KULT
A Rovatból

Kézen fogva jár a gitár és a hegedű

Szabó Balázs gitáron, hegedűn, kavalon játszik, de rendezett már bábszínházi előadást is. Még sok verset szeretne dalba foglalni.


Szabó Balázs Bandája telt házas koncertet adott a minap az EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban, Egerben. A koncert előtt a könnyűzenét játszó, de népzenei, sőt, néhol jazzmotívumokat is tartalmazó nótákat játszó banda névadójával, Szabó Balázzsal beszélgettünk.

szabo2

Az elmúlt években többször jártál Egerben egy-egy fellépés kapcsán. Mi a benyomásod a városról? Mint közönség, milyenek vagyunk mi, egriek?

- Mint ahogyan mondtad is, már rovom itt pár éve a macskaköveket és az utcákat. Az első élményem Egerrel kapcsolatban egészen gyermekkoromig nyúlik vissza: még általános iskolásként jöttem először a városba, és emlékszem, az Egri csillagok miatt tele voltam kölykös izgalommal, hogy itt lehetek. Úgyhogy innen datálódik az, hogy Eger számomra először is egyértelműen történelmi város, de a turizmus miatt, az ide érkező külföldi turisták miatt nekem van egyfajta „nyugatos” hangulata is. Ha már a turizmusnál tartunk, jómagam is szívesen hozom el Egerbe a külföldi barátaimat, ha Magyarországra látogatnak. A sétáló utcát, a belvárosi részt imádom, mert sok helyen lehet bolyongani. Szerintem az egriek nagyon nyitottak és műveltek – jó egy ilyen városba jó versekkel és elgondolkodtató szövegekkel is érkezni. Ezek miatt nagyon szívesen járok ide vissza.

szabo3

Szabó Balázs Bandája - Amiből születtél

Egerről sokaknak a borok jutnak eszébe. Milyen típusú borokat szeretsz?

- Nagyon ritkán iszom bort, mert jóval hamarabb spicces leszek tőle, mint a sörtől…(mosolyog) Ha borozok – bár tényleg nem vagyok egy boros alkat –, akkor viszont többnyire a két végletet szoktam fogyasztani: tudom, hogy ezért néhányan most csúnyán fognak nézni, de az édes fehér bort például én szeretem. Emellett azonban kedvelem az olyan vörös borokat is, amelyek jó mélyek és szárazak.

Foglalkozol bábszínművészettel. Ha jól tudom, van kötődésed a Harlekin Bábszínházhoz is.

- Abszolút. Előadást is játszottunk itt, illetve színészeket is ismerek a bábszínházból. Két éve nem voltam előadáson, ezért nem tudom, hogy most pontosan kik vannak itt, vagy hogy mennyire cserélődött ki a gárda, de sokat játszottam ebben a bábszínházban, sokat jártam ebben az épületben – még fesztiválokon is. Emlékszem, rengeteget örömzenéltünk reggelig, úgyhogy a Harlekin nekem mindig jó emlék marad.

szabo11

Szabó Balázs Bandája - Marasztaló

Ahogyan észrevettem, a zene mellett fontos szerepet játszik az életedben az irodalom és a most említett bábszínművészet is – igyekszel is megtartani mindhárom területet. Mesélnél erről, hogyan működik ez?

- Az utóbbi két évben inkább a zene volt a meghatározó, de előtte meg tizenkét évig bábszínházaztam – szerződéses színészként. Szóval azt is mondhatnám, hogy akkoriban az volt a fő, és mellette öntözgettem a muzsikálást, hogy minél több idő jusson arra is. Nehéz összeegyeztetni mind a mai napig is, de törekszem rá, hogy a bábszínház, a színház és az utcaszínház is megmaradjon az életemben. Nem tudom sajnos mindegyiket ugyanolyan hangsúllyal csinálni, mert ahhoz újra kellene születni, de hogy ne veszítsem el ezt a fonalat – illetve, hogy néha megcsobbanjak abban az örömben, hogy a színpadon nem csak muzsikálok –, ezt a részét valószínűleg, amíg élek, nem adom fel. Aztán, hogy mennyit idő jut erre, azt mindig hozzák az évek...

Most éppen a muzsika a domináns: mindenképpen szerettem volna kipróbálni, hogy milyen az, ha előtérbe helyezem, hogy ha főleg csak ezzel foglalkozom, és megtapasztalni, hogy így milyen dolgok születhetnek. Más az energiája, több a lehetőség, ha csak egy dologban van nyakig az ember. A bábszínház is ilyen volt: én magam is rendeztem a darabokat, írtam zenéket, miközben alapvetően bábszínész voltam, de nagyon jó volt ott házon belül jönni-menni, bekacsintani a munkálatok különböző részeibe. Más a munka színészként, más rendezőként. De ugyanezt a bekacsingatást a muzsikálásban is megcsináltam. Például egyszer a Művészetek Palotájában csináltam egy olyan Pilinszky-estet – melyet aztán a fővároson kívül más városokban is bemutattunk –, amelyen voltak árnyjátékos jelenetek is. Ez részben mozgásszínház volt.

Szóval, amikor csak lehetőségem adódik rá, a színházban szerzett tapasztalatokat igyekszem átmenteni a zenélésbe is. Ezek a területek egyébként sem állnak olyan távol egymástól, van közük egymáshoz – kapok ötleteket a szövegeimhez is a színház képi világából. Sokszor van olyan is, hogy ha olyan teremben lépünk fel a zenekarral, ahol be kell világosítani, akkor ilyen esetben is nagyon sok ötletem és gondolatom akad.

szabo7

Játszol hegedűn, gitáron, kavalon, ráadásul még énekelsz is. Ha választanod kellene közülük, melyikre voksolnál?

- Nehéz kérdés. Az éneklés jött talán legelőször, de az ének és a hangszer számomra együtt jár, miközben az ének is egy hangszer. Zongoráztam és orgonáztam is nagyon sokáig, de most ezek valahogy már kimaradnak az életemből, vagy legalább is komoly szinten már nem játszom egyiken sem. Később gitározni kezdtem, aztán hegedülni. Ezek pedig most már kézen fogva járnak: vannak napjaim, amikor gitáron gyakorolok többet, mert éppen az esik jól, aztán meg fél évig tartok magamnak "hegedűleckéket", hogy fejlődjek vagy előbbre jussak. Nagyon nehéz választani. Ezen az interjún lehet, hogy azt mondanám, hogy a gitár fontosabb, aztán ha egy év múlva beszélgetünk, akkor meg lehet, hogy azt mondom, a hegedű... (nevet)

Néha megzenésítesz verseket. Mi alapján szoktál választani?

- Egy részét az élet hozza. Például az egyik ilyen fontos költő volt az életemben Faludy Gyuri bácsi, akivel három évig dolgoztam is együtt még a halála előtt. Jött ugyanis egy felkérés a debreceni Csokonai Színháztól egy színész barátom által, hogy csináljunk Faludy-esteket, így aztán nagyon sok versével foglalkoztam.

Hogy hogyan választok máskor? Igyekszem nagyon sokat olvasni. Sokat utazom, olyankor is többnyire olvasok vagy zenét hallgatok, és ha már olvasok, nagyon szívesen veszek a kezembe rövid novellákat vagy versesköteteket. Egész regényekbe ritkán merek belekezdeni, hiszen arra nincs mindig idő. Ezért szeretem a verseket is, mert olyan tömények és rövidek, hogy bármikor el lehet kezdeni, vagy abba lehet hagyni őket. Időnként az ilyen utazások alatt is rátalálok egy-egy olyan versre, mely kapcsán, ha hazaérek, az az érzésem támad, hogy "fú, mintha hallanék valamit…" - leülök és írok is hozzá dallamot...

Aztán van olyan is, hogy kigondolok előre egyet, de nem mindig sikerül úgy összehoznom, hogy jól szóljon – ilyenkor ez ott marad talonban, megmarad olvasnivalónak. Nem csak Pilinszky János verseivel foglalkoztam eddig: csináltam már József Attila-estet és Radnóti Miklóstól is vannak megzenésített verseim, de vannak még olyan – itthon kevésbé ismert - határon túli kedvenceim is, mint Lászlóffy Aladár. Életem derekán járva, remélem, sok-sok verset dalba foglalhatok még.

Szabó Balázs Bandája - Bájoló

szabo13

Vidéken éltél sokáig: püspökladányi születésű vagy, Tetétlenen nőttél fel, később Debrecenbe, majd Kecskemétre kerültél… Jelenleg azonban már Budapesten élsz. Járod az országot a különböző estjeiddel. Milyennek látod a vidéki klubéletet összehasonlítva a fővárosival?

- Nagyon szeretek vidékre járni, kisebb klubokba is eljutni. Nagyon nehéz megfogalmaznom, hogy miben tér el mindez a fővárostól. Budapesten értelemszerűen több a klub, nagyobb a nyüzsgés, a fiatalok is több helyre eljuthatnak. És hiába vannak vidéken különböző programok, egy kisebb város esetében – mint például Eger is – behatároltabb, hogy éves szinten hány programot tud befogadni, vagy érdemes megszervezni, hogy mindegyikre legyen kereslet, érdeklődés. De ennek nincs köze ahhoz, hogy mennyire működik például egy irodalmi est vagy nem irodalmi est, mert az irodalmi est tökéletesen működik vidéken is, sőt!

Nagyon szeretem a kis klubokat, minél kevesebb az ember, annál testközelibb az egész: befoghatóbb, szemmel beláthatóbb, érezhetőbb, tapinthatóbb. A budapesti nagyobb klubokban a távolság is nagyobb. A vidéki fellépésekben azt szeretem, hogy a közönség közelebb van, és emiatt több idő jut beszélgetésre is, városnézésre – tehát eleve más a hangulata. Engem kicsit belekényszerített az élet, hogy Budapesten éljek, a zenészek és a zene miatt, de jómagam is imádom a kisvárost. Ha hazamegyek Tetétlenbe, egy órán belül falusivá változom, és battyogok megetetni a kutyákat és a csirkéket (mosolyog). A fővárosi és vidéki klubélet között azonban olyan óriási különbséget nem látok: vidéken is, aki eljön egy koncertünkre, azért jön, hogy élvezze, jól érezze magát – s jó energiák áramlanak. Ugyanez van Budapesten is, ráadásul annak nagyon tudunk örülni, amikor a millió program közül egy este éppen minket választanak.

Mely zenészek voltak hatással a muzsikádra, illetve milyen típusú zenéket hallgatsz, melyek a kedvenc előadóid? Külföldi zenekarok közül melyik koncertjére mennél el most szívesen?

- Legelején, aki nagyon fontos volt, az Cseh Tamás – részben törvényszerű is volt, mert én is egy szál gitárral kezdtem középiskolásként, s olyankor az ember hamar rátalál az egy szál gitáros előadókra. Cseh Tamáson kívül még Gerendás Pétert tudnám megemlíteni. Ők voltak a gyökerek, aztán ahogy egyre beljebb kerültem a szakmában, egyre jobban megismertem a szakmabelieket, azt a közeget, amelyik közé kicsit talán tartozik az én zeném is. Például ilyen a Heaven Street Seven, a Kiscsillag, a Quimby, a Kispál és a Borz, a Csík zenekar. Én leginkább ezzel a közeggel találkoztam sokszor, hiszen általában olyan helyekre hívnak minket, ahol az emberek azt a fajta zenét hallgatják, amelyet mi is képviselünk. Fontos a szöveg mondanivalója, mindenképpen fontos, hogy emögött ne egy általános popzene szóljon, hanem hogy valamiféle gondolatiság legyen. Meg szoktam hallgatni nagyon sok más zenekar megjelenő lemezét, mert kíváncsi vagyok, hogy mi történik. Az utcán sétálva például Tracy Chapman-t hallgatok, ami meg a koncerteket illeti, most szívesen ott lennék egy Sting koncerten, a szimfonikusokkal – őt egyébként is nagyon szeretem.

szabo8

Forrás: egriprogramok.hu

Ha te is szereted a jó zenét, nyomj egy látjot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Véresre kaparta a falat a 27 éves Soós Imre, mégis öngyilkosságnak zárták le a halálát
A Jászai Mari-díjas színészt 1957-ben feleségével együtt találták holtan egy budai lakásban, gázmérgezés végzett velük. A helyszíni nyomok és egy későbbi ügynöki jelentés azonban idegenkezűségre utalnak.


Egy 27 éves filmsztár, akit egy ország imádott, és akinek a nevét a cannes-i filmfesztivál után a nemzetközi sajtó is megjegyezte, holtan fekszik egy budai lakás teakonyhájában. A levegő sűrű a gáztól. A hivatalos közlemény szerint Soós Imre és felesége, dr. Perjési Hedvig 1957. június 20-án önkezével vetett véget életének. A kortársak és a későbbi nyomok azonban egy egészen más, sötétebb történetet mesélnek: a színész körmei véresek voltak, az ajtót, a küszöböt és a falat kaparta, mintha utolsó erejével is menekülni próbált volna. Ma, születésének 96. évfordulóján, február 12-én az ő pályája és máig lezáratlan tragédiája elevenedik fel.

Ki volt ez a fiatalember, aki ilyen rövid idő alatt a magyar filmtörténet kultikus alakjává vált?

Soós Imre 1930. február 12-én született Balmazújvároson. A legenda szerint a Szabad Nép hirdetésére jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, ahol mezítláb, elementáris erővel szavalta Petőfit. Ezzel az ösztönös, mégis fegyelmezett játékkal, jellegzetes, fátyolos hangjával robbant be a köztudatba. Pályája üstökösként ívelt felfelé: 1952 és 1955 között a Debreceni Csokonai Színház, majd haláláig a budapesti Madách Színház tagja volt.

1954-ben, mindössze 24 évesen Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Olyan klasszikus szerepekben bizonyított, mint Shakespeare Rómeója vagy Benedek a Sok hűhó semmiért-ből.

A filmvászon tette országosan ismertté. Olyan alkotásokban játszott, mint a Talpalatnyi föld, a Lúdas Matyi és a Liliomfi. A csúcsot és a nemzetközi áttörés lehetőségét Fábri Zoltán 1955-ös remekműve, a Körhinta hozta el. A filmben Törőcsik Marival alkotott párosa a magyar filmtörténet egyik legemlékezetesebb kettőse. A film ikonikus táncjelenete a felszabadulás és a szerelem szimbólumává vált.

A Körhintát 1956-ban a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába is beválogatták, ahol a fiatal francia kritikus, François Truffaut is lelkendezve írt róla. Törőcsik Mari évtizedekkel később egy rövid mondattal utalt a forgatáson szövődött különleges kapcsolatra: „…kicsit egymásba is szerettek.”

A sikerek mögött azonban egyre mélyülő belső vívódás húzódott. A Rákosi-korszak kultúrpolitikája ráerőltette a „paraszti hős” skatulyáját, amiből kétségbeesetten próbált kitörni. Az 1956-os forradalom utáni légkör, szerelme, Ferrari Violetta disszidálása és a szakmai mellőzöttség érzése idegösszeomláshoz vezettek.

A János Kórházban kezelték, itt ismerkedett meg a nála tíz évvel idősebb orvossal, dr. Perjési Hedviggel, akit hamarosan feleségül vett. Ez a kapcsolat pecsételte meg a sorsát.

A hivatalos verzió, amit a Népszabadság 1957. június 22-i száma is közölt, egyértelmű volt: „…holtan találták Soós Imre 27 éves színművészt és feleségét… a rendőri bizottság megállapította, hogy … világítógázzal öngyilkos lett.” A lakás belülről volt bezárva. Az Index által feltárt későbbi visszaemlékezések és dokumentumok azonban rémisztő részleteket tártak fel.

A helyszínen egy cédulát találtak, amelyen állítólag ez állt: „Anyu, ne bántsatok senkit, én vagyok a gyilkos.” A mondatot Perjési Hedvig testvére idézte fel. Egy, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött ügynöki jelentés még sötétebb képet fest a nőről, aki a jelentés szerint korábban már megpróbálta megölni előző vőlegényét.

„Már régen az öngyilkosság volt a mániája… Altatót fecskendezett vőlegényébe, de annak volt annyi ereje, hogy a kinyitott gázcsapot elzárja” – áll a dokumentumban.

A jelek arra utalnak, hogy a felesége beadott neki valamilyen szert, majd megnyitotta a gázcsapot. Soós Imre felébredhetett a kábultságból, és utolsó erejével próbált menekülni, de a bezárt ajtón már nem jutott ki. A gondos, teljes körű vizsgálat elmaradt, a halálesetet gyorsan lezárták kettős öngyilkosságként. Soós Imre sírja a Farkasréti temetőben található, a Nemzeti Sírkert részeként védelem alatt áll. Rövid, de annál fényesebb pályája, a Körhinta nemzetközi sikere és halálának máig tisztázatlan körülményei legendává tették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az Északi-sarkvidéken tanult meg járni, gyerekkora óta jogilag siket volt, és a sírkövén is a fingással poénkodik – Leslie Nielsen ma lenne 100 éves
Erőszakos apja elől menekült a kanadai légierőhöz, és csak 62 évesen lett világhírű, miután drámai színészként képtelen volt befutni.


Leslie William Nielsen éppen 100 évvel ezelőtt, 1926. február 11-én született Kanadában, Saskatchewan tartomány Regina nevű városában. Édesanyja, Mabel Elizabeth Davies Walesből emigrált Kanadába, édesapja, Ingvard Eversen Nielsen pedig dán származású rendőr volt a Kanadai Királyi Lovasrendőrségnél. Volt egy bátjya is, Erik Nielsen, aki hosszú ideig kanadai parlamenti képviselő, kabinetminiszter, 1984-től 1986-ig pedig Kanada miniszterelnök-helyettese volt. Nielsen a gyermekkorát az Északi-sarkvidéken töltötte, mivel az apja ott szolgált. Egyszer elmesélte, hogy ott is tanult meg járni. A családfő, Ingvard állítólag erőszakos ember volt, gyakran verte a feleségét és a fiait is.

Leslie, hogy elmeneküljön a bántalmazásokkal teli gyerekkorából, 17 évesen belépett a Kanadai Királyi Légierőbe, annak ellenére, hogy jogilag siket volt, már gyerekkora óta hallókészüléket kellett viselnie.

„Nagyon nehéz színésznek lenni, mivel minden attól függ, hogy a megfelelő szöveget mondd a megfelelő időben, te viszont nem hallod a jelzéseket. El sem tudom mondani, hányszor kellett volna azt kérdeznem, hogy »Mi?«, ha nem lett volna hallókészülékem. Tehát ez a szerkentyű életmentő, és lehetővé teszi, hogy gyakoroljam a mesterségemet” – nyilatkozta erről egyszer Nielsen.

A második világháború alatt egyébként légi lövészként szolgált repülős bevetéseken. A háború után aztán a torontói Lorne Greene Academy of Radio Arts színművészeti akadémiára iratkozott be. A tanulmányai alatt ösztöndíjat kapott a New York-i Neighborhood Playhouse színházba, ahol színpadi és zenei tanulmányokat folytatott, mielőtt 1950-ben megkapta első komolyabb televíziós szerepét a Studio One című antológiasorozat egyik epizódjában.

Nem hajthatott fogatot

Az ötvenes évek elején számos kisebb szerepet kapott jóképű statisztaként, mellékszereplőként. Mivel már akkor is kiváló orgánuma volt, dokumentumfilmekben és reklámokban működött még közre narrátorként, hogy megkeresse a megélhetéshez szükséges pénzt. Ő azonban ennél többre vágyott, arról álmodozott, hogy Hollywood nagy nevű sztárja lesz. 1956-ban aztán kapott egy kis szerepet első játékfilmjében, a The Vagabond King című romantikus musicalben. A film bukás volt, de a producer, Nicholas Nayfack megkedvelte a fiatal és jóképű Nielsent, és felajánlotta neki, hogy beválogatja egy éppen készülő sci-fibe, a Tiltott bolygóba (1956). Nielsen természetesen kapva kapott az alkalmon, s ő lett az egyik főszereplő. A film (Shakespeare A vihara az űrben, ami valójában forradalmi volt, a Star Trek előfutárának tekintik) pedig nagy sikert aratott. Annyira, hogy Nielsen is népszerű lett, így szerződést kapott az MGM-nél.

Több évnyi kisebb szerepek és színészi küzdelmek után végre nevet szerzett magának. Pár évvel később nagyon szeretett volna szerepelni a Ben-Hurban (1959), így jelentkezett a meghallgatásra is, Messala szerepére, de nem járt sikerrel, Stephen Boyd lett a befutó. Ekkorra az MGM-mel kötött szerződése lejárt, így már szabadon dolgozhatott máshol, és így is tett.

Az 1960-as évektől kezdve a filmek iránti lelkesedése alábbhagyott, már sokkal szórakoztatóbbnak találta a tévés munkákat, ezért feladta az álmát, hogy hollywoodi sztár legyen, és inkább a képernyőkre költözött.
Akkoriban számos tévésorozatban szerepelt, például az Alfred Hitchcock bemutatjában, A szökevényben, a Peyton Place-ben vagy a The Wild Wild Westben. Ám ezekben is mindig mellékszerepekben tűnt fel, soha nem lehetett ő a főhős. Visszatért oda, ahol az ötvenes évek elején kezdte, a kisebb és másodlagos szerepekhez, csak most már a vászon helyett a tévében.

Hülyeség komolyan

Nielsent addig komoly drámai színészként tartották számon, ráadásul jóképű is volt, csupán nem kapott olyan szerepeket, amelyekkel bizonyíthatta volna a tehetségét és rátermettségét. 1969-ben aztán elcsípett egy főszerepet a The Bold Ones: The Protectors című kemény és nyers zsarusorozatban, ami azonban nem tartott sokáig, mindössze hét rész után levették a műsorról. A hetvenes években így visszatért a kisebb szerepekhez olyan sorozatokban, mint a San Francisco utcáin, a M.A.S.H., a Hawaii Five-O, a Kojak, a Kung Fu, a S.W.A.T., sőt, 1971-ben és 1975-ben a Columbóban is feltűnt. S persze azért akadtak mozifilmek is, például az évtized egyik népszerű katasztrófafilmje, a Poszeidon katasztrófa (1972), az 1977-es Az állatok napja (amiben többek között villámlások közepette félmeztelenül harcol egy medvével) vagy a Lángoló város (1979).

Majd 1980-ban jött a nagy áttörés! Egy testvérpár, David és Jerry Zucker, valamint írótársuk, Jim Abrahams (azaz a ZAZ trió) 1977-ben nagy sikert arattak a The Kentucky Fried Movie című vígjátékukkal, ezért egy újabb szokatlan komédiával akartak előállni. Akkoriban népszerűek voltak az Airport-filmek, ők pedig át szerették volna dolgozni a kevéssé ismert, 1957-es katasztrófadarabot, a Zero Hour!-t, méghozzá a sajátos abszurd humorukkal nyakon öntve.

Ebből született meg az 1980-as Airplane!, amelyben talán a film legemlékezetesebb karakterét éppen Leslie Nielsen játszotta az orvos Dr. Rumackként.

Zuckerék azért választották őt erre a tőle eddig felettébb szokatlan vígjátéki szerepre, mert olyan nagyszerű drámai színész volt, s úgy gondolták, széles körben nem ismert, de azért felismerhető arcokkal elhitethetik a nézőkkel, hogy az Airplane! komoly katasztrófafilmnek tűnik, és a hangulata is az, a poénok pedig sokkal nagyobbat ütnek, ha drámai színészek komoly, rezzenéstelen arccal mondják el azokat. A tervük bejött, az Airplane! új műfajt teremtett a komédián belül.

A paródiák fapofa királya

Nielsen pedig rákapott a vígjáték ízére, és sikerült később ebből karriert csinálnia. Ennek köszönhető az is, hogy manapság az egyik legnagyobb nevettetőként emlékezünk rá. A ZAZ trió 1982-ben előállt a Nagyon különleges ügyosztály című sorozattal, amelyben Leslie Nielsen játszotta Frank Drebin (a magyar szinkronban Drebil) detektívfelügyelőt, egy kifejezetten Nielsen számára megalkotott szerepet. Az Airplane!-től eltérően azonban a Nagyon különleges ügyosztály nem volt nagy siker a tévében. Csupán hat epizódot forgattak belőle, és ezek közül csak négy került adásba, mielőtt az ABC csatorna kaszálta a szériát. Aztán később levetítették az utolsó két részt is.

„Ez az a fajta humor, ami nem való a televízióba, mert oda kellett figyelni rá” – magyarázta később Nielsen a sikertelenség okát, utalva arra, hogy a televíziózás már akkoriban is csupán háttértevékenység volt, az emberek általában más dolgot csináltak közben.

Szerencsére a Nagyon különleges ügyosztály mégis kifizetődő lett, hiszen valami sokkal nagyobb született belőle később. A Paramount ugyanis megszerezte a sorozat VHS-forgalmazási jogait, és 1985-ben kiadta mind a hat epizódot. A kazetták nagy sikert arattak, a stúdió ezért felkereste Zuckeréket, hogy kérnek még ebből. Így végül 1988-ban megjelent a Csupasz pisztoly, az elkaszált tévésorozat egész estés filmváltozata.

Nielsen természetesen visszatért Frank Drebinként, s ez lett az első főszerepe egy mozifilmben több mint 30 év után. A közönség zabálta a Csupasz pisztolyt, ez a fajta humor a moziban sokkal nagyobb sikert aratott, nagyobbat az Airplane!-nél is. Nielsen pedig évtizedeken át tartó küzdelem után, 62 évesen végre világsztár lett.

Ezt követően a stúdiók kifejezetten Nielsen főszereplésével készülő paródiafilmeket rendeltek, így született meg a kilencvenes évek paródiafilmes őrülete. Jött a Bújj, bújj, ördög! (1990), a Csupasz pisztoly 2 ½ (1991), a Csupasz pisztoly 33 1/3 (1994), a Drakula halott és élvezi (1995), a Drágám, add az életed! (1996), a Sziki-szökevény (1998) vagy a Horrorra akadva harmadik (2003) és negyedik (2006) része.

Nielsent ugyanakkor a való életben sem lehetett komolyan venni. Például mindig felbukkant a világ különböző talk show-iban kedvenc poénjával, egy egyszerű fingógéppel, amelyet az interjú közepén sütött el általában.

Sosem állt le, világszerte milliókat nevettetett meg egészen a 2010-es, 84 éves korában bekövetkezett haláláig.

Szellentéssel a sírba

Nielsen összesen négyszer házasodott: Monica Boyer éjszakai klubénekesnővel 1950 és 1956 között voltak házasok, Alisande Ullmannal 1958 és 1973 között, Bobbye Brooks Oliverrel 1981-től 1983-ig, végül Barbaree Earllel 2001-től Leslie haláláig. Két lánya született a második, egyben leghosszabb házasságából: Thea és Maura. A kései éveiben Barbaree-vel az arizonai Paradise Valley-ben és a floridai Fort Lauderdale-ben éltek.

2010 novemberében Nielsen rosszul lett, így a Fort Lauderdale-ben található Holy Cross Kórházba szállították. November 28-án a színész unokaöccse, Doug a Winnipeg-i CJOB rádióállomásnak elmondta, hogy a nagybátyja 84 éves korában, a családja és a barátai körében örökre elaludt, a halálát tüdőgyulladás okozta, keleti parti idő szerint délután 5:30 körül. Nielsen holttestét a Fort Lauderdale-i Evergreen temetőben helyezték végső nyugalomra 2010. december 7-én, amelynek során elsüthette utolsó poénját: a síremlékére ugyanis még korábban a „Let 'er rip”, azaz „Ereszd ki!” feliratot választotta (az eredeti angol szöveg több szinten is megállja a helyét, hiszen a fingós poén mellett arra is utalhat, hogy hagyják őt nyugodni). A temetésen természetesen a Csupasz pisztoly zenéje szólt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Még nincs vége A Nagy Ő-nek: a finálé után kibeszélőműsor indul, Kiara Lord is visszatér
Az utolsó adás után a párkereső műsor főszereplői utoljára gyűlnek össze, hogy egymás szemébe mondják az igazságot. Kiderül az is, milyen kapcsolatban van a forgatások óta Stohl András a végső választottjával.


Péntek este véget ér A Nagy Ő legújabb évada, a nézők pedig végre megtudják, hogy a népszerű színész-műsorvezető, Stohl András kit választ: Kiara Lordot vagy Kiss Krisztát.

Az utolsó epizód után azonnal indul a kibeszélőműsor, amelyben a főszereplők együtt idézik fel a forgatások legemlékezetesebb pillanatait és a végső döntésig vezető utat.

A műsor lehetőséget ad arra is, hogy a párjelöltek és Stohl András egymás szemébe mondják az igazságot. A beszélgetéseket a realityhez hasonlóan Lékai-Kiss Ramóna vezeti majd, a nagy Ő mellett pedig Kiara, Kriszta, Böbe és Gina térnek vissza egy utolsó közös szereplésre.

Az előzetesből kiderül, hogy a hölgyek nem fognak finomkodni egymással. Böbe például elmondja, hogyan élte meg a sárga rózsás incidenst, és kiderül az is, hogy Kiara megsajnálta-e őt az ellopott randi miatt. A nézők arra is választ kapnak, mi lehetett volna András és Gina között, ha a szőkeség megnyílik a férfinak. Kiderül, melyik nővel kapcsolatban ismeri el Stohl András, hogy rengeteg hibát követett el vele szemben, és még csak észre sem vette, hogy hibázik.

A színész-műsorvezető azt is elárulja majd, milyen kapcsolatban van a forgatások óta a választottjával, akit a péntek esti fináléban fog megnevezni.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Imádtad a Stranger Things-et? A Duffer Brothers most előjött egy új, nagyon nyugtalanító sorozattal
Új sorozatukban a menyasszonyt egyetlen, kegyetlen kérdés gyötri az oltár felé menet. A Netflix hátborzongató előzetese szerint a válasz egy rémálomba taszít. Mutatjuk a videót.


Volt már olyan borzalmas érzésed, hogy valami szörnyűség leselkedik rád a sarkon túl? Pontosan erről szól a Netflix legújabb, nyolcrészes horrorja, a Something Very Bad Is Going To Happen, magyarul valószínűleg a Nagyon rossz előérzetem van címmel megy majd, amelynek mind a 8 epizódja március 26-án érkezik. A főszerepben Camila Morrone és Adam DiMarco látható, a kreatív felügyeletet pedig a Stranger Things alkotói, a Duffer fivérek biztosítják – írta a LADbible.

A történet egy fiatal pár esküvője körül bonyolódik, ahol a menyasszony, Rachel egyre inkább retteg attól, hogy élete legrosszabb döntését készül meghozni.

A sorozatot a házasság Carrie-jeként és Rosemary gyermekeként emlegetik, ami egy fokozódó paranoiára épülő pszichológiai horrort ígér. Az első, egyperces előzetes ezt a nyomasztó hangulatot erősíti: miközben a menyasszony az oltár felé vonul, a képeket nyugtalanító látomások, torz, vészjósló mosolyok és különböző szereplők ismételt bocsánatkérései szakítják meg. A feszültség a csúcspontjára ér, amikor egy hang felteszi a kérdést: „Biztos vagy benne, hogy ő az igazi?”.

A sorozat mögött Haley Z. Boston áll alkotóként, a rendezői székben pedig a Baby Reindeer egyik rendezője, Weronika Tofilska mellett Axelle Carolyn és Lisa Brühlmann is helyet foglalt.

„Imádom a horrort. Teljesen természetes közeg számomra: így dolgozom fel a saját érzelmeimet, érzéseimet, és így értem meg a világot is.” – nyilatkozta Boston a Netflix Tudum nevű magazinjának. Hozzátette, a horror szerinte lehetővé teszi a tabunak számító érzések felfedezését.

„Szerintem a horror lehetőséget ad arra, hogy tabunak számító érzéseket is megvizsgáljunk, és ezeknek a félelmeknek valódi formát, igazi súlyt adjunk.”

Az alkotó azt is elárulta, hogy az ihletet egy gyerekkori beszélgetés adta az anyjával. „Amikor gyerek voltam, anyukám azt mondta nekem: „Csak arra kell figyelned, hogy ne a rossz emberhez menj feleségül”

– mondta, majd elárulta: „A sorozat arról a félelemről szól, hogy az ember a rossz emberhez megy”

A rettegő menyasszonyt Camila Morrone, vőlegényét pedig Adam DiMarco alakítja. A szereplőgárdában olyan nevek is feltűnnek, mint Jennifer Jason Leigh, Ted Levine, Jeff Wilbusch, Karla Crome és Gus Birney. A közönség első reakciói alapján nagy az érdeklődés.

„A cím és a főszereplők korábbi munkái alapján egy hangulatos, pszichológiai thrillerre vagy egy sötét presztízsdrámára számítok” – írta egy kommentelő.

„Ennek az előzetesnek komoly esküvői horror energiája van. Nézni fogom” – fogalmazott egy másik, míg egy harmadik hozzátette: „Na, ez valami izgalmas és borzongató. Alig várom, hogy lássam.”

A gyártásért a Duffer fivérek cége, az Upside Down Pictures felelt, a Baby Reindeer-ből ismert Weronika Tofilska pedig a nyolc epizódból négyet rendezett. Aki kíváncsi, jelölje be a naptárában március 26-át – ez az esküvő garantáltan nem a boldog befejezésről fog szólni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk