HÍREK
A Rovatból

Száznál is több gyerekkel tartottak Mikulásünnepséget Siklóson

„További kérdéseivel keresse a Mikulást, az alábbi elérhetőségen” – válaszolták a Telex újságírójának a polgármesteri hivatalból.


Bár a koronavírus-járvány miatt országszerte nem lehet semmilyen nyilvános rendezvényt szervezni, Siklóson december 6-án mégis Mikulás-ünnepséget tartottak, amiről a helyi hírportál is beszámolt - írja a Telex.

„Száznál is több gyermek kereste fel a városi télapót, aki Siklós három helyszínén is meglepetésekkel kedveskedett a kicsiknek. Máriagyűd mellett két belvárosi helyen, így a városi karácsonyfánál is meglepetések várták a legkisebbeket” - számolt be a Siklósi Hírek az ünnepségről.

A képeken látható, hogy néhány résztvevő, (például a krampuszok) kivételével sem a gyermekeken, sem a felnőtteken nem volt maszk.

Bár a november 11-től hatályos kormányrendelet szerint a 10 ezer fő alatti településeken (mint amilyen Siklós) nem kötelező maszkot hordani, az ünnepséget így sem lehetett volna 10 fő felett megtartani.

Az ünnepségről posztolt képet a város alpolgármestere, Mojzes Tamás is, aki 8 nappal előtte közölte Facebook-bejegyzésben, hogy karanténba vonult, mert a feleségének pozitív lett a koronavírus-tesztje.

A Telex megkereste az ügyben az önkormányzatot, akiktől az alábbi választ kapták:

"1. Nem rendeztünk Mikulás Ünnepséget a város központi pontján.

2. Mint az Önök előtt is bizonyára ismert Siklós 10 ezer fő alatti település, így a maszk használata nem kötelező közterületen.

3. Alpolgármester úr aktuális egészségügyi helyzete és állapota magánügy. Ennek ellenére tájékoztatom, hogy Mojzes Tamás 2020. november hó 25. naptól 2020. december hó 5. napja 24:00 óráig volt járványügyi megfigyelés alá helyezve.

További kérdéseivel keresse a Mikulást, az alábbi elérhetőségen:

Santa Claus Office

Joulumaantie 1

96930 Arctic Circle, Rovaniemi

Lapland, Finland"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Büntetőeljárás indult amiatt, hogy Hadházy Ákos autójába belehajtottak Hatvanpusztánál
A politikus azt mondta, a birtok biztonsági őre hajtott belé. A rendőrség vizsgálja az ügyet, de bővebb információt nem osztottak meg a nyilvánossággal.


A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja Hadházy Ákos hatvanpusztai balesetének körülményeit, írja a Népszava. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy kedden 16 óra után érkezett bejelentés a Hatvanpusztára vezető bekötőúton történt közlekedési balesetről. Arra azonban nem adtak választ, hogy pontosan milyen bűncselekmény gyanúja miatt indult a nyomozás, és történt-e gyanúsítotti kihallgatás.

A független országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy oldalról belé hajtott egy autó, amelyet elmondása szerint a birtok biztonsági őre vezetett. Hadházy úgy fogalmazott, talán fel akarták borítani, végül azonban a biztonsági őr kocsija borult fel. A járművet visszaállították a kerekeire, személyi sérülés nem történt.

Hadházy Ákos elmondta, többször is megkérdezte a férfit, miért történt az ütközés, de nem kapott választ. Úgy vélte, a biztonsági őr előzni akart, majd szándékosan ráhúzta a kormányt, így oldalról nekihajtott, az út egyenetlensége miatt pedig a kocsi felborult.

A lap többször is megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, milyen bűncselekmény gyanújával indult a nyomozás, de a hatóságok eddig nem adtak információt. Hatvanpusztán korábban is indult már büntetőeljárás: akkor Hadházy Ákos autójának kerekeit szúrták ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Lehet, hogy babonás vagyok, de más helyet próbálnék találni” – Donald Tusk nem támogatja, hogy Budapesten legyen a Putyin–Zelenszkij csúcstalálkozó
A lengyel kormányfő szerint Ukrajna számára kényes lenne a magyar főváros, mert itt írták alá az 1994-es memorandumot az ország területi egységéről.


Ahogyan lapunk is megírta, a Politico beszámolója szerint a Fehér Ház lehetséges helyszínként Budapesten is gondolkodik a háromoldalúra tervezett találkozó számára. Magyar Péter nyíltan felkérte Orbán Viktort, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a csúcstalálkozót a magyar fővárosban rendezzék meg.

Ukrajna számára azonban kényes lenne Budapest, hiszen

1994-ben itt írták alá azt a memorandumot, amelyben Oroszország vállalta, hogy tiszteletben tartja az ország területi egységét, cserébe azért, hogy Kijev lemondjon a Szovjetuniótól örökölt atomfegyverekről.

Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán arra emlékeztetett, hogy Ukrajna ekkor az Egyesült Államoktól, Oroszországtól és az Egyesült Királyságtól kapott garanciákat a területi integritására – közölte a lengyel miniszterelnök.

„Lehet, hogy babonás vagyok, de ezúttal inkább más helyet próbálnék találni”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Mi Hazánk bemutatta 106 egyéni jelöltjét a 2026-os választásra
Toroczkai László szerint jövőre három politikai erő lesz a Parlamentben: a Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk. A pártelnök ígérete szerint senkivel nem lépnének koalícióra.


A Mi Hazánk Mozgalom bemutatta mind a 106 egyéni képviselőjelöltjét, akikkel a 2026-os országgyűlési választáson indulnak, írta meg a Telex. A párt közleményében hangsúlyozták: „Az ország minden pontján lesz választási lehetősége azoknak, akik sem a korrupcióban és politikai mocskolódásban dagonyázó Fideszt, sem a globalista, idegen érdekeket szolgáló Tiszát nem kívánják támogatni.” Hozzátették, hogy a jelöltjeik sehol senki javára nem fognak visszalépni.

A bemutatott indulók között van a pártelnök Toroczkai László, aki Csongrád-Csanád vármegye 2. választókerületében, Szegeden indul. Dúró Dóra Tolna vármegye 2. választókerületében, Novák Előd a főváros 10. választókerületében, míg Borvendég Zsuzsanna, a párt EP-képviselője Pest vármegye 3. választókerületében lesz jelölt.

A párt célkitűzései között egy élhető ország, tisztességes bérek, erős nemzettudat és valódi közbiztonság szerepel. Programjukban megfogalmazták a fenntartható és önálló nemzetgazdaság, a versenyképes közoktatás, a nyugodt időskor, valamint a reménnyel teli fiatalság fontosságát is. Hangsúlyozták, hogy szeretnék a nemzet gyarapodását, a magyar dolgozók képviseletét, valamint a vendégmunkások behozatalának leállítását.

Toroczkai László korábban úgy fogalmazott: „az egy objektív tény”, hogy jövőre három politikai erő lesz jelen az Országgyűlésben: a Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk. A pártelnök többször megígérte, hogy a választás után senkivel sem fognak koalícióra lépni.

A közvélemény-kutatások szerint a Mi Hazánk támogatottsága leggyakrabban a parlamenti bejutási küszöb, vagyis az 5 százalék körül alakul.

A Tisza Párt november végén mutatja be egyéni jelöltjeit. Orbán Viktor nemrég arról beszélt, hogy a Fidesz 106 választókerületi jelöltjének többsége már megvan, és mindössze három-négy körzetben van még kérdés. A kormánypárt a választókerületek legalább harmadában új jelölttel vág neki a választásnak a 2022-es indulókhoz képest. Mindeközben a DK is folyamatosan bemutatja a saját jelöltjeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vitályos Eszter is reagált Renner Erika hörgő zaklatójának esetére
A kormányszóvivő szerint a nők elleni erőszaknak nincs helye a társadalomban. A rendőrség őrizetbe vette a fenyegető férfit, és kezdeményezte a letartóztatását.


Ahogyan lapunk is beszámolt róla, a rendőrség kedden őrizetbe vette a 60 éves R. Lászlót, miután a férfi megjelent Renner Erika lakásánál, majd becsöngetett a kaputelefonon, és azt mondta: „Még egyszer idejövök, és megölöm a Renner Erikát.” Az eset után zaklatás gyanúja miatt indult eljárás, a férfit előállították, kihallgatták, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

R. Lászlót korábban, a májusi polgári per tárgyalása után tartóztatták le, mert a bíróságon megtámadta a lúgos orvos áldozatát. Akkor az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe került, de az ügyészség július 18-án megszüntette a letartóztatását. Az elmeorvos-szakértői vizsgálat szerint ugyanis képtelen felismerni cselekményei következményeit, ezért a büntetőeljárást is megszüntették vele szemben.

A legutóbbi fenyegetés után Mérő Vera bejegyzésében is szóba került az eset, amely alatt többen megszólították Vitályos Eszter kormányszóvivőt. Vitályos szerdán azt írta Facebook-oldalán:

„Renner Erika esete elfogadhatatlan, és mindannyiunk számára figyelmeztetés: a nők elleni erőszaknak nincs helye a társadalmunkban.

Ezért a Nők a bántalmazás ellen Digitális Polgári Kör egyeztetést kezdeményez, amelynek célja, hogy közösen alakítsunk ki olyan szabályokat, intézkedéseket és társadalmi normákat, amelyek további védelmet biztosítanak a nőknek, és világossá teszik: az erőszakra soha nincs mentség!”


Link másolása
KÖVESS MINKET: