HÍREK
A Rovatból

Szegeden épül a BYD első európai gyára – a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz

Több ezer új munkahely jön létre a kínai cég betelepülésével. Szijjártó Péter köszönetet mondott többek közt a szegedi városvezetésnek is.


Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD. Ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre - jelentette be a tárca közlése szerint pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a globálisan idén minden negyedik elektromos autót eladó vállalat a világpiaci sikerei nyomán újabb gyárakat épít, és így Európában is sokáig helyszínt keresett ehhez.

A cég igazgatósága pedig végül a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel lefolytatott 224 tárgyalási fordulót követően előző nap úgy döntött, hogy Szegeden építi fel első üzemét a kontinensen, amely hazánkban immár a hatodik autógyár lesz

- tájékoztatott.

Az idén szeptemberig több mint 20 ezer milliárd forintnyi bevételt regisztráló, nagyjából 630 ezer főnek munkát adó BYD nem akkumulátorokat, hanem elektromos autókat fog előállítani Magyarországon, és ez a projekt a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb beruházása lesz, amely nyomán több ezer új munkahely jön létre - tette hozzá.

Majd arra is kitért, hogy a kormány pénzügyi támogatást nyújt a beruházáshoz, viszont ennek mértéket csak az Európai Bizottság jóváhagyását követően hozzák majd nyilvánosságra.

Szijjártó Péter közölte, hogy mindez tovább erősíti a magyar gazdaság pozícióit, a hosszú távú gazdasági növekedés alapjait, egyúttal pedig hazánk szerepét is a globális elektromos autóipari átállásban.

"Ez a beruházás is aláhúzza, hogy Magyarország vezető szerepet játszik a technológiai forradalomban. Nagyon régen volt már olyan, hogy ilyen alapvető globális technológiai megújulásban Magyarország az élen ment volna, most ez történik"

- mutatott rá. Valamint köszönetet mondott képviselőtársainak, a szegedi városvezetésnek és a Nemzeti Befektetési Ügynökségnél dolgozó kollégáinak az együttműködésért.

"Az elmúlt 224 tárgyalási forduló alatt világosan bebizonyítottuk azt, hogy egy nemzetgazdaság van, és ennek a nemzetgazdaságnak a sikerében mindannyian érdekeltek kell, hogy legyünk, függetlenül attól, hogy milyen politikai nézeteket vallunk vagy milyen pártban politizálunk" - fogalmazott.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek során válságok sorozatán ment keresztül a világ, viszont volt egy folyamat, amely minden bizonytalanság ellenére is töretlenül, stabilan ment előre, ez pedig az európai és a globális gazdaság egyfajta gerincoszlopának számító autóipar elektromos átállása.

Szavai szerint ez a folyamat meghatározó lesz a következő világgazdasági korszak szempontjából, és ez az új iparág dönti majd el, hogy a világ mely országai lesznek ennek a nyertesei és melyek a vesztesei.

"Hogy melyik ország mely kategóriába kerül, azt pedig az dönti el, hogy mely országok tudják magukhoz vonzani ezen új autóipari korszak beruházásait"

- mondta.

Végül pedig emlékeztetett, hogy a három prémium német autómárka már jelen van Magyarországon, és az Audi, a BMW, illetve a Mercedes is ide helyezte elektromobilitási stratégiája egy jelentős részét.

A szegedi önkormányzat közleményében azt írta, a dinamikusan fejlődő világcég Szegeden, a város határában lévő mintegy 300 hektáros ipari parkban, az ELI-ALPS lézeres kutatóintézet és a Science Park szomszédságában építi fel az elektromosautó-gyárát, ahonnan az európai piacot szolgálja majd ki. A több ezer új munkahelyet létrehozó BYD az akkumulátorgyártás és a vegyipari tevékenységek kivételével a teljes gyártási folyamatot Szegeden valósítja meg.

A világ vezető elektromos és plug-in hibrid autó gyártója, a kínai BYD Szegedet a nemzetközi szintű kutatói háttere, tudományos rangja, kiváló infrastruktúrája, kedvező elhelyezkedése, zöld szemlélete miatt választotta európai gyártóközpontjának

- áll az önkormányzati közleményben.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor és Magyar Péter is üzent az érettségizőknek, de hatalmas különbség van a kettő között
Idén is több tízezer érettségiző ül be a tantermekbe megírni az aktuális feladatlapot, hétfőn szokás szerint magyarból vizsgáznak a végzős diákok. Sem a kormányfő, sem az ellenzék vezére nem hagyta ki a lehetőséget, hogy üzenjen nekik.


Hétfőn kezdődik az idei érettségi időszak, magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgával indítanak a végzős diákok. Természetesen minden politikai erő megemlékezik erről, hiszen sok érettségiző már betöltötte a 18 évet, tehát jövőre mindannyian választópolgárok lesznek.

Orbán Viktor ezt írta ki:

"Ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog. Sok sikert az érettségizőknek!"

Magyar Péter ezt posztolta:

"Egy kalappal mára fiatalok! Ti vagytok a haza jövője. Azon dolgozunk, hogy ti már egy emberséges Magyarországon kezdhessétek meg a felnőtt életeteket. A haza számít rátok és ti is számíthattok rá."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Az olasz sajtó csak Orbán-villának emlegeti a luxusházat az Alpok lábánál - szerintük a kormányfő köreihez kötődik a cég, amelyik zsebből megvette
Frissen alapított magyar cég fizetett ki egy 4,3 milliós álomvillát Olaszországban, hitel nélkül. A háttérben ismert magyar nevekre és egy titokzatos magántőkealapra bukkantak.


Tavaly nyáron új tulajdonoshoz került Varese egyik legimpozánsabb villája - vette észre az olasz Domani értesülését a 444.hu. A több mint ezer négyzetméteres épület egyedülálló panorámát kínál a tóra és az olasz Alpokra. Ugyan a városban található, de csendes környezetben, hatalmas kerttel, úszómedencével, edzőteremmel, belső lifttel és 256 négyzetméteres garázzsal rendelkezik.

A források szerint a villa korábbi gazdája Margherita Maccapani Missoni, egy híres divatház örököse, illetve Eugenio Amos autóversenyző volt, de 2023 decemberében adásvételi szerződést írtak alá egy magyar céggel, a Praedium Property Kft.-vel. Ezt a társaságot pedig csupán pár héttel korábban, 2023. november 20-án alapította a tulajdonos TripleHill Capital.

A magyar vagyonkezelőt az olasz lap Habony Árpádhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köti. A villa vételára 4,3 millió euró (több mint 1,7 milliárd forint) volt, a 443 300 eurós előleg pedig egy Gránit Banknál vezetett számláról érkezett.

A vásárláshoz nem vettek fel hitelt, és az összeget egy összegben fizették ki, pedig „nem egy dúsgazdag sejk vette meg, hogy olaszországi nyaralóként használja, hanem egy magyar cég, amelyet mindössze három hónappal az adásvételi szerződés előtt alapítottak” – állapítja meg az olasz hírlap.

A végleges adásvételi szerződést 2024. július 17-én írták alá. Ekkorra viszont már az Influentia Kft. lett az új vevő, amelyet 2023 szeptemberében hoztak létre. A cég a Progressus Magántőkealaphoz tartozik, a kezelője pedig szintén a TripleHill, amely a fentebb írt Praedium Property Kft.-vel megegyező székhelyen működik.

Az olasz sajtó a vásárlás - feléjük furcsa - körülményei miatt egyenesen „Orbán-villaként” emlegeti a luxusépületet.

A Domani cikke szerint a nyilvános dokumentumok alapján nem lehet pontosan megállapítani, hogy ki a luxusingatlan tényleges tulajdonosa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy: 80 millióból épült piac Tiszaörsön, de „csak egy fa tákolmány lett belőle”
A független képviselő szerint a beruházás összegéből festésre és lámpákra is jutott pénz, de „a szocializmusban megszokott csempe” cseréjére már nem.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán osztott meg fotókat egy tiszaörsi beruházásról, amely uniós támogatásból valósult meg. A politikus szerint a nemrég átadott piac nem tükrözi azt az összeget, amit a kivitelezésére fordítottak.

„Ez kérem egy ‘új’ ‘piac’ Tiszaörsön, 80 millió forint EU-s támogatásból” – írta a Facebookon Hadházy.

A politikus úgy látja, a pénzből csak egy kisebb fa építményt húztak fel, míg a tanácsháza földszintjén kifestették a régi boltot, és kicserélték a világítást. A pályázati leírásban szerepelt új burkolat is, de Hadházy kételkedik benne, hogy tényleg ez látható a képeken.

„Nagyon csodálkoznék, ha a szocializmusban megszokott csempét valóban kicserélték volna.”

A honatya utalt a beruházásról szóló „propaganda” hírekre is, amelyek azt sugallják, hogy a piac segítheti Tiszaörs gazdasági fellendülését. Hadházy ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Ez kellett, mint egy falat kenyér, Tiszaörs gazdasága fel fog lendülni…”

A poszt szerint korábban csak két stand működött az út mellett, most viszont „méltó helyre került az ezüstérmes kecskesajt és az állítólag messzi földön híres tiszaörsi száraztészta”. A képviselő úgy látja, érdemesebb lett volna az árukat nagyobb városok piacaira juttatni, a helyieket pedig közvetlenül a termelőknél kiszolgálni.

„Gondolom, ezt is teszik, csak akkor nem lehetett volna 80 milliót elkölteni és a plébánossal az egészet megszenteltetni.”

A posztban Hadházy arról is ír, hogy az utóbbi években több hasonló beruházás valósult meg falvakban. „Tömegesen nőttek ki az EU-s pénzekből méregdrágán, ellenben tökéletesen feleslegesen épített, alig, vagy egyáltalán nem használt piacok a falvakban – miközben megszűnik a bolt, a posta, sok helyen még a kocsma is, elmegy az orvos és az állatorvos.”

A bejegyzés említi Tiszaörs polgármesterének egyik „megmosolyogtató” közleményét is, amelyben a helyi vezető köszönetet mondott egy fideszes országgyűlési képviselőnek, amiért „Mészáros Lőrinc bankja talán mégsem szünteti meg a faluban a MOBILbank szolgáltatást”. A polgármester hozzátette, hogy

„az ATM viszont általában nem működik”.

„Tulajdonképpen kár, hogy nem jönnek az EU-s pénzek, mennyi hasonlóan tragikomikus történetről maradunk így le” – zárta bejegyzését Hadházy Ákos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Örkény István egy novelláját kell elemezniük a diákoknak a magyarérettségi második részében
Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók. Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. május 05.



Örkény István egy novelláját kell elemezniük a középszinten érettségiző diákoknak a magyarérettségi második részében - írta az Eduline.

Akik nem műelemzést választanak, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók.

Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme emelt szinten 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.

Az idei magyarérettségi első részében a diákok Daniss Győző egy 2021-ben készült, népszerű nevekről szóló tudományos ismeretterjesztő szövegét; egy interjút kaptak. A feladatok között szerepelt igaz-hamis, szöveges indoklást igénylő példák és olyan feladat is, amiben táblázatokat kell tanulmányozniuk a diákoknak, és azok alapján kérdésekre válaszolni. Ezek megoldása összesen 40 pontot ér.

A szövegértést követően a diákoknak egy 20 pontos irodalmi műveltségi feladatlapot kell megoldaniuk.

Ebben a vizsgarészben a diákoknak többek között szereplők nevei alapján kell felismerniük irodalmi alkotásokat, de kaptak memoritereket is, és téves információkat kell aláhúzniuk egy korstílusokat, stílusirányzatokat kérdező példában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: