Szamárköhögéssel kezelnek két csecsemőt is Budapesten
Két Budapesten született csecsemőn is szamárköhögést diagnosztizáltak
- értesült róla az Index. A hírportál cikke szerint a ritka betegséget feltehetőleg a családtagjaiktól kapták el, az egyikük valószínűleg az édesanyjától.
A gyerekek október 9-én és december 4-én születtek egy magánklinikán, amelynek nevét nem árulták el, mert a vizsgálat jelenlegi állása alapján úgy tűnik, nem az ő hibájukból fertőződtek meg a csecsemők: születésük után néhány héttel egészségesen hagyták el a klinikát, és ezután betegedtek meg, a betegséggel pedig egy másik kórházban kezelik őket.
A szamárköhögés meglehetősen ritka betegség hazánkban: 2008 óta mindössze 33 új esetet regisztráltak. A cseppfertőzéssel terjedő betegség lappangási ideje 7-10 nap, ezután nagyjából két hétig éjszakai köhögés, orrfolyás, hőemelkedés és kötőhártya-gyulladás lehetnek a tünetek, a második szakaszban azonban fullasztó köhögési rohamok és hányás is jelentkezik. A betegség a felnőttek esetében jóval enyhébb lefolyású,
az újszülöttek számára azonban sokkal veszélyesebb, náluk ugyanis a megerőltető köhögési rohamok miatt köldök-és lágyéksérv, sőt, légzéskimaradás is jelentkezhet.
Szamárköhögés ellen ilyen korban mégsem szokás védőoltást adni: a gyerekek a jogszabály szerint 2, 3 és 4 hónapos korban, majd másfél és hatéves korban, végül hatodik osztályban kapnak védőoltást ellene. A védőoltás azonban csak ideiglenes immunitást ad, kamaszok és felnőttek ismét elkaphatják - írja az Index.
Címképünk illusztráció. Forrás: Pixabay