HÍREK
A Rovatból

Svédország karantén nélkül is megbirkózik a koronavírussal

A svédek bíznak a kormányban, az intézményeikben, és polgártársaik felelősségteljes magatartásában is. Úgy tűnik, ott alig néhány intézkedés is elég volt a járvány kezeléséhez.


Nem kis megdöbbenést okozott egy hónappal ezelőtt, hogy, ellentétben a legtöbb európai állammal Svédország nem zárkózott be, nem rendeltek el kijárási és egyéb korlátozásokat a koronavírus-járvány megfékezésére. És úgy tűnik, ott működik ez a megoldás.

A titok a New York Times szerint az országban uralkodó bizalmi légkörben rejlik. A svédek bíznak a kormányban, az intézményeikben, és polgártársaik felelősségteljes magatartásában is. A hatóságok ugyanúgy javasolták a lakosságnak, mint mindenütt máshol, hogy maradjanak otthon, tartsák be közösségi távolságtartás szabályait, és sűrűn mossanak kezet, de nem hoztak drasztikus kötelező erejű intézkedéseket.

Csupán annyi történt, hogy nem engedélyezték az 50 főnél nagyobb létszámú összejöveteleket, bezártak egyes múzeumokat és töröltek sporteseményeket. Ugyanakkor nyitva maradtak a határok, működtek az iskolák, nem zártak be az éttermek és bárok, a fodrászok és edzőtermek, a mozik és a közparkok sem.

Az elmúlt másfél hónap azt mutatja, hogy így is sikeresen ellenőrzésük alatt tartották a vírust.

Svédországban a halálozási ráta 22 volt 100 ezer emberre, ugyanannyi, mint a járvány kezelésében sokat dicsért Írországban, és sokkal jobb, mint Nagy-Britanniában vagy Franciaországban, ahol még jelenleg is szigorú karantén van érvényben. Az amerikai lap által készített statisztika szerint a skandináv országban március 9 és április 19 között csupán 400-zal haltak meg többen a várható átlagnál. Mindehhez hozzátartozik, hogy az országnak elegendő ágy áll rendelkezésére az intenzív osztályokon szükség esetére.

Ugyanakkor a svéd közegészségügyi hatóságok elismerték, hogy a járvány legsúlyosabban a legidősebbeket érintette, különösen az idősotthonok lakóit, amelyeknek 75%-ában elterjedt a fertőzés. A koronavírus 2194 áldozatának 86%-a 70 év feletti volt. Igaz, hogy március végén megtiltották a látogatásokat az otthonokban, és elrendelték az ott dolgozók védő felszereléssel való ellátását, de akkor már túl késő volt.

Egy múlt heti előrejelzés szerint május 1-re Stockholm 2 millió lakosának 26%-a kapja el a vírust, és ezt egyfajta győzelemnek tekintik, mert ez csökkentheti a későbbi járványok hatását.

Bár Svédországnak nem kell újraindítania a tetszhalálból gazdaságát, azért mégsem mentesül a világgazdasági recesszió hatásaitól, mivel az ország erősen exportfüggő. Magdalena Andersson pénzügyminiszter szerint az idén 7%-os visszaesés várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz a lengyelországi drónincidensről: A Karmelitában ennyi idő alatt még a kávéfőzők sem indultak be, Varsóban viszont már hadrendben állnak
A Tisza Párt politikusa szerint hat óra alatt a lengyelek mozgósították haderejüket, a NATO is a levegőben járőrözött, míg Magyarországon eközben semmi nem történt.


Ruszin-Szendi Romulusz a Tisza Párt politikusa élesen bírálta a magyar kormányt, amiért szerinte nem reagált megfelelően arra, hogy szerda éjjel több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

„Az órám szerint most szeptember 10-én, dél elmúlt már. Több mint hat órával vagyunk túl azon, hogy Oroszország dróntámadást intézett Lengyelország ellen. Ez idő alatt a NATO gépei már a levegőben járőröznek, Varsóban vészhelyzeti intézkedések léptek életbe, egyes megyékben a katonai behívási időt hat órára csökkentették. Magyarországon eközben teljes a csend” – fogalmazott a volt vezérkari főnök.

Szerinte nyoma sincs a Védelmi Tanács összehívásának vagy bármiféle megelőző intézkedésnek, sőt közlemény sem született a szövetségeseinkkel való szolidaritásról. Úgy fogalmazott:

„A Karmelitában ennyi idő alatt még a kávéfőzők sem indultak be, Varsóban viszont már hadrendben állnak. Szijjártó Péternek pedig annyira futotta, hogy párbeszéd kell.”

„Egy katona pontosan tudja: a reakcióidő életeket ment. Egy drón- vagy légitámadás után minden perc kritikus; a hadseregnek azonnal fel kell mérnie a fenyegetés típusát, aktiválni a légvédelmi rendszereket, mozgósítani a gyorsreagálású egységeket, és biztosítani a szövetségesi kommunikáció folyamatos működését” – tette hozzá Ruszin-Szendi, megemlítve, hogy Varsóban már kijelölték a védendő területeket, felszállt a légierő, parancsokat adott a hadműveleti központ, és a tartalék erők mozgósítása is megkezdődött.

Ezzel szemben Budapesten szerinte hat óra telt el anélkül, hogy akár egyetlen katonai vagy politikai lépés történt volna. „Hat óra alatt egy NATO-hadművelet már működésbe lép, de nálunk még mindig csak hallgatás van, a stratégiai parancsok késnek, és senki nem adja meg a katonáknak az irányítást ahhoz, hogy érdemben reagáljanak a fenyegetésre.”

Ruszin-Szendi azt is felvetette:

vajon kit fog hibáztatni a magyar kormány: a lengyeleket, amiért megvédik magukat, vagy „mindenkit, aki nem hajlandó tétlenül nézni az orosz agressziót”.

„A biztonság nem plakátkampány. A biztonság gyors döntés, világos állásfoglalás és szövetségi kiállás. Lengyelország ma megmutatta, mi a honvédelem. Orbán Viktor pedig megmutatta, mi a csend. Ez a rezsim „biztonságpolitikája”: hangos hirdetések, de néma cselekvés, amikor valóban számítana” – zárta közleményét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Medián: 13 százalékponttal vezet a Tisza a Fidesz előtt, kétpárti parlament körvonalazódik, a Mi Hazánk 4, a DK 2 százalékon
A választók valamivel derűlátóbbak lettek júniushoz képest. A Medián szerint a Fidesz támogatottsága két százalékponttal nőtt.


A Medián legújabb felmérése szerint a Tisza Párt 13 százalékponttal előzi meg a Fideszt a teljes népesség körében. A biztos szavazók között a Mi Hazánk már nem éri el a parlamenti küszöböt, az MKKP 3 százalékon áll, a DK pedig 2 százalékra esett vissza.

A nyár folyamán a két nagy párt teljesen más stratégiát követett. A Fidesz online kampánnyal próbálta utolérni a Tisza sikerét, míg Magyar Péterék személyesen járták az apró településeket, hogy megszervezzék az aktivista hálózatukat. A választói magatartásban azonban ez nem hozott nagy változást – írja a hvg.hu.

A portál szerint a magyar politika kétosztatúsága stabil maradt az elmúlt hónapokban. A szeptember elején készült reprezentatív kutatás azt mutatja, hogy öt százalékponttal többen gondolják, hogy jó irányba mennek a dolgok, és ebből leginkább a Fidesz tudott profitálni.

A kormányváltást akarók aránya 62-ről 60 százalékra csökkent, miközben a Fidesz támogatottsága két százalékponttal nőtt.

Arra is többen számítanak, hogy a kormánypárt győzhet, mint három hónappal korábban.

Ugyanakkor a magyarok kétharmada továbbra is borúlátó. A változást akarók vannak többségben, és szűk előnnyel, de még mindig többen gondolják úgy, hogy a Tisza esélyesebb a választási győzelemre.

A Medián szerint Magyar Péter számára figyelmeztető lehet, hogy a teljes népességben három százalékponttal csökkent a pártja támogatottsága. A biztos szavazók körében viszont továbbra is 51 százalékon áll, ami azt mutatja, hogy a szimpatizánsok elköteleződése erősödött. A Fidesz hívei kevésbé lelkesek, ezért a két nagy tömb között megmaradt a kétszámjegyű különbség.

A részletes adatok szerint a Fidesz júniushoz képest a kisebb városokban és falvakban, valamint az alacsonyabb végzettségűek körében tudott erősödni – ott, ahol egyébként is jobban állt a Tiszánál.

A biztos szavazók között a Mi Hazánk a küszöb alatt van, az MKKP továbbra is 3 százalékos, a DK pedig 2 százalékon áll. Ez a helyzet jelenleg kétpárti parlamentet vetít előre – írja a hvg.hu a Medián alapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Mark Rutte: A NATO megvédi területének minden négyzetcentiméterét, beleértve a légteret is
Mark Rutte kijelentette, hogy az értékelés még folyamatban van. A főtitkár Putyint arra szólította fel, hogy fejezze be Ukrajna elleni háborúját.


A NATO főtitkára, Mark Rutte reagált a Lengyelországban történt éjszakai incidensre, amikor Oroszország több drónja (jelenlegi információk szerint 19) is megsértette a lengyel légteret.

Azt mondta: „A teljes értékelés még folyamatban van”, de hangsúlyozta: „akár szándékos volt, akár nem, ez teljesen felelőtlen, teljesen veszélyes.”

„Putyinnak az üzenetem egyértelmű: fejezze be a háborút Ukrajnában, fejezze be a háború eszkalálását, amelyet most alapvetően ártatlan civilek és polgári infrastruktúra ellen folytat, és hagyja abba a szövetségesek légterének megsértését. Tudja, hogy mi készen állunk, éberek vagyunk, és megvédünk minden egyes centiméternyi NATO-területet”

– fogalmazott a főtitkár.

Rutte szerint a tegnap esti reakció „nagyon sikeres” volt: „Mindig biztosítanunk kell, hogy egy lépéssel előrébb járjunk, de úgy gondolom, a tegnap este megmutatta, hogy képesek vagyunk megvédeni a NATO teljes területét, beleértve természetesen a légterét is” – áll a közleményében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Udvaros Dorottyát jogerősen is felmentették a Fertő-tavi tiltakozásai után
A bíróság szerint nem volt társadalomra veszélyes, amit a színésznő a Greenpeace aktivistáival együtt tett. A természet védelme felülírta a hálóval védett cölöpház bontási terveit.


Véget ért a négy éve húzódó pereskedés: a Győri Ítélőtábla jogerősen is felmentette Udvaros Dorottyát és a Greenpeace Magyarország aktivistáit a Fertő tónál történt fecskementő akciójuk miatt – közölte közleményében a szervezet.

A természetvédelemért kiálló színésznőnek és a zöld szervezet tagjainak azért kellett bíróság elé állniuk, mert még 2021-ben egy lebontásra ítélt cölöpházról eltávolították a madárhálót, hogy az Afrikából hazatérő füsti fecskék visszatérhessenek fészkeikhez. Ha a fecskék tojásokat raktak volna, az épületet már nem lehetett volna elbontani – a fészkek tönkretétele ugyanis bűncselekmény lett volna.

A bíróság most kimondta: az aktivisták nem követtek el bűncselekményt, amit tettek, az nem volt veszélyes a társadalomra. Sőt, a bíróság hangsúlyozta: a természeti értékek védelme közös felelősségünk.

Udvaros Dorottya boldogan fogadta az ítéletet. Korábban úgy fogalmazott: „Egy percig sem éreztem bűnösnek magam, sőt! Büszke vagyok arra, amit cselekedtem. (...) Hiába minősítették korábban tettünket bűncselekménynek, semmilyen bírósági ítélet nem változtatna azon a meggyőződésemen, hogy amit tettünk, az a társadalom számára hasznos volt, és nem veszélyes.”

A Greenpeace Magyarország is üdvözölte a döntést. Dr. Rodics Katalin, a szervezet biodiverzitás-szakértője szerint ez egy újabb fontos lépés volt a Fertő élővilágának megóvásáért folytatott küzdelemben:

„Nagyon örülök, hogy végre a hazai természetvédelem egyik legabszurdabb perében is az aktivistáinkat felmentő jogerős ítélet született.”

A helyiek és környezetvédők által sokat kritizált Fertő tavi állami beruházás terveire eddig 13 milliárd forintot költöttek, és bár az idei nyilatkozatok szerint újratervezés várható, a Greenpeace továbbra is figyel – közölték.

A szervezet egyébként korábban a Kúrián is nyert már: a bíróság nekik adott igazat a beruházás környezetvédelmi engedélyének ügyében is.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET: