HÍREK
A Rovatból

Angolaknában halt meg egy beteg a Szent Imre Kórházban: a Tisza Párt szakpolitikusa szerint a bűnbakkeresés a legnagyobb hiba

Hegedűs Zsolt a hétfői tragédia után a brit NHS rendszerét javasolja mintaként. Szerinte a megelőzhető tragédiákról transzparens jelentéseket kellene készíteni a rendszerszintű hibák feltárására.


Holtan találtak hétfőn egy beteget a Szent Imre Kórház egyik angolaknájában, az eset azonnal vitát robbantott ki a kórházi betegbiztonságról. A rendkívüli haláleset tényét a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház is megerősítette. Közleményükben azt írták, az elhunyt holttestére az intézmény területén találtak rá, a körülményeket a rendőrség vizsgálja. „A beteg korábban zavartan viselkedett, betegségbelátása nem volt, önkényesen el kívánta hagyni a kórházat” – közölte a kórház.

A történtekre a Tisza Párt egészségügyi szakpolitikusa is reagált, miután a 24.hu beszámolt az esetről.

„A Szent Imre Kórházban történt tragédia mindannyiunkat megráz. Egy emberi élet elvesztése nem lehet hír a sok közül”

– írta Facebook-oldalán Dr. Hegedűs Zsolt. A szakpolitikus szerint a megoldást a brit egészségügyi rendszerben, az NHS-ben alkalmazott gyakorlat jelenthetné, ahol az ablakon kieső betegek esetei az úgynevezett „Never Eventek”, vagyis az elvileg soha meg nem történő, megelőzhető események közé tartoznak. Kifejtette, hogy az NHS ezekről nyilvános, transzparens jelentéseket tesz közzé, amelyek tartalmazzák a történteket, a rendszerszintű hiányosságokat és a megelőző intézkedéseket.

„Ez a szemlélet mutat irányt. A hibáztató egészségügyi kultúrából a tanuló egészségügyi kultúra felé kell elmozdulnunk. Olyan irányba, ahol az eseteket nem eltussoljuk, hanem kivizsgáljuk. Ahol a cél elsődlegesen nem bűnbakkeresés, hanem a tanulságok levonása és a megelőzés”

– fogalmazott Hegedűs Zsolt.

Az elmúlt évben több, intézményből való távozás után bekövetkezett haláleset borzolta a kedélyeket - írta a 24.hu. Tavaly januárban az ajkai kórházból távozott önkényesen egy koponyasérült beteg, akit másnap holtan találtak meg; az intézmény belső vizsgálatot indított. 2025 novemberében a szegedi klinikáról távozó szekszárdi orvosnő, dr. Kett Antónia halála kapcsán bontakozott ki országos vita a kórházi távozás szabályairól. Akkor a Belügyminisztérium és az Országos Kórházi Főigazgatóság közös válaszában azt írta:

„A beteg – ha ezzel másokat nem veszélyeztet – elhagyhatja az intézményt… a beteg szabadsága csak törvényben meghatározott, indokolt esetben korlátozható.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Vitézyék kirúgták a MÁV SZK-vezetőt, akiről kiderült, hogy ő volt az egyik győri fekete ruhás provokátor
A Gulyáságyú Média úgy tudja, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium hétfőn felmondott Szabó Gábornak, a MÁV Szolgáltató Központ beszerzési igazgatójának. A férfi egy korábbi felvételen Orbán Viktor győri kampányrendezvényén feketeruhásként lökdösődött, és Gulyás Balázsnak keménykedett.


Azonnali hatállyal menesztették hétfőn a MÁV Szolgáltató Központ beszerzési igazgatóját, Szabó Gábort, aki a tavaszi kampányban Orbán Viktor egyik győri rendezvényén feketeruhásként tűnt fel. A Vitézy Dávid által vezetett Közlekedési és Beruházási Minisztérium döntése értelmében a férfinak azonnal távoznia kellett. Mivel vezető állású munkavállalónak számított, a tárcának nem kellett indokolnia a lépést - értesült a Gulyáságyú Média.

Szabó Gábor a MÁV Szolgáltató Központ szakanyag- és általános anyag beszerzési igazgatójaként dolgozott. Ez a terület kulcsfontosságú a MÁV-csoporton belül, mert az igazgatóság felelt a pályavasúti, távközlési, gépészeti és egyéb szakanyagok beszerzésének tervezéséért, szervezéséért és ellenőrzéséért.

A menesztés azért érdekes, mert a férfi a lap szerint részt vett azon a március 27-i győri kampányeseményen, ahol fekete ruhás, izmos férfiakból álló sorfal állta el az ellentüntetők és a sajtó útját, a helyszínen dulakodás is kialakult.

A lap szerint egy csuklyás alak próbálta a helyszínen szintén jelen lévő szerkesztőjüket a sorfalba lökni, majd Szabó Gábor is lökdösődni kezdett, miközben egy harmadik ember videóra vette a reakcióját.

A lap alapító-főszerkesztője, Gulyás Balázs a provokáció céljáról azt írta: „Vélhetőleg az volt a mesterterv, hogy kellőképpen felbosszantsanak, esetleg tettlegességre ragadtassam magam.”
Szabó Gábor beleáll az újságíró arcába:

A fekete kabátosok ügyben május elején a rendőrség vizsgálatot indított.

Közben a közlekedési tárca élére került Vitézy Dávid gyors személycseréket hajtott végre a MÁV-csoportnál: egy héttel ezelőtt menesztette a MÁV Szolgáltató Központ addigi vezérigazgatóját, Bada Jánost. Helyére múlt szerdán Simon Enikőt nevezték ki. Szabó Gábor hétfői felmondása ebbe a sorba illeszkedik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A bolti ár háromszorosáért vette az előző kormány a fideszes politikusok által kiosztott nyuszimotorokat Balásy cégeitől
Hivatalos adatok szerint a korábbi kormány állami pénzből 12 ezer darab játékmotort vásárolt Balásy Gyula cégeitől, darabonként 15,4 ezer forintos áron, melyeket aztán gyakran fideszes politikusok osztottak ki. A teljes, 185,3 millió forintos üzletre a Szociális és Családügyi Minisztérium frissen közzétett adatai derítettek fényt, melyet az Átlátszó elemzett.


Háromszoros áron, darabonként 15,4 ezer forintért vette meg az előző kormány a bölcsődéknek szánt műanyag kismotorokat. A 12 ezer darab játékért összesen nettó 185,3 millió forintot fizettek Balásy Gyula cégeinek, a New Land Media Kft.-nek és a Lounge Design Kft.-nek. A motorok felmatricázása további 3 millió forintba került.

Míg a korábbi Kulturális és Innovációs Minisztérium tavaly év végén még elzárkózott a pontos költségek közlésétől a lapnak, most a jogutód Szociális és Családügyi Minisztérium adott részletes tájékoztatás az Átlátszónak.

A portál közérdekű adatigénylésére kapott válasz alapján írja, hogy a beszerzési ár jelentősen meghaladja a piaci szintet, mivel hasonló játékmotorok a boltokban 5-6 ezer forint körül kaphatók.

A beszerzési üzlet a „Családbarát Magyarország” nevű, 2,8 milliárd forintos keretösszegű kommunikációs program részeként valósult meg. A most nyilvánosságra hozott adatokból az is kiderül, hogy a legtöbb eszközt Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bölcsődéi kapták.

A motorok átadását országszerte fideszes politikusok bonyolították le, az eseményeket pedig gondosan dokumentálták, ami felveti a közpénzből finanszírozott pártpolitikai kampány kérdését.

A kormányzati oldal korábban azzal érvelt, hogy a program célja a családok támogatása, a korábbi minisztérium közlése szerint „közel 55 ezer gyermekhez jutnak el az eszközök”.

A másik érdekes részlet, hogy a beszerzők Balásy Gyula cégei voltak, amelyek az utóbbi években dominálták az állami kommunikációs megrendeléseket, és az ismert állami plakátkampányokat is ők bonyolították. A közelmúltban történt, hogy a vállalkozó egyes számláit zárolta a NAV, majd a Kontrollban bejelentette, érdekeltségeit átruházza az államra. Azóta az is kiderült, hogy Balásy egyik cégénél létszámleépítés várható.

Via 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Keresték a kistestvérüket, és azt akarták, hozzam haza őt” - Két hónapra elválasztották az anyát újszülöttjétől, mert a gyámhatóság szerint túl szegények nyolcadik gyerekhez
Egy nyolcgyermekes családnál a gyámhatóság a szűkös lakhatási körülményekre és az anyagi gondokra hivatkozva nem engedte haza az újszülöttet a kórházból. A törvény szerint azonban gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad elválasztani a családjától.


A Telex arról közölt cikket hétfőn, hogy egy Mária nevű édesanya február 25-én szülte meg nyolcadik gyermekét, Herminát. Másnap az anyát hazaengedték, a csecsemőt azonban nem vihette magával, mert a kórház a gyámhivatal által kiállított „haza nem adhatósági” határozatra hivatkozott.

A gyámhatóság a döntését azzal indokolta, hogy az anya a hét gyerek nevelésekor „elaprózódik”, az apa alkalmi munkákat végez és keveset van otthon, a családnak anyagi gondjai vannak, a kétszobás lakás pedig szűkös.

Az ügyben végül a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nyújtott jogi segítséget a családnak.

„A határozatban felhozott indokok nem támasztják alá a veszélyeztetettség fennállását” – mondta Nyitray Zsuzsanna.

A szakértő arra is emlékeztetett, hogy a törvény kifejezetten kimondja:

gyereket „kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani”.

Az eljárás során ráadásul súlyos mulasztás is történt. A „haza nem adhatósági” határozat ugyanis önmagában nem szünteti meg a szülő törvényes képviseletét, az mindaddig fennmarad, amíg a gyámhivatal nem jelöl ki ideiglenes gyámot a gyereknek. Mivel ez nem történt meg, jogilag végig Mária volt Hermina törvényes képviselője. A TASZ szerint a két hónapos időszak egy „jogon kívüli állapot” volt.

A fordulatot az hozta el, hogy a TASZ jogásza felvette a kapcsolatot a gyámhivatallal, és hivatalosan is képviselte az anyát. Miután a szülők ismét nyilatkozatban erősítették meg, hogy fel akarják nevelni a lányukat, és a családsegítők is úgy nyilatkoztak, hogy az újszülött nincs veszélyeztetve, Mária végre hazavihette Herminát a kórházból.

A két hónapos különlét azonban mély nyomokat hagyott a családon. Az anya beszámolója szerint a csecsemőnek traumát okozott a helyzet, a súlya nem növekedett megfelelően, neki pedig a stressz miatt elapadt a teje.

„Egy gyermeknek a szülők mellett lenne a helye, nagyon nehéz volt ez az időszak, a tesók keresték a kistestvérüket, és azt akarták, hozzam haza őt” - idézte fel Mária.

A „haza nem adhatóság” intézményének bevezetésekor az akkori kormányzat a veszélyeztetett gyerekek gyorsabb védelmével érvelt, jogvédők szerint a gyakorlat szociális alapú szeparációhoz vezethet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Mintha két országban élnénk: szerdán 13 fokos hőmérsékleti szakadék lesz Magyarország felett
Az Alpok és a Kárpátok felett lelassuló front éles hőmérsékleti határt húz az ország fölé. Emiatt míg keleten még kánikula lesz, nyugaton már záporok és hűvös idő várható szerdán.


Nem tart sokáig a nyugodt, nyárias idő, nyugat felől ugyanis hidegfront közeledik.

Kedden még fátyolfelhők szűrik a napsütést, de délutántól nyugaton, északnyugaton és északon erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és arrafelé záporok, zivatarok is kialakulhatnak. A Dunántúlon, majd a középső tájakon is többfelé élénk lesz a déli, délnyugati szél, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet kora reggel 10 és 18, délután pedig 28 és 33 fok között alakul, ettől északnyugaton lehet egy-két fokkal hűvösebb.

A front szerdán éri el az országot, mozgása pedig lelassul, az Alpok és a Kárpátok vonulatain hullámot vet. Napközben főként a Dunától keletre alakulhatnak ki záporok, zivatarok – írja az Időkép.

Nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt: nyugaton már alig 20 fok fölött, az Alföldön még 32–33 fok körül alakulnak a maximumok.

A Dunántúlon az északnyugati, a Dunától keletre a nyugati, délnyugati szelet kísérhetik élénk, zivatarok környezetében erős, viharos lökések.

Szerdán az esti óráktól a front hullámvetése következtében nyugat–délnyugat felől egy kiterjedtebb csapadékzóna érkezhet, mely elsősorban záporokat, zivatarokat hoz. A csapadék eloszlása nem lesz egyenletes, de többfelé hullhat 5–10 milliméternyi eső.

Kisebb körzetekben ennél több, 15–20 millimétert meghaladó mennyiség is összegyűlhet csütörtökig.

Csütörtökre virradóan sokfelé várható eső, zápor, zivatar, majd napközben a csapadékzóna kelet, északkelet felé távozik. Ezzel egyidejűleg egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap, de élénk, sokfelé erős lesz az északnyugati szél.

Mindenhol jelentősen visszaesik a hőmérséklet, véget ér a kánikula, délután 21 és 27 fok közötti maximumokat mérhetünk.

Link másolása
KÖVESS MINKET: