójában kamaszkoromban kezdődött a dolog: az egyik barátnőm bekerült a kórházba és amikor bementem hozzá, megfogalmazódott bennem, hogy milyen unalmas lehet bent lenni betegként. De felnőtt voltam már, mikor lett arra lehetőségem, hogy egy barátommal bemenjek a klinikára kézműveskedni, zenélni. Igen jó élmény volt, és mivel már az első foglalkozás is nagyon jól sikerült, az osztály kérte, hogy menjünk újra, menjünk több napon is. Sőt, a többi osztály is kérte, hogy menjünk hozzájuk is.

Ekkor rájöttünk, hogy ezt ketten nem fogjuk tudni csinálni, ezért meghirdettem az önkéntes programot, abban a reményben, hogy ha mi szívesen áldozunk erre energiát, akkor lehet, hogy akadnak mások is. És igazam lett: egy hónap múlva már húszan voltunk, mostanra pedig már több százan vagyunk. A 13 év alatt sokat fejlődtünk és tanultunk.

Kórházakat látogatunk, mesefalakat festünk, interaktív mesefalat vagy épp saját készítésű játékokkal megtömött kincsesládát készítünk, bábozunk, bűvészkedünk, egyszóval igyekszünk minél többféleképpen adni, segíteni a gyerekeknek.

Szerencsére sokan vagyunk ilyen lelkes őrültek, így nagyon sokszínű is az alapítvány, hiszen mindenki belerakja saját magát.

– Hogyan lehet hozzátok önkéntesnek jelentkezni?

– Írni kell nekünk egy e-mailt. De azt tudni kell, hogy nálunk kétféle önkéntes van: alkalmi, illetve kórházlátogató. Az alkalmi önkéntesek mesefalfestésbe vagy játékkészítésbe tudnak bekapcsolódni, és az adott napon tanítjuk, mutatjuk meg nekik, mit kell aznap csinálni. A kórházlátogató önkéntesek esetében egészen máshogy néz ki a folyamat. Nekik hosszabb időre kell elköteleződniük és részt kell venniük egy interjún, egy alapképzésen, valamint hospitálásokon is. Tehát egy minimum két hónapos felkészítő vár a jelentkezőre, amely során megtanulja az alapokat, hogy aztán a sebészeten, a belgyógyászaton egy tapasztaltabb önkéntessel közösen tudjon foglalkozásokat tartani, majd úgy fél év után már tud menni krónikus betegekkel foglalkozó osztályokra is.

– Ezen a két hónapos felkészítőn kívül is vannak még képzések, amelyeken részt vehetnek az önkénteseitek?

– Igen, folyamatosan. Ezen az alapképzésen természetesen minden kórházlátogató önkéntes részt vesz, de emellett vannak bűvészképzések, illetve bábos, mesemondó, kézműves, zenés és pantomim képzések is – és még hosszan folytathatnám a sort. Erre a széles palettára egyébként azért van szükség, mert minden gyerekhez másféle foglalkozással lehet megtalálni az utat. Nem tudunk mindenkit például a bábozással kizökkenteni.

A pantomim is onnan jött, hogy voltak gyerekek, akik olyan súlyos állapotban voltak – vagy éppen fertőzőek voltak –, hogy nem lehetett bemenni hozzájuk a kórterembe, az ajtajukon viszont volt ablak, amelyen keresztül tudtuk őket szórakoztatni. Szóval a képzéseinkkel is arra törekszünk, hogy egyetlen gyerek se maradjon ki a jóból.

Az a cél, hogy minden erőnkkel küzdjünk a hospitalizáció ellen és elérjük, hogy a lehető legkevesebb lelki sérülés érje a gyereket a kórházi kezelés alatt.

Regionális kórházról beszélünk ugye, szóval van olyan gyerek, akit a szülei nem tudnak meglátogatni, így mi próbáljuk megadni neki azt a szeretetet és törődést, ami nélkül biztosan sérülne.

– Gondolom, a tizenhárom év alatt rengeteg emlék összegyűlt. Van olyan pillanat, ami nagyon erősen megmaradt benned?

– Van miből válogatni! Rengeteget tudnék mondani, de most hirtelen eszembe jutott egy nagyon szép sztori, amely igazolja, hogy a nevetésnek tényleg gyógyító hatása van. A sebészeten volt egy 5-6 év körüli kisfiú. Autóbalesetet szenvedett és deréktól lefelé be volt gipszelve. Órák óta kitartóan sírt, ott ült mellette az anyja és az apja, de semmi sem tudta megnyugtatni. Mikor bementünk hozzá, egyből elküldött minket. Próbáltunk vele játszani, de ő csak ismételgette, hogy „nagyon fáj, nagyon fáj”. A szülei szóltak is a nővéreknek, hogy itt az ideje a következő adag fájdalomcsillapítónak, de közben mi nem adtuk fel. Vannak jó kesztyűs bábjaink, úgyhogy előkaptuk őket és elkezdtünk neki játszani az ágyánál, amire felfigyelt és egyszer csak kitört belőle a nevetés. Végül, amikor öt perccel később bejött a nővér a fájdalomcsillapítóval, őt küldte el, hogy „nem kell”. Egy órán keresztül röhögött a bábozásunkon, és később mondták nekünk a nővérek, hogy miután elmentünk, ugyanolyan jókedvű maradt.

Aznapra elvágták nála a sírást.

Ez egy fantasztikus emlék, mert jól példázza, hogy a gyerekek figyelmét zenével, színekkel, bábokkal, játékkal nagyon jól el lehet terelni. Amikor például belépünk egy csecsemőszobába, ahol minden baba sír, de amint elkezdünk zenélni, abbamarad a sírás, na, az csodálatos! Ezért érdemes csinálni. Természetesen beteg gyerekek között lenni nem mindig könnyű, hiszen vannak nehéz pillanatok és helyzetek is, de a legtöbbször pozitív élményeket szerzünk és kapunk.

– A koronavírus-járvány ideje alatt hogyan tudtatok, tudtok tevékenykedni?

– Nagyon változó. Nálunk az oltás és a maszkhasználat alap, de az, hogy bemehetünk-e a kórházba, nyilván attól függ, hogy éppen milyen szakaszában vagyunk a járványnak. A kórházakkal közösen hoztunk egy szabályt, amelynek lényege, hogy egy adott osztályra mindig ugyanazok az emberek mennek. De amikor a korábbi hullámok idején erre már nem volt lehetőség, akkor volt olyan is, hogy online foglalkoztunk a gyerekekkel. Sőt, olyan is, hogy az ablakok alatt szerenádoztunk a gyerekeknek, ott mutattunk be bűvésztrükköket. Most, a negyedik hullám idején is lesz ilyen. Nyilván ennek is megvan a nehézsége, de a szépsége is: a meglepetés erejével hat a gyerekekre. És még, ha nem is mehetünk be hozzájuk, legalább ott vagyunk a közelükben. Szóval próbáljuk nem cserben hagyni őket ilyenkor sem.

– Munka mellett, munkaidő után csináljátok mindezt.

– Igen. Délutánonként járunk a kórházba, amikor már véget értek a kezelések, a vizsgálatok. Az esti vacsi és fürdés előtt van egy holtidőszak – ez a mi időszakunk. Egy önkéntes általában heti két órát vállal és mindig párban dolgozunk, de az a célunk, hogy minden egyes nap minden egyes osztályon ott tudjunk lenni. Ennek érdekében felépítettünk egy mostanra már nagyon jól működő rendszert. Van egy havi beosztásunk: mindenki beírja, mikor ér rá az adott hónapban és ez alapján tervezzük meg a látogatásokat. Az önkéntesek pedig folyamatosan kommunikálnak egymással, ami nagyon fontos, hiszen, ha kedden egy másik önkéntes megy be a gyerekhez, mint hétfőn, akkor jó, ha megbeszélik, mi történt hétfőn, hogy tudjon rá reflektálni, tudja onnan folytatni a dolgokat.

A gyerekek egyébként nagyon aranyosan állnak hozzá ehhez az egészhez. Először persze fel kell venniük a fonalat, ugyanis elsőre vadidegenek vagyunk nekik, de ha már tudják, hogy kik vagyunk és mit csinálunk, akkor van, hogy mondjuk megyünk kedden, és a hétfőn bekerült gyerek szól a kedden bekerülteknek, hogy „jaj, ez nagyon jó lesz, gyertek”.

– Ez aztán a visszajelzés! Van esetleg olyan szülői reakció is, amely mélyen megérintett és megmaradt benned?

– Volt az onkológián egy kisfiú, aki elveszítette a látását. Rengeteg játékot készítettem neki, hogy addig is legyen mivel játszani, amíg nem sajátítja el a Braille-írást. A kedvence a Fekete Péter kártyajáték volt, amit a látása elvesztése miatt hanyagolnia kellett. Pontosabban hanyagolnia kellett volna. Mi ugyanis megcsináltuk úgy, hogy különböző minőségű, tapintású anyagokból állítottuk össze a paklit, így továbbra is lehetett Fekete Pétert játszani. Sosem felejtem el, amikor megkapta, fél órán keresztül ugrált örömében az ágyban. És ami nagyon megható: körülbelül hat évvel ezután kaptam egy üzenetet az édesanyjától, hogy még mindig ez a kedvenc játéka, csak már rongyosra játszották. Na, ezért csinálom, ezért csináljuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Képtelen vagyok ezt kifizetni” – 370 ezres villanyszámlát kapott a bohócdoktor
A számla egy új szabályozás miatt érkezett, pedig Ádi bohóc csak nemrég költözött be a rossz állapotú házába, amit nemrég vásárolt. Még a részletfizetést sem engedélyeztek.


Kovács István Ádám, az Egy tábla szeretet alapítvány bohócdoktora 371 333 forintos áramszámlát kapott, írja a Blikk. A számla teljesen lesújtotta, mivel átalányban fizet havi 70 ezer forintot, és úgy érezte, ez az összeg teljesen váratlanul érte.

„Képtelen vagyok ezt kifizetni”

– mondta Ádi bohóc.

Miután megkapta a csekket, felkereste az áramszolgáltató ügyfélszolgálatát, bízva abban, hogy valamilyen félreértés történt, vagy legalább részletfizetést kérhet. Ott azonban elmagyarázták neki, hogy a követelés jogszerű. Egy januári kormányrendelet értelmében, ha egy háztartás bármely évben túllépi az 5 ezer kWh éves áramfogyasztást, kötelező új mérőórát felszerelni, amelyet távolról is le lehet olvasni. Ennek ára 251 ezer forint, a fennmaradó összeg pedig az áramszámla különbözete.

A szolgáltató azt is közölte, hogy

részletfizetést azért nem tudnak biztosítani, mert az ingatlan kevesebb mint egy éve van Ádám nevére írva.
Kovács Ádám István/Facebook

A bohócdoktor szerint a magas fogyasztás még azelőtt keletkezett, hogy ténylegesen beköltözhetett volna, mivel a házvásárlás hónapokig elhúzódott egy hagyatéki eljárás miatt. A mérőóra viszont már az ő nevén szerepelt.

Ádám két munkahelyen dolgozik, hogy biztosítani tudja a megélhetését és az alapítvány munkáját. Az Egy tábla szeretet alapítvány nevében rendszeresen látogatja a kórházakat, ahol beteg gyermekeknek segít mosolyt csalni az arcára

– és egy tábla csokit is ad nekik. Bár arra törekszik, hogy a gyerekek ebből semmit se vegyenek észre, sokszor nehéz elrejtenie a mögöttes feszültséget.

Egy korábbi orvosi műhiba miatt fél tüdejét el kellett távolítani. Ennek ellenére nemrégiben sikerült saját házat vásárolnia a Mátrában. Az ingatlan rossz állapotban volt, de munka mellett fokozatosan rendbe hozta.

Ha segíteni szeretnél a bohócdoktoron, az alábbi számlaszámon megteheted:

Megyesi Krisztián

OTP BANK

11773449-02829621-00000000


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Eldőlt, hogy melyik az ország legjobb iskolája - egy kisvárosi suli vitte haza a díjat
Összesen 44 jelölés érkezett az ország különféle pontjairól, amelyek közül ötöt választott ki a szakértői zsűri. Egy újszászi suli lett végül a győztes.


Idén először hirdették meg Az ország legjobb iskolája díjat, amelynek győztese közönségszavazással dőlt el. Az elismerést az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola nyerte el a Telexen lebonyolított szavazáson.

A pályázatot még márciusban indította az Együttnevelés Szövetség, amely szülőkből, pedagógusokból és oktatási szakértőkből áll. Összesen 44 jelölés érkezett különböző intézményektől, ezek közül választotta ki a szakértői zsűri azt az öt iskolát, amelyek bejutottak a döntőbe.

A zsűri tagjai között volt Berényi Eszter, Derdák Tibor, Ercse Krisztina, Németh Szilvia és Radó Péter is. A döntőbe jutott intézmények a következők:

  • Szent Pál Marista Általános Iskola, Karcag
  • Kondor Béla Általános Iskola, Budapest
  • Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kaba
  • Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Újszász
  • Nézsai Mikszáth Kálmán Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola, Nézsa

A zsűri olyan iskolákat választott ki, amelyek bár nem a kompetenciamérések élmezőnyében szerepelnek, mégis kiemelkedő munkát végeznek. A tanárok odafigyelnek a diákokra, támogatják őket, ha nehézségeik vannak, és bátorítják őket, ha valamiben tehetségesek. Fontos szempont volt az is, hogy ezekben az intézményekben otthonos, elfogadó környezet várja a gyerekeket, ahol biztonságban érezhetik magukat. Emellett a szülőkkel való kapcsolat is közvetlen, a közösségek pedig összetartók.

Az ilyen iskolák nem válogatnak, hanem lehetőséget adnak minden gyereknek.

Az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskoláról készült kisfilm elérhető a YouTube-on.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Berohant a tűzbe, és kivezette a csikókat – a 16 éves Blanka mentette meg a lovakat a biztos haláltól Szarvason
A díjugrató versenyről hazatérő tinédzser nem habozott, amikor meglátta a füstöt. A tanya gazdája szerint 20 év munkája égett le, de az állatok túlélték.


Hazafelé tartott egy díjugrató versenyről a 16 éves Blanka és édesanyja, Lestyán Réka, amikor szokatlan látvány fogadta őket a szarvasi tanyavilágban. Sűrű, fekete füst gomolygott az égen – egy tanya lángokban állt. Blanka épp aludt az autóban, de amikor anyukája felébresztette, azonnal tudta, hogy baj van, írja a Blikk.

„Egyértelmű volt, hogy valakinek ég a birtoka. Félrehúzódtam, felébresztettem a lányom, aki nem kérdezett semmit, látta, mi a helyzet. Rohantunk a kertek alatt, bokrokon, árkokon, trágyadombokon át segíteni”

– idézte fel az édesanya.

A helyszínre érve látták, hogy lángol egy szénatároló. A forróság szinte elviselhetetlen volt, a lángok akár négy méter magasra is felcsaptak. A káosz közepette Blanka észrevette, hogy az egyik istállóban lovak rekedtek bent, és senki nem mert bemenni hozzájuk.

A tinilány nem habozott: félrelökte az embereket, és elindult az épület felé. Egyesével nyitotta ki a boxokat, majd kivezette a rémült állatokat. Mire a tűzoltók megérkeztek, mindegyik ló biztonságban volt.

„Mire észrevettem, mire készül Blanka, már nem tudtam visszatartani. Féltettem, de éreztem, hogy nem lesz baja, nem lehet baja, pontosan tudja, mit csinál” – mesélte meghatottan Réka.

„Ott állt a lányom, kormosan, izzadtan, de büszkén, és már nemcsak egy kislány volt, hanem egy igaz ember. Ott volt benne az édesapja öröksége, tartása, csendes ereje. Amit tett, nem puszta bátorság volt, hanem egy hatalmas, mély, emberi teljesítmény, ösztönös, valódi hősiesség.”

A tanya porig égett, de a gazda, Zsolt nem a veszteséget emelte ki, hanem azt, amit Blanka tett.

„A tanya a miénk, és a család nevében is szeretném megköszönni Blankának az önzetlen segítséget. Az életét kockáztatva segített a lovakon, ennél bátrabb dolgot még soha sem láttam. A lovaknak nem lett bajuk, de a pajta sajnos leégett. Ám ez, amit itt láttunk, tartást ad ahhoz, hogy ne keseregjünk, hanem takarítsuk el a romokat és építsünk új istállót a lovainknak, hiszen ők megmaradtak.”

Blanka gyerekkora óta lovagol, otthon is ő felel a hátasokért, és már olyan makacs lovat is megszelídített, akivel a tapasztaltabb idomárok is kudarcot vallottak. A hétvégén az országos bajnokságra készül a Kincsem Parkban.

A helyiek is tisztelettel beszélnek róla. Egy szarvasi lovas, Gábor így fogalmazott: „Nagyon jó látni, hogy ilyen gyerekek is vannak a telefonjukat nyomkodó korosztályban. Itt a tűzoltók is tisztelegtek tegnapelőtt egy csepp lánynak, aki viszont szerényen elhárított minden dicséretet, nyilatkozatot, csak annyit mondott, ki kellett hoznia a lovakat. Egy gyerek öntött belénk erőt, hitet, ez maga a csoda.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Életmentő kettős szervátültetésen esett át Franciaországban a 11 éves Olivér – két év után térhetett haza
A kolozsvári kisfiút két évig kezelték Franciaországban, miután itthon lemondtak róla. Egy fertőzés is megtámadta a szervezetét, ő azonban most örül, hogy iskolába járhatott, és hogy nemsokára ötödikes lesz.


Olivér mindössze néhány éves volt, amikor kiderült, hogy súlyos betegséggel kell megküzdenie. Először Miskolcon vizsgálták, majd Budapestre került, ahol a család a lehető legtöbb szakemberrel konzultált. A vizsgálatok eredménye azonban lesújtó volt: kiderült, hogy a kisfiú vesetágulata rosszabbodott, ráadásul a mája is súlyosan károsodott. Az orvosok kimondták: csak egy vese- és májátültetés adhat esélyt – írja a Blikk.

Romániában, ahol a család él, egyik orvos sem vállalta el a beavatkozást. Azt mondták, túl nagy a kockázat, és azt sem hallgatták el, hogy szerintük a kisfiúnak már csak egy éve van hátra. A szülők azonban nem adták fel a reményt: végül sikerült kijutniuk Franciaországba, Lyonba, ahol 2023. június 18-án elvégezték az életmentő műtétet.

A műtét után hosszú felépülési időszak következett.

Olivért két éven keresztül kezelték a lyoni kórházban. Több komplikáció is nehezítette a gyógyulást, többek között fertőzések és betegségek. A fiúnak a mai napig rendszeres kezelésekre van szüksége.

Május végén azonban végre hazatérhetett az édesanyjával együtt. „Május 21-én engedtek haza minket” – mesélte Boros Lídia, Olivér édesanyja a portálnak. „Egy hónapot kaptunk, és már utazunk is vissza Lyonba, hiszen a kezeléseket folytatni kell.”

Olivért közben egy kórokozó is megtámadta, ami miatt mintát kell venni a veséjéből. Egy olyan vírusról van szó, amely normál esetben minden ember szervezetében jelen van, de nála – a kilökődésgátló szerek miatt – felerősödött. A gyógyszereket emiatt le kellett állítani, ami azzal jár, hogy a szervezete elkezdett antitesteket termelni a beültetett vesével szemben.

Az elmúlt hónap azonban különleges volt Olivér számára. Végre nem csak a kórház és a kezelések határozták meg a napjait – iskolába járhatott, és olyan dolgokkal foglalkozhatott, mint a többi gyerek. „Talán ő az egyetlen, aki az osztályából tényleg szereti a sulit” – mesélte az édesanyja. Bár Lídia így sem tud teljesen elszakadni a betegségtől: kétóránként be kell mennie az iskolába, hogy katéterezze a kisfiát.


Link másolása
KÖVESS MINKET: