prcikk: Stefano Bottoni a NER-ről: Orbán Viktor eldöntötte, hogy nem fogja átadni a hatalmat, túl sok minden forog kockán | szmo.hu
SZEMPONT
A Rovatból

Stefano Bottoni a NER-ről: Orbán Viktor eldöntötte, hogy nem fogja átadni a hatalmat, túl sok minden forog kockán

Legalábbis ezt tartja a legvalószínűbbnek az elmúlt hetek fejleményei alapján történész, aki korábban könyvet is írt a miniszterelnökről. Szerinte ebben nagy szerepe van Magyar Péter megjelenésének, és annak is, hogy feltűnt mellette Ruszin-Szendi Romulusz.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. március 11.



A NER 15 éves működése sok mindenre felkészítette, de erre nem. Így reagált Kocsis Máté alkotmánymódosítási ötletére Stefano Bottoni történész. A Fidesz frakcióvezetője szerint úgy módosítanák az alaptörvényt, hogy ki lehessen utasítani azokat a kettős állampolgárokat, akik megsértik Magyarország szuveneritását vagy biztonságát. „Kedves barátaim, remélem, mindenki számára egyértelmű, hogy ez egy olyan ijesztően széles vörös vonal, hogy már a Holdról is látszik” - írta az olasz-magyar kettős állampolgár Bottoni.

A történész korábban könyvet írt Orbán Viktorról, most pedig interjúk sorában beszélt arról, hogy szerinte a NER folyamatosan radikalizálódik. A most belengetett alkotmánymódosítás mellett arról is beszélgettünk, miért tartja egyre valószínűbbnek, hogy a Fidesz nem adná át békésen a hatalmat, ha veszítene a 2026-os választásokon.

– Olvastam a Kocsis Máté javaslata után írt Facebook-bejegyzését. Miért gondolja, hogy ekkora vörös vonal, amit a kormány most átlép?

– Születéssel megszerzett állampolgárságot nem lehetett elvenni Magyarországon, ezt változtatnák meg úgy, hogy egy született magyar állampolgár is elveszítheti bizonyos esetekben az állampolgárságot.

A szovjet disszidenseket rakták így ki, ez klasszikus módszer volt a Szovjetunióban.

Szerintem Kádárék is alkalmazták, például amikor Heller Ágneséket elítélték, akkor biztos elvették az állampolgárságot. Azoktól az 56-osoktól is, akik elmenekültek Nyugatra, és nem jöhettek vissza. Ők hontalanná váltak, amíg meg nem szerezték egy másik ország állampolgárságát.

És nem csak az a probléma, hogy elvehetjük-e az állampolgárságot, hanem az is kérdés, ki veheti el, és mi alapján? Ki ítélkezik efölött? Lánczi Tamás? A Szuverenitásvédelmi Hivatal kiváló szakértői? És mi alapján? Mit jelent az államra nézve mondjuk a veszély? Kire nézve értelmezhető a veszély? Orbánra, Rogánra?

Attól tartok, a Kocsis Máté által leírt megfogalmazás, ha ez kerül a törvénybe, túlságosan is széles körű lehetőséget ad az állami szervek kezébe, amitől félnék, mert tudom, hogy általában ezeket hogy használják Magyarországon. Ez az ajtó rendkívül tágra van nyitva. Illetve egyelőre csak lenne, mivel még nem fogadták el a jogszabályt.

– Még be se nyújtották. Ez egyelőre csak egy mondat.

– De az alkotmányba akarják beleírni. Ez a másik, ami felháborító. Tehát ez nem egy új törvény, ez nem egy belügyminiszteri rendelet, amit bármikor vissza lehet vonni, hanem ez egy alkotmányos rendelkezés, aminek az érvénytelenítéséhez is kétharmados többség kell majd, azaz már megint nagyon komolyan megkötik bárki másnak a kezét, évekre vagy évtizedekre, ami rendkívül súlyos probléma.

– Ön szerint a Fidesznek miért pont most lett fontos, hogy egy ilyen jogszabályt meghozzanak?

– Majdnem két éve jelent meg a könyvem, és a záró fejezetben ez a radikalizálódási pálya nagyjából le van írva. Megírtam a 2022-es választások után, hogy innen demokratikus vagy konszolidációs visszaút nincs. Ez már egy olyan lejtő, ahol csak gyorsulni lehet. Érzékelhetően nem is akar már fékezni a hatalom, a saját logikája viszi egyre gyorsulva előre. És ez bejött sajnos, ezt látjuk. Emellett volt még egy tényező, amit akkor senki nem látott, nyilván én sem. Ez pedig Magyar Péter felbukkanása tavaly ilyenkor. Az ő színrelépése olyan veszélyt jelentett a rezsim számára, amit ők sem tudtak teljesen lemodellezni. Az addigi ellenzéket le tudták modellezni, hogy ki mit fog csinálni, kiket kell beszervezni, kinek hogy kell mozognia, illetve mennyibe kerül az ellenzék fenntartása. Cinikus vagyok talán, de attól tartok, hogy ebben viszonylag korrekt volt ez a leírás vagy reális. Arra azonban nem voltak modellszámítások, hogy mi van akkor, ha a saját oldalukról, sőt, a saját testükből érkezik egy valódi kihívás? És amikor ezt látták tavaly tavasszal, főleg március 15. után, akkor nagyon megijedtek, és akkor

gyorsan átálltak egy még durvább üzemmódba. Rá kellett jönniük, ahhoz, hogy megtartsák a hatalmat, sokkal többre van szükség.

Azt, hogy mire képes ez a rendszer, én ott leírtam, és azt látom, hogy mások, akár Buda Péter biztonságpolitikai szakértő, akivel nemrég hallottam egy nagyon jó beszélgetést, vagy Magyar Bálint is, hasonlókat mondanak.

– Mármint?

– Itt senki nem akar erőszakot vizionálni, és szerintem senki nem szereti az erőszakot, de

nem nagyon lehet elképzelni, hogy ez a rendszer csak úgy lelépne, ha úgy adódik.

Nyilván Magyar Péternek ebben hinnie kell erősen, és én szeretném is, hogy neki legyen igaza. Tehát félreértés ne essék, nagyon szeretném, ha a Fidesz egy év múlva, ha kikapna, akkor azt mondaná Orbán Viktor, hogy ez van, nagyon szörnyű, nagyon szomorú, de akkor sok szerencsét. Ez az egyetlen olyan forgatókönyv, ami normálisnak tűnik. A többi forgatókönyv, és van legalább kettő vagy három, sokkal, de sokkal durvább. Ennek az optimista forgatókönyvnek én sajnos csak 20-30 százalék esélyt tudok adni, nem többet. A többi esetben

olyan erőszakszintet és olyan konfrontációt feltételezek a társadalomban, amit '56 óta nem látott ez az ország.

Ezzel számolni kell, hogy ez a radikalizálódás mindkét oldalról fokozódik. Ez már ott van az emberekben, ott van a mindennapi érintkezésekben, ott van a virtuális térben. Ha nem vigyázunk, akkor nagyon-nagyon simán átmehet fizikai konfrontációba, aminek pedig beláthatatlan következményei lehetnek.

– Mielőtt erről az ön által feltételezett 70-80%-ról beszélgetnénk, fontos valamit tisztázni. Jól értem, hogy Magyar Péter nem várt felbukkanása az, ami radikalizálta a kormánypártot? Lehet, hogy enélkül például ez a Kocsis Máté-féle javaslat sem lenne napirenden?

– Ők azt képzelték, hogy ha bárki felbukkanna Márki–Zay után, azt hasonló módszerekkel lehet leszerelni, mint amiket ellene, vagy korábban Vona Gábor ellen sikeresen alkalmaztak. Tehát a már bevált taktikák kombinálásával a Gyurcsány és a DK vezette ellenzék nagyon-nagyon könnyen leszerelhető, és ebben azt gondolom, hogy igazuk is volt. Ráadásul a 2022-es választások után a parlamenti ellenzék romokban hevert. 2022-23-ban teljes apátia volt. Amikor megjelent a könyvem, akkor a Fidesz egy egyeduralkodó, győztes párt volt.

– Azért diáktüntetések folyamatosan voltak...

– Pár ezer ember volt. Semmi. Ehhez még nagy erőszak sem kellett. Leírtam a könyvben, és emlékszem, akkor többen felhördültek, hogy ez a rendszer nincs letesztelve az erőszakra. A Fidesz úgy kormányozhatott 15 évig, illetve amikor megírtam, 13 volt, hogy fizikai erőszakot gyakorlatilag nem alkalmazott. Azt nem tudjuk lemodellezni, tényleg nem tudjuk, senki nem tudja, hogy ez a rendszer hogyan viselkedne, ha be kell durvulni fizikailag. Mit alkalmaznának? Rendőrség, TEK, speciális erők, paramilitáris erők, Mi Hazánk, huligánok, hadsereg? Ki és hogyan?

– Biztosan el kell jutni az erőszakig?

– Azt gondolom, hogy annak, hogy Magyar Péter maga mellé állította a volt vezérkari főnököt, nagyon komoly üzenete van.

Azt üzente meg Orbán Viktor felé, hogy nincs meg az erőszak feletti monopóliumod. Nekem is vannak embereim.

Amikor Ruszin-Szendi Romulusz állandóan azt mondja, hogy a katonák tudják, hogy neki van igaza, amikor vádolja a kormányt, amikor feltárja a visszásságokat, akkor ez egy teljesen nyílt üzenet. Zseniális lépés volt Ruszin-Szendi Romulusz leigazolása, és látható is, hogy most minden gyűlésen, mint egy sztár, ott van és beszédet mond. Ennek az az üzenete, hogy itt vannak a fegyveres testületek, és a fegyveres testületek csak nem támogathatnak végig egy ilyen rezsimet. Történelmi példákból tudjuk, hogy más országokban egy ilyen szakadásból mi következik. Ezek már nagyon-nagyon komoly dolgok. A NER eddig rettenetesen szerencsés volt ezzel a magyar társadalommal. Ez a társadalom végig szinte teljes passzivitásban nézte végig a NER tevékenységét. Ez az, ami már nincs teljesen így. Azt nem tudjuk, hogy a NER, ha tényleg veszélyben érezné a hatalmát, hogyan cselekedne.

– De ha Ruszin–Szendi Romulusszal Magyar Péter megmutatta, nem biztos, hogy számíthatnak az erőszakszervezetekre, ebből nem az következik, hogy mégis elkerülhető egy ilyen forgatókönyv?

– Azért ott van egy magánhadsereg, a TEK. Erről keveset beszélünk. Több ezer ember állig felfegyverezve. Hogy képzelhetjük el, hogy a TEK átáll, amit Orbán Viktor testőre hozott létre és irányít majdnem 15 éve? Erről a magyar közvélemény nagyon szemérmesen hallgat, mintha nem lenne, de hát ez van. A TEK-et nyilván ezért hozták létre. Ha nagyon-nagyon nagy baj van, akkor ezek az emberek még ott vannak. Ez egy más kiképzés, más fegyverek, más beszerzés. Ezek nagyon komoly dolgok, emiatt van bennem aggodalom, hogy ha radikalizálódik a rendszer, akkor itt nagyon komoly eszközök vannak a kezében. Akkor az a kérdés, hogy erre a lakosság hogyan reagál. Elfogadja-e, hogy túlerővel szemben nincs mit tenni, vagy felveszi a harcot?

– Biztosan nincs más lehetőség?

– Azt gondolom, hogy érdemes ráébreszteni a társadalmat arra, hogy ennek az egésznek nem lehet jó vége, így alakult történelmileg.

– Miért?

– Nem lehet jó vége, mert

ezt a NER, Orbán Viktor önmaga döntötte el. Eldöntötte, hogy ő ezt a hatalmat nem fogja átadni. Túl sok minden forog kockán. Gazdasági érdekeltségek, sok-sok ezer milliárd forint.

Ezek olyan vagyonok, amiket a magyar állam vagy az ellenzék nem engedhetne át, mint egy bónuszt Orbánéknak, hogy „jól van, akkor a felét tartsd meg, és élj vele”. Ezt vissza kellene valahogy szerezni, de ki az, aki önként lemond több ezer milliárd forintról? Tehát sajnos ide jutottunk, és a helyzet nem azért alakult így, mert én vagy mások vizionálnak csúnya dolgokat, hanem azért, mert rettenetesen csúnya a dolog maga.

– Mikor indultunk el ezen az úton?

– Én 2014 és 2015 között vettem észre, hogy baj lesz. Nekem komoly lelkiismeret-furdalást okoz, hogy nyilván észre lehetett volna venni sokkal korábban is. Többször nyilatkoztam, de tényleg ez történt legalább velem, hogy annyira intenzíven éltem át a 2006 és 2010 közötti időszakot, olyan nagyon erősen működött bennem még az a düh meg a frusztráció a Gyurcsány-korszakkal, az egész „elkúrtuk”-féle dologgal kapcsolatban, hogy ez vakká tett. Két-három évig teljesen vakká tett. Amikor Orbánék elkezdték a dolgokat, akkor odafigyeltem, és néha én is felszisszentem, hogy hú, ez mondjuk erős volt, például a nyugdíjpénztárak lenyúlása vagy az alaptörvény. Én például nem vagyok jogász, és amikor megcsinálták az alaptörvényt, valahogy nem éreztem át ennek a súlyát. Voltak ismerőseim, akik mondogatták, hogy figyelj, ez tényleg veszélyes, mert ők jogászok voltak, és átérezték, hogy ennek milyen súlya van. Végül 2014 után, a második győzelem után kezdtem érezni, hogy ez az irány rossz.

De sajnos akkor már késő volt, mert ők akkor már nemcsak hogy eldöntötték, hanem meg is teremtették azt a jogi és aztán anyagi feltételrendszert, amivel azt csinálhattak, amit akarnak.

Mert ez egy jogi diktatúra. A NER tényleg nagyon szigorú jogi rendszeren alapszik. Szinte mindennek van valami jogi alapja. Ez egy új dolog, ez egy új típusú vagy más típusú tekintélyelvű rendszer. Itt azt lehet mondani, hogy minden jogszerű, amit csinálunk, akkor is, ha nem annak tűnik.

– Ha belülről ilyen stabil struktúrát lehetett felépíteni, mire jó a különutas külpolitika? Nem lenne egyszerűbb és célszerűbb belesimulni az európai kórusba, amennyire csak lehet?

– Itt azért hozzátennék egy olyan tényezőt, amit ők lehet, hogy előre láttak, én nem, mi nem. Ez is egy probléma, hogy sok tekintetben ők előttünk járnak, és

sokkal jobban le tudták modellezni ezt az őrült módon változó világot, Amerika változását és annak a transzatlanti világnak a nagyon gyors leáldozását, amiben évtizedekig éltünk.

Tehát hogy Amerika, mint egy biztos pont, megszűnik létezni egyik hónapról a másikra. Ez elképzelhetetlennek tűnt, de ők elég tudatosan erre számítottak. Néha nem jött be nekik: nyolc éve Trumppal nem jött be nekik, aztán megkapták Biden elnökségét, most viszont nagyon bejött nekik. A demokratikus érzelmű ember kettős harapófogóban találja magát, valahogy úgy, mint Romániában, ahol már nem lehet tudni, hogy Călin Georgescut inkább az oroszok nyomják vagy az amerikaiak? Esetleg mind a ketten? És akkor mi van? Akkor mi lesz velünk? Akkor megesznek reggelire? És ha Amerikában se lehet bízni, akkor kiben lehet bízni? Az EU-ban? De hát az EU az ki? Van-e annyi hatalma? Azért mondom ezt, mert ami most történt, hogy az új amerikai irányzat nyilvánvalóan nagyon hangosan Orbánék mellé áll, ez nagyon-nagyon megnehezíti például a hazai rendszerváltást is. Nyilván Orbánék már erre modellezik ezt a radikalizációt is. Tehát az, hogy ők egyre durvábban viselkednek, azért is van, mert megtehetik, mert vannak olyan erős barátaik, akik esetleg meg tudják ilyenkor védeni őket. Amikor a hétvégén felröppent ez a furcsa hír, hogy az amerikai csapatok egy jó részét Németországból Magyarországra telepítenék, akkor ennek most örüljünk?

Ezek most milyen amerikaiak? Olyan amerikaiak, akik esetleg a szabadságot és a jogállamot védik, vagy pedig olyan amerikaiak, akik az új Trump-féle hatalomvíziónak a helytartói?

És az már nem az az Amerika, amire felesküdtünk, vagy amin a NATO és a transzatlanti kapcsolatok alapulnak, ez már egy nagyon vad Amerika, és ez az Amerika nem biztos, hogy jó, hogy itt van Magyarország területén. Ezek mind olyan gondolatok, melyeket, ha pár hónapja valaki megfogalmazott volna, akkor azt mondtuk volna neki, hogy menjen regényeket írni.

– Ha a radikalizálódás ellenére mégis sikerül változást elérnie a társadalomnak, ez a katarzis adhat-e egy olyan közös élményt, egy közös tanulságot, amire alapítani lehet egy negyedik köztársaságot? Mert azt látom, hogy a román társadalom mennyire öntudatos. Ez részben abból az alapélményből fakad, hogy áldozatot hoztak ‘89-ben a szabadságukért.

– Hasonlót mondhatnak a csehek, ahol erőszak nélkül, illetve sokkal kisebb erőszakkal ment végbe a változás. De Prágában '89 novemberében nem lehettek biztosak legalábbis az elején, hogy jó vége lesz. Úgy, mint az NDK-ban sem volt biztos, hogy nem lőnek. A lengyelek se, akik már a Szolidaritás óta folyamatos ellenállásban éltek.

A magyar '89 a leggyengébb volt a társadalmi részvétel és a változás mélységét tekintve.

Akkor ezt mindenki ünnepelte, mert mindenki azt gondolta, hogy mennyire jó, hogy ennyire békésen, ennyire összefogottan és annyira csendesen, szépen, rendezetten zártuk le ezt a korszakot. De én is azt gondolom, hogy nem alakulhatott ki egy heroikus mítosz e körül, egy emlékezet vagy egy tudat, hogy ezt mi megcsináltuk, és tényleg megteremtettünk egy demokráciát. Az komoly hátulütője volt ennek a békés változásnak. Mi inkább azért kaptuk meg a szabadságot, mert Gorbacsov átengedett minket, és nyilván mi megköszöntük, és akkor tettük a dolgunkat, de nem mi voltunk ennek az egésznek a motorja, ezt látni kell. '56 volt ilyen, de azt is láthatjuk, hogy mi lett '56 hagyományával. Ennél harciasabbat nem lehet elképzelni. Ezt a hagyományt folyamatosan depotenciálni kellett, folyamatosan meg kellett kérdőjelezni, ahogy ezt már a Kádárék is csinálták. Később azonnal kiderült, hogy '89 pont azért jó, mert nem úgy végződött, mint '56. Tehát nem volt se lincselés, sem szovjet beavatkozás a végén, tehát szép vége lett, senki nem halt meg, és ez a jó. Tehát '56 egyfajta zárójelbe került, mert elbukott, mert nagyon-nagyon véres, nagyon erőszakos, nagyon durva volt. És aztán soha senki nem tudta feléleszteni ennek a hagyományát. És végül, amikor a különböző Orbánok, tehát a Viktor meg a Balázs elkezdték mondani '56-ról azt, amit szerintem már régóta gondolnak, hogy nekik ez már veszélyes. Nem jó, ha túl sokat gondolunk '56-ra, mert

'1956 pontosan azt tanítja, hogy seggbe lehet rúgni egy idegen hatalmat, sőt, a sajátjait is seggbe lehet rúgni. Le lehet váltani akár erőszakosan egy rendszert.

Egyenesen következik ebből Orbán Balázs elhíresült mondata arról, hogy nem kellett volna Ukrajna mellé állni, mert a mi példánk pont azt mutatja, hogy ilyenkor be kell csicskulni, és akkor majd lesz valami, tehát nem kell ellenállni. Tehát '56 azért egy nagyon mérgező hagyomány nekik, senki nem tud ezzel mit kezdeni. Orbánék aztán végképp nem, mert nagyon veszélyes lehet. '56 radikális, nagyon-nagyon radikális. Ott nincs kompromisszum.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pszichológus: Az M1-es Magyar Péter-interjúban látott viselkedés valójában sokunk belső állapotát tükrözi
A pszichológus egy szélesebb társadalmi jelenségre hívta fel a figyelmet. Andrási Betty szerint a folyamatos félbeszakítás és a fölényeskedés a szimpatikus idegrendszeri túlműködés jele, ami sok emberre jellemző mostanában.


Andrási Betty pszichológus a Magyar Péterrel készült M1-es interjú kapcsán írta le a kommunikáció pszichológiai hátteréről egy Facebook-bejegyzésben.

Azt írja, az adást látva „tátva maradt a szám, és komolyan azt hittem álmodok”. Megdöbbenését nem a politikai tartalom, hanem a kommunikáció módja váltotta ki.

Úgy látja, a riporter viselkedése, a folyamatos közbevágás, a fölényeskedés és a nonverbális jelek egy olyan jelenségre világítanak rá, ami túlmutat egyetlen személyen. Szerinte ez nem csupán tiszteletlen kommunikáció volt, hanem egy olyan idegrendszeri állapotot tükrözött, amelyben jelenleg sokan vannak.

A pszichológus kifejti, hogy ez a viselkedés a szimpatikus idegrendszeri túlműködés jele. „Amikor az idegrendszer szimpatikus túlműködésben van, akkor nem kapcsolódunk, hanem reagálunk. Nem figyelünk, hanem bizonyítani akarunk. Nem kérdezünk, hanem támadunk vagy védekezünk” – írja.

Ilyenkor az ember nem hallgatja meg a másikat, hanem le akarja nyomni, hogy a saját igazát bizonyítsa. Andrási szerint ebben az állapotban nincs valódi kíváncsiság, csak feszültség és kontrollvágy. „Ez kívülről arroganciának vagy tiszteletlenségnek látszik, belülről viszont sokszor félelem. Védekezés és támadás.”

Felveti, hogy a viselkedés mögött félelem állhat: a pozícióvesztéstől, a képviselt világkép összeomlásától, a kirúgástól vagy attól, hogy kiderül, rossz oldalon állt. Ez a belső feszültség és kognitív disszonancia védekező, esetenként támadó kommunikációt eredményez.

A pszichológus szerint ezzel párhuzamosan egy másik folyamat is zajlik a társadalomban: „Elindult a politikai transzparencia.” Olyan dolgok kerülnek felszínre, amelyek sokkot okozhatnak, és idő kell, mire az agy feldolgozza az új valóságot.

Úgy véli, az emberek most szembesülnek azzal, hogy van beleszólásuk az életükbe, amihez hozzá kell szokni. Régi mintáink, mint az „okos enged szamár szenved” elve, átalakulóban vannak, és egyre fontosabbá válik a saját belső igazság felvállalása. „Ez a mostani időszak nem nyugodt. Ez egy leleplező időszak. És igen, ebben benne van a konfrontáció, a feszültség, a kimondás.”

Andrási Betty hangsúlyozza, hogy a kulcskérdés nem az, ki viselkedett tiszteletlenül, hanem az, hogy mi magunk hogyan reagálunk a helyzetre.

„Nem az, hogy ki mit csinált az interjúban. Ki volt vagy ki nem tiszteletlen, hanem az, hogy te hogyan reagálsz ebben az egészben? Mert amit most látunk kívül, az nagyon sok ember belső állapota.”

Szerinte ha ezt a feszültséget csak kifelé vetítjük, ugyanazokat a romboló mintákat tartjuk életben.

A megoldást abban látja, hogy az idegrendszerünket egy nyugodtabb, paraszimpatikus állapotba hozzuk. „A valódi változás nem ott kezdődik, hogy kimondjuk az igazságot, hanem ott, hogy az idegrendszerünk képes-e megtartani azt az állapotot, amiben az igazság nem fegyver lesz, hanem tisztulás.” Ebben az állapotban lehetséges a másik meghallgatása, a tiszteletteljes határhúzás és az együttműködés.

„Ugyanazt az igazságot el lehet mondani úgy is, hogy rombol, és úgy is, hogy tisztít.”

Gyakorlati tanácsként javasolja, hogy vegyük észre, amikor „beindulunk”: felgyorsul a beszédünk, közbe akarunk vágni, bizonyítani akarunk. „Ilyenkor nem a másik a probléma, hanem az idegrendszered lépett túlélő módba.” Szerinte ha ilyenkor megállunk, veszünk pár mély levegőt és lelassítunk, már egy másik állapotból tudunk reagálni, ami lehetővé teszi a valódi, jelenlétből fakadó határhúzást. Úgy véli,

ez a fajta tudatosság elengedhetetlen, mert most nemcsak a politika változik, hanem az is látszik, ki hogyan bírja az igazságot, kívül és belül egyaránt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Urbán Ágnes: Mintha a Kossuth rádió riporteréhez nem jutott volna el a választás, a rendszerváltás híre
A médiakutató szerint a reggeli interjúban láthatóvá vált az állami médiában dolgozók teljes szerepzavara. Urbán Ágnes szerint most az a legnagyobb kérdés, lehet-e csinálni egy olyan közmédiát, aminek a vezetése igazán független, és olyan vezetőt kinevezni, aki valóban autonóm.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. április 15.



Egészen döbbenetes volt az interjú, amit Magyar Péterrel Kossuth-rádióban, illetve M1-ben készítettek szerda reggel. Utoljára 2024-ben hívták meg a közmédiába, vagyis a kampány alatt egyszer sem juthatott szóhoz. A mostani interjúban pedig a műsorvezetők úgy viselkedtek, mintha még mindig a pártközpontból kapnák az utasításokat, bár kétségtelen tény, hogy a Tisza elnöke sem bánt velük kesztyűs kézzel.

Magyar Péter már az elején megismételte, hogy az állami médiát a propaganda részének tekinti, és a hírszolgáltatást mindenképp felfüggesztik, amint kormányra kerülnek. De vannak más terveik is a közszolgálati médiával.  Urbán Ágnes médiakutatóval, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetőjével a történtekről beszélgettünk, valamint arról, hogyan nézne ki az ideális köszolgálati média.

— Hogyan értékeli Magyar Péter reggeli interjúit?

— Eléggé extrém volt. Mintha a Kossuth rádió riporteréhez nem jutott volna el a választás, a rendszerváltás híre, és nem nagyon tudta volna, miben van. Valamilyen furcsa oknál fogva úgy gondolta, hogy agresszív, politikai ellenfélként kezelő megközelítéssel kell beszélgetnie a leendő magyar miniszterelnökkel. Azt hiszem, nem az volt a célja, hogy bizonyos kérdésekben megismerje és megismertesse a hallgatókkal Magyar Péter véleményét, hanem inkább az, hogy egy rendkívül sértett és arrogáns riporter benyomását keltse. Ilyen szempontból nem is nagyon értem az ő koncepciójukat. Azt hittem, most elindul valamiféle értelmes beszélgetés, vagy legalább annyi, hogy elkezdenek úgy viselkedni, mint egy normális közszolgálati rádió vagy televízió. De egyáltalán nem ez volt a cél.

Mintha még direkt alapot akartak volna szolgáltatni arra, hogy ezt az egészet ebben a formájában meg lehessen szüntetni.

Az ott lévő emberek teljes szerepzavara, vagy legalábbis az adott riporter és a mögötte álló szerkesztők teljes szerepzavara most tökéletesen láthatóvá vált.

— Arra is hivatkoztak az állami média riporterei, hogy számtalan alkalommal meghívták a leendő miniszterelnököt. Elképzelhető, hogy a közmédia valóban megpróbálta meghívni Magyar Pétert?

— Erről fogalmam sincs. Azt azért sejtem, hogy tekintettel arra, milyen kritikák érték folyamatosan a közmédiát, ha lett volna élő meghívás Magyar Péter felé, amit ő nem fogadott el, azt valószínűleg kommunikálták volna a nyilvánosság felé. Semmi ilyesmit nem hallottunk eddig, hogy hívták volna, ezért ez nekem nem tűnik túl hitelesnek, de persze fogalmam sincs, milyen kommunikáció zajlott. Viszont volt egy mondat, ami különösen abszurd volt. A riporter azt mondta, hogy ő direkt megkérdezte, és az MTVA jogi osztálya azt mondta, hozzájuk semmiféle panasz nem érkezett.

Ez viszont teljes átverés, mert ennek a végtelenül korrupt és problémás közmédia-rendszernek épp az a lényege, hogy az MTVA gyártja a műsorokat, de a felelősséget a Duna Médiaszolgáltató viseli.

Tehát nem az MTVA jogi osztályát kellett volna megkérdezni, hanem a Duna Médiaszolgáltató jogi osztályát, ugyanis a panaszok folyamatosan oda érkeznek. Hogy mást ne mondjak: a Magyar Helsinki Bizottság és a Mérték Médiaelemző Műhely nemrég közösen küldött be egy panaszt, mégpedig a képernyő sarkában folyamatosan látható Nemzeti Petíció logó miatt. Magától értetődően mi is a Duna Médiaszolgáltatóhoz fordultunk. Tehát amit ott bemondott a kérdező, hogy az MTVA jogi osztályára nem érkezett semmi, lehet, hogy tényszerűen igaz, de a hallgatók teljes félrevezetése. Persze, hogy nem érkezett hozzájuk semmi, hiszen ezek a panaszok a Duna Médiaszolgáltatóhoz mentek.

— Ugyanakkor a Petőfi TV hirtelen nyitott lett új alkotókra, és élőben adták Magyar Péter nemzetközi sajtótájékoztatóját is. Minek volt köszönhető ez a hirtelen nyitottság?

— A vasárnapi napnak. Ezt persze lehet többféleképpen is interpretálni: ha valaki nagyon jóhiszemű, akkor gondolhatja azt, hogy végre felszabadultak. Mindig is szerettek volna korrektek lenni minden politikai oldallal, csak nem tehették, de most eljött az ő idejük. A kevésbé jóindulatú megközelítés szerint

ezek az emberek úgy szocializálódtak, hogy valakit szolgálnak, és most azonnal új gazdát kezdtek keresni, mert féltik az egzisztenciájukat.

Mindenki a saját vérmérséklete szerint döntheti el, hogy ez a gyors változás mit jelent a közmédiánál.

— A Facebookon több bejegyzés is arról szólt, hogy eddig fideszes szülők az M1 által is közvetített sajtótájékoztatót látva ábrándultak ki a pártjukból. Ez is bizonyítja, milyen fontos a tájékoztatás szerepe. Lengyelországban elsötétítették a közmédiát, majd átszervezték és újraindították. Járható út ez nálunk is?

— Két különböző országról, két különböző közjogi helyzetről beszélünk, tehát a kettő ilyen szempontból nem nagyon hasonlítható egymáshoz. A közmédia hírszolgáltatásának a felfüggesztését Magyar Péter is belengette, de feltételes módban: addig, amíg helyre nem áll a korrekt hírszolgáltatás – valahogy így fogalmazott. Senki nem tudja, hogy ez pontosan mit jelent. Gondolom, a kormány hoz majd egy döntést.

— Magyar Péter egy olyan paritásos pártellenőrzési modellről beszélt, ami korábban már volt Magyarországon, de nem vált be. Van ennél jobb megoldás? Mi lenne az ideális?

— Abból kiindulhatunk, hogy a mostaninál minden jobb. Az, hogy a kormánypárt ellenőrzi a közmédiát, és valójában nincs semmiféle érdemi kontroll fölötte, biztos, hogy a létező legrosszabb modell. A korábbi rendszerhez való visszatérés bizonyos szempontból jobb: több párt van jelen egy felügyelőtestületben, és most egy olyan testületre gondolok, ami érdemi felügyeleti jogkörökkel bír.

A közszolgálati közalapítvány kuratóriuma, ami az elmúlt 16 évben létezett, csak éppen értelme és jogköre nem volt, nyilván egy vicc volt ebben a formában.

De ha van egy érdemi felügyeleti szerv, amiben több párt vesz részt, az mindenképpen jobb, mintha a közmédia egy párt hegemóniája alatt működne. De van egy apró probléma a jelenlegi helyzetben: lesz egy parlamentünk három jobboldali párttal. Azt gondolom, a magyar pártrendszer és a politikai szféra idővel színesebbé válik, tehát sejthetően előbb-utóbb megjelennek a színen baloldali vagy liberális pártok is. De most négy évig biztosan nem lesznek a parlamentben. Nem biztos tehát, hogy a magyar társadalom vagy a politikai élet színességét le tudná fedni egy olyan felügyeleti szerv, ami a parlamenti pártok részvételével működik. De szerintem nem ez a legérdekesebb kérdés, hanem az, hogy lehet-e csinálni egy olyan közmédiát, aminek a vezetése igazán független, és olyan vezetőt kinevezni, aki valóban autonóm. Ezt nem lehet törvénybe beleírni. Nem hiszem, hogy lehet olyan törvényt alkotni, ami az igazi emberi, személyes hitelességet, a szakmai autonómiát garantálni tudja. Ezt egy olyan vezető tudja képviselni, akiben ez tényleg megvan. Nem lehet előírni valakinek, hogy legyen független és autonóm. Az a nagyon izgalmas kérdés, hogy hogyan fog történni a vezető kiválasztása, és ebből

ki tud-e jönni egy olyan ember, aki valóban komolyan veszi a feladatát.

Ez egy szép feladat mindenkinek: kezdjünk el gondolkodni, tudnánk-e mondani itt és most Magyarországon egy olyan embert, aki egyrészt képes egy ekkora intézményt elvezetni, másrészt szakmailag kompetens ezen a területen, és van egy olyan – nem akarok nagyon pátoszos lenni – nemzetegyesítő képessége, hogy legalábbis nem utasítják vissza élből az egyik, a másik vagy a harmadik párt szavazói. Tehát nem számít vörös posztónak senki szemében. Ha mélyen belegondolunk, nem magától értetődő, hogy van ilyen ember Magyarországon. Bennem emiatt nagyon nagy a kíváncsiság.

— Vajon a paritásos politikai ellenőrzés, vagy egy törvényben garantált, a bíróságokéhoz hasonló teljes függetlenség lenne a jobb? És ha meg is találjuk a megfelelő embert, a társadalom és a pártok készen állnak-e arra, hogy tiszteletben tartsák az autonómiáját?

— Reagálnék először a bírósági rendszerhez hasonló dologra. El tudnék képzelni egy ilyen tényleg autonóm intézményt, ami mondjuk évente a parlamentnek tartozik elszámolással, és senki másnak. A probléma, hogy ehhez túl nagy összegről beszélünk. A közmédia költségvetése most 154 milliárd forint. Ahhoz, hogy ezt elengedjük, és azt mondjuk, hogy építsünk a társadalmi bizalomra, és legyen teljesen autonóm, ez egy kicsit túl sok pénz. Ekkora összeget nem lehet elengedni anélkül, hogy ne lenne valami kontroll, legalább a közpénzek szabályos elköltése szempontjából. Az lenne az első feladat, hogy nagyon-nagyon végig kéne gondolni, mekkora közmédiára van szüksége ennek az országnak.

Kell-e például ennyi televíziócsatorna? Kell-e egy sportcsatorna egy olyan országban, ahol piaci alapon működik egy rakás sportcsatorna?

És még egy csomó funkciót végig kéne gondolni. Aprópénz, de érdekességként mondom: nem biztos, hogy a közmédiának kellene finanszíroznia a Nemzeti Sport kiadását, mert ez most egyébként náluk van. Tehát először a funkciókat kellene végiggondolni, és mindenképpen el kellene kezdeni csökkenteni a költségvetést. Nem indokolt egy ilyen nagy közmédiát fenntartani. Minél inkább sikerül csökkenteni az összeget, annál inkább ki lehet találni egy olyan felügyeleti rendszert, ami nem szakmai felügyelet, hanem a közpénzek átlátható és szabályos elköltésére irányul. Hogy nehogy valakinek eszébe jusson lopni a közösből. Ebben a tekintetben indokolt a felügyelet, de ezt úgy kellene kitalálni, hogy szakmai dolgokba ne lehessen beleszólni. És azt is ki lehetne találni, hogy

ne évről évre, a költségvetési törvényben döntse el a mindenkori parlamenti többség a közmédia finanszírozását, mert ott van egy zsarolási potenciál.

Ki kéne találni egy mechanizmust, hogy mondjuk három évre előre rögzítsék a költségvetést. Persze kell valami indexálás, ha elszabadul az infláció vagy gazdasági válság van, de ha van egy három évre előre rögzített költségvetés, akkor a mindenkori parlamenti többség nem tudja kénye-kedve szerint rángatni a közmédiát.

— A BBC-nél öt év ez a költségvetési ciklus...

— Az még jobb, mert ha átnyúlik egy parlamenti cikluson, az az igazi. Én most három évnek is örülnék, de a legjobb valóban az, ha átnyúlik a parlamenti cikluson.

— A magyar társadalom és a politikai osztály készen áll arra, hogy elfogadja érinthetetlennek a közmédiát akkor is, ha az rájuk nézve adott témákban kellemetlen is lehet?

— Ezt pár hónap múlva látni fogjuk, mert sejtem, hogy ez a független média kapcsán is elő fog kerülni. Most elsősorban azok fogyasztják és támogatják a független médiát, akik alapvetően nagyon kormánykritikusak, Fidesz-kritikusak és Fidesz-ellenesek voltak. Most közülük sokan boldogok és eufórikusak, alig várják, hogy jöjjön a Magyar Péter-kormány.

Pár hét vagy hónap múlva látni fogjuk, mi történik, amikor a független média továbbra is végzi a dolgát, mert az újságíró az újságíró marad, és megjelennek az első, már a Magyar Péter-kormánnyal szemben kritikus cikkek, a különböző döntések kritikái.

Később pedig esetleges korrupciós ügyek feltárása. Akkor a mostani Magyar Péter-támogató olvasók, a Tisza Párt szimpatizánsai vajon mennyire lesznek megértőek a független médiával szemben? Vagy ott fognak tombolni a komment­szekcióban, hogy mit képzel bármelyik újságíró, biztos az Orbán Viktort akarják vissza, vagy újra Fidesz-kormányt akarnak?

— Nem a politikai osztály, tehát a kritika alá vett kormány legnagyobb felelőssége lenne, hogy megvédje a vele szemben kritikus sajtót, és ezzel edukálja a társadalmat?

— Ez egyrészt igaz, másrészt ez így ebben a formában inkább csak a mesében van. Szerintem ez nem fog megtörténni, és nem is biztos, hogy jó. Ha két-három hónap múlva Magyar Péter védené meg a független médiát a kommentelőktől, az nem lenne egy egészséges állapot. Nem jó, ha a média és a politikus nagyon barátkozni kezd. Az egy nagyon egészségtelen állapot volt, amit láttunk: a propagandamédia az elmúlt 16 évben bevallottan és vállaltan Orbán Viktor rajongóiból állt, abból nem tud jó termék születni. Persze lehet gesztusokat tenni. A tegnapi sajtótájékoztatón az az egy-két perc, amikor Tárkányi Zsolt deklarálta, hogy először a független média kérdezhet, és elmondta a nemzetközi újságíróknak, hogy ezek a médiumok eddig be se nagyon jutottak sajtótájékoztatókra, az egy nagyon szép gesztus volt. Ahogy az is, hogy Magyar Péter elmondta a külföldi újságíróknak, hogy az ott kérdező Kaufmann Balázsnak köszönhető a kegyelmi ügy feltárása.

Ez szép, szimbolikus gesztus volt, de ennél nagyobb összeborulás a Tisza-kormány és a független média között szerintem nem várható, és nem is lenne egészséges.

Ezt a társadalomnak magának kellene lejátszania valahogy.

— Egyáltalán szükség van-e közmédiára a 21. században, az online felületek, podcastok, a végtelen információ tengerében? Nem lehetne ezt a rengeteg pénzt másra, hasznosabb dolgokra költeni?

— Ez egy nagyon izgalmas kérdés. A teljes megszüntetés talán nem lenne jó, bár ezen lehetne vitatkozni. Annak viszont lenne értelme, hogy komolyan átgondoljuk, mire és mekkora intézményre van szükség. A hírszolgáltatásban és a kultúrában még ma is van komoly szerepe a közmédiának. De például el lehetne gondolkodni azon, hogy azt az összeget, amit a magyar állam tartalomgyártásra költ, nem biztos, hogy egyetlen intézménybe kell beleönteni. Mondok egy példát: az állam szán évi egymilliárd forintot dokumentumfilmekre, hogy megértsük a világot, és dokumentáljuk, mi történik a magyar társadalommal. De abban nem vagyok biztos, hogy ezeket a filmeket a közmédiának kell legyártatnia.

Lehetne egy jó alap, szakmai és művészi szempontból vegyes testülettel, amelyik eldönti, milyen ötleteket támogatnak.

Az elvárás csak annyi lenne, hogy a készítők hozzanak egy szándéknyilatkozatot valakitől, hogy a filmet be fogják mutatni. Lehet, hogy a film a TV2-n, az RTL-en, a Partizánon, a Telexen vagy a 444-en fog megjelenni. A lényeg, hogy a tartalom készüljön el, és jusson el a nézőkhöz.

— Ez nem újdonság, a Nemzeti Filmintézetnél már most is befogadó nyilatkozattal lehet pályázni. Más kérdés, hogy a Filmintézettel is kezdeni kell majd valamit...

— Igen, ez tényleg van, és léteznek más típusú alapok is, például a helyi rádióknak és tévéknek is vannak kisebb összegű műsorkészítő alapjaik. Igazából azt akartam jelezni, hogy újra kéne gondolni a közmédia feladatait. Lehet, hogy bizonyos területek nem rá tartoznak, hanem más mechanizmus kellene hozzájuk. És onnantól, hogy feladatokat veszünk el a közmédiától, a költségvetés is csökken. Hogy a legnyilvánvalóbbat mondjam: nem kell minden NB I-es meccset közvetíteni. Akkor eljutunk oda, hogy mi az, amihez mindenképpen kell a közmédia. És amit az előbb mondott: akik a sajtótájékoztatót látva jöttek rá, hogy a miniszterelnök-jelölt talán nem egy háborús őrült, hanem egy normális ember, pont ez bizonyítja, hogy még szükség van közmédiára. Lehet, hogy 20 év múlva már nem lesz. De szerintem most még van.

— Mi legyen az MTI-vel? Nagy trükk volt, hogy ingyenessé tették a hírszolgáltatását, ami kinyírta a magánhírügynökségeket és rövid pórázra tette a kereskedelmi rádiókat. Ezt indokolt megszüntetni?

— Én mindenképpen kivenném a közmédiából. A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy a közmédia nagyon könnyen válik a politikai hatalom játszóterévé. Ha sikerülne ebből kivenni az MTI-t, akkor az talán egy lépéssel messzebbre kerülne a politikától és a politikai nyomástól. Persze a teljes függetlenség illúzió, mert egy nemzeti hírügynökség finanszírozása mindig is függeni fog a magyar államtól, de a működését tekintve távolabb kerülhetne a nyomástól.

— Mindezeket figyelembe véve mennyi idő múlva mondhatjuk azt, hogy van egy valódi közmédiája az országnak?

— Három dolog mindenképpen kell. Az egyik egy strukturális, szabályozási változás. Az biztos, hogy több hónap, amíg kialakul egy új keretrendszer és megszületik egy új médiatörvény. Csodálkoznék, ha ez ősznél hamarabb meglenne, hacsak nincs már előkészítve egy kész tervezet. A másik, ami a nézőknek sokkal látványosabb lesz, a hírszolgáltatás megújulása: ki lesz a hírigazgató, milyen embereket vesznek fel, mennyire jelenik meg a valódi újságírói munka. Itt szerintem teljes stábcsere kell.

Akik eddig asszisztáltak a hírműsorok készítéséhez, nem alkalmasak arra, hogy egy közmédia-híradót csináljanak.

Itt kell a legtöbb embert lecserélni, természetesen nem a technikai munkatársakra gondolok, hanem azokra, akik a tartalmat előállították és szerkesztették. A harmadik dolog, ami nekem személyesen és minden adófizetőnek fontos: a közmédia működésének teljes transzparenciája. Ki kell alakítani egy rendszert, ahol a szerződések elérhetők. Ne egy kezelhetetlen, gyenge minőségű PDF-et kelljen keresgélni az MTVA egyik eldugott oldalán, hanem átláthatóan lehessen látni, mire megy a pénz. Ez a három elem szükséges, és remélem, őszre ezt már látni fogjuk. Valószínűleg a második lesz a leggyorsabb: egy új hírigazgató és egy valódi újságírókból álló új stáb felállítása szerintem nagyon gyorsan meg fog történni.

— Tehát mondhatjuk azt, hogy őszre már lehet egy jól működő közmédiánk?

— Szerintem ez a legvalószínűbb. De az is lehet, hogy a Tisza Párt tanácsadói körében már létezik egy teljesen kész médiatörvény és közmédiastruktúra, akkor ez lehet gyorsabb is. Mivel erről én semmit nem tudok, ezért gondolom azt, hogy inkább az ősz a reális.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Nádas Péter a Fidesz bukásáról: Orbán szó szerint kirabolta az országot
Az író a német ZEIT ONLINE-nak adott interjúban értékelte a választás eredményét és a kormányváltást. Nádas szerint az új kormánynak rendkívül nehéz feladatokkal kell szembenéznie a Fidesz-korszak után.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 15.



„Orbán szó szerint kirabolta az országot” – Nádas Péter a német ZEIT ONLINE-nak adott interjúban értékelte a vasárnapi választás eredményét, és beszélt arról is, hogy Magyar Péter politikai tehetsége és Orbán Viktor valóságtól való elszakadása egyaránt kellett a Fidesz bukásához. Az író a választás hétvégéjén tartott az erőszaktól, szerinte a kormánymédia narratívája akár ürügy is lehetett volna a hatalom számára.

Nádas úgy látta, a kormányoldal kommunikációja tudatosan készítette elő a feszültséget.

„Az állami médiában a választás előtt folyamatosan arról tudósítottak, hogy az ellenzék vereség esetén fegyverhez nyúlna, a kormány azonban ezt meg fogja akadályozni.

Még a szavazatszámlálás előtti utolsó órákban is ezt harsogták” – mondta. Ez ürügynek tűnt Orbánnak, hogy ő maga is erőszakhoz folyamodjon.

„Ez ürügynek tűnt Orbánnak, hogy ő maga is erőszakhoz folyamodjon. Valószínűleg az utolsó pillanatban látta be, hogy ezzel az eszközzel már nem élhet, mert a rendőrség és a hadsereg nem működött volna vele együtt”

– mondta az író.

A Tisza Párt sikerének titkát Nádas elsősorban Magyar Péter személyiségében látja. Kiemelte az állhatatosságát, az őszinteségét, a nyíltságát, majd hozzátette: „Magyar a szépségének is köszönheti a győzelmét”. Az író szerint Magyar rendkívül ellenálló, hiszen „nap mint nap vödörszámra öntötték rá a mocskot”, mégis nyitottsággal vitte végig a kampányt. Nádas úgy gondolja, hogy
a Fidesz által kisajátítani próbált hazafiság fogalmát is Magyar Péter testesíti meg hitelesen, őt igazi hazafinak tartja.

A választás utáni napok eseményei jól mutatják a Nádas által is érzékeltetett feszültséget, különösen a közmédiában. Magyar Péter a győzelme után a Kossuth Rádiónak adott először interjút, ami olyan kiugró hallgatottságot hozott, hogy még a piacvezető kereskedelmi adókat is megelőzte. Az interjú hangvétele több sajtóorgánum szerint is feszült volt. Urbán Ágnes médiakutató szerint a beszélgetés az állami médiában dolgozók teljes szerepzavarát mutatta. Ezt erősíti, hogy az MTVA-ban egy szerdai állománygyűlésen a csatornaigazgató közölte: a következő egy hónapban minden marad a régiben, és a hírek előzetes ellenőrzésén sem változtatnak.

Nádas Péter szerint a fordulatot nemcsak Magyar Péter politikai tehetségének, hanem legalább annyira Orbán Viktornak is köszönhetjük.

„Az elmúlt években teljesen elvesztette ugyanis a kapcsolatot a valósággal, és nem fogta fel, hogy Putyin-barát politikája rendkívül sikertelen” – fogalmazott.

A történelmi párhuzamokat ugyanakkor elutasítja, szerinte a mostani fordulat sem az 1956-os forradalomhoz, sem az 1989-es rendszerváltáshoz nem hasonlítható. Úgy látja, utóbbit például nem a magyarok érték el saját erőből, hanem a szovjet birodalom összeomlásának volt a következménye.

A jövővel kapcsolatban az író a kihívásokat hangsúlyozta. Azt mondta, attól nem fél, hogy Magyar Péter Orbánhoz hasonló pályát futna be, de egy kijózanító ébredésnek mindenképp következnie kell.

„Az új kormány ezért olyan feladatok előtt áll, amelyeket nagyon nehéz megoldani”

– jelentette ki, de hozzátette, most ennél fontosabb számára, hogy együtt örüljön a fiatalokkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina kiakadt Deák Dánielre: Még most is hazudsz! Még most is hülyének nézed a magyarokat!
A közéleti influenszert felháborította a Fidesz-párti véleményvezér Partizán-interjúja. A szituációt úgy írta le, hogy „Berlin eleste után két nappal Mengele doktor asszisztense egy partizánnal beszélget a rádióban, és az övsömör kezeléséről diskurálnak.”


Élesen bírálta a kormánypárti véleményvezéreket Pottyondy Edina egy a Facebook-oldalán. Azt írja, ő maga nem a megtorlás híve, de szerinte „a lelkiismeret pont arra van, hogy a gyarlóságainkat büntesse.” Deák Dániel interjúja a Partizánon például rendkívül felbosszantotta.

„Az rohadtul felcseszett, ahogy Deák Dani bevonult a Partizánba, hogy szakmázzon egy kicsit a Fidesz választási vereségének az okairól, elnézést kérjen Hann Endrétől (és önérzetesen kikérje magának, hogy amúgy máskor ilyet nem tett), és elmagyarázza a nézőknek, hogy valójában azon szakmai sztenderdek alapján dolgozott, amikkel a Telex újságírója felgöngyölítette a gödi akkumulátormérgezést.”

Hozzáteszi, hogy Deák Dániel nem árulta el, hogy a Megafonnak honnan lettek milliárdjai, de közben tagadta az állami finanszírozást.

„Nagyjából ez volt az az utolsó pillanat, amikor azt kellett volna mondani, hogy ne haragudj, Dani, te kis fa...szopó, még most is hazudsz! Még most is hülyének nézed a magyarokat, azok után, hogy egy ország mondta azt, hogy ebből elég”

– írta.

Szerinte a Telex stúdiójában Ferencz Orsolya is hasonlóan viselkedett. Úgy véli, „ezek a propagandisták és ezek a politikusok annak a rendszernek részei, ami emberek ezreit tette tönkre.”

„Gyűlöletre uszítottak, hazudtak, mocskoltak, és segédkeztek az ország kirablásában, a demokrácia leépítésében. Két napja még azzal vádaskodtak, hogy ukrán ügynökök a velük szemben ülők, akik háborúba akarják vinni az országot. Két hete még azzal fenyegetőztek, hogy ezeknek a poloskáknak nem lesz maradásuk az országban, ha újra nyernek”.

Példaként említi Pócs Jánost, aki „azt mondta egy tiszás aktivistának, hogy »13-án keressél magadnak egy másik országot bazmeg! Országot keressél magadnak te takony.«”

Ezután egy erős történelmi párhuzammal folytatja:

„És most, Berlin eleste után két nappal Mengele doktor asszisztense egy partizánnal beszélget a rádióban, és az övsömör kezeléséről diskurálnak.”

Néha szóba kerülnek a haláltáborok, a pogromok, de az asszisztens simulékonyan elmagyarázza a rádióhallgatóknak, hogy hát ez volt a reálpolitika, nagyon jól működő recept, de most megunták az emberek. Meg egyébként se történt semmi érdemleges, ami ne fordult volna már elő. És amúgy bármikor örömmel elmegy bárkivel az övsömörről beszélgetni.”

A Partizánnak is odaszúrt: „A háborús idők után olyan jó egy könnyed életmód-magazinban dumcsizni. Előző nap egy közismert kápót látott vendégül, aki imádott cigányokat »viccből« kemencébe zárni, de most nagyon jó sztorikat osztott meg arról, hogy hogyan főztek Herman Göringgel birkapörköltet a birodalmi napokon.”

A poszt végén úgy összegzi a véleményét:

„Tényleg nem akarok egy véresszájú, reakciós őrült lenni, de ez egy durván Stockholm-szindrómás működés, asszisztálás a mosakodásukhoz.”

Link másolása
KÖVESS MINKET: