HÍREK
A Rovatból

Súlyos jelentés: 10 százalékkal több magyar halt meg tavaly, mint 2020-ban, 25 ezerrel több, mint 2019-ben

A KSH szerint 2021-ben 155 000 magyar halt meg, amióta évente vezetik a statisztikákat, soha nem volt ennyi elhunyt egy év alatt, Két év alatt minimum 40 ezer embert vitt el a Covid, de az elmaradó influenzajárvány miatt ennél valószínűleg sokkal többet.


Közzétette a Központi Statisztikai Hivatal a 2021-es decemberi és az egész éves demográfiai adatokat. Amióta évente vezetik a statisztikát, soha nem volt akkora a halálozások és a születésszám különbsége, mint 2021-ben - hívja fel a figyelmet a hvg.hu cikke. A halálesetek száma az évenkénti összeírások kezdete, 1949 óta soha nem volt ennyire magas, a lakosságarányos halálozási számban pedig visszazuhantunk száz évet, az 1920-as évtized szintjére.

Tavaly 155 ezren haltak meg, ami 9,9 százalékkal, 13 998-cal meghaladta az egy évvel korábbit, és 20 százalékkal, 25 397-tel múlta felül - a koronavírus-járvány előtti utolsó év - 2019 értékét. Január-februárban 12, március-áprilisban 51, május-júliusban 9,2 százalékkal többen, augusztus-szeptemberben 0,1, október-novemberben 5,9 százalékkal kevesebben hunytak el, mint 2020 azonos időszakában.

A halálozások száma a születésekénél nagyobb mértékben emelkedett, ennek következtében a természetes fogyás a 2020-ban mért 48 664-gyel szemben 62 ezer volt, ami 27 százalékos emelkedést jelent.

És ezek még a nem korrigált, ideiglenes adatok, a számok még romlani fognak, mert a járvány miatt lassabban érkeznek be a KSH-hoz a halotti anyakönyvi kivonatok, minden hónap adatközlésekor korrigálják az előző néhány hónap számait. Sokan, akik decemberben haltak meg, csak egy-két hónappal később jelennek meg a statisztikában.

2021-ben 155 000 magyar halt meg, amióta évente vezetik a statisztikákat, soha nem volt ennyi elhunyt egy év alatt, 2020-ban 141-ezren haltak meg, 2019-ben 130 ezer körül volt az éves halálozás, az ötéves átlag előtte se volt több ennél.

A két pandémiás év alatt összesen 40 ezerrel több halottat regisztráltak tehát, mint a járvány előtt átlagosan, ennyi biztosan a járvány számlájára írható. A korrekciók után majd ez a szám növekedni fog még, abba pedig még súlyosabb belegondolni, hogy az influenzajárvány elmaradása és más halálnemek csökkenése következtében még pluszban hány áldozata lehetett a Covidnak Magyarországon.

Az előzetes adatok szerint 2021 decemberében 7336 gyermek született és 16 106-an haltak meg, 2020 decemberéhez viszonyítva az élveszületések száma 1,8 százalékkal nőtt, a halálozásoké 6,1 százalékkal csökkent - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Közölték: tavaly decemberben 7336 gyermek született, 1,8 százalékkal, 131-gyel több, mint 2020 decemberében. 16 106-an vesztették életüket, 6,1 százalékkal, 1048-cal kevesebben, mint egy évvel korábban. A jelentős csökkenés oka a koronavírus-járvány második hullámának magas, 2020 decemberi bázisértéke - jegyezték meg, hozzátéve, hogy 2019 azonos időszakához képest viszont 44 százalékkal, 4896-tal többen haltak meg.

Tavaly decemberben a halálozások száma kevesebb volt, mint egy évvel korábban, miközben a születések száma kismértékben meghaladta az akkorit, ennek következtében a természetes fogyás 12 százalékkal csökkent, és a 2020. decemberi 9949-cel szemben 8770 volt.

Decemberben 4320 pár kötött házasságot, ami 30 százalékkal, 1008-cal több a 2020 decemberinél.

Tavaly 93 000 gyermek jött világra, 0,7 százalékkal, 662 újszülöttel több, mint 2020-ban. A születések száma legutóbb 2016-ban volt ilyen magas. Ezen belül januárban 9,4, április-júliusban 2,0 százalékkal kevesebben, míg február-márciusban 5,8, augusztus-decemberben 3,1 százalékkal többen születtek, mint 2020 azonos hónapjaiban.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,59 volt a 2020-ra számított 1,56-hoz képest.

2021-ben 72 ezer pár kötött házasságot, ez 7,3 százalékkal, 4905-tel több az egy évvel korábbinál. A házasságkötések száma legutóbb 1986-ban volt ilyen magas. Január-februárban 7,0, augusztus-októberben 13 százalékkal kevesebb, márciusban 5,2, április-júliusban 33, november-decemberben 18 százalékkal több esküvőt regisztráltak, mint 2020-ban.

Ezer lakosra 9,6 élveszületés és 16 halálozás jutott tavaly. Az élveszületések aránya 0,1, a halálozásoké 1,5 ezrelékponttal magasabb volt, mint 2020-ban, ennek következtében a természetes fogyás 1,4 ezrelékponttal, 6,4 ezrelékre emelkedett. 2021-ben ezer élveszületésre 3,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékponttal kevesebb az egy évvel korábbinál.

A házasságkötési arányszám 7,4 ezrelék volt, ez 0,5 ezrelékponttal meghaladta 2020 azonos időszakáét.

A nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege mérsékelte a természetes fogyásból eredő népességcsökkenést, ennek eredményeként a 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett lakónépesség becsült száma 2021 végén 9,689 millió volt ​

-írta a KSH.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Paparazzo fotókat közöltek a gyermekeimmel töltött nyaralásunkról – A rogáni propaganda ismét ugrott egyet a mocsár legmélyére
„Lesben állnak a kis várostól 10 km-re lévő szállásunknál és a strandon. Kanyarítanak egy mesét, hogy nem törődtem eleget a fiaimmal és végig telefonoztam” - írta a politikus, majd üzent Rogán Antalnak is.


Magyar Péter a közösségi oldalán írta meg, hogy az előre bejelentett olaszországi nyaralásáról paparazzo fotók jelentek meg több portálon is.

A TISZA Párt vezetője így reagált az esetre:

"A rogáni propaganda ismét ugrott egyett a mocsár legmélyére. Egy órája hosszú cikket hoztak le az összes szennylapjukban paparazzo fotókkal a gyermekeimmel töltött nyaralásunkról.

Mivel transzparensen akartam eljárni és nincs titkolni valóm, ezért előre jeleztem, hogy egy hétre elutazom Dél-Olaszországba. Nem yachton szürcsöltem Hell-es dobozos kávét, nem oligarcha villájában laktunk, hanem két szobában az átlagos balatoni áraknál olcsóbban.

És mit tesz Rogán? 1650 km-re odaküld közpénzen propagandistákat fotóssal. Lesben állnak a kis várostól 10 km-re lévő szállásunknál és a strandon. Lehoznak olyan fotókat is, amin a kiskorú gyerekem és egy baráti házaspár gyereke is rajta van. És kanyarítanak egy mesét, hogy nem törődtem eleget a fiaimmal és végig telefonoztam. Eddig ugye azt hazudták, hogy nem is állnak szóba velem a gyerekeim… Azt is leírták, hogy idő előtt távoztunk, mert összedől a TISZA."

A politikus üzent Rogán Antalnak is: "Kedves Tóni, a szállásunk szombatig volt lefoglalva. Az ára pedig annyi volt, amennyiért te egy pohár pezsgőt iszol. Jó vergődést és rettegést a következő 280 napra!"

Majd pár képet is megosztott azokból, amely eddig megjelent róla az online portálokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„De tényleg: normálisak???” – Hadházy Ákos kiakadt: hazánk legnagyobb curling csarnoka épül Miskolcon
„Amikor valaki elküldte a posztot, azt hittem, viccel. De tényleg van Miskolcnak egy Hollósy nevű fideszes alpolgármestere és az oldala nem tűnik kamuprofilnak. Sajnos” - írta a politikus.


Hadházy Ákos újabb levelet kapott. Az informátor ezúttal arra hívta fel a figyelmét, hogy egy újabb sportberuházás indul, ezúttal Miskolcon.

A független képviselő azt írta:

"Már csak ez hiányzott Miskolcon: az alpolgármester szerint MAGYARORSZSZÁG LEGNAGYOBB CURLING CSARNOKA ÉPÜL hamarosan, ahol világversenyeket is lehet tartani…"

A politikus a hírtől kiakadt. Mint megjegyezte:

"1) Amikor valaki elküldte a posztot, azt hittem, viccel. De tényleg van Miskolcnak egy Hollósy nevű fideszes alpolgármestere és az oldala nem tűnik kamuprofilnak. Sajnos.

2) Ha valaki nem tudná, a curling az a sport, ahol a jégen eldobott kövek előtt sikálják a jeget és amit alig űznek az országban. Na majd most, a miskolciak.

3) nem lesz nehéz “az ország legnagyobb” curling csarnokát megépíteni, mert ha jól tudom, ezen kívül csak egy van.

4) de tényleg: normálisak???"

A bejegyzéshez azonnal özönleni kezdtek a kommentek is, amik között több vicces is akad:

"Az Edda legújabb slágere: A CURLING közepén állok jövőre debütál..."

"Szerintem egy szabadtéri, egész évben működő sípálya műhóval, felettébb "hasznos" lenne közpénzből"

"Hívjuk meg a jamaicai bobcsapatot az átadásra!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Térkép: elárulták, hogy hol és mekkora eséllyel eshet nagyobb mennyiségű eső a következő napokban
A hidegfront kisöpri a kánikulát is, lesz olyan nap, hogy még a 20 fokot sem éri el a napi csúcshőmérséklet. A következő napokban a lehűlés mellett záporok, zivatarok, szél is várható.


A meteorológusok napok óta azt jelzik, hogy a hamarosan megérkező hidegfront csapadékot is hoz. A tartós szárazság miatt ez most fontos lenne, de hogy mikor és mennyi várható, azt térképen mutatták meg.

A HungaroMet Nonprofit Zrt. a közösségi oldalán tette közzé a jelenlegi számítások alapján várható csapadékot. Azt írták hozzá:

"Hétfőn átvonul felettünk az első hidegfront, amelynek hatására többfelé valószínű nyugatról kelet felé haladva napközben zápor, zivatar. Ezekből elsősorban az ország északnyugati felén van esély 10 mm-t elérő csapadékmennyiségre, délen, délkeleten ez inkább csak lokálisan fordulhat elő. Ezen a napon a zivatarokat inkább viharos szél és jégeső kísérheti, a felhőszakadás kevéssé lehet jellemző.

Kedden érkezik az újabb front, illetve ezen a napon ciklon is kimélyül térségünkben, így ezen a napon szinte országszerte valószínű eső, zápor, zivatar, többfelé eshet jelentősebb mennyiség.

Szerdán a ciklon középpontja csak lassan távolodik északkelet felé, a magasban hidegörvény is lesz felettünk, így ezen a napon elsősorban az északkeleti megyékben valószínű további ismétlődő csapadék, másutt ekkor már inkább elszórt hátoldali záporokra lehet számítani.

Összességében tehát a hét elején várhatóan kedden, illetve szerdán északkeleten eshet jelentősebb mennyiségű csapadék, ekkor főként eső, hétfőn ez inkább csak lokálisan fordulhat elő intenzívebb záporok, zivatarok környezetében" - áll a bejegyzésben.

Az eső viharral érkezik. A veszélyjelzés szerint Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegye kivételével az egész országban hevesebb zivatarokra kell számítani hétfőn, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is, emiatt másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki. Emellett felhőszakadás is kialakulhat ezekben a vármegyékben, emiatt elsőfokú (sárga) figyelmeztetés lépett életbe. Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyére pedig elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarok kialakulásának veszélye miatt hétfő éjfélig.

Emellett a magas középhőmérséklet miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben Csongrád-Csanád és Békés vármegyében, ott a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok felett alakulhat hétfőn.

A HungaroMet azt is jelezte: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható a Dél-Dunántúlon, az Észak- és Dél-Alföldön, valamint Észak-Magyarországon.

Az Időkép előrejelzése szerint a hőmérséklet is sökken:

Hétfőn változás kezdődik időjárásunkban, egy hidegfront érkezik záporokkal, zivatarokkal. Helyenként heves vihar alakulhat ki felhőszakadás, jégeső, viharos széllökés kíséretében. Lassan mérséklődik a kánikula, délután 34 fok várható, hajnalra 19 fokig megy le a hőmérséklet.

Kedden sokfelé kialakulhat eső, zápor, zivatar a rövid napos időszakok mellett. Több tájegységünkön számíthatunk jelentősebb mennyiségű csapadékra. Élénk, erős lesz a változó irányú szél. Többfelé friss lesz a hajnal. Délután 21-34 fok várható a legmelegebb órákban, a Tiszántúlon mérhetünk még 30 fok feletti maximumokat.

Szerdán még többfelé számíthatunk esőre, záporokra, keleten helyenként zivatarra. Jelentősen visszaesik a hőmérséklet, az élénk, erős északnyugati szélben csupán 18-24 fokot mutathatnak a hőmérők a délutáni órákban.

Csütörtökön a napos-gomolyfelhős időben helyenként futó zápor, egy-egy zivatar még kialakulhat. Az északnyugati szél élénk, erős marad, északnyugaton viharos lökések kísérhetik. Délután 20-26 fokra van kilátás, északon, északkeleten 20 fok alatt maradhat a hőmérséklet.

Pénteken északkeleten fordulhat elő kisebb zápor, a szeles időben pedig 19-27 fok között alakulnak a maximumok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Egy cikket akarnak lehozni, amelyben a hatalom megpróbálja a „Tiszát összefideszezni”
A pártvezető közölte: „Látva az orbáni hatalom összeomlását és a közeledő rendszerváltást, egyre több oligarcha és pénzember próbál helyezkedni és a rulett asztalon a fekete mellett a pirosra is tenni”.


Magyar Péter vasárnap este egy videóval üzent. A bejegyzésben azt írta:

"Nem fogjuk hagyni, hogy összefideszezzék vagy oligarcházzák a TISZA-t."

"Látva az orbáni hatalom összeomlását és a közeledő rendszerváltást, egyre több oligarcha és pénzember próbál helyezkedni és a rulett asztalon a fekete mellett a pirosra is tenni. Mi a TISZA-nál egyértelművé tettük, hogy hiába próbálkoznak. Nem lehet rendszerváltást véghez vinni a bukott hatalom kiszolgálóival és haszonélvezőivel. Kidobtuk őket az ajtón, de ez sem zavarja őket, hogy most azt próbálják eladni, hogy nem zártuk be az ablakot.

A döntés világos: lehet morális alapon választani a korrupt hatalommal való szembenállást vagy választhatja valaki a könnyebb utat és a hatalom pénzét, de ebben az esetben nincs helye a közösségünkben.

Nincs köztes út, nincs alku. Ez az alapelv mindenkire vonatkozik. Nem csak most, hanem mindig" - írta.

A TISZA Párt vezetője a videóban elmondta, hogy minden eszközt megpróbál a Fidesz ellenük. Támadják, felhasználják a propagandát, próbálnak beépülni közéjük.

Egyik ilyen

lehet egy cikk, amit egy online portálon jelentetnének meg, és ebben a hatalom igyekszik „összefideszezni” a Tiszát, és „összemosni a 650 milliárd forintos nagy bankrablással”, az MNB-s botránnyal.

A szabadsága alatt kapott egy hívást, és egy újság arról érdeklődött, igaz-e, hogy az egyik Tiszához köthető ügyvéd az MNB-botrány egyik gyanúsítottjával áll kapcsolatban. Magyar közölte, hogy ő és a párt sem határozhat abban, hogy egy ügyvéd milyen ügyben kit véd, de az biztos, hogy az ő közösségüknek nem lehet tagja az, akinek köze van az orbáni oligarchákhoz. Ugyanakkor ez az ügyvéd feladta az MNB-s ügyben a képviseletet, és a TISZA Pártot segíti szakmai munkájával. Ő a bicskei gyermekotthon áldozatainak jogi képviselője.

Magyar azt ígérte, hogy valódi nyomozás lesz, azonnali őrizetbe vétel és a lopott vagyont lefoglalják, és lesz felelősségre vonás is MNB-ügyben - ha ők kerülnek hatalomra.

A pártvezető elmondta, hogy több pénzember és oligarcha is igyekszik helyezkedni, de közölte, hogy a Tiszánál erre nincs esélyük. Nem fognak háttéralkut sem kötni - közölte.

Majd bejelentette, hogy július 12-én Nagykanizsán a kongresszusukon elmondják, hogy milyen jövőt kínálnak Magyarországnak. Utána kezdik a kampányt, és elmennek minden tepelülésre, városrészbe - ha kell, gyalog - tett hozzá.

"A neheze most jön. Más nem csinálja meg helyettünk. A történelmet most írjuk közösen" - üzente.

Forrás: 24.hu

VIDEÓ: Magyar Péter üzenete


Link másolása
KÖVESS MINKET: