SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Stana Alexandra elárulta: így állnak Marics Petivel a Dancing with the Stars döntője után

Nagyon sokan voltak kíváncsiak a párkapcsolati problémákkal küzdő táncos és a zenész kapcsolatára, sokak szerint ők voltak a DWTS legjobb párosa.


Ahogy a napokban mi is megírtuk, azzal egy időben, hogy véget ért a Dancing with the Stars negyedik évada úgy tűnik, végéhez közelít Stana Alexandra és Meggyes Dávid kapcsolata is. Bár a táncos és párja még bevállalták a Párharcban való szereplést is, bennfentesek úgy tudják, már akkor sem állt stabil lábakon a kapcsolatuk.

Alexandra 24 óráig elérhető Insta-sztorijában most nem erre, hanem egy másik, sokakat érdeklő kérdésre válaszolt. A rajongók ugyanis azt is tudni akarják, tartják-e még a kapcsolatot Dancing-beli partnerével, Marics Petivel.

„Mind a ketten visszatértünk a saját életünkhöz, és mondanom sem kell, mindketten elfoglaltak vagyunk, így azóta csak pár szót beszéltünk. De a barátság nem szűnik meg”

– árulta el a rajongóknak.

Hozzátette: „Nagyon sokat tanultam idén is magamról, másokról, az életről. A gondolat, amit magammal viszek az, hogy a világ pont olyan, amilyennek te akarod látni! Ha a negatív dolgokra koncentrálsz, olyanná teszed a környezeted is, ha boldogan állsz minden naphoz, még az eső is szebbnek tűnik!” Azt is elárulta, egy cseppet sem csalódott amiatt, hogy remek teljesítményük ellenére csak másodikak lettek a DWTS-ban. Mint arról korábban írtunk, a táncversenyt végül Krausz Gábor és Mikes Anna vibráló párosa nyerte.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megtörte a csendet Gulyás Gergely 13 évvel fiatalabb felesége: „Bennem is voltak kételyek, hogy mindent jól csinálok-e”
Budai Ivett egy interjúban engedett betekintést a magánéletébe. A Hír TV műsorvezetője többek közt arról mesélt, hogy a kislánya születésével teljesen új értelmet nyert az élete.


„Nincs szebb és jobb dolog a világon, mint édesanyának lenni” – jelentette ki Budai Ivett, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter felesége, aki most először szólalt meg arról, hogyan változtatta meg az életét a kislányuk születése.

A miniszter magánéletét évekig rejtély övezte. Azt sejteni lehetett, hogy a politikusnak van párja, de sokáig nem lehetett tudni, hogy kicsoda. Pedig – mint később kiderült – a felesége szintén ismert arc.

A Hír TV műsorvezetője és férje 2024 decemberében a Budai Vár Lovardájában tartották esküvőjüket, első közös gyermekük pedig 2025 júliusában jött a világra.

A pár a magánéletét azóta is óvja a nyilvánosságtól, de januárban együtt jelentek meg az Év Sportolója Gálán, most pedig Budai Ivett a hot! magazinnak adott interjút, amelyet a Blikk is szemlézett.

„Nagyon szerencsések vagyunk, hiszen már két hónapos kora óta végigalussza az éjszakákat, de persze, az elején, amikor minden új volt, és egy egészen új élet kezdődött, bennem is voltak kételyek, hogy mindent jól csinálok-e”

– mondta a műsorvezető, aki szerint egyfajta belső erő hajtja, amióta felelősséggel tartozik egy kis életért.

Az anyaságról vallott nézeteit is megosztotta. „Az anyaságra szerintem nincs bevált recept, hiszen minden gyermek más. Bízom az ösztöneimben, de rendszeresen kikérem édesanyám és anyósom véleményét is” – mondta Gulyás Gergely felesége.

A kislánya születése után hónapokig csak a gyereknevelésre koncentrált, de mára visszatért a munkába, bár kevesebbet vállal, és igyekszik jól beosztani az idejét.

„Szerencsés helyzetben vagyok, mert nagyon támogató közeg vesz körül. A nagyszülők is segítenek, így a kislányom a legjobb kezekben van akkor is, ha éppen nem én vagyok vele”

– tette hozzá.

A Hír TV-nél két műsort vezet: a Radar egy élő magazinműsor, amely fix időpontban, 17:30-kor kezdődik, míg az Ikon című portréműsort felvételről készítik, így annak időpontját a vendégekhez és hozzá tudják igazítani.

Budai Ivett a pályáját még az egyetem alatt kezdte, közgazdászi diplomája mellett elvégezte a TV2 Akadémia sportriporter szakát, majd az Echo TV-nél lett gyakornok.

„Az eleje nem volt könnyű: az egyetem, a TV2 Akadémia és a gyakornoki munka mellett még diákmunkát is vállaltam. Amikor a Hír TV-hez kerültem, akkor nyílt ki előttem igazán a tévés szakma világa”

– emlékezett vissza a kezdetekre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A 76 éves Vera Wang megint rácáfolt a korára: egy 20 ezer kristállyal borított ruhában bulizott az Oscar afterpartiján
A legendás tervező egy merész, áttetsző betétes ruhában érkezett, amit 200 órán át készítettek. A szettjét hosszú bőrkesztyűvel és hatalmas napszemüveggel koronázta meg.


Amikor Vera Wang megérkezett az idei Oscar-gála utáni bulira, minden szem rászegeződött, és a vendégek összesúgtak a háta mögött: hogy csinálja ezt 76 évesen?

A legendás divattervező egy olyan ruhában vonult be a Vanity Fair partijára, ami nem sokat bízott a képzeletre, és amivel ismét bebizonyította, hogy a stílusnak nincs lejárati dátuma.

Wang egy merész, szinte teljesen hát nélküli, amerikai hátkivágású ruhát viselt, amely a combjainál áttetsző anyaggal engedett bepillantást.

„Soha nem az életkorom határozta meg, hogy mit veszek fel. Ha egy ruha erőt ad és gyönyörűnek érzem magam benne, akkor azt fogom viselni, és pont”

– idézi a tervezőt a People magazin.

A ruhakölteményt 20 000 darab Swarovski-kristály borította, amelyeket kézzel, 200 munkaóra alatt varrtak fel. A hatást csak fokozták a kiegészítők: Wang hosszú, fehér bőrkesztyűt, túlméretezett, szögletes napszemüveget és egy elegáns, magasra fogott lófarkot viselt.

Fotó: Christopher Polk/Variety via Getty Images

De a divattervező nemcsak a saját megjelenésével lopta el a show-t, a háttérben is ő mozgatta a szálakat, hiszen az este több sztárját is ő öltöztette. Mckenna Grace egy púderrózsaszín ruhában jelent meg, amely egyértelműen Gwyneth Paltrow 1999-es, ikonikus Oscar-szettjét idézte.

„Mindig is csodáltam Gwyneth Paltrow akkori ruháját, Vera pedig valóra váltotta az álmomat, hogy egy hasonlóan felejthetetlen darabot viselhessek. Megtiszteltetés, hogy egy ilyen legenda öltöztetett”

– nyilatkozta a fiatal színésznő.

Kathy Bates szintén Wang kreációjában ragyogott: egy egyedi, szürkés árnyalatú tengerzöld ruhát viselt.

„Vera pontosan tudja, hogyan kell egy nőt ragyogóvá tenni. Amikor megláttam ezt az ezer kristállyal díszített ruhát, tudtam, hogy tökéletes lesz az estére”

– mesélte a színésznő.

Az Oscar-gála legjobban öltözött sztárjairól alábbi cikkünkben írtunk:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Sokszor össze kellett kaparni” – Gáspár Evelin lelkileg megtört a külügyes állása miatt kapott támadásoktól Gáspár Bea szerint
Édesanyja elárulta: Evelin komolyan hezitált, hogy elvállalja-e a minisztériumi állást, mert előre sejtette a következményeket. Gáspár Bea szerint a gyűlöletcunami miatt padlóra került a lánya, és csak a családja segítségével tud talpon maradni.


„Nekünk sokszor össze kellett kaparni a gyereket” – drámai őszinteséggel beszélt Gáspár Bea arról, milyen gyűlöletcunami zúdult a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozó lányára, Gáspár Evelinre. Gáspár Győző felesége Hajdú Péter vendége volt Az Én Magyarországom című műsorban, ahol elmondta,

Evelin nagyon rosszul viseli a netes támadásokat.

Gáspár Bea szerint lánya sokat gondolkodott, hogy elfogadja-e a külügy munkaajánlatát, mert tudta, komoly visszhangja lesz.

„Nem a kormánypárti álláspontunkat megkérdőjelezve billegett, hanem ez, ami jött utána, ez a gyűlöletcunami, hogy mit fognak szólni az emberek, hogy vele mi lesz”

– fogalmazott.

A minisztérium korábbi tájékoztatása szerint Evelin sajtóreferensként Szijjártó Péter közösségi médiafelületeinek szerkesztésén dolgozik. Tavaly december óta már több videóban is feltűnt a külügyminiszter mellett, nem egyszer meg is interjúvolta őt.

Gáspár Bea elmondása szerint a támadások annyira megviselik a lányát, hogy folyamatosan erősíteniük kell benne a hitét.

„Nekünk sokszor össze kellett kaparni a gyereket. Mindig meg kell benne azt erősíteni, hogy te igenis értékes vagy, odavaló vagy, és hogy igenis, azok az ideológiai célok, amik most nálad napirenden vannak, azok a jók, és kész. Nincs más, hanem ezért kell menni, ezért kell csinálni, amit csinálsz, hogy végül is siker legyen a végén, és itt nincs kérdés”

– idézte a lányának adott tanácsait.

Gáspár Evelin az utóbbi hónapokban valóban gyakran került a független nyilvánosság célkeresztjébe, miután a Külügyminisztériumban kezdett dolgozni. Egyesek felvetették, hogy nem az érdemei alapján, hanem édesapja politikai kapcsolatai miatt kapta meg a pozíciót.

A tűzre csak olajat öntött, hogy Evelin a külügyi pozíció ellenére nyelvtanilag helytelen angol mondatot barkácsolt Marco Rubio magyarországi látogatásáról számoló beszámoló posztjához. Majd volt egy elég furcsa szóváltása a HVG riporterével. Legutóbb pedig azért került be a hírekbe, mert egy félmillió forintos napszemüvegben fotózták le a március 15-i Békemeneten.

Gáspár Bea teljes beszélgetését Hajdú Péterrel itt tudjátok megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Lakatos Márk és kubai férje minden közös fotót töröltek: vége a kapcsolatnak?
A romantikus évfordulós poszt után alig két hónappal Lakatos Márk szakíthatott a párjával. Korábban egy svájci férfi súlyos vádakat fogalmazott meg a férfiról.
M.M. / Fotó: RTL - szmo.hu
2026. március 18.



Mintha sosem léteztek volna: hétfőre Lakatos Márk és férje, a kubai Irain Gainza minden közös emléket eltüntetett a közösségi oldalaikról. A tavaly áprilisban Koppenhágában tartott esküvő és a két és fél évnyi közös múlt jelei egyetlen nap alatt váltak láthatatlanná, pedig a múlt hét végén még mindenki láthatta a romantikus fotókat - szúrta ki a Blikk.

Minden jel arra utal, hogy a kapcsolatnak vége.

A pár idén januárban még a megismerkedésük második évfordulóját ünnepelte.

„Két év jóban és rosszban, két év különböző világokban, két év elveszve a szemedben, két év a szívemben élve, két év, mintha mindig is ez lett volna, két év messze és közel egy időben, két év, mintha semmi nem lett volna előtte, két év visszatérés az életbe”

– írta akkor a stylist.

Nem sokkal később azonban viharfelhők gyülekeztek, amikor két hónapja egy svájci férfi, Peter Josipovic a Blikk szerkesztőségéhez fordult.

Azt állította, hogy Lakatos Márk férje tavaly júliustól december elejéig vele élt Svájcban, és miután kitette a szűrét, a fiatalember 1,6 millió forintnyi svájci frankot lophatott el tőle.

Josipovic szerint a házasságnak gyakorlati haszna is volt a kubai férfi számára. „Ez a kubai fiú csak azért lehet Európában, mert Lakatos Márk és ő Dániában összeházasodtak tavaly” – állította a lapnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk