HÍREK
A Rovatból

Svájci gárdista: sokként ért a három hónapon át teljesen üres Szent Péter tér látványa

'Veszély mindig és több irányból érkezhet, de kijelenthetjük, hogy megfelelő kiképzést kapunk, minden veszéllyel szemben készen állunk a cselekvésre, semmi nem okoz számunkra problémát' - mondta el az egyik alabárdos.

Link másolása

Hiába érkezik kevesebb hívő és turista, a koronavírus-világjárvány új kihívást teremtett Vatikán Állam biztonsági szolgálatában is a Svájci Gárda új tagjai szerint, akik vasárnapi eskütételük előtt a pápai testőrség vatikáni kaszárnyájánál nyilatkoztak az MTI-nek.

Harmincnyolc újonc teszi le esküjét a pápai paloták belső kertjeként ismert Szent Damáz-udvaron. Egyenként, saját nyelvükön esküdnek hűséget, jobb kezük három első ujját a Vatikán zászlaja előtt a magasba tartva a Szentháromság jeleként.

Az eskütételt hagyományosan május 6-án tartják annak emlékére, hogy 1527-ben ezen a napon áldozta fel életét száznegyvenhét gárdista VII. Kelemen pápa védelmében V. Károly csapataival szemben. A járvány miatt azonban az ünnepélyes esküt mostanra halasztották. Kizárólag az újoncok szűk rokonsága lehet jelen az ünnepségen.

"Festőként diplomáztam, Svájcban elvégeztem a katonai szolgálatot, és utána a Svájci Gárdisták újonciskolájába jelentkeztem, sikerült a felvételi és alabárdosként elvégeztem az iskolát, mostantól a Svájci Gárda tagjaként folytatom a szolgálatot"

- mondta az eskütétel előtt Jonas Blumenthal az MTI-nek.

A hatalmas, piros tollú sisakban még fiatalabbnak tűnő huszonegy éves fiatalember Grigione (Graubunden) kantonból, az olasz nyelvű Messocóból költözött a Vatikánba. Hozzátette: "valami mást, különbözőt kerestem, olyasmit, amit Svájcban sem teljesíthet mindenki, és ezt a Svájci Gárdánál találtam meg (..) barátaim először nem vették komolyan a döntésemet, de most már büszkék rám".

A Vatikánváros római kapuiban is látható színes egyenruhás alabárdosok az apostoli palotákban és a pápai állam más pontjain is délelőtti, délutáni és éjszakai turnusban végzik munkájukat.

"A Vatikán területét napról napra ismerjük meg, minden szolgálati helyen valami újat lehet látni, megfigyelni. A szentatyával munka közben találkozunk, néha még rövid beszélgetésre is lehetőségünk van a pápával" - mondta el.

A szintén eskütételre készülő Joshua Lunghi hangsúlyozta, hogy a svájci gárdisták nem "dekorációt" jelentenek, "aktív, napi huszonnégy órás, évi 365 napos szolgálatot végzünk". Megjegyezte, hogy az újoncok egészen más helyzettel találták szemben magukat az idősebb gárdistákhoz képest.

"A járvány teljesen új kihívást képvisel biztonsági szempontból is, mivel mindent korlátoz, és megváltoztatta a Vatikán életét is"

- jelentette ki. Hozzátette, a három hónapon át teljesen üres Szent Péter tér látványa sokként érte őket. A hívők és turisták eltűntek, de ettől még a biztonsági figyelem nem enyhült.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kettészakította az országot az ítéletidő – Lecsapott a jégeső, tombol a vihar
Van, ahol már csak 14 fok van. Magyarország nagy részén hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani a következő napokban.

Link másolása

Az ország északnyugati részében már leszakadt az ég, a következő napokban pedig komoly esőzésekre lehet számítani.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint hétfőn Magyarország nagy részén hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani, s a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is. Emiatt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adta ki.

Elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém vármegyék területén. Estére már riasztást is kiadtak az északi járásokra.

Az Időkép videója szerint Sopronban már csak 14 fok van, illetve a zivatarok is megérkeztek.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lázárék elvesztették a pert! 252 millió forintot buktak, és még 16 milliót pluszban kell fizetniük
Lázár János büntetőfeljelentést tett, majd belső vizsgálatot, pénzügyi konszolidációt, valamint elszámoltatást ígért. A teniszszövetség ennek szellemében kártérítési pert indított az előző főtitkár ellen, és 252 millió forintot követelt Richter Attilától.

Link másolása

A Szegedi Ítélőtábla mindenben helybenhagyta az elsőfokú részítéletet, így a Magyar Tenisz Szövetség másodfokon is elveszítette a volt főtitkár ellen indított 252 millió forintos kártérítési pert - tudatta az rtl.hu.

Ezek szerint a szövetség tartozik Richter Attilának 16 havi bérrel, így még fizetnie is kell nagyjából 16 millió forintot.

Az ügy előzménye: az MTSZ előző elnöke, Szűcs Lajos (aki egyben fideszes országgyűlési képviselő is) 2020-ban 3,5 milliárd forintos támogatást kért a kormánytól. Állítása szerint olyan pénzügyi helyzet állt elő a szövetségnél, hogy már a béreket sem tudták kifizetni.

A kormány végül 2,5 milliárd forintot adott a konszolidációra.

A pénzügyi gondok nyilvánosságra kerülése után Orbán Viktor felkérésére Lázár János fideszes képviselő vette át a szövetség irányítását. A későbbi miniszter büntetőfeljelentést tett, majd belső vizsgálatot, pénzügyi konszolidációt, valamint elszámoltatást ígért. A szövetség ennek szellemében kártérítési pert indított az előző főtitkár ellen, és 252 millió forintot követelt Richter Attilától.

Ezt a követelést azonban a bíróság teljesen megalapozatlannak találta, az ítélet szerint ugyanis Richter Attila a korábbi elnök szóbeli felhatalmazása alapján, és az elnökség több tagjának tájékoztatása után járt el, amikor aláírta a rendezésről szóló szerződéseket, és az sem bizonyított, hogy nem volt anyagi fedezete a versenynek.

A tanúvallomások során kiderült, hogy az egyik elnökségi tag azt is felvetette, hogy állami támogatás nélkül, kizárólag szponzorokkal rendezzék meg a tornát. Ekkor viszont – az elsőfokú bírósági ítéletben foglalt tanúvallomás szerint – Szűcs Lajos azt mondta:

"kormányzati vezetéssel, annak döntésével nem lehet szembe menni, és ezt a teniszversenyt nem lehet megrendezni, el kell engedni."

A bíróság szerint egyébként az egész keresetet el lehetett volna utasítani arra hivatkozva, hogy valójában nem is érte kár a Magyar Tenisz Szövetséget.

Richter Attila szerint a szövetség pontosan tudta, hogy nem történt semmilyen szabálytalanság.

Lázár mégis pert indított, hogy "megfélemlítse a tenisztársadalmat"

– mondta Richter az rtl.hu-nak. Hozzátette, hogy az az állítás sem igaz, hogy 3,5 milliárd forint volt a szövetség hiánya, amikor lemondott a tisztségéről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter újabb üzenete: Valljon színt a pénzügyminiszter és a miniszterelnök!
Arra is választ vár, hogy milyen családi és haveri összefonódás miatt oly sürgős ilyen rossz költségvetési helyzetben 1000 milliárd forint értékben éppen most visszavásárolni a reptér egy részét. Új poszt a Facebook-oldalán.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. április 15.


Link másolása

Hétfő este újabb poszttal jelentkezett Varga Judit exférje: a bejegyzést azzal kezdte, hogy a kormány nem véletlenül tolta el a jövő évi költségvetés benyújtását tervezett májusi időpontról novemberre.

Magyar szerint a Fidesz a közelgő választások miatt titkolja a tervezett óriási megszorításokat.

"Az első negyedév végén már 2321 milliárd forint hiányzott a kasszából. Ilyen magas első negyedéves adat még soha nem volt a magyar államháztartás történetében. Ez majdnem a teljes éves tervezett hiánynak felel meg. A szakértők szerint hazánk úton van a technikai államcsőd felé. A kormány már be is jelentette 650 milliárd forintnyi beruházás leállítást, de ez nyilván nem lesz elegendő az egyensúly helyreállítására."

- írta Magyar Péter a Facebbok-oldalán.

Pedig korábban Orbán mindig büszke volt arra, hogy már májusban benyújtották a következő évi költségvetést.

"Követeljük, hogy a kormány ne titkolja el a magyar választók elől a tervezett megszorításokat! Valljon színt a pénzügyminiszter és a miniszterelnök, hogy várható-e további vasúti szárnyvonalak megszüntetése, posta- és kórházbezárás, illetve milyen adók emelését tervezik a felelőtlen gazdálkodásuk következményeinek enyhítésére.

Arra is választ várunk, hogy milyen családi és haveri összefonódás miatt oly sürgős ilyen rossz költségvetési helyzetben 1000 milliárd forint értékben éppen most visszavásárolni a reptér egy részét."

- folytatta gondolatait Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Orbán Viktor térde remeg” - mondta Magyar Péter az osztrák médiának
Varga Judit exférje visszaemlékezett a miniszterelnök 1989-es híres beszédére, amit nyolcévesen, szüleivel együtt hallgatott meg a Hősök terén. Úgy véli, Orbánnak nagy szerepe volt abban, hogy kilábaljunk a kommunizmusból.

Link másolása

A Die Presse nevű osztrák lapnak adott interjút Magyar Péter. Az elmúlt hetekben több tüntetést is szervező politikus elmondta: Orbán Viktort választáson is le lehet győzni, és egyébként örül annak, ha a fiatal Orbánhoz hasonlítják.

A lap úgy mutatja be Magyar Pétert, mint a magyar miniszterelnök legerősebb kihívóját. Egy űzött emberként emlegetik, aki egy új politikai mozgalmat koordinál, több tízezres demonstrációkat szervez, interjúról interjúra rohangál, miközben gondoskodnia kell három gyermekéről is.

Varga Judit exférje a lapnak azt állította: kilenc kilót fogyott, mióta két hónapja berobbant a magyar politikába. Az interjúban önironikusan elnézést is kért, amiért úgy néz ki, mint „egy háromnapos vízi hulla”.

A lap újságírója azonban úgy látta, ennek ellenére megjelenése dinamikus benyomást keltett. A Die Presse munkatársa szerint Magyar Péter fehér, slim-fit inget, farmert és fehér edzőcipőt viselt, mindez mára védjegyévé vált.

Magyar arról is beszélt, hogy az ő szemében Orbán még mindig „demokratikus hős, egy korszakalkotó politikus”. Visszaemlékezett a miniszterelnök 1989-es híres beszédére, amit nyolcévesen, szüleivel együtt hallgatott meg a Hősök terén. Úgy véli, Orbánnak nagy szerepe volt abban, hogy kilábaljunk a kommunizmusból.

"Vannak, akik a fiatal Orbánhoz hasonlítanak, amit szívesen elfogadok"

– mondta a lapnak Magyar Péter.

(via rtl.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: